A cikk nem az én művem, a neten több helyen is megtalálható. Eredetileg a "PoWeR" című amigás diskmag-ban olvastam, majd valaki feltette a netre. Annak, hogy én ide "bekopipészteltem", az az egyszerű oka, hogy szeretném, ha megmaradna. Magamnál tuti megtalálom. 
A kezdetektől a végig
1982
Az AMIGA története a `80-as évek elején, az első nagy U.S.A.-beli videójáték-robbanás tetőfokán kezdődött. Jay Miner (Chiptervező, és a fejlesztők vezetője Los Gatosban, Kaliforniában) a következő képpen mesélt erről:
"1982-ben én a Zymosnál dolgoztam szívritmus-szabályzó chipeken. Egy nap jött Larry Kaplan egy volt kollegám az Ataris időkből (Jay tervezte a 2600-as videójáték, és a 400/800-as számítógépsorozat chipjeit), és azt mondta: "Saját céget szeretnék alapítani, nem ismersz egy jó ügyvédet?" Összehoztam Larryt a Zymos-beli főnökömmel, és ők felállítottak egy alapítási tervet. A főnököm ismert néhány texasi befektetőt, akik videójáték-gyárat akartak alapítani, és a kezdő tőkét befektették az új cégbe.
Ezután meg tudták nyerni David Morse-t a Tonka Toys-tól a cég elnökének. A terv így nézett ki: Larrynek kellett volna a játékokat elkészítenie, nekem a chipeket, Davidnek kellett volna az anyagiakkal foglalkoznia, és a kész chipeket a Zymosnak kellett volna gyártania (A főnököm is szeretett volna valamit kapni a fáradozásaiért!). Amikor viszont az egész beindult volna, akkor Larrynek más keltette fel az érdeklődését, és kiszállt a buliból. Tehát én lettem az alelnök, és én feleltem a gyártmányfejlesztésért."
Az így létrejött céget "Hi Toro"-nak hívták. Ez alatt a név alatt kezdték el keresni az első alkalmazottakat is. Sokakat a név riasztott el. Dale Luck így emlékszik vissza: "Amikor először hallottam a nevet, akkor rögtön az útépítőkre (ténylegesen létezett egy ilyen nevű útépítőcég) gondoltam, és még sok másra is. Emiatt hamarosan megváltoztattuk a cég nevét. Egy olyan nevet kerestünk, aminek már eleve volt valami köze a barátságos szóhoz, és így jutottunk el a barátnő spanyol megfelelőjéhez, az AMIGÁhoz."
A befektetők egy videójáték-konzolt akartak gyártatni, de Jaynek már az Ataris ideőktől fogva az volt az álma, hogy épít egy számítógépet 68000-es Motorola protkóval. Az Atari-vonal megszakadt, és az ötlet addig pihent, amíg Larry meg nem jelent. Jay mesél tovább: "Ez volt az én esélyem ennek a számítógépnek a megépítésére. Azt mondtam, hogy hajlandó vagyok a játékgép kifejlesztésére, de csak akkor, ha azt a gépet teljesértékű számítógéppé is ki lehet bővíteni. Én eldobtam a chipeket, amik egy számítógéphez passzoltak volna, ők pedig eldobták a házat, ami egy játékkonzolhoz passzolt volna. Kezdetekben csak egy csatlakozó lett volna a billentyűzet és egy lemezmeghajtó számára." (Az eredetileg körvonalazott gép leírását pár évvel később nyilvánosságra hozta Jay.)
Titoktartási okokból a cég kifelé úgy működött, mint egy alkatrészgyártó cég. ehhez szól hozzá R. J. Mical:
"Akkoriban egy hihetetlen konkurenciaharc volt a Szilikon-völgyben. Amint egy cég elezdett termelni, abban a pillanatban a másik cégek "kukkolókat" küldtek oda, akik távcsövön keresztül kémlelték az ablakokon keresztül, hogy mit csinálnak odabent. Amint látták, hogy csak joystickokról van szÓ, megnyugodva elvonultak onnan."
Ezek a melléktermékek az AMIGÁban is megörökítődtek, mégpedig a "Guru Meditation"-ban. Tulajdonképpen ez abból származik, hogy a lazításhoz használtak egy ún. joyboardot. Eredetileg ez a kütyü szörf- és síprogramok irányításához lett kitalálva, és egy különösen nyugodt testtartást igényelt, nem száguldozhatott a kurzor keresztül-kasul a képernyőn - pont a legjobb pozíció egy megfáradt programozónak! Amikor valamelyik fejlesztő leült a gép elé, és elkezdett ezzel a programmal vacakolni, akkor a többiek már tudták, hogy a Gurunak megint el kell gondolkoznia azon, hogy tulajdonképpen hol is rontotta el. Carl Sassenrath így indokolja a döntését, hogy miért ez lett a hibajelzés: "Ebben az időben dobták piacra a Macintosh-t a kis bombáival. Addig minden számítógép csak egy sötét képernyővel jelezte a hibákat. Azt gondoltam: egy programozó, aki most vesztette el két órás munkáját, legalább nevetni tudjon rajta." De legelőször csak a WACK nevű ROM-debugger rendelkezésre álltakor tudta a gép megmondani azt, hogy hol volt a kódban hiba.
