2022. október 3., hétfő

Gyorskeresés

Blog

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]   [ ÚJ CIKK ]

  • Részeg pillanatok

    A tegnapi zseb-bulizást sajnos kicsit túlzásba vittem. Ha nem hánytam itthon legalább tizenötször, akkor egyszer sem. Szörnyen éreztem magam az egész hepaj után, ilyent többet nem illene csinálni kedvenc kis szervezetemmel.

    Ez volt a reklám helye. Most pedig jöjjenek a tegnap történései. A parton - már elég csatakosan - találkoztunk egy emberrel, akivel beszélgetésbe elegyedtünk angolul. Kiderült róla, hogy Szerbiában ad koncertet, és egy lengyel zongorista. Kifaggattuk, Chopin a kedvence. Adatot cseréltünk, majd elmenekült - a hidegre hívatkozva. Nagyon kellemes élmény volt, mert nem hiszem, hogy hasonlóan reagáltam volna három vadidegen ember ilyen irányú közeledésére. Miután megtudtuk egymásról, hogy muzsikusok vagyunk, nagyon megörültünk egymásnak. Végül meleg kézfogásokkal, és elismerő szavakkal váltunk el tőle.

    Mivel elég korai hazatérés volt nálam tervbe véve, ezért a házunk felé vettük utunkat. Út közben előkerültek mindenkinek a legsötétebb problémái. Összehasonlításban az enyém volt a legkisebb, el is szégyelltem magam. Annyira szeretem ezt a bandát, nem csak borbarátai vagyunk egymásnak, hanem a bajból is kihúzzuk egymást, ha úgy adódik.

    Itthon kaptam hideget és meleget, hogy miért késtem, ami persze valahol jogos ( egy kilenc órára kitűzött hazaérés tolódott másfél órát ), majd felvonultam a birodalmamba. Kinyitottam a füzetemet, majd a következő négy sort jegyeztem le.:

    Folytatás...

    bbazs96 9 éve 47

  • Fuk

    Búcsúzik az égről vöröslő korongja,
    Véget ért mára a hosszú, nehéz munka.
    Nyitott ablakon szűrődik be a hangod
    Múzsám, kitől a szív oly gyönyörűt alkot.

    Hallgatom suttogását, városom neszét,
    Kishíján faternak is elvette az eszét.
    De hála az égnek, ő már hazatévedt,
    Rajtam a sor, hogy kiálljam, mit elém tesz.

    Ahány zug, annyi csend, ahány év, annyi trend:
    Szeretett otthonom, nem bánhatsz így velem!
    És tovább hallgatom bágyatag énekét...
    Szirén, vagy más földi jó? Nem értem, de szép...

    bbazs96 9 éve 0

  • Petőfi Sándor - Minek nevezzelek?

    Minek nevezzelek,
    Ha a merengés alkonyában
    Szép szemeidnek esti-csillagát
    Bámulva nézik szemeim,
    Mikéntha most látnák először...
    E csillagot,
    Amelynek mindenik sugára
    A szerelemnek egy patakja,
    Mely lelkem tengerébe foly �
    Minek nevezzelek?

    Minek nevezzelek,
    Ha rám röpíted
    Tekinteted,
    Ezt a szelíd galambot,
    Amelynek minden tolla
    A békeség egy olajága,
    S amelynek érintése oly jó!
    Mert lágyabb a selyemnél
    S a bölcső vánkosánál �
    Minek nevezzelek?

    Minek nevezzelek,
    Ha megzendűlnek hangjaid,
    E hangok, melyeket ha hallanának,
    A száraz téli fák,
    Zöld lombokat bocsátanának
    Azt gondolván,
    Hogy itt már a tavasz,
    Az ő régen várt megváltójok,
    Mert énekel a csalogány �
    Minek nevezzelek?

    Minek nevezzelek,
    Ha ajkaimhoz ér
    Ajkadnak lángoló rubintköve,
    S a csók tüzében összeolvad lelkünk,
    Mint hajnaltól a nappal és az éj,
    S eltűn előlem a világ,
    Eltűn előlem az idő,
    S minden rejtélyes üdvességeit
    Árasztja rám az örökkévalóság �
    Minek nevezzelek?

    Minek nevezzelek?
    Boldogságomnak édesanyja,
    Egy égberontott képzelet
    Tündérleánya,
    Legvakmerőbb reményimet
    Megszégyenítő ragyogó valóság,
    Lelkemnek egyedűli
    De egy világnál többet érő kincse,
    Édes szép ifju hitvesem,
    Minek nevezzelek?

