2024. április 20., szombat

Gyorskeresés

Blog

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]   [ ÚJ CIKK ]

  • Cubot S500

    Átugrotta a lécet, ez a CUBOT is 100%-ot teljesített! Pedig a vele szemben lévő elvárásokból sok volt, társai miatt...

    Bevezetés, dobozolás

    A harmadik Cubot, amivel PC - user kapcsolatot építettem ki, mind közül a legjobb. A második termékről (One Turbo) nem lesz teszt!

    Nos, kezdhetjük azzal, hogy mivel is állunk szemben. Egy felsőkategóriás modellel? Hát, habár az alja, de ez már ott van. Márkát tekintve egy kínai cég, a CUBOT remekműve a készülék. A Cubot egy mára rendkívül széles körben ismert, sőt, elismert márka, annak ellenére, hogy egy fiatal cégről van szó. Mégis, már egy elvárt minőség van vele szemben. Ezen cég S szériájából az 500-as típusnévre hallgató modell van most a kezemben.

    Külsőre nagyon hasonlít, sőt, konkrétan 1-1 mm eltéréssel megegyezik az X17s modellükkel, az X16-tal, és talán még akad 1-1 modell, melyekkel azonos, már a hátlapi biometrikus érzékelőt leszámítva. Az S550-es pedig habár így néz ki, és tudását tekintve sem komolyabb oly mértékben ennél (max. a PRO, ott hozzáadódik +1 giga a RAM-hoz), az mégis 0,5 collal nagyobb képátlóval rendelkező megjelenítővel van felszerelve. De ha már hasonlítgatás és első benyomás...

    Doboz, és annak minden tartozéka

    Folytatás...

    Mr. Y 7 éve 4

  • Yotaphone 2

    Az Oroszok két oldala

    Ebből a konkrétan különleges készülékből eleddig négyféle modellt különböztethetünk meg. Ezek számozása YD201, YD205, YD206 és C. Mit rejtenek ezek és mi jöhet ezután?
    A Yotaphone 2 eszközt megelőzte a Yotaphone 1-es készülék. Egy új ígéret volt a világnak, mely csodálkozással látott napvilágot. Ez nem mindennapi eszköz volt, ugyanis a készülék hátlapján, mely a kamerát, a Flash villanót és egyes készülékek esetében további kicsi ínyencségeket leszámítva csak a pusztaság maradt, itt ennél a készüléknél volt további egy ínyencség, ami nem volt kicsi. Ez egy másodlagos képernyő volt. Egy EPD technológiás, levilágítatlan, energiatakarékos és hardverkímélő E-ink képernyő. Aztán jött ez…
    A Yotaphone 2, mi említve volt a bevezetésben, négy szériában jelent meg. Oly sok különbség nem akadt, még az is közös bennük, hogy mind 2014-ben jött ki. A YD201-es modell az eredeti, Orosz kiadás, mely mindent adott, amit adni kellett. A YD205 típusszámú széria egy ritka, konkrétan kis számban megjelent változat volt, mely lényegesebb különbséget nem mutatott a YD201-es modellhez képest, csak volt. A YD206-os kiadás már más volt. Ez egy nagyobb számban debütált széria volt, mely a Kínai gyártósorokról gurult a vásárlók kezébe, kedvezményes áron, ugyanazon erős hardverrel belsejében, viszont ezért cserébe az LTE sávszélességről le kellett mondanunk. A C széria kapható volt fehérben.

    Folytatás...

    Mr. Y 7 éve 0

  • Lenovo Yoga Tab 3 - 8.0

    Komoly hardver és igen gyenge teljesítmény

    Igen, ez jellemzi legjobban ezt a gépet. De nem is csoda, ha egyszer egy komoly hardvert akarnak vágni a vásárló tömeg közepébe piti összegekért, hát azon meg is látszik. Csakhogy itt nem az átlagos helyzetet tapasztaljuk, hiszen az összeszerelés teljesen rendben van...

    De ne szaladjunk ennyire előre, nézzük is meg először, miről is van szó;

    Most, hogy láttuk, lehet kritizálni...
    Na jó, akkor haladjunk abban a tisztességes sorrendben, ahogyan eleddigi bemutatóimat példaként hozhatom. Van bőven a gépen látnivaló, konkrétan hasznosabb szobadísznek, mint más egyébnek :) .
    Kezdetnek vegyünk egy-két pillantást a készülék dobozára és annak tartalmára. Engem már azzal megnyert, hogy narancssárga. Ne csak írjak róla, lássátok magatok is;

    A 4 alapvető használati mód feltüntetése. Lesz még róluk szó.

    Folytatás...

    Mr. Y 7 éve 0

  • Samsung Galaxy S7

    "Valaki mondja meg, miért ilyen?"

