Hirdetés

2021. május 10., hétfő

Gyorskeresés

Blog

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]   [ ÚJ CIKK ]

  • Tápkábel "vakteszt" avagy "vaklárma"?!

    Gondoltam írok, mert mint tudjátok, az hogy van egy ceruzám és papírom, ez a kettő már elegendő indok ahhoz, hogy írjak.
    Igaz a mai világban ez kicsit már ódivatú, tekintve hogy múltkor fel kellett írnom valamit otthon és akkor tudatosult bennem, hogy nincs ceruzám, éppen ezért a mai digitális világban, a billentyűzet és "virtuális" papír is elegendő, hogy pixel halmazzal árasszam el az internet olvasói figyelmét ;]

    Most hogy nagyot mondtam, és kipihentem a fáradalmaim, rá is térek a lényegre.

    Tápkábel, egy örök vita a hívők aliasz megtapasztalok és a mérnöki szemmel és tudattal megáldott Urak között. Évek óta követem a házimozi és hifi topikokat itt a ph!-n, és amit olvasok, az néha napján már- már kiábrándító.
    Persze értem én hogy sok pénzt költeni egy darab "vasalókábelre" teljesen felesleges, és hogy hülyeség, de ettől még érdemes kipróbálni, hiszen van hallható különbség a végeredményt illetően.
    Vegyük az én példámat.
    Ha valamit teljesen feleslegesnek gondoltam, az a tápkábel csere, hiszen a 230 V az csak 230 V.
    Mint ezen irományomban is kiderül, hogy a "csak" szócska nem kell oda :K

    Folytatás...

    Lacielvtárs 3 éve 84

Hirdetés

Copyright © 2000-2021 PROHARDVER Informatikai Kft.