    Folytatás...

    bbazs96 9 éve 10

  • Igényfelmérés

    Mélyen tisztelt publikum!

    Van valaki, aki szeretné látni, ahogy ezt feldolgozom, és feltöltöm a youtube-ra?

    [link]

    Köszönöm a válaszokat!

    bbazs96 9 éve 6

  • Kisimult az élet,

    Helyrejött az EKG. Még jó, hogy nem fordítva. Minden a lehető legjobb helyére került az életemben, és büszke vagyok rá, hogy túléltem ezeket a nehéz időket. Vár a meló, a zene, a barátaim, és egy mosolygós korombéli hölgy. Ez persze nem jelent semmi biztosat a jövőre nézve ( kiváltképp hölgy fronton... ) , de egyszerűen megcsapott a szabadság, az erő (illúziója...), és a tudásvágy szele. Mert tudni, fejlődni kell, és akarok, és az, hogy ezt a saját erőmből érem el, hatalmas érzés. Nem is tudok több szép dolgot írni, ez a dolog egyszerűen megfoghatatlan, szívderítő, és leírhatatlanul csodás :B remélem azért minden úgy alakul, ahogy szeretném ;)

    bbazs96 9 éve 13

  • Játsszak, vagy ne játsszak?

    Ez itt a kérdés. Már hónapok teltek el, mióta eladtam a szeretett kishelimet. Az utolsótól is megszabadultam. Közeleg a szezon, megyünk Attilához dolgozni, és megint megcsapott a dolog szele. Akarok helikopterezni, kell nekem, megint!

    Őrlöm magam, hogy mit vegyek, hogy vegyek. Addig mindenképpen várok, míg kicsit esik a dollár, majd akkor rendelem meg, de nem tudom melyik gépben lesz elég erő ahhoz, hogy kedvemre forgassam a levegőben össze-vissza. Egy biztos: 120-as méretnél nagyobb szóba sem jöhet, sőt! Mivel emberek vannak a közelben, minél kisebb gépet választok, annál jobban járok. Ha ősz lenne, simán beleugranék egy MasterCp-be vagy V200D03-ba a walkerától, de a boltnál muszáj aprócska géppel repkedni....

    Akinek van tapasztalata, annak várom a hozzászólását!

    bbazs96 9 éve 3

  • Vége van...

    Ma volt az utolsó órám a zeneiskolában, és lehet, hogy ez egy életre szól. A tanáromnak már nagyon elege van belőlem, nem szeretem a pepecselős munkát, sokkal jobban tetszenek a boogie, és jazz improvizációk. Egyszerűen elérte nálam, hogy ne megtanulni, tudni akarjam a zenét, hanem megérteni. Szomjazom rá, hogy értsem, és tudjam használni a jazzt, és ehhez megfelelő tanárt fogok keresni.

    Amit nagyon bánok, hogy a gitároktatás is kimarad ily módon. Ma amikor bennt voltam, beszélgettünk, gitároztunk kicsit a tanárnővel, majd kikértem a véleményét. Szerinte jó úton haladok, és sokat fejlődtem idén. Nagyon remélem, hogy sikerül fönntartani a fejlődésemet, hiszen még mindig könnyebb a hátamra csapni, mint egy zongorát :D

    Amit magamtól művelek zene terén, kívülről nézve merő dilettantizmusra enged következtetni. De majd most! Fogtam pár darabot, amit szeretnék hallás után kodifikálni, párat már megcsináltam, és úgy érzem, sokat tudok belőle tanulni. A mostani projektek között van pár Hugh Laurie féle blues szám leírása, és Jethro Tull feldolgozásának feldolgozása: Ezzel majd egyszer szeretnék fellépni, eszméletlenül ötletes kompozíció. Elektromos gitárra, enyhén torzítva lesz. Remélem sikerül majd egy szép felvételt is összehozni róla.

    Folytatás...

    bbazs96 9 éve 0

  • Megfejtés...

    Rájöttem a hibára, életem műveletei közül kimaradt egy számsor, ezért fogad mindig a syntax error felirat, ha valami párkeresési egyenletbe fogok. Bármennyire játszhatok jól, lehetek bármennyire magabiztos, lehet bármennyire jó kiállásom, egyszerűen a világ azért nem szeret, aki vagyok.

