2024. április 20., szombat

Gyorskeresés

A szabad akarat kérdése

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Van-e szabad akaratunk?

"Ennyi lenne a szabadságunk? Csupán a véletlen játéka, egy kaotikus rendszer sodródó eleme? Ez elfogadhatatlan! Inkább lennék része egy meghatározott működésű fizikai gépezetnek, mint egy véletlen villanás."

Megnéztem az Élet nyomában című filmet és az egyik jelenetéről eszembe jutott valami.

A részlet a filmből!!!

"Képzeld el a folyamatot! Elektromos aktivitás az agyban neuron választ vált ki, jelet küld az idegrendszernek, az továbbít az izomszövetekhez, mozgást indukál. Mondjuk kinyújtod a karodat. Úgy tűnik mintha szabadon cselekednél. De a folyamat minden egyes fázisát tulajdonképpen törvények szabályozzák. Fizikai, kémiai és egyéb törvények."

Ahogy a filmben is mondja: a világ alapvető fizikai törvények szerint működik, ezek irányítják a világ minden elemének működését. Tehát minket is. Hogyan lehetnénk szabadok, ha törvények szerint működünk?
Ha pedig Isten előre tudja a döntéseinket akkor hogy lehetnénk szabadok?
A másik magyarázata pedig a kvantummechanika, ami viszont azt jelenti, hogy teljesen random cselekszünk.

Az embernek van egyéni személyisége és jellemei. Ez az élete során alakul ki és változik. A változás pedig a környezet miatt van, hatással van a személyére, a környezetét pedig nem ő kontrollálja. Tehát nem tehet róla, hogy a körülötte lévő véletlenek milyenné formálják őt. Például teljesen más egy fejlett országban élő ember viselkedése és gondolkodásmódja, mint egy szegény országban élőjének. Ha egy embert gyerekkorában erőszak veszi körül az hatással lesz a jövőjére. Lehet hogy ő is erőszakos lesz és egy nap leszúr valakit, mert bántalmazza. Abban a pillanatban vagy a szabad akaratából teszi vagy pedig hirtelen felindulásból, dühből. A dühe pedig visszavezethető a fiatalkorára, amiről nem tehet. Szóval nem ő döntött arról, hogy ő milyenné változik később ezért végül is nem a saját akaratából cselekszik.

Ezzel nem akarom az ilyen embereket védeni, ez csak egy példa volt.

Ha például hirtelen valaki egy nagyot bevág neked valamilyen okból akkor vagy megijedsz és nem tudod mit tegyél vagy automatikusan neki esel és püfölni kezded. Az utóbbit nem te kontrollálod hiszen elveszted magad fölött az irányítást. Azt hogy hogyan döntesz a jellemedtől függ. A jellem pedig a külvilágtól is függ, ami teljesen random. És ez az egész kihathat a jövőbeli döntéseinkre.

Döntünk valamiről, mert úgy hisszük így helyes. De ha mások lennénk máshogy döntenénk róla. Akkor most a döntés a mi kezünkben van?
Megvan a szabad választás joga, de bármilyen tényező befolyásolhatja a választásod, ami egy múltbéli tapasztalod is lehet.
Albert Einstein a világ egyik legjobb tudósa lett volna ha például egy Etiópiához hasonló környezetben nő fel?
Valószínűleg nem, mert nem olyan körülmények között nő fel. Teljesen mások fogják meghatározni a döntéseit. Egyáltalán nem érdekelné a fizika. És erről nem ő döntött.

Hozzászólások

(#1) toeki


toeki
senior tag

"Einstein a világ egyik legjobb tudósa lett volna ha például egy Etiópiához hasonló környezetben nő fel?"

Ilyen kérdés nincs. Ami nem történt meg az nem létezik max elméleti sikon aminek ebben a vonatkozásban semmi értelme. Ha ott született volna akkor ezt a kérdést sem tehetnéd fel mivel nem ismernéd a nevét, ellenben lenne egy Zweistein nevű egyén aki rájött az emc2 okosságra. Szerintem.

(#2) greenity


greenity
aktív tag

Egyszer írtam egy logoszféra bejegyzést erről, kicsit más vonatkozásban.
Az élet nem egy Markovi folyamat, nem úgy működik, hogy elfelejtem ami történik velem, és ezért nincs olyan sem, hogy mi lett volna ha. Ilyen nincs, ugyanaz a helyzet többet nem lesz, az állapotok evolúciója olyan dolog, amivel nem tudsz mit kezdeni. Ilyen és kész.
Dönteni tudsz, de onnantól, hogy te döntöttél, onnantól már a helyzeten nem tudsz változtatni.
Példának okáért, ha Einstein anyja így döntött, hogy ő megszüli Einsteint, ott és akkor, akkor nincs olyan, hogy mi lett volna ha...