Amiga A1000 "Lorraine"
A Commodore ezt az üzenetet fel akarta cserélni a "Software failure"-rel, amit időlegesen meg is tudott tenni. Annak az oka, hogy mégis megmaradt a "Guru Meditation" az 1200-asig az az, hogy a külsős fejlesztő munkatársak teljes vehemenciával tiltakoztak az új hibaüzenet ellen. Sam Dicker teljesen máshogy közelíti meg a problémát: "Meglátogattam ezt az AMIGÁs csoportot (bizonyára a First Amiga User Group-ra gondolt), és megfigyeltem, hogy a klub tagjai hogyan mutatják be egymásnak a programjaikat. Minden lefagyásnál az összes néző egyszerre kezdte el skandálni: "Gu-ru, Gu-ru, ...". Nem hiszem, hogy ugyanez működött volna a "Soft-ware fail-ure"-rel. Az új számítógépnek nem csak barátságosnak kellett lennie, hanem végül is szórakoztatnia (is) kellett a tulajdonosát.
A géppel kapcsolatos első felvetésekre Mical pontosan emlékszik: "Egy bemutatkozó beszélgetésre jöttem. Egy olyan kihívást kaptam, hogy építsek egy játékkonzolt. Amikor a megbeszélésnek vége volt, és jobban szétnéztem a helyiségekben, akkor mindenki egy játékkonzolról beszélt nekem állandóan - így menetem be Jay irodájába. Ő éppen egy chip-bővítésen dolgozott. A feje mögött hátul egy fehér falitábla volt látható a kapcsolások skiccével. Ennek a skiccnek a tanulmányozásakor balra lent észrevettem egy kis kockát, amire KBD PRT volt írva. Jobbra lent találtam még egy kockát, aminek EXTDRV volt a felirata. Billentyűzetcsatlakozó és külső meghajtó egy játékkonzolhoz?! Ránéztem Jay-re és megkérdeztem: "Játékkonzol, igaz?" Mire vigyorogva így felelt: "Igen, Játékkonzol." Azután mindketten harsogó nevetésben törtünk ki."
Jay Miner nem csak egy nagyszerű chiptervező volt, hanem emellett még nagyszerűen ismerte az embereket, és neki köszönhető, hogy az AMIGA Inc.-nél olyan jó volt a munkalégkör. A csapat minden akkori tagja emlékezik erre. Dale Luck nagyon meg volt lepődve, amikor a bemutatkozó megbeszélésen (felvételi elbeszélgetés) egy kicsit beégett ("Előző este a Hewlett-Packardnál /az akkori munkaadója/ sörözgettünk"), és ennek ellenére egy új időpontban lett meghívva: "Akkor már tudtam, hogy ezt a munkahelyi légkört nekem találták ki." Emögött Jay filozófiája állt: "Elengedhetetlenül szükséges, hogy megengedjük a munkatársaknak, hogy másak legyenek. Dave Needle egy kopott házicipőben jött dolgozni; de kit érdekelt ez addig, amíg jól végezte a munkáját?" Nagy teret adtak a munkatársak egyéni ötleteinek. Carl Sassenrath így emlékezik: "Engem vezérlőrendszer-mérnökként alkalmaztak. A bemutatkozó beszélgetésen Bob Pariseau azt mondta, hogy úgy csinálom meg, ahogyan akarom. Tehát azt mondtam: Jó! Én egy multitasking-képes rendszert szeretnék kifejleszteni."
Pár hónappal a project megkezdése után robbant a bomba: A videojáték-piac nem létezett többé! Senki sem akart többet játékkonzolt, mindenki egy valódi számítógépet akart -ha akart egyáltalán valamit- azután, hogy a Commodore a VC 20-szal és a C64-gyel és más cégek más számítógépekkel a piacra jöttek. Az eladási statisztika olyan rossz volt, hogy az Atarinak az utolsó szállítású játékmoduljait egyenesen a szeméttelepre kellett vinnie!