    Hát, hol is kezdjem?... Nem kertelek, egy egybe kijelentem, hogy az S sorozat eleddigi legrosszabb termékéről van szó. Persze, most jöhetne mindenki, hogy hogyan mondhatok egy ilyen csúcs hardwerrel rendelkező eszközre ilyet, de ha kitartóan olvassátok ezen bemutatómat, be kell látnotok, igazam van...

    Oké, elkezdem, mint szoktam, legyen ez is korrekt. Aztán időnként megkapja a magáét. De előtte leszögeznék egy-két dolgot;
    - Nem fogok bemutatni Benchmarkt tesztet, aki járatos a témában tudhatja, hogy lefizeti a Samsung is a fejlesztőket a magasabb pontszám érdekében.
    - A képek homályosak. Javarészt igen. De legfőbbként szándékos. A Cubot S500-as készülékről készített bemutatóm alkalmával jegyeztem meg, hogy roppant fényképezhetetlen a készülék, mert a középső matt szürke ötvözet a vakut is elnyeli, ám az elől-hátul sima plexi brutálisan tükrözi a valóságot. De ennek a készüléknek sikerült rádobnia egy lapáttal; Az ívelt plexikkel. Gyakorlatilag nincs a készüléken egyenes felület. Ez használat közben oly mértékben nem zavaró, ha nem napon vagy, illetve a fogása némiképp kényelmesnek mondható emiatt, de fényképezni... Se vele (erre később kitérek), de Őt magát sem lehet.

    Folytatás...

    Mr. Y 7 éve 2

  • Samsung Galaxy S5

    Határozott állításom, hogy ez a készülék a Samsung eddigi legjobb terméke. Még ma is. Inkább úgy fogalmaznék, hogy főleg ma (2016). Persze csak ha azt nézzük, hogy az elmúlt két évben (mióta ezt a készüléket kiadták) mit is szart, mármint szórt piacra a Koreai vállalat. Mert ez a termék sokak szerint elavult...

    ...de jobban belegondolva mégsem. Én nagyon örülök annak, hogy csak most, egy Galaxy S6 Edge (garantáltan nem lesz teszt, bár ez is felülmúlja az S7-et, de nézzük a két végletet most; Az elkövetkezendők során a legújabbat, vagyis az S7-et, most pedig a legjobban, vagyis ezt!) és egy S7-es mély-ismerete után kaparintottam csak kézbe ezt a készüléket. Mert ezek után merem bátran állítani az előszóban taglaltakat. Nézzük, mit mutat és mit tudhatunk a termékről?!

    Egy külsőleg szép, elegáns darabot láthatunk. A készülék minden oldalán van valami történés. Hogy ez jó-e vagy sem, döntse el mindenki maga. Leggyakoribb kapható színei a fehér és a fekete (sötétkék), egyedieket meg csináltatni lehet. Elölről egy teljesen fedő plexit láthatunk (két kivágást leszámítva), kellően fényelnyelőt, hogy ne csillogjon drasztikusan, de nem matt. A plexi egy III.

    Folytatás...

    Mr. Y 7 éve 3

  • Blackview A5

    *Fintor! - erre választ kaptok!
    Megszerzem, tesztelem, közlöm. A most bemutatásra készülő termék a jelenlegi legújabb tag a családban, a cím magyarázata pedig egyszerű. A teszt során körülbelül ugyan annyi volt a kellemes és a kellemetlen csalódás.Úgy gondolom (amiért nem volt eddig teszt, amit szerettem volna), hogy 2012-re már nem megyek vissza, mint telefon teszt. Pedig szép idők voltak... De nézzük csak, mit rejt a mai teszt!

    Dobozbontás, akksi szenvedés Alsó középkategória, alacsony ár. De miért?!;

    Remélem elnézitek nekem azon tényt, hogy NEM fogok képet feltölteni a dobozról. A magyarázat; Mert ugyan olyan, mint az eddig bemutatottjaim doboza, csak ehhez a mérethez igazítva. Illetve megegyezik a DG250 dobozméretével, a különbség, hogy ez hófehér, és egyetlen apró aranyozott BLACKVIEW feliraton kívül semmi nincs rajta. Tartozékokat azért elmondom; Headset (tudjuk, milyen), EU töltő, USB to MicroUSB töltő és adatkábel, egy rövid leírás (tényleg az), és a telefon, aminek a gyári fóliáját leszámítva nincs másik, mint az eddigieknél.
    Vicces volt a bekapcsolás, rég bontottam már csomagot. Nézem, miért nem kapcsol be... Már töltőre teszem, akkor sem... Hát nem elfelejtkeztem az akkumulátor védőmatricájáról?!