    Hiába kűzdök bármin, az maradok aki mindig is voltam, és örökké az leszek. Egy tolakodó, önmagát mindenáron eladni akaró, önző ember, akibe semmi empátia nem szorult. Utálom a rendszert, a világot, a nőket - nem, nem vagyok homár :DDD . Utálom, amit a nyájas szavak után a hátamba kapok. Utálom, hogy amit teszek, azzal semmit nem érek el. Szélmalomharc ez az életért: nem érdekel többé.

    bbazs96 9 éve 8

  • Film-sztori ötlete

    Egész véletlenül egy film történetének vázlata kezdett el körvonalazódni bennem.

    1. Rövid bevezető, mely elmondja, hogy már x100 évvel ezelőtt kiderült, hogy létezik reinkarnáció, így a társadalom megbékélt a halállal, megnyugodott, amikor közeledett a vég, az élet kicsit el is értéktelenedett, stb...

    2. A bűnözők ugyanúgy reinkarnálódnak, és a pszichopaták nem változnak meg. Ez azt jelenti, hogy ha valaki újjá születik miután egy börtönben meghal, az egy időzített bomba lesz, aki bármikor embertömegeket ölhet meg. Ezért őket begyűjtik születésük után nem sokkal, és különleges nevelésben részesítik.

    3. A főhős egy olyan ember lenne, aki ezeket az őrülteket gyűjti be, azért, hogy egy elzárt intézményben különleges bánásmódban legyen részük, és ne juthassanak fegyverhez. Ez azért nehezen kivitelezhető, mert a létesítmény börtönhöz hasonlít, fegyveresek őrzik. Hogy ne kelljen hamar felkutatni a tömeggyilkosok "új énjeit" , általában mindenféle gyógyszerekkel, gépekkel igyekeznek őket minél tovább életben tartani. Itt élnek a kor legidősebb emberei is, 140-150 évesen.

    Folytatás...

    bbazs96 9 éve 6

  • Megszületett:

    [link]

    Az első darabom. Dedikáltam Neki. Mintha nem is én adtam volna ajándékot, inkább ő segített megírni. Nagyon tetszett neki (: Ezek voltak a pozitív sorok*

    Most jöhet a negatív. Mikor lesz már meg a másik felem? Miért maradok friendzone king örökké? Már annyira elegem van belőle. Tehetek én bármit, nem lesz belőlem soha, semmi. Lassan kezdem megszokni ezeket a csuda gondolatokat. Ami célom volt, kicsit megutáltam, ennek ellenére az van. Ami célom volna helyette, ami tetszik is... Nos, azzal pedig nem tudok foglalkozni, szülői ráhatás jótékony következményeképp. :W A fejem verem a falba. Vagy bennem van a hiba, hogy csak a hullámokat látom, a partot pedig nem? Ki tudja. Kezd elegem lenni már ebből az ötökös huza-vonából.

    *ez egy fizetett hirdetés

    bbazs96 9 éve 15

  • DISCO

    bbazs96 9 éve 16

  • Recorder-error

    Ma elkezdtem életem első furulya-hangjait fújni... Hát, a gyakorlás kifújt mára (hehe :DDD), nagyon belefáradtam, amilyen törékeny, gyengécske ember vagyok. A ragtime darabom készen van, még egy kis formális adalék kell csak (kinyomtatni, beleheggeszteni a papírtokot, és belecsúsztatni a lemezt), és közeleghet a bemutató napja, várom büszkén, emelt fővel.

    Ha a jogdíjakról tud bárki bármit mondani, illetőleg a szerzői jogokról, azt nagyon megköszönném. Lehet, hogy egy játék zenéje lesz...

    Egy írományt kezdtem alkotni zenésztársaim megsegítésére, hogy passzív zenészből aktívvá váljanak. Valószínűleg felteszem ide is a COPY-t...

    bbazs96 9 éve 0

  • Ra-ra-ra RAGTIME!

    Készen is van a "csoda" darab (: Még hat nap a bemutatásig!

    Coming Soon

    2013.05.17

    bbazs96 9 éve 0

  • Gépszíj 2

    A számokra nem érkezett válasz senkitől, így nekiálltam kronologikus sorrendben felszórni őket a webre:

    Íme a két mű:

    https://www.youtube.com/watch?v=qrwkpYvF7QM

    https://www.youtube.com/watch?v=VsAYLJRJEcs

    bbazs96 9 éve 0

  • Ma elkapott a gépszíj...