Jay Miner optimista volt: "Ott ültünk tehát a világ legjobb játékkonzolával, és nem volt piac! A kereskedelmi osztály teljesen pánikba volt esve, de én azt mondtam, "Nem probléma. Van egy igazi számítógépünk." Felvetettem, hogy a gépet egy nagyobb házban, több csatlakozóval, egy nagy IBM billentyűzettel, beépített lemezmeghajtóval, és egy nagyobb teljesítményű táppal (a bővítőkártyák számára) dobjuk piacra. Össze-vissza vitatkoztunk, és végül megegyeztünk a Lorraine-ben (AMIGA 1000): kis ház csatlakozók nélkül, kis billentyűzet, meghajtó, és - 64 KB memória! Majdnem elájultam! Végül sikerült meggyőznöm őket, hogy 128 KB legyen. Ezután úgy alakítottam át a megegyezést, hogy ezeket a chipeket másikakkal lehessen helyettesíteni, hogy 512 KB legyen a memória.
Amikor a Commodore átvette a céget, újra kezdődött az egész. Ők is csak 256 KB memóriát akartak. Csak annyit mondtam "Nem megy", és elmentem egy hétre szabadságra. Amikor visszajöttem, ...(és éles pillantást vet a mellette ülő Dave Needle-re)... már megtörtént a dolog, és ki csinálta meg nekik - az ott! Sohasem bocsájtottam meg neki."
Amiga A500 "B52 Rock Lobster"
1983 márciusa
Az alapkoncepció már állt. A mérnökök nekiállhattak a munkának. Kreatívak lehettek -annak kellett lenniük-; egy laza ellenőrzés gondoskodott arról, hogy dolgozzanak. A hardware- és software-csoport szorosan együttműködött; az első csoport hozzáigazította az elképzeléseit a másik csoporthoz, a másik csoport pedig azon fáradozott, hogy a hardware képességeket teljesen kihasználják.
Az eredmény R. J. Macal szerint a következő volt: "Egy szinte leírhatatlanul különleges vízió. Nem csak gyorsan piacot akartunk szerezni, hanem a világot akartuk megváltoztatni. Megpróbáltunk egy új, ígéretes technológiát realizálni, és ezt egyből az egyszerű ember számára elérhetővé tenni." Az "egyszerű ember" mértékegysége R. J. testvére, Ron volt. "Ront használtuk mindig -aki intelligens és technológiai ismeretekkel rendelkező volt, de akkoriban a számítógépek körében semmilyen ismerettel sem bírt- mérföldkőnek: Tetszeni fog ez Ronnak? Meg fogja ezt érteni Ron?"
Mivel még nem voltak készen a chipek, ezért mindent azonos kezelésű elemekből építettek meg, egyszerű nyákokon, és proggykkal emuzták a SAGE számítógépen (Kódneve "Zorro"). Természetesen sokat kísérleteztek, ahol néhány dolgot "kidobtak", de nem távolítottak el a nyákról. Így kerülhetett az AMIGA tulajdonosok birtokába két olyan megjelenítési mód, ami tulajdonképpen nem volt eltervezve (és a Commodore parancsára el kellett volna távolítani): a Halfbrite és a HAM. A Lorraine 1984 januárjában lett bemutatva a CES-en (házi elektronikai vásár), de még az utolsó percekben is változtatásokon esett keresztül, és új "képességeket" szereltek bele. Dale Luck egy olyan megoldásra bukkant, aminek a segítségével a Blitterrel nagyon gyorsan lehetett vonalakat húzatni. Bob Pariseau megpróbálta rákényszeríteni Dave Needle-t arra, hogy az ezért felelős vezetékezést megváltoztassa. Dave így meséli el a történteket: "Bob megfogta a karomat, és nem akarta elereszteni. Erre Mitchie nekiugrott! Ez a kutya, akit sohasem szerettem (Jay Miner ebéről van szó) egyszerűen megtámadta, és így megszabadított engem. Ezek után már nem mondhattam nemet." Az, hogy Dave utálta Mitchie-t, az még nem akadályozta meg abban, hogy elismerje, tulajdonképpen Mitchie az "AMIGA igazi apja". "Jay-el közös irodánk volt, és saját szememmel figyelhettem meg, hogy mi történt. Amiután Jay felvázolt egy új kapcsolást, megmutatta azt Mitchienek. Ha a kutya morgott, akkor a kapcsolás a szemétkosárban végezte. Ha viszont lihegett, vagy csóválta a farkát, akkor el volt fogadva a javaslat. Csak egyetlen újság tudósított róla jól: Egy fotót közöltek le, amin Jay átölelei Mitchie nyakát. A képfelirat a következő volt: "Az AMIGA apja (jobbra) és Jay Miner (balra)"."