    Előlap, első csalódások és vagy meglepetés

    Folytatás...

    Mr. Y 7 éve 0

  • Cubot GT99

    Széttört, de használható. Ez a készülék volt az első termékem, a Cubot-tól. Korát megelőzte ár/érték arányban, és nagyon meglepett, amit tud. És hogy milyen körülmények között tudja ezt.
    A Kínai technika piacon kétféle kategóriát különböztethetünk meg. Ezek;

    - High-Tech
    - Szar

    Átmenet nem igazán van. Ezt azért tartottam fontosnak most megemlíteni, mert amikor kínai kínait hamisít, annak hiába az első változat az eredetije, a második lesz a replika. A most bemutatásra készülő eszközt biztosan nem hamisították. A Cubot cég kiadott egy x darabszámot, amit a jónép elkapkodott, és azóta sem lehet kapni.
    Ez a készülék két éve van a családban, a negyedik Androidos, kínai telefonként. Azóta is, eredeti rendszerével, hibátlanul szolgál, mindennapi használatban, holott... Na ebből kap majd a cím is értelmet, a későbbiek során.

    Szokásomtól eltérően, a dobozbontogatást kihagyom. Legyen elég annyi, egy viszonylag kicsi, fehér téglában érkezett (súlyra is), és minden volt benne, ami kell. Headset (meglepően jó minőségű), tartalék képernyővédő-fólia (Van egy rá integrálva is, mai napig azzal megy), hálózati töltő, USB kábel.

    Folytatás...

    Mr. Y 7 éve 0

  • Doogee Leo

    Ezen készülék határozottan sokszínű. Ennek több értelme is van, ez a későbbiek során kiderül. A készülék a Doogee márkától a harmadik készülékem, és mind közül a leggyengébb.

    Ez a kép adja az egyik választ arra, ami a címben szerepel; sokszínű. A készülék önmagában csak fehér színben érhető el, de hátlapból... Na erről külön is lesz szó, nem most fecsegem ki. Kezdem azzal, amit már megszoktam, bontsuk ki!

    Doboz - és/vagy tartalom

    Itt jön is az első összehasonlítás. A Doogee által kiadott (és nekem meglévő) három készülék dobozai;

    Csökkenő sorrendbe raktam őket, ki gondolta volna, hogy a középső készülék a legnagyobb mind közül? A dobozok felépítése egyforma, alulról kell kicsúsztatni a "belét", felül fogad a telefon, alatta a töltő, headset, olykor egy USB-MicroUSB is akad. Általában (3/3 esetben) adtak egy tartalék képernyővédő fóliát, a gyárin kívül, amit a készülékre préseltek. De akkor nézzük magát a készüléket;

    Maga a készülék
    Kezdetnek kívülről...

    Folytatás...

    Mr. Y 7 éve 0

  • Doogee Titan 2

    Az erősségei fogják megölni...
    Bemutatásom tárgya a címben említett készülék, IP-címe pedig nem publikus!
    Eme készülék összes hibáját az okozza, hogy hibátlanra akarták tervezni!

    Az egyik, tisztán látható a képen. Nem tűnik fel? A tetején van egy kiálló pöcök!

    Hogy mire szolgál, legyen, formabontó cikket írok korábbiakhoz képest, elmondom már most. Nos, a készülék vízálló!
    Hogy mi ezzel a baj? Alapvetően semmi! Minden bemeneti és kimeneti (fizikális csatlakozó) pontja egy helyen van, a tetején, melyet a vízhatlanság kedvéért egy komoly, vastag gumidugó zár le. Csakhogy ott van a pöcök.. A pöcök, ami arra szolgál, hogy beakasztva oda körmödet (vagy egyéb alkalmatosságodat, legyen az sörnyitó vagy csillámpóni) ki tudd nyitni. Igen ám, ez önmagában nagyszerűen hangzik.. Persze. És miért is ne nyílna csak úgy ki a víz alatt? Ott miért ne akadhatna semmibe?
    Erre van az a válasz, hogy nincs válasz. Költői kérdés. Kinyílt..

    Szerviz I

    A belseje nem vízálló, a nyák-lemez és az azon elhelyezkedő összes alkatrész vízallergiában szenved, sajnos.

    Tünetek;

    Folytatás...