    Ma valahogy nagyon belémvágott az ihlet. Ilyen nincs gyakran, és talán ez az első alkalom, hogy helyesen ki is tudtam használni azt. Bárcsak sosem érne véget ez az állapot!...

    A felvételek még szerkesztés, utómunka alatt állnak, rátok hagyom, hogy mondjátok meg, melyik legyen az első, amelyik felkerül (:

    Három felvételt készítettem ma, az egyik:

    James Hill ukuleleművész darabja zongorára átírva, csöppecskét hiányosan:

    [link]

    A második Scott Joplin Pineapple Rag c. darabja

    [link]

    Vagy szintén tőle az Entertainer

    [link]

    Kommentben várom a válaszaitokat, hogy ki melyiket részesítené előnyben (:

    Utóirat... : A nagy kreatívkodásom közepette lassan lehet majd számítani a születésnapi ajándék ragtime elkészültére is!

    bbazs96 9 éve 0

  • Ééés... megint!

    Tud valaki kottaszerkesztő progit szoftveres billentyűzettel? Mint a Sibelius 6! Nagy segítség volna! (:

    Ugye pár napja megírtam ide a blogomba, hogy jó volna ismét szerelmesnek lenni... Nem is kellett rá sokat várnom, már belém is hasított a felismerés: szerelmes vagyok. Mindig "más" érzésem van, hogy majd ez lesz az, vagy majd mondjuk ez, de most ez az érzés elmaradt. Nemesen egyszerűen le sem bírom venni róla a szemem, megindul bennem minden pozitív, ha eszembe jut. Ma reggel elkezdtem írni egy légből kapott zenei ötletecske alapján egy ragtime darabot, és körülbelül egy oldalnyi kottát írtam. Neki fogom odaadni, ő fogja hallani legelőször. Nem is tudom, az egész olyan furcsa. Nem a Nagy Őt akarom, hanem Neki. Nem tudom, hogy ez jó hozzáállás-e, és azt sem, hogy jutok-e vele valamire... Meg úgy általában: Ő visszahúzódóbb, aránylag csendes, végtelenül kedves, és aranyos, erre én bejövök a képbe: A kétméteres szőrös jeti, akinek ennek tetejébe még nagy hangja is van, na meg szar poénjai...

    Folytatás...

    bbazs96 9 éve 7

  • Waiting for MY train...

    Van egy olyan érzésem, hogy eleget dolgoztam, eleget tettem mára. Mára? Idénre. Most hátradőlök, és várom "a vonatom". Olyan érzésem van, mintha a munkám után az ellenszolgáltatás következne lassan. Furcsa érzés, le sem lehet írni :)

    bbazs96 9 éve 0

  • Liegend

    Csend vesz körül, csak a laptop hűtőjének zümmögését hallom.Egy albumot indítok, kiválasztom az utolsó számot, lehunyom a szemem, és elárasztanak a gondolatok.

    Nem kérek többet az egyedüllétből, szerelmes akarok lenni ismét (: . Az a baj, hogy ez be is jön, és megint sodornak magukkal az események a végeláthatatlan lejtőn, hogy a semmiből felbukkanó padlónak csapódjak, majd onnan napokig kászálódjak fel, hogy aztán leporoljam magam, lépjek kettőt, és újra megbotoljak.

    Nem értek az emberekhez. Nem hangközökből, vagy skálákból, esetleg harmóniákból épülnek fel, hanem valami egészen másból, ami nem az én reszortom. Vágyom a társaságra, haverokkal lógok is eleget, zenélünk, ökörködünk, de akkor is kell egy barátnő. Nem is egy barátnő, hanem A BARÁTNŐ.

    Alacsony, vékonyka, fekete, hosszú hajjal. 16 éves, másodikas gimnazista. Kedves, visszahúzódó, kivéve ha énekről van szó, akkor tombol, átlényegül, és a világ a lábai előtt hever. Igen, ő lesz az, ő, aki ismét elvégzi az idegeim ellen az aknamunkát, aki ismét kirántja alólam a szőnyeget, és aki ismét kihúzza az 1v1-meccs közben a vga-kábelt.

    Legyen hát! Lehet, hogy ismét koppanok a végén, de lesz ihlet, lesz energia, lesz É L E T.

    bbazs96 9 éve 2

  • Csupasz és őszinte

    Meg persze némi alapzaj... Szeretlek, Integrált hang!