Ezek nehéz idők voltak. Hosszú munkanapok, és mindig szűkös anyagiak. Egyáltalán nem volt szokatlan, ha átdolgozták az éjszakát. Dave Luck a szundikálás mesterévé fejlesztette magát ezen idők alatt. R. J. Mical szerint mindig volt nála egy párna. Amikor újra lefordítani való kódja volt, akkor begépelte az aktuális parancsokat egy "Beep"-el kísérve (ez egy olyan rutin volt, ami megcsipogtatta a számítógépet). Ekkor letette a fejét a párnára, és aludt egészen addig, amíg a csipogás fel nem ébresztette. Ennek a szokásának köszönhette a "Joe Pillow" (Párna Joe) becenevet. A csapat egyik módszere az ébren maradásra az volt, hogy őrült sebességgel táncolni kezdtek. Innen ered a "Dancing Fools" (Táncoló Bohócok) becenév.
1984 Januárja
A CES-en zárt ajtók mögött bemutatták a Lorraine-t néhány potenciális befektetőnek. Az erre a bemutatóra meghívott nevesebb cégek között volt: Sony, Hewlett-Packard, Phillips, és az Apple. A gép ekkor még csak kísérleti kártyákból állt, és nagyon érzékeny volt a statikus feltöltődésre. A cégnél a software-barlangban -egy 10 x 6 méteres teremben ahol kísérleteztek- a fejlesztőknek időszakosan mezitláb kellet járniuk, hogy a feltöltődéseket megelőzzék. Egy olyan vásáron, mint a CES ez szinte teljesen lehetetlen volt, tehát rendszeresen kipurcantak a chipek. Mivel ez a jelenség mindig egy bizonyos chip-csoportnál történt, csak egy apróság volt kicserélni őket, és a sebesség, ahogy ez történt, meglepett néhány látogatót.
R. J. még elmékszik a látogatók legsűrűbb reakciójára, amikor az új számítógép képességeit mutatták be: "Legtöbbször ezt mondták: elnézést a csúnya szavakért "Oh shit!" (Ezeknek a nem éppen udvarias beszólásoknak az oka az ismert "BOING!" demó volt, a pattogó és forgó piros-fehér kockás labdájával, és a passzoló sztereó hanggal.) De ilyet még soha nem láttak." Nem csoda, mivel R. J. és Dale még éjszaka is a bezárt vásárcsarnokban is ezen a demón dolgozott. Sokáig keresték a legjobb labdapattanás-hangot, míg Bob Pariseaunak és Stan Shepardnak eszébe jutott, hogy felvegyék egy garázsban a bezárt alumíniumkapu megütésének a hangját. Azóta a fejlesztők között a pattogó kockás labda nem hivatalos AMIGA márkajelzésnek számít (a Commodore ehelyett mégis a többszínű "horgot" választotta [annakidején; most már a Boing ball a hivatalos -GK]).
Az érdeklődés az új számítógép iránt nagy volt, de anyagi támogatás szinte semmi. Minden hónappal egyre nagyobb volt az anyagi probléma. Jay Miner jelzálogkölcsönt vett fel a házára; mindenki aki ezt megtehette, ugyanígy cselekedett. Jay egykori munkahelye, az Atari segített rajtuk egy "elveszett kölcsön"-nel, ami félmillió dollárra rúgott. A visszafizetést az Atari az új chipek licenszjogainak átadásában képzelte el. Később a Commodore is adott egy az Atariénál kisebb kölcsönt a bérekre. De mindezek ellenére a helyzet egyre forróbb lett, míg végül a cég eladására kellett gondolniuk.
1984 őszén eljutottak oda, hogy eladják a céget. A cég iránt érdeklődőként felbukkant Jack Tramiel, a Commodore Business Machines megalapítója. Az év elején egy sokáig húzódó nézeteltérés eredményeként a felügyelőbizottság elnöke, Irving Gould kirúgta, mint a saját kezével felépített cég főnökét. Haragtól vezérelve -ahogy az akkori amerikai számítástechnikai sajtó hirdette- felvásárolta a korábbi konkurens Atarit, és arra várt, hogy kiegyenlíthessen a Commodore-ral szemben.
Az AMIGA Inc.-nél fellépett problémák egy ilyen utat nyitottak számára. Az Atari-kölcsön még cégbe lépése előtt történt, de ő tudott róla. És azt is tudta, hogy csak a kölcsön lejárati határidejéig kell várnia, hogy átvehesse a céget. Tehát az átvételi tárgyalásokon egy gonosz macska-egér játékot kezdett el játszani. Amikor David Morse két dollárt kért egy részvényért, akkor ő egy dollárt ajánlott. Morse lement 1.75 dollárra; mire Tramiel ahelyett, hogy emelte volna az ajánlatát, még lejjebb ment. Minden új ajánlatnál ugyanezt csinálta. Az AMIGA-csapat felháborodott! Milyen tárgyalási módszerek ezek?!? Néhány nappal a vég bekövetkezte előtt jött a megmentés egy a Commodore által tett ajánlat képében.