    Mr. Y 7 éve 0

  • Colorfly E708 Q1

    A sejempapír...
    Aki követni szokta újonnan nyílott cikkeimet, észrevehette, hogy csak termékbemutatókat tartok. Nem feltétlen a legújabb eszközökről, de kivétel nélkül eddig MediaTek eszközök voltak. Most nem az következik. Amit megemlítenék, hogy bemutatóim tárgya csak és kizárólag olyan eszköz, mellyel személyes, hosszú tapasztalatom volt/van.
    A teszt elején szeretném leszögezni, hogy ezek a fotók nem sajátok! A gép már nem volt a tulajdonomban, mikor a tesztet készítettem róla!
    A most bemutatásra kerülő táblaszámítógép életem első tabletje, lehet, nem a másodikkal kellett volna kezdenem... De, jobb később, mint soha!
    Mielőtt nekiállok megírni egy cikket, ellenőrzöm, volt e már az oldalon. A keresőbe írok kulcsszavakat, márkákat. De, mivel nem ad ki rá semmit, ez nem azt jelenti, hogy nincs már fent, ugyanis kulcsszavak alapján (általam megadottak) egy cikkemet sem találta meg a keresőmotor.

    Nade! Csapjunk bele a lecsóba, azaz ebbe a gépbe ne, mert szörnyet hal!

    Dobozcsodálós kibontás, belső tartalmi csalódások

    A gépet egy fehér, kecses kis pufis "borítékban" kaptam, melyben egy igényes kialakítású, kedvcsináló kis doboz volt.

    Folytatás...

    Mr. Y 7 éve 0

  • Doogee Nova

    Ezen készülék a gyártó egyidejűleg, vagy korábban kiadott, esetleg ez utáni pár hónappal megjelent termékei közül kiemelkedőnek mondható. A kistestvér nagyra nőtt!
    Valóban nagy, a Doogee telefonok többsége habár 5" képernyő átlóval rendelkezik, mint ez a készülék is, de a legtöbb készülékük alul marad a HD felbontásnak, ő viszont nem hagyta magát!

    [/P] [P:J][B]Dobozolás[/B][/P] [P:J]Egy pufis csomagolásban érkezett, gyakorlatilag bombabiztosan, annyiszor volt körb etekerve. Nagyobb volt a fehér csomagolása, mint a tabletemé. Aztán végül rátaláltam a rendes dobozra is;

    Folytatás...

    Mr. Y 7 éve 0

  • Cube Talk-7x U51GT-C8

    "A legnagyobb testvér" vagy csak egy doboz amit mi építsünk?
    Bemutatásom tárgya életem második tablete, egy, a címben is említett CUBE TALK-7X U51GT-C8

    Hogy miért csak egy fejlesztésre szoruló, olcsó kategóriás de mégis nagy-tudású gép, annak több oka is van.
    Több, mint egy éve van meg és elégedett vagyok vele (most már, fejlesztettem)!
    Nézzük, mit ad nekünk önmaga, első ránézésre;
    Egy egyszerű, díszítetlen, festetlen, szinte rossz ránézni kartondoboz

    Hogy őszinte legyek, nem tudom, milyen ízlésficama volt a tervezőnek, de ez nem valami kecsegtető.
    De mi van benne? Súlyából ítélve semmi, kinyitva azért mégiscsak. Van benne egy kilogramm papír, mindenféle VIP belépő, használati utasítások, garancialevél, csomagolás (benne volt a gép), USB kábel és gyakorlatilag ennyi. Se egy töltő, se egy OTG, hát *****us! Legalább egy Headset elvárt dolog lett volna! Na mindegy, bontsuk ki a gépet is, ha már megtaláltuk...

    Külső

    Folytatás...

    Mr. Y 7 éve 0

  • Okostelefonokba Ujjlenyomatolvasót!

    Sziasztok, ez egy összevetés lesz, saját tapasztalataim és véleményem az okostelefonokba épített ujjlenyomatolvsók hatékonyságáról, pozícionálásáról és élményérõl.
    Azok a készülékek, melyek rendelkeznek vele és a birtokomban vannak/voltak, a következõk;

    - Cubot S500
    - Elephone P3000
    - iPhone 6s
    - Samsung Galaxy S5
    - Samsung Galaxy S7
    - Samsung Galaxy A5 (2016)
    - Honor 8

    Bár ez csak töredéke életem készülékeinek a listájából, de ezekrõl lesz most szó!

    Ezt a listát kapásból két részre lehetne bontani, na nem Sansung és Más, hanem '3D' felismerõ és 'Normális?' felismerõ [Ha ennek van más neve is, szóljatok!].
    Az említett készülékek java [kettõ kivételével az összes] rendelkezik egy [Huawei által elnevezett] okosgombbal, vagyis a szenzor rá van építve egy fizikális nyomógombra. Ami mondhatni szuper, fõleg, ha azt programozni is lehet, amit az esetek több részében [akár komoly módosítások árán] lehet. A szenzorok elemzését a 'Normális' résszel kezdeném...

    Folytatás...

    Mr. Y 7 éve 0

Hirdetés

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.