Nem birom ki, hogy ne írjam le.
Harmadik nap
Megint itt dolgozom, annyi a meló, hogy alig van időm beugrani a városba megnézni egy filmet, mielőtt azt mondanám itt az embereknek, hogy várjanak, míg megkapják a nyomtatásaikat. A sor valami baromi hosszú, túl hosszú ahhoz, hogy én mindnyájukét egyszerre csináljam, rendezzem, kiadjam. A legegyszerűbbnek azt látom, hogy kilövöldözöm a kisebb taszkokat, hogy csak kettő maradjon, amit aztán mindjárt könnyebben tudok rendezgetni; szinte pillanatok alatt. Aztán, mikor mozi után (tudják, az a Bertolucci féle, amiben három órát vesz igénybe, hogy kinyírják a főhőst valami vizuális orgazmus keretében), visszajövök, hogy letisztázzam ezeket a nyavalyás printeléseket. Kb. 50 ember álldogál odakint, nekem meg van két nyomtatásom. Ez már majdnem el is éri a szokásos átlagomat. Bár azt hiszem, most egy kicsit többet lőttem ki. Mindegy. Kirakom a papírokat, majd szép lassan besétálok, kezemben a dossziéval, amire az van írva nagy betűkkel: "TŐRLENDŐ LOGINOK". Valahogy mindenki csöndben van. Mint mindig.
. . .
Éppen hátul üldögélek az operátori főnökszékben, nézem a géptermi zártláncú TV hálózat adását, ami rá van kötve a gépem video-grabber kártyájára, (ami valamikor '93-ban került ide javításra), mikor csörög a telefon. Ma már talán másodjára, ezért eléggé fel is idegesít.
- Igen? - mondom, miközben leállítom a képet.
- Véletlenül letöröltem az önéletrajzomat! - sírja a másik oldalon a hang.
- Igen? Mi a login-neved?
Megmondja. Mi a szösz! Kezd unalmassá válni a tag.
- Á, dehogyis, nem te törölted. Én voltam az!
- Micsoda???
- Én töröltem. Tele volt mindenféle hazugsággal! Még csak négyesed sem volt egy tantárgyból se!
- Huh?
- No meg az az átverés, hogy külföldön tanultál. Az a barátnőd volt te barbár, és ezt mindketten tudjuk!
- Huh?!!
- Ja, és az akadémiai feljegyzéseid?! Leellenőriztem. Hazudtál!!!
- Hogy me... - majd hirtelen kapcsol - NEEE! Ugye nem! Ugye nem a POKOLI OPERÁTOR vagy???!?!?!!!!
- Teljes valóságában, és tövig a könyvtáradban.... Azt hiszem nem kellett volna megadnod a login-nevedet...
>clickety click<
Ráadásul azt a levelet sem kellett volna megírnod, amit a rendszergazdának szántál, amiben látványosan megmondod neki, hogy mit gondolsz róla.
- De hát nem is küldtem semm...
>clickety click<
- Naná, hogy nem. De hát ki a fene tudja ezt a mai világban. De ne aggódj, hamar vége lesz. NAGYON hamar!
>clickety click<
...na vissza is állítom a login-nevemet, és már...
- D-d-d.. - dadogja, mint akinél megakadt a tű.
- Visszhall... - mondom neki szívélyesen - Egy csomó cuccot kell még összepakolnod, és az új életed is el kell kezdened. Szia!
Aztán lerakom.
Két másodperc múlva csörög a piros telefon. Felkapom. A főnök. Bemondja az előbbi pacák login-nevét, majd mondd valamit egy fura E-mail-ről, aztán azt mondja nekem "UGYE tudod, mit kell tenned...", tudják, a pontokkal meg a nagybetűkkel meg mindennel. Aztán, mikor később szerencsétlen alak villanyszámláját megtoldom néhány nullával, elgondolkozom azon, hogy mi a fenének kell ezeknek mindig telefonálni. Majd amikor a fényképét belerakom az FBI online "Élve, vagy halva, fegyveres és veszélyes" bűnöző listájára, rájövök, hogy már soha nem fogom megérteni az indítékaikat. De sebaj! Az élet megy tovább.
Aztán mikor pár óra múlva az FBI kocsijai a lakása előtt leparkolnak, elgondolkozom rajta, hogy sajna nem mindenkinek. De ez már a következő nap története.