David Morse a keleti partra repül, hogy tárgyaljon a Commodoreral. R. J. szerint három napig tartott, amíg a Commodore megtette utolsó ajánlatát: 4 dollár részvényenként. David Morse megbeszélte ezt Los Gatos-szal, ahol mindenki amellett volt, hogy fogadja el az ajánlatot. Ugyan többet reméltek, de nem akarták, hogy a munkájuk gyümölcse Tramiel vagyonát gyarapítsa. Ezek után Morse azt mondta halálos komolysággal: "Az embereim legalább 4.25 dollárt akarnak". Marshall Smith rábeszélésének hatására Irving Gould elfogadta ezt az ajánlatot! A kölcsön összegéről kiállított csekkel a zsebében Morse hazarepült, és megszabadította a céget a Tramiel-vésztől.
Az, ami az AMIGA Inc.-nél mindenkinek tetszett, az volt, hogy -Tramiellel ellentétben- a Commodore nem csak a technológiát, hanem az embereket és a "csapatszellemet" is át akarta venni. Ezt a "team spirit"-et Caryn Havis-Mical így festette le: "Olyanok voltunk, mint egy család. Mindenki segített a másiknak, mivel nem engedhettük meg magunknak, hogy valaki téves eredményre jusson. Mi végülis mindannyian tulajdonosai voltunk a cégnek." És ilyesmi miatt cserélhették el az AMIGA Inc. részvényüket Commodore-részvényekre. Egyesek ezt azonnal pénzzé tették, hogy kifizessék a cég miatt felvett kölcsöneiket. Egyesek megtartották azt, mint pl. Dale Luck, csak azért, hogy a felügyelőbizottság előtt is elmondhassák a véleményüket.
Az átvétel a Commodore-nak összesen 27.1 millió dollárjába került. Azután gyorsan sorra került a fejlesztők felszerelése is: A régi, lassú SAGE-miniszámítógépeket lecserélték SUN-okra. Mostmár tényleg gyorsan el kellett készíteni egy piacképes számítógépet, mivel Jack Tramiel rohamot fújt. Beperelte az új Commodore-AMIGA céget, abban a reményben, hogy talán mégis hozzájuthat az új chipekhez, és abból majd a főtervezője Shiraz Shivji -aki a C64-et is kifejlesztette- majd készít egy az AMIGÁval konkuráló számítógépet. A Commodore válasza sem késett soká, és beperelte Tramielt azért, hogy a Commodore-tól vitte el a tervezőket és a mérnököket. Ezzel megkezdődött a nagy AMIGA-Atari harc.
A cég eladása és az átvétel alatt szünetelt a fejlesztés. Már túl késő volt, hogy a gépet 1984-ben potenciális karácsonyi ajándékként piacra dobják. És emellett még a Commodore is változtatni kívánt a gépen.
1985 Januárja
CES. AMIGA nélkül, de Atari ST-vel! A Tramiel-birodalom visszavágott. Los Gatosban nagyobb problémák támadtak a vezérlőrendszerrel. Újra felbukkant egy megmentő angyal, ezúttal az Atlanti-óceán túloldaláról. Mintha mindig így lett volna eltervezve, hirtelen az angol MetaComCo cég is részesévé vált a fejlesztésnek. A fent említett cég megbízottja Dr. Tim King Californiába repült, és mindent rendbe tett. A számítógépnek már volt egy angol-amerikai vezérlőrendszere, ami Carl Sassenrath "CAOS"-ából és a King (Exec-, Intuition-, Blitter-, Copper-rutinok) és cége által nyújtott (Tripos program, adatátviteli-, szöveg ki/beviteli-, nyomtatóvezérlő-rutinok) anyagokból, valamint a mindenütt jelen levő WACK hibakereső programból állt össze.
King legnagyobb tette mégis a CLI (Command Line Interface) bevezetése volt, pedig a gépet eredetileg csak egy Macintosh-szerű felhasználói felszínnel akarták ellátni. Így lett az AMIGA az első olyan számítógép, aminek szériában két felhasználói felszíne volt. A legenda szerint ez a munka csak három hétig tartott. De a "három hét" sokszor előfordul a fejlesztés-történelmünkben: ennyi ideig fejlesztette R. J. Mical az "intuition"-t és a "GraphiCraft"-ot. ("Csak egyszer nyitotta ki az irodája ajtaját, azt is csak másfél hét után, azért, hogy megkérdezze, hogyan működnek a messageport-ok. Még másfél hét után kész volt az Intuition." -Dale Luck.) Akárhogy is - a vezérlőrendszer működött. Időközben elkészültek az új chipek is, és meg lehetett építeni a prototípust (Black Box AMIGA), hogy annak segítségével az érdeklődő Software-cégek könnyebben fejleszthessenek.