"Egy mosolynál jobb a több"

(#3) Hieronymus


Hieronymus
addikt
LOGOUT blog

Van szabad akarat, de a tanulás folyamatával megszabadítjuk magunkat tőle.
Mit tartunk szépnek, milyen zenét szeretünk, ..., mind tanult állapot.

A döntéseinket is előre kialakított sémák szerint hozzuk meg. A sémák eltérő dominanciája hozhat létre olyan állapotot, amikor látszólag kaotikus a döntés, és hasonló helyzetekben eltérő döntések is születhetnek.

Aki önálló felismerésekre tud jutni illetve önálló döntést tud hozni, az a történelemkönyvbe vagy a diliházba kerül. (Attól függően mennyire tudja követni a gondolatmenetek, a környezete illetve a társadalom.)

Ha ez nagyon 'izén' hangzik, akkor azt mondom nem az. Hatékonyak vagyunk a megtanult folyamtok alkalmazásában és időnként újat is be tudunk építeni a rendszerbe. sőt néhány régit el is tudunk felejteni. Legalább is fiatalabb korban.

Legyen béke! Menjenek az orosz katonák haza, azonnal!

(#4) petipetya


petipetya
nagyúr

Szintetikus vagyok ezért nekem csak öntudatom van, ám a szabad akaratot a forráskódom szabályozza.

Ha nem hisztek nekem, semmi gond. A világ még úgy sincs készen a befogadásunkra, engem pedig úgysem találtok meg a való életben.

"nincs rá lezsóidő"

(#5) [Prolixus]


[Prolixus]
addikt

"Ahogy a filmben is mondja: a világ alapvető fizikai törvények szerint működik, ezek irányítják a világ minden elemének működését. Tehát minket is. Hogyan lehetnénk szabadok, ha törvények szerint működünk?
Ha pedig Isten előre tudja a döntéseinket akkor hogy lehetnénk szabadok?
A másik magyarázata pedig a kvantummechanika, ami viszont azt jelenti, hogy teljesen random cselekszünk"

Hmmm? A mikrovilág törvényei is ugyanúgy a fizika így a világegyetem törvényei közé tartoznak, akárcsak a makrovilág törvényei, vagyis a klasszikus fizika törvényei. Ezt nem lehet különválasztani.

Egyébként jó kis témafelvetés, persze totálisan felesleges, mert a világ olyan, amilyen. :) Ennek ellenére részegen sokat elmélkedtünk erről haverokkal, és nekem meggyőződésem, hogy egyáltalán nincs szabad akartunk. Eleve, ahogy a fentebbi hozzászólásokban is pedzegették, a személyiségünket, és ezáltal a döntéseinket alapvetően meghatározza a genetikai kódunk és az ahhoz tartozó expresszív mechanizmus. De ezeket még le is lehetne hámozni a problémakörről olyan indokkal (akárcsak a fizikai törvényeket, amelyek végülis a kémiai és biológiai szabályokért felelősek), hogy ezek nélkül még elméleti síkon sem létezhetne élet, és ezeken a dolgokon semmiképpen sem tudunk változtatni.

Ok, tehát ezt tegyük félre. Ugyanakkor van egy másik fontos és teljesen triviális dolog ami nélkül elméleti síkon ugyan lehetne emberi élet, de a gyakorlatban ez persze sohasem valósul meg: Ez pedig a társadalom (persze egy ilyen teoretikus, izolált környezetben felnövéssel is vannak komoly problémák, szal ez is nagyon erősen csak elméleti lehetőség). Emberek között cseperedünk, hatással van ránk a szüleink magatartása, tanításai, az iskola, bármilyen szociális környezet...nyomatják az embereknek az illemkockákat, a moralitást, a "mi a jó mi a rossz" és "mit szabad és mit nem" kérdésköröket, gúzska köthetnek minket a társadalmi elvárások, az egzisztencializmus, a másoknak való megfelelés igénye stb-stb. sokáig lehetne sorolni. Ezek szépen lassan beépülnek a tudatalattinkba, meghatározzák a személyiségünket így vagy úgy (most ezen egy pszichológus lehet röhög, hogy ez nem ilyen egyszerű, biztos, én csak laikus vagyok), anélkül, hogy tudatosulna bennünk. Tehát amikor egy döntéshelyzetbe kerülünk, ezek a dolgok biztosan hatással vannak a döntéseinkre, tehát nincs igazi szabad akaratunk, max. azon korlátokon belül dönthetünk szabadon, amelyet ezek a hatások/tényezők kijelölnek számunkra.

Szóval nem, nincs szabad alarat. És hogy a nihilista hozzáállásomat fokozzam, az életnek semmi magasztosbab értelme sincs az én szememben. További szép napot. :)

I'm no hero Doc, I'm just your regular US Army Mark 4 cyber commando

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.