Itt az új Sonata Arctica album, kicsit más, kicsit régi, kicsit új, van benne midnen de kezdjük az elején.

Nem követtem az album elkészülését, nem olvastam az interjúkat a tagokkal, az első kacspolatom a lemezzel "The Wolves Die Young" című szám, illetve annak videóklipje. Elsőre hallgatva nem tudtam hova tenni, nagyon nem. Azután többször meghallgattam, szép lassan megszoktam majd jött a "Cloud Factory" stílusában ugyanaz, de kicsit mintha külön életet élne az ének és a zene többi része, ráadásul Tony Kakko dalszövegei se hozták szerintem az elvárható szintet tud ennél jobbat is.

Végül csak megjelent az album, végighallgattam egyszer. Egyáltalán nem tudtam vele megbarátkozni, utánanéztem mit is akartak, itt megtaláltam olyan nyilatkozatokat, mint hogy a terv az Ecliptica stílusához visszakanyarodás meg, hogy ennek kellett volna kijönni az Unia előtt, legalábbis stílusa miatt. Az ilyen és ehhez hasonló kijelntéseket nem nagoyn értettem, gondoltam biztos átsiklottam valami felett, meghallgattam újra a művet, majd megismételtem még párszor, mostanra már elég sokszor, ahhoz, hogy kialakuljon valamiféle véleményem róla.

Kezdjuk a nagy változással új basszusgitárosa van a bandának. Marko Paasikoski-t Pasi Kauppinen váltotta, részemről pozitív a változás végre van itt-ott egy kis basszusjáték. A lemez hullámvasútra emlékeztet, megvannak a maga fénypontjai (Blood, Larger Than Life) és mélypontjai is (Love). Zeneileg többé-kevésbé rendben van az album, kicsit tényleg visszamozdultunk a power metal irányába, de annyira nem távolodtunk el a Unia-val megkezdett irányzattól sem, mindenesetre találtak a srácok egy kellmes középutat a kettő közt, egyedül a "Half A Marathon Man" intro-outro részét nem tudtam hova tenni annyira elüt az adott számtól. A baj az albummal a dalszövegek, sok helyen egy pop dal szintjét közelítjük meg, máshol a hasonlattal nem tudok megbarátkozni (Running Lights), de van ahol meg kifejezetten érdekes és jó a szöveg, de minden számnál ez sem elég, vegyük a "What Did You Do In The War, Dad?"-t ahol a zene és a dalszöveg is remekül a helyén van, de Tony hangjából hiányoltam az érzést, tud ennél jobbat is szerintem.

Összességében azért több mint egy hallgatható albumról van szó, a leírt negatívumok melett persze van jópár pozitív dolog amiért sokadik hallgatásra már magával tudott ragadni az album, de úgy érzem többet is kaphattunk volna. A végére pedig itt az emlegetett videóklip. További véleményeket szívesen látok a komment szekcióban.