Egy ilyen cég, az "A Squared" nem sokkal az átadás után lépett színre, és egy újszerű kiegészítő berendezést ajánlott: a valósidejű video-digitalizálót. Kezdetektől fogva különböző videószignáljai voltak az AMIGÁnak: játékkonzolként egy tévéről is futnia kellett, számítógépként pedig monitorról. Minden próbálkozás, ami a megfelelő szignál elérésére irányult, a chiptervezőknél kötött ki, és már a fejlesztés korai szakaszában is több képernyő volt rákötve az akkor még csak kialakulófélben levő számítógépre. Sheryl Knowles így emlékezik vissza: "Három képernyőt csatlakoztattam - egy TV-t, egy szines monitort, és az IBM kétszínűjét. Amikor a tévészignált tesztelni akartuk, akkor Sam (Dicker) elment egy elektronikai kereskedőhöz, és a következőket mondta:> "Szükségünk lenne 10 TV-re a lehető legrosszabb képpel." Az eladó eleinte meg volt zavarodva, és a legdrágább és legújabb készülékeket kezdte ajánlgatni, de végülis megértette, hogy mit akarunk."
Sam hozzáteszi: "Így választottuk ki a Workbench színeit. azok voltak azok a színek, amik NTSC szignálnál nem keveredtek össze, amikor a háttérszínt felcseréltük az előtte levő színnel." Ez a jelsokaság és az NTSC-normára beállított képfrekq voltak azok a tényezők, amik az AMIGÁt az első házi videófeldolgozó számítógéppé voltak hivatva tenni. Mostmár elő tudta állítani az előre eltervezett 4096 színt; kezdetben még csak 320 színárnyalat volt elérhető, de később a Commodore hardware-es embereinek eszükbe jutott, hogy a szignálkapcsolásokat kiemeljék az eddigi chipből, és egy új chipbe tegyék bele, így oldva meg a problémát. A hangchippel (négy csatornás sztereó) készen volt a Hardware. Az AMIGA megünnepelhette a premierjét.
1985 Július 23.
A Commodore vezérkara elhatározza, hogy az AMIGÁt nem egy házi elektronikai vásáron, hanem egy saját rendezvényen mutatja be a világnak: a Lincoln Centerben (New York). Rettentő nagy körültekintéssel dolgoztak az első széria-gépeken. A legenda szerint a Los Gatos-i tervezőcsapat tagjai annyira féltették a gépeiket, hogy mindegyiknek külön ülést foglaltattak a repülőgépen; így próbálva elejét venni az esetleges károsodásoknak, amik a csomagtérben vártak volna a gépekre.
Gail Wellington, aki akkoriban a software-cégekkel tartotta a kapcsolatot így emlékezik vissza arra a napra: "A premier előkészítési munkáiban is részes voltam: Szerepem volt a multitasking-demó (Fred the Baker and Rose the Florist) elkészítésében és a computerbalett elkészültében is szerepem volt - erre nagyon büszke vagyok. A tulajdonképpeni animációt az Island Graphics nevű cég csinálta. Amikor a kész sequenc-et megláttam a táncosnővel a szinpadon, majdnem elájultam, és még ma is könnyezek, ha megnézem a videót.
Amiga A2000
Tulajdonképpen azért a három bemutató-gépért voltam felelős, amit egy zárt területen építettek össze. Mindegyik gépben volt egy genlock prototípus, és ezek miatt a genlockok miatt minden össze volt kötve egymással. Ebben az időben összesen csak öt genlock létezett, ebből mindegyik nálunk volt - kettő tartalékként. A bemutató előestéjén a főpróbán hajnali egyig dolgoztam néhány technikussal a színek és képek finom összehangolásán a nagy kivetítőfalakon. Amikor a bemutató reggelén az utolsó próbát csináltuk, két genlock meg volt halva! Ekkor egyszerre forrasztópákákkal és mérőműszerekkel neki kellett esnünk a gépeknek, hogy mindent újra rendbe tegyünk. Valakit elküldtem a hotelbe, hogy elhozza a gálaruhámat, mivel már egyetlen pillanatra sem akartam szem elől téveszteni a gépeket. A munkám tulajdonképpen egyszerű volt; nem kellett Andy Warhol-lal foglalkoznom." Igen, a Commodore tényleg a nagymestert szerződtette erre a bemutatóra, Debbie Harry (Blondie) nevű énekes-csillaggal együtt. Az énekesnő fellépése alatt -AMIGA-kísérettel- a képe Warhol által valós időben lett feldolgozva, és a kivetítőfalakon megjelenítve. A Personal Computer c. újság ebből csinálta meg címoldalát "Commodore`s Everything Machine" címmel.