    Szóval a nagy HANG DEMO megszületett (:

    bbazs96 9 éve 1

  • Gitárt váltottam:

    Selector stratocaster, átmenő nyak, floyd tremoló, picit öregecske. Ez került nekem 30-ba (: Képet kértek? Kérjétek leglább hárman, és kaptok is :D

    bbazs96 9 éve 19

  • Hangszercsere (:

    Eladóvá válik a két akusztikus gitárom, egy komolyabb nylonosat szeretnék vásárolni ha elmegy mindkettő... Várom a javaslatokat, ki mit ajánl nylonosban!

    http://www.cserebere.hu/termek/femhuros-gitar

    http://www.cserebere.hu/termek/klasszikus-gitar-10

    bbazs96 9 éve 0

  • No Luck

    Vagy nincs szerencsém, vagy csak tapasztalatlan vagyok az emberekkel. Megállt a tudomány, amint egy hölgy kerül a közelembe. Amúgy sincs valami előnyös modorom, úgy érzem tukmálom magam, mindenkire rá akarom erőltetni a dolgaimat, viszont ez ösztönösen megy, ami kicsit idegesít. Mikor növök már fel végre?

    bbazs96 9 éve 8

  • Zenét!

    Júliusban lesz utcazene fesztivál Zamárdiban, elkezdem kigyűjteni ide a számokat, amikkel majd fellépkedek (:

    Zongora:

    Scott Joplin - The Entertainer
    Scott Joplin - Maple Leaf Rag
    Scott Joplin - Pineapple Rag
    Pirates of the Caribbean theme
    Beyonce - Halo
    One Republic - Apologise
    That stolen boogie (saját)
    Hugh Laurie - Swanee river boogie

    Gitár:
    Classical Gas
    Pirates of the Caribbean
    Bourrée J.S.Bach
    Andrew York - Snowflight
    Andrew York - Sallys Waltz
    Andrew York - Royal plum pudding

    Eddig a teljesség igénye nélkül

    bbazs96 9 éve 8

  • Tiptinia

    Véget ért a mozgóképe,
    Többé nem zavar,
    Lőn vadvirágos rétből
    Szürkéllő avar.

    Ő volt a mindenem,
    Szemem felnyitotta,
    Majd oly egyszerűen
    Lényem itt hagyta.

    Kiveszett ami volt?
    Vagy létre sem jött tán?
    A szikra, mit csiholt
    Oly rég kihúnyt már

    Múló tavaszi rózsából
    Télikabát lett:
    Bár melegen tartott,
    Sosem szeretett.

    Nem kívánok többé
    A bűvködben élni,
    Sokkal jobb volna most
    Más szép után nézni.

    A törékeny tavaszból
    Messze, messze szállok
    A hűs téli szelekig
    Bizony, meg sem állok

    Lelkem belőled nem kér
    egy cseppel sem többet
    Ha te nem akarod:
    Inkább a fagy ölel!

    bbazs96 9 éve 0

  • Elkészült...

    Nagy nehézségek árán bevágtam Mason Williams Classical Gas c. gitárdarabját, és mivel olyan "jól" ment, feltettem youtube-ra (: Építő kritikát várok! [link]

    bbazs96 9 éve 0

  • Szerelemmel álmodtam...

    A szerelemmel álmodtam. Az elsővel, az igazival, a naggyal, és romlatlannal. Csak álltunk egymás mellett, mondott valamit, amire én szokásohoz híven ellent akartam mondani - hiszen mindennapjaimban is küzdök ellene - mire hozzám lépett, átölelt, és megcsókolt. Lehet, hogy az álmok az emberi vágyak kivetülései, de ennyire álmodva még nem lepődtem meg.
    Visszazökkenve az álom folyamába, összebújtunk, és feküdtünk a csillagos ég alatt szótlanul, egymás mellett - és kicsit egymáson. Messze állt ez a realitás talajától, de jól esett. Tudja az agyam, hogy motől érzem jól magam, kedves tőle (:

    bbazs96 9 éve 0

  • Rossz akarok lenni...

    Elegem van a szüleimből. Nem akarok mindent, csak valamivel többet: összedőlne a világ, ha nem nekem kellene elsőként hazaindulnom valahonnan?
    Ebből eredendően következik a hozzáállásom - persze a hosszas értelmetlen huzavona után - , hogy nem kérek a szabályaikból. Nem akarok már házimunkát sem végezni, nem akarok bódulattól mentesen, tisztán élni. Rossz akarok lenni. Rossz, rosszabb,és mégrosszabb. Rá akarom döbbenteni őket, hogy nem jó a módszerük. Rádöbbenteni, hogy a tilva neveléssel hazugságra kényszerítenek.

