2024. március 29., péntek

Gyorskeresés

Blog

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]   [ ÚJ CIKK ]

  • Építkezünk 2. rész (2024)

    Előző rész:
    Építkezünk 1. rész (2023)

    Az első rész végén arról írtam, hogy az építőanyagok után érdeklődünk, konkrétan 2023. december végén sikerült megvenni az alapba a vas anyagot, zsalukövet, téglát, áthidalót, cserepet, gerendát, béléstestet, így megúszva a 2024 januári áremeléseket. Előtte a kőműves kiszámolta, hogy miből mennyi kell, persze több helyen is utánakérdeztünk, mert százezreket lehet így spórolni.
    Közben folyamatban van a víz és áram bekötése is a telekre. A vízóraaknát édesapám ásta ki és csinálta meg.

    (itt lett kiásva)


    (itt lett kész)

    Mivel a telek előtt árok van, kellett hidat is csinálni, amit beton síntalpakból csináltunk.

    Folytatás...

    plevips 2 hete 13

  • Építkezünk 1. rész (2023)

    Építkezni kezdtünk, ezzel kapcsolatban szeretném megosztani ilyen blog formában a tapasztalataimat.

    A telek adott volt, kb. 3 évvel ezelőtt vették a szüleim és nekem adták. Akkor még elég jó áron sikerült megvenni. (3m Ft)
    Ez egy elég keskeny telek (11m széles), mielőtt megvették, utánakérdeztek, hogy építési engedélyt adnak-e rá.
    30%-a beépíthető, de 4 méter udvart kell hagyni, tehát marad 7 méter. A ház mögött is el kell hagyni, tehát úgy ültem neki, hogy kb. 6 méter széles lehet a ház. Itthon lerajzoltam az elképzelésemet és ezzel a rajzzal felkerestünk egy építészmérnököt.
    Egy nettó 70nm ház lett a vége, az építészmérnöknek 260.000Ft volt a díja, ezenkívül kellett Épületvillamossági műszaki leírást csináltatni, ez 88.900Ft volt, és kellett még Épületgépészeti leírást is csináltatni, ez 65.000Ft volt. Így a tervezés összesen 413.900Ft lett.
    Az építészmérnök ezek után benyújtotta a terveket, pár nap múlva megkaptam a papírt a hiánytalan bejelentésről, ezek után kezdődhet az építkezés.
    Jelenleg az építőanyagok után érdeklődök, hogy mi hol mennyi.

    Folyamatosan jelentkezek majd a fejleményekkel, hátha másnak is hasznos lehet!

    plevips 4 hónapja 34

  • Építkezés 20 millió forintból?!

    Sziasztok!
    Szeretnék barátnőmmel építkezni, telek van, meg 20 millió forintom, ebből szerintetek meddig lehetne eljutni?
    kb. 80nm egyszintes házra gondoltunk.
    A telken csak a csatorna van bent.

    Nem tudom el merjek-e indulni ennyi pénzzel.
    Esetleg linkek!?

    plevips 6 hónapja 59

  • Program ajánló #3: Inoreader

    Sziasztok!
    Itt a 3. ajánlóm, oké ez nem igazán program.
    RSS olvasásra Windows alatt elég sokáig a QuiteRSS-t használtam, de már nem igazán fejlesztik, elavult lett.
    Sokáig nem is találtam normális programot erre a célra, majd pár hónapja rátaláltam az Inoreader weboldalra.
    Csak az ingyenes funkciókat használom, de így is tökéletesen használható!
    (150 feed adható hozzá ingyen)

    A hírek elmenthetőek későbbi olvasásra is.
    Van hozzá böngésző bővítmény is, ami jelzi hány olvasatlan hír van.

    Android és iOS alkalmazás is van, az iOS appot használom is Iphone-on és Ipad-en is. (ilyenkor természetesen szinkronizálja mit olvastál el.)

    Előző ajánlók:
    Program ajánló #2: RustDesk
    Program ajánló: Snap2HTML

    plevips 12 hónapja 0

  • Program ajánló #2: RustDesk

    Sziasztok!

    Elég sokáig a TeamViewer-t használtam, majd később az AnyDesk-et távoli számítógépek vezérlésére, egy ideje olyan PC-khez is csatlakozok amin VPN fut, ezért ez a két program "üzleti" ügyfélként kezel, és korlátozottan használhatóak csak.
    Szerencsére találtam egy ingyenes alternatívát: https://rustdesk.com/
    Ez teljesen ingyenes, már használom pár hete és tökéletesen működik!