Emiatt a bemutató miatt rengeteg zenész lett figyelmes az AMIGÁra, és használta fel azt: B. B. King, Herbie Hancock, Billy Idol, Todd Rungren, és az a csapat, ami később az AMIGA-demóról nevezte el magát: Boingo. Később még Prince videóklippjeiben is lehetett egy AMIGÁt látni a háttérben. Andy Warhol nem egyszerű közreműködő volt, hanem 1987-ben bekövetkezett haláláig használta is az AMIGÁt, s ezt fűzte hozzá: "Ami a legjobban tetszik nekem, amikor az AMIGÁmmal dolgozok az az a hasonlóság, amit a computeres alkotások és más alkotásaim között találok."
A kirobbanó sikert nem a zenének vagy a grafikának köszönhette a gép, hanem egy kis programnak, ami az AMIGÁból egy IBM-XT-t csinált; a "transformer"-nek. Ahogy Bob Pariseau, a szerző viccelődött, amikor a nézők a Lotus 1-2-3 betöltésére vártak: "A betöltés pont ugyanannyi ideig tart, mint egy valódi IBM-en". De aztán ott volt a kép, és az AMIGA újra bejegyeztette nevét a Guinnes rekordok könyvébe.
A szaksajtónak az a része, ami nem tartozott senkinek a felügyelete alá, eléggé egyhangú véleményt tükrözött: csodálatot és elragadtatást. "Ha történelmileg érdeklődnek, akkor erre a napra emlékezni fognak; ezzel a nappal lettek az IBM PC-k, az Apple Mac-ek, és az évtized tucatnyi más szilikoncsodája a feledésé." - Benn Dunnington, INFO Magazine, 1985 Szept/Okt.
A többi hasonló híradást talán legjobban Tom Benfordnak az "Ahoy"-ban megjelent cikke foglalja össze a legjobban:
"Annak ellenére, hogy több "forradalmi" számítógép bemutatóján részt vettem, és ott eléggé elvették a kedvemet az ilyesmitől, az AMIGA bemutatóján mégis valódi elragadtatottságot éreztem. Minél többet láthattam, annál kíváncsibb lettem. Minél többet mutattak be nekünk, az annál jobban tetszett. A beszédszintetizálás és a zene terén az AMIGA a saját kategóriája. Egy másik meggyőző pont volt a Kickstart lemez használata. A multitasking-képesség meggyőző bemutatása abból állt, hogy egyszerre ugyanabban az ablakban futott egy szövegszerkesztő, egy adatrendezés, egy animáció, egy üzleti grafikon és egy táblázatszerkesztés. A személyi számítógépek terén az AMIGA nyitotta meg az Új világot. A kiegészítő berendezések lehetőséget adnak arra, hogy a gépeket hálózatba kössük, s ezzel leromboljuk a gépet és felhasználóját legrégebben fogva tartó korlátot, ami eddig akadályozta a kreativitást. Az AMIGÁra várt a világ -és én is- már régóta."
A vásárolni szándékozóknak még várniuk kellett szeptemberig, mivel a Commodore-nak még szüksége volt programokra az új számítógéphez. Néhány ugyan már készen állt a premierre is, de legtöbbjük nem volt még piackész. Az AMIGA Inc. kezdetektől fennálló terveit figyelmen kívül hagyva kezdetekben a Commodore nem programmal együtt kompletten adta az AMIGÁt, hanem csak egy szövegszerkesztőt, egy játékot és néhány demót adott hozzá. Legelőször öt évvel később a brit részleg tudta csak meghonosítani a "csomagpolitikát", mivel nem egészen három év alatt 2.000.000 gépet adtak el így.
Egy csomó a Commodore megrendelésére készült program soha nem jelent meg, mivel az alkotók vagy elhanyagolható támogatást kaptak, vagy a program túl sokáig akadt fenn a Commodore "minőségellenőrzésén", az eladási szerződések érvénytelenek lettek - így a program eltűnt a süllyesztőben, vagy szerencsésebb esetben a szerződések lejártával egy másik cég jelentette meg őket. Erre a legjobb példa a "MusiCraft", ami elkészülte utánn három évvel került piacra "Aegis Sonix" néven. (Az első C= által kiadott programcsomagban lévő szövegszerkesztő neve "TextCraft" volt.) Hasonló történt az legelső videódigitalizálóval, a "LIVE!"-al is. A premier nagy érdeklődést keltett, és a prototípusok is több kiállításon lettek bemutatva. Azután egy másik termék jött ki, a "DigiView", ami már HAM képeket is fel tudott dolgozni. Tehát a LIVE!-ba is bele kellett tenni a HAM-ot. Az addigi tervezőmérnök azomban otthagyta a C=-t, és időbe tellett az is, hogy megtalálják az utódját. Végül az "A Squared" nevű cég átvette a projectet, piackésszé tette a terméket, és elkezdte árusítani, ám a C= abbahagyta az A1000 gyártását, és piacra dobta az A500-at és 2000-et. Tehát megint át kellett dolgozni a LIVE!-ot. Végülis 1989-ben a gyártó cég kb. 900000 $ kártérítést kapott egy bírósági ítélet utánn a rengeteg halogatásért. Ez az elhibázott piacpolitika végig elkísérte az útján az AMIGÁt. (Mármint a C= Escom általi átvételéig [mondom, régi a cikk -GK])
Amiga A3000T
1985 novembere
1985 novemberében lett a Z1-es bővítőkártyák alapjául szolgáló leírás kiadva, és azonnal elkezdődött a lázas híresztelés mindenfelől. Új modellek álltak állítólag fejlesztés alatt: AMIGA II, AMIGA IV, és AMIGA V. (Érdekes módon soha nem volt szó az AMIGA III-ról... Felmerült a "Ranger" megjelölés: Ennek egy 68020-alapú 400 soros kütyünek kellett volna lennie interlace nélkül és winyóval. A megerősítésre ugyan várni kellett, de végül is megjött egy helyreigazítás formájában: A "Ranger" tulajdonképpen a teljes AMIGA-peletta megjelölése volt, amit az elkövetkező években kiadni terveztek. A Los Gatos-i csapat alapító tagjai ekkor hagyták el a C=-t, köztük R. j. Mical-el Carl Sassenrath-al. A híresztelések az új modellekről 1986 januárjában kaptak újra szárnyra, amikor a C= a Z2 leírását közzétette.
A vezérlő rendszeren is tovább dolgoztak, és megjelent az 1.1-es verzió. Erre azért volt szükség, mert az eredetit különböző C compilerekkel készítették különböző Mac-ekeken, és ezért sok hiba volt benne (pl. rossz regisztertartalom a rendszer-rutinoknál!). Mindent újra fordítottak a Lattice C-jével, aminek az volt az átka, hogy a Manx C 4.0 megjelenéséig minden nyomtatóvezérlőnek csak kizárólag Lattice C alatt kellett készülnie! A kijavított vezérlő rendszerrel lehetséges lett a Denise 06-os revíziója, és megszülethetett a Halfbrite-mód.
1986 Februárja
1986 februárjában elhatározták a PAL-ra való átállást, és ennek a premierjét is meg lehetett végre ünnepelni. Az európai premierre 1986 márciusában került sor Frankfurt Am Main régi operájában. Ehhez Gail Wellington a következőket fűzi hozzá: "Ennek egy igen ünnepélyes rendezvénynek kellett volna lennie. Nem láttuk értelmét, hogy megismételjük a New York-i rendezvényt, ezért teljesen új kereteket találtunk ki. Először színészeket akartunk alkalmazni, akiknek úgy kellett volna tenniük, mintha órákat töltenének a számítógép előtt, de a főpróbán olyan rosszak voltak, hogy inkább elküldtük őket. Azután hoztuk az eladási tanácsadónőnket, és vele csináltuk meg a rendezvényt. Ő nagyszerűen csinálta próbák nélkül is." Érdekességet árult el Gail, amikor az akkoriban folyó Szovjetúnió (!!!)-beli eladási tárgyalásokról szólt: "Körübelül az európai premierrel egyidőben voltam a Szovjet Tudományos Akadémián és a Tudományos és Technikai Akadémián. Ott is bemutattuk az AMIGÁt. A Commodore-nak lehetősége lett volna rá, hogy a Szu-nak AMIGÁkat exportáljon, de a Cocom-lista miatt csak egyesével vihettük volna be a gépeket, de csak akkor, ha minden gépre az amerikai kormány külön egyedi engedélyt ad."
Igaz, hogy az európai AMIGÁknak nagyobb volt a függőleges felbontásuk (512 sor 400 helyett), de csak amerikai QWERTY-billentyűzetük volt (ami tökéletesen elég is az épeszű népeknél, csak azoknak a sváboknak kell QWERTZ-billentyűzet, ami csak később jelent meg, és más freqn (!) dolgozott, mint az amerikai; ez nem tűnt volna fel senkinek, ha nem adja be a kulcsot a belső óra...-GOD)[angol és magyar bill. suxx; német rulez -