    Adj erőt, hogy rossz lehessek! Adj erőt, hogy a világ elől messze menekülhessek!
    Óvj a parainesisek tengerétől, és a négyszázkilencvenhetedik hegyibeszédemtől!
    Ó, kérlek adj erőt, hogy rossz lehessek!

    Tisztában vagyok vele, hogy helytelen magatartás, de már ez sem érdekel. A lejtőmön megindultam, és nem akarok megállni. Vonz, hogy lázadjak, és kitörjek béklyóimból. Élni akarok, mielőtt rámkopogtatna a halál.

    bbazs96 9 éve 22

  • Szumma szummárum

    Jön a Lapáttal tarkónvágott döglött vakond a Somogyország gyermekeitől! Ez annyit tesz, hogy bandává álltunk össze, egy zongorista, egy basszeros, és Én, mint botcsinálta gitáros. Ja, és lesz egy énekes-ritmusgitárosunk is.

    A fizikaóra ma sem volt rossz, írtam is egy pár sort:

    Lehet? Legyen!

    Lehet magas,
    Égimeszelő forma,
    Lehet apró,
    Már az sem zavarna.

    Lehet szőke,
    Minden gondolatában
    De inkább csak
    Sztereotípiákban

    Legyen művész,
    Kinek a lelke vad,
    Összeállva...
    Jöhet a haddel-had!

    Legyen hús-vér!
    Boldogan, alkosson ő,
    A végéig,
    Mikor a végső óránk jő.

    Legyen naiv,
    Ki rosszra nem gondol,
    Hadd legyen kit
    Óvnom a gonosztól.

    Legyen velem,
    Mint tenger és patak,
    Mik ha kell,
    Együt apadtanak

    Légy a múzsám,
    Kiért élnem érdemes,
    Kivel megoszthatnám
    Rejtett Kincsemet.

    bbazs96 9 éve 0

  • Két kapun kétfelé...

    Két kapun kétfelé
    Árad az Értelem
    Sodor a világa:
    Érzem már: kell nekem!

    Az egyik kapuból
    Özönlik a zene,
    Kedv, öröm és béke
    Szalad felém vele.

    Érzem örvényeit,
    Szelíd susogását,
    A Hangok törvényeit,
    Múzsám suttogását.

    A második kapu
    Tejjel, mézzel hív
    De közelebb érve
    Gyanút fog a szív.

    Kihallik a sok zaj,
    Háborúk Hangja
    Gépek zörejétől
    Sötét az ég alja.

    Kételyekkel telve,
    Oly messzire futnék!
    Árkon, bokron át
    Szüntelen rohannék

    Szaladok is, tüstént
    Soha nem feledve:
    Életem célja Nem
    A vagyon szerelme

    Kiölve lényemből
    A temérdek rosszat
    Különös lényemtől
    Már meg nem foszthat

    Éltem tengerén már
    Nem tombol vihar
    Nem rombol, pusztít többé
    Semmi ami fanyar.

    Utam nehézségit
    Eztán bizton veszem,
    Többé szellemileg
    Soha nem éhezem.

    bbazs96 9 éve 0

  • Ugyanabban

    Porba hulló áldomás
    A neved,
    Egy rövidke látomás
    Tüneted

    Kivájt lámpást hoz,
    Elered,
    Lassan elszenderül
    Szereted:

    Hiába mutat bármit,
    Ha neked -
    A világ nyűgje utat
    Nem enged.

    Igérget csillagokat,
    Kék eget
    Zenét, békét, nyugalmat,
    Szerelmet.

    Ne bízz benne, hogyha
    Teheted!
    Megcsal, megbánt, elhagy, majd
    Betemet.

    Fölöttem üli torát?
    Létezem?
    Porba hulló áldomás -
    Ég veled!

    bbazs96 9 éve 0

  • Nem akarok...

    Nem akarok összetört álmok szilánkjai között vergődni. Nem akarok többé temérdek kétséggel a tükörbe nézni. Nem akarok többé nyelni, engedelmeskedni. Nem akarom, hogy megszabják, mit kell csinálnom. Nem akarok gazdag lenni. Nem akarok magányos lenni. Nem akarok magasra törni.