    Előző ajánlók:
    Program ajánló: Snap2HTML

    plevips 1 éve 2

  • iOS alkalmazásaim 2022

    2019-ben már volt egy ilyen cikkem, kíváncsi voltam azóta mi változott, és gondoltam megosztom.
    (bekerült a képbe egy Ipad 9 is, de ez a bejegyzés csak a telefonon használt appokról szól. A Telefon még a régi: Iphone 8)

    Törölve:
    HBO GO - Nem nagyon használtam, pár filmet megnéztem rajta.
    NKM Földgáz - Anyuméknak én diktáltam, de már leszoktak rólam
    Inbox - Megszűnt, helyette a Gmail-t használom
    iCsekk - Anyuméknak fizettem itt a vodafone-t, de már leszoktak rólam
    LastPass - Helyette a Bitwarden-t használom
    Firefox - Elég az alap safari
    YT Studio - Nem hasznaltam
    Árukereső - Elég böngészőbe
    E-kárbejelentő - Nem használtam sose, de majd visszateszem mert azóta volt balesetem, jól jött volna

    Ami maradt:
    Viber
    Youtube
    Facebook
    Messenger
    Instagram
    Twitter
    TökJóPizza
    TV24
    Speedtest
    Waze
    Akciós Katalógusok
    Jófogás
    Drive

    Folytatás...

    plevips 1 éve 8

  • Megjelent Szurok harmadik albuma a Spóratartó Lemez

    A mai nap megjelent az ismert digitális store-okban Szurok 3. albuma ami a Spóratartó Lemez címet kapta.

    Tracklist:
    Intro
    Ez Vagyok Én
    Internet
    Elhagytam a Fülesem
    Egy Szar Vú
    Kamu
    Fizunap
    Antiszoc
    Meghívó
    Öregember
    Függő
    No Komment
    Hobbi
    Outro

    Youtube-ra is szép lassan felkerülnek majd a számok, egy már elérhető:
    [Szurok - Fizunap 😎 /SPÓRATARTÓ LEMEZ/ ]

    Készült egy promomix is az albumhoz:
    [Szurok - SPÓRATARTÓ LEMEZ (Promo) 2022/09/24]

    Folytatás...

    plevips 2 éve 0

  • Program ajánló: Snap2HTML

    Sziasztok!

    Egy programot szeretnék ajánlani: [Snap2HTML]

    A kiválasztott meghajtó vagy mappa fájljairól készít listát, és ebből egy pofás HTML fájlt generál, amiben hierarchia szerint tudunk lépdelni, mintha csak egy FTP-kliens lenne. Ez az elegáns módja a fájllista generálásának. (by NeszeTools)

    Minta: https://www.rlvision.com/snap2html/example.html#

    Szerintem elég hasznos, gondoltam megosztom veletek is.

    plevips 3 éve 3

  • Gépépítés

    Sziasztok!

    Öcsémnek tudna valaki segíteni:

    Sziasztok, pár napja ügyködöm egy új vason, próbáltam az alkatrészeket jól összeválogatni és arra vagyok kíváncsi, hogy esetleg pár tapasztaltabb embertől kaphatnék e tippeket, az eddigi tervezet így néz ki:

    Zalman M3 Plus RGB fekete számítógépház | Számítógépház táp nélkül

    Be quiet! 700W System Power 9 BN248 tápegység | Minőségi Tápegység

    Intel Core i5 10600K BX8070110600K processzor | Intel 1200 processzor

    Intel 1200 alaplap | ASUS Prime B560M-K alaplap

    Kingston 2x8GB DDR4 3200MHz HyperX FURY RGB memória (HX432C16FB3AK2/16) | DDR4 memória

    GIGABYTE RTX 3060 Gaming OC 12G rev.2 videókártya (GV-N3060GAMING OC-12GD 2.0) | Videokártya nVidia

    Kingston 512GB SKC600/512G SSD meghajtó | SSD 2,5"

    Toshiba P300 2TB merevlemez (HDWD220UZSVA) | Merevlemez 3,5" (asztali)

    DeepCool AS500 ARGB processzorhűtő (AS500) | Processzor hűtő

    Minden tippet, és észrevételt örömmel fogadok!

    plevips 3 éve 10

  • ékezetes karakterek cseréje

    Sziasztok!

    Szöveges dokumentumban szeretném a kis és nagy ékezetes karaktereket kicserélni, ehhez keresek valami megoldást.
    Libreoffice-t használok, de telepítek mást is ha úgy van.

    Köszi

    Két megoldás:

    1. Ez a weboldal használata: http://www.unit-conversion.info/texttools/remove-letter-accents/

    2. LibreOffice-hoz telepíteni kell a Alternative Find & Replace for Writer kiegészítőt.

    Használat:

    ö||ü||ó||ő||ú||é||á||ű||í||Ö||Ü||Ó||Ő||Ú||É||Á||Ű||Í||
    o||u||o||o||u||e||a||u||i||O||U||O||O||U||E||A||U||I||

    Köszönet mindenkinek a segítségért!

    plevips 4 éve 15

  • WC ülőke lecsapódás ellen

    Sziasztok!

    A videón látható a probléma:

    https://youtu.be/SRZxT3NCnBE

    Igen a tartály miatt nem lehet eléggé hátradönteni
    Igen a zsanérok amennyire lehet elöl vannak
    Nem, nem szeretnék ülve pisilni
    Nem szeretném lecserélni (erre cseréltem le)

    plevips 4 éve 46

  • Router hasznos funkciók?

    Sziasztok!

    Szeretnék routert venni, hogy használhassam az 5Ghz Wifit, láttam, hogy némelyiken van USB port is, amit FTP-n keresztül ellehet érni. Ezt is tuti használnám, aki használ ilyet mennyire stabil, megbízható? Illetve milyen hasznos funkciói lehetnek egy ilyen komolyabb roternek amire érdemes odafigyelni?

    plevips 4 éve 16

  • Windows "nagy" frissítés után behal a virtualbox

    Mikor frissítettem a Windows 10-et a 1903-ra, a virtualbox-ban lévő Windows 7 rendszerem nem indult el, ezt írta ki:

    Akkor sikerült így megoldani:

    6-os virtuálbox-ot telepítettem.
    cmd elindítom rendszergazdaként, oda ezt beírom:
    bcdedit /set hypervisorlaunchtype off
    Majd újraindítom a rendszert és működik.

    Most frissítettem a rendszert 2004-re, és ugyan úgy nem ment a virtualbox. Most is a fenti a megoldás, hátha más is belefutott ebbe.

    plevips 4 éve 2

  • Thunderbird - Le a tálcára

    Sziasztok!

    Thunderbird-be alapból nincs olyan lehetőség, ha leviszed a tálcára, akkor jobb alul a kis ikonokhoz vigye le.
    Itt van egy kis segítség hozzá: (Tesztelve Thunderbird 68.5.0 alatt)

    Töltsd le EZT.

    A C:\Program Files (x86)\Mozilla Thunderbird mappába csinálj egy ThunderbirdTray mappát, és a letöltött .zip-ből másold bele a ThunderbirdTray.exe-t.

    Töltsd le a ThunderbirdTrayUpdater.exe-t is, ezt a C:\Program Files (x86)\Mozilla Thunderbird mappába dobd be, ezt érdemes néha lefuttatni, és akkor lefrissíti ha van új verzió.

    Nyomd meg a Win+R billentyűt, majd a futtatásba írd be: shell:Startup
    Csinálj egy parancsikont a ThunderbirdTray.exe-ről, és másold be ide, így a rendszer indítása után egyből elindítja és lent lesz a tálcán a Thunderbird. (itt az indítópultban elég ha csak ez van bent, nem kell a Thunderbird-nek is bent lennie.)

    Remélem másnak is hasznos, Tesztelve Windows 10, Thunderbird 68.5.0 alatt, ha valami változás lenne módosítom az irományt.

    plevips 4 éve 8

  • TP-Link Archer T6E AC1300 Wireless PCIe adapter - Csalódás?

    Sziasztok!
    Eddig egy kis ~3ezer Ft-os USB-s Wifi kártyát használtam, ez most egy másik géphez kerül, így vettem egy kicsit "komolyabbat".

    Azt ígéri, hogy 2.4 GHz-s Wifin tudja a 400Mbps+ sebességet, 500/100-as netem van, mondom ez jó lesz. Az Inviteles modemtől sem vagyok messze, kb 8 méter, semmi fal vagy ilyesmi, egy szobában van.

    Sajnos csak ennyit hoz.

    Egyelőre csalódás ez a kártya, a másik negatívum, hogy a Windows 10 driver nélkül fel sem ismeri, ilyet is rég láttam már. Árához képest eddig nem nyújt sokkal többet mint a 3 ezer Ft-os kártya.

    plevips 4 éve 20

  • RAM - Megy Dual Channel-ben?

    Sziasztok!

    A saját tapasztalatomat szeretném megosztani, adott volt a képen látható RAM modul. (az alsó, a felsőt vettem hozzá)

    Látható, hogy a sorozatszám vége nem azonos, ettől függetlenül mennek dual-ban, viszont ezt a Valódi órajelet nem értem.

    Frissíteni fogom a posztot, másik két RAM is összefog kerülni, ott sem azonos a sorozatszám vége.

    plevips 4 éve 13

  • Hungaroring Classic 2019

    Sziasztok!

    Tegnap kint voltam egész nap, csináltam képeket + videót, ha valakit érdekel itt megnézheti:

    KÉPEK

    VIDEÓ (nem a legjobb, így visszanézve látom, hogyan lett volna jobb.)

    Jó szórakozást :U

    plevips 5 éve 9

  • TV falra szerelése

    Sziasztok!

    Segítséget szeretnék kérni, TV falra szerelésével kapcsolatban. Olvasgattam utána, de nem tudom milyen konzol passzolna a TV-m-hez.
    Ugyan itt lenne, csak a falon:

    TV hátulja:

    Típus:

    Olvastam a TV könyvét, hogy ott mit ajánl, de olyan konzol már nem kapható.

    Mire kell még odafigyelni szerelés közben? Köszönöm előre is a segítséget. :R

    plevips 5 éve 29

  • Nem működik a Virtualbox az új Windows 10 frissítés miatt!?

    Sziasztok!

    A napokban frissített a Windows az új májusi verziója, azóta? nem működik a virtualbox. [Videó róla.]

    Ha esetleg valaki rájött a megoldásra, szívesen várom. :R

    plevips 5 éve 13

  • Anyunak telefon: Xiaomi Redmi 6 <- ?

    Sziasztok!

    Anyumnak keresek telefont, ezt a Xiaomi Redmi 6-ot néztem ki, kb árban jó, jókat is írnak róla.
    Itt tervezem megvenni, esetleg akinek ilyene van, írhatna róla, hogy bevált-e, illetve ez a webshop megbízható-e.

    Köszönöm. :)

    plevips 5 éve 19

  • tegnap kicsit kiakadtam a jófogásra...

    Remélem nem csak nekem ilyen sz@r....
    :W :W :W

    plevips 5 éve 10

  • Telegram - Miért biztonságos?

    Sziasztok!

    Miért mondják, hogy a Telegram biztonságos? Alapból telefonszám megerősítés szükséges hozzá, ergo már tel szám kapcsolható a nick-hez. :Y

    plevips 5 éve 17

  • iOS alkalmazásaim 2019

    Jelenleg ezeket használom:

    plevips 5 éve 12

  • Software Deals 1500 ft-os kupon

    Ajándékkuponjának kódja:
    SDEALSbuer180

    Háromszoros öröm
    Ezt a kupont háromszor használhatja. Így nemcsak Ön járhat jól, hanem családtagjai és barátai is. A kupon a levél elolvasásától számítva két hónapig érvényes.

    https://www.software-deals.hu

    Hátha valakinek kell, aki felhasználta írja meg, később törlésre kerül a bejegyzés.

    plevips 5 éve 0

  • OTP Bonus hitelkártya. Megéri?

    Röviden: Nem

    Egy ideje van ilyen kártyám, rábeszéltek, de ez nagy átverés szerintem :D

    Példa:
    időszak: 2018.12.14.-2019-01-14
    Összes költés: 75.940

    Erre a költésre kaptam 809 ft visszatérítést, DE levontak 273 ft zárlati díjat + 511 ft törlesztési biztosítási díjat, azaz összesen 784 ft-ot :D

    Tehát amit "kerestem" azt le is vonják, szép szép, hogy év végén jóváírnak X összeget, de igazából az a saját pénzed. Lehet ha többet vásárolnék kártyával akkor megérné, de akkor több díjat is vonnak le, és ki költ több 100-ezret havonta kártyával? :D Meg aki ennyit költ is, nem hiszem, hogy nagyon kéne neki év végén az a + 30 ezer.

    Így én mindig kihozom magam nullára, de ha nem leszek lusta bemegyek és megszüntetem ezt a kártyát, mert minek.

    plevips 5 éve 47

  • Főzés egyszemélyre.

    Sziasztok!

    Biztos vannak rajtam kívül is, akik egyedül élnek, és nem profi szakácsok. Ki, hogy oldja meg a főzést, miket főztök, ötletek?
    Én most arra gondoltam, hogy havi 1 ételt megtanulok profin megfőzni, így 1 év alatt már 12 profi ételem lesz. :DDD

    plevips 5 éve 110

  • Fut-e majd a Windows 10 a gépemen?

    Röviden: Ha használtál már a gépen Windows 8 / 8.1 rendszert, akkor a 10 is futni fog! Viszont ha Windows 7-nél nem próbáltál ki újabb rendszert, nem biztos!

    Fontos, hogy a processzornak támogatnia kell a PAE/NX/SSE2 funkciókat. (ez Windows 7-nél még nem volt feltétel.)

    • A PAE lehetővé teszi, hogy a 32 bites processzorok 4 GB-nál több fizikai memóriát használjanak a funkciót támogató Windows-verziókban. A PAE előfeltétele az NX funkció használatának.

    • Az NX lehetővé teszi, hogy a processzor megvédje a számítógépet a rosszindulatú szoftverek támadásaival szemben.

    • Az SSE2 egy szabványos utasításkészlet a processzorokon, amelyet egyre szélesebb körben használnak a külső gyártók alkalmazásai és illesztőprogramjai.

    Honnan tudjuk, hogy a processzorunk rendelkezik-e ezekkel a funkciókkal?

    Töltsük le és futtassuk a CPU-Z-t. Az Instructions-nél ha látunk SSE2-t, EM64T-t (ami azt jelzi, hogy a processzor támogatja a PAE funkciót) és vagy VT-d-t, vagy VT-x-et (ami az NX támogatáshoz kell), akkor elvileg minden megvan a rendszer futtatásához.

    Folytatás...

    plevips 6 éve 15

  • Vezeték nélküli egér...

    A vezeték nélküli egerekről.
    Használtam a TV mellett egy Mini PC-t, amihez vettem egy vezeték nélküli egeret, hogy a kanapéról kényelmesen lehessen használni.
    Nem nagyon válogattam, a Tesco-ban vettem:

    Trust mégse egy ismeretlen márka, kb. 3000 Ft volt az egér.
    A dobozán az van, hogy 6 meter Wireless, na én gondoltam, hogy 6 méterről ez normálisan működik...sajnos nem, akadozva megy az egér, persze ha közel vagyok akkor minden ok.
    Ez még hagyján, az egér mellé adtak kettő kis elemet, amit ha belerakok kiugrik!!!!
    Sehogy nem maradt benne a két elem, raktam bele másik kettőt, ez nem ugrik ki, csak az egér hátulja nem marad a helyén.

    jó persze mindenre van megoldás:

    Ezt senki nem tesztelte le vajon? :F

    Veletek megesett, hogy az USB-s rész fele bent maradt az USB ajzatban?

    Folytatás...

    plevips 6 éve 8

  • sata kábel csere

    Sziasztok!

    Egy számomra érdekes dolgot szeretnék męgosztani veletek. Tesóm gépe nem túl régi, 2015-ben lett véve, teljesen új alkatrészek. Volt benne egy SSD meg egy HDD. Az SSD meghalt, gariban le lett vásárolva az ára, így csak HDD maradt a gépben. Tesóm mostanában panaszkodott, hogy kékhalált kap, lefagy, lassú a gép. Felpakoltam a HDSentinelt, ez a kép fogadott:

    Lefuttattam egy tesztet CrytalDiskMark-al:

    Ma kipucoltam a gépet, és amit a HDSentinel javasolt, kicseréltem a sata kábelt, és az alaplapon is másik csatlakozóba dugtam.
    Ennyit csináltam, majd lefuttattam még egy tesztet CrytalDiskMark:

    Mint látható javult az eredmény.
    Bekerült a gépbe újra egy SSD, erre friss rendszer lett húzva, a HDD is megmaradt, de mint csak háttértár.
    A friss SSD ezt tudja:

    A HDD így újratelepítés után:

    még többet javult.

    Folytatás...

    plevips 6 éve 6

  • Fájlok biztonságos tárolása #1 (MD5)

    Sziasztok!

    Mindenkinek vannak olyan dokumentumai amit szeret biztonságban tudni. Én arra gondoltam, hogy ezekhez a fájljaimhoz generálok egy .md5 ellenőrző fájlt. Használom a HDSentinel programot, és ha azt látnám, hogy a HDD-nek kezdenek problémái lenni, áthelyezem a fájlokat egy új meghajtóra, és az MD5 fájlból ellenőrizhető, hogy nem-e sérült a fájl.
    Első körben erre gondoltam. Nektek mi a véleményetek erről? Használtok valamilyen ellenőrző fájlt?
    :R

    plevips 6 éve 20

Hirdetés

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.