    Egyszerű ember akarok lenni. Hagyni akarom, hogy a zene éltessen. Egy olyan ember akarok lenni, akinek a halálát ha nem is sokan, de mélyen meggyászolják. Olyan ember, aki tett az emberiségért, de legfőképpen boldog akarok lenni.

    bbazs96 9 éve 0

  • Nem érzem magam embernek

    Nem érzem magam embernek, legalábbis egy egész embernek biztosan nem. Az utóbbi időben csupán árnyéka vagyok önmagamnak, mint egy sárga falevél, melyet kedvükre dobálnak az apró fuvallatok. A fejem megpróbáltam kiszellőztetni, kicsi színt vinni a napjaimba, de nem megy. Az otthon létet nem szeretem, szinte állandóan lőporos a levegő köztem, és a szüleim között. Szinte semmi dicséretet, pozitív kritikát nem kaptam tőlük, kivétel a nyelvvizsga eredménye után.

    A társadalom tetemes rétege sosem ér el egy ilyen eredményt, és sokan nem az anyagi körülmények, hanem a motiváció, vagy a befektetett munka hiánya miatt. Tényleg ekkora mércét kell megugranom, hogy pár szebb szóra érdemessé váljak?

    Igyekszem minél messzebb lenni itthonról, és minél többet. Amikor itthon vagyok, mindig valami művészettel foglalkozom: zenélek, gyakorlok, olykor órákat, vagy ha erős érzelmi töltet ér, írok egy-egy rövidebb verset - vagy mint most, egy kis szummát a hangulatingadozást kiváltó eseményről/eseménysorozatról.

    Mi hiányzik belőlem? Miért nem felelek meg nekik ahogy vagyok? Miért nem tudják azokat a dolgokat is támogatni, amiket szeretek, és miért vannak ennyire "korlátozva" az iskolai teljesítményre? Nem érdemlek mást, csak hogy szidjanak, mint a bokrot, és porba döngöljék az amúgy sem acélosan felépített önbizalmamat?

    Folytatás...

    bbazs96 10 éve 17

  • Motiváció

    Egy nagyon jó cikket olvastam a testnevelés órákról, azok hiányosságairól. Logout címlapon van, ha valakit érdekel. Időm a hétköznapokban sajnos szinte semmi nincs, de AKAROK mozogni.

    Végre teljes gőzzel el fogom kezdeni a fegyencedzést. Nem tágítok mellőle. Muszáj tartanom magam a tervhez, hogy képes legyek vele haladni. Kérdés, hogy mivel kényszeríthetném magam a dolgok betartására?

    bbazs96 10 éve 4

  • Ahol az összedőlő kártya-vár

    Szép a szerelem, ó!
    Ha szomjazza a szív,
    Szürke életemre
    Lehetne gyógyír

    Szép, szép, hajh szép volna!
    Ha egy cseppet is
    Tétova nem volna
    Az a szerelmes szív.

    Milyen legyen hát?!
    A szíve annak,
    Aki túl sokat nem ád,
    S így nem sokat kap.

    Mit várhat a lélek,
    Kinek tesze-tosza ura
    Egy viharvert, ázott,
    Csetlő-botló kutya?

    Mint felhők közt a nap,
    Kósza reménysugár,
    Az alagút végén
    Végre fény vár?

    Fellegek közt,boldogan
    Szavadon függök,
    Dalma, az ég hatalma,
    'tán az Úr küldött?

    De elmúlik a napsugár,
    Közeleg az éj
    Kihunyt a világ,
    Meghalt a remény.

    Ezer és ezer újabb,
    Álom közt vergődve
    Száz és száz lusta
    Kártyát összedöntve,

    Mit kérsz tőlem?
    Tudod mit? Kihagyom!
    Szerelmes szívem
    Inkább álomba ringatom.

    bbazs96 10 éve 7

  • Zene az utcán

    A nyár közeleg, és pár fórumtárs adott egy kiváló ötletet: utcazene. Nem tudom mit, és hogy érdemes, illetve mik a legális utcazene feltételei. Ezeket igyekszem kideríteni nyárig. aztán letámadni az első japán turistacsoportot (: :D

    Ha valakinek van tapasztalata a dolgokkal, nagyon megköszönném, ha megosztaná velem!

    bbazs96 10 éve 3

Hirdetés

Copyright © 2000-2022 PROHARDVER Informatikai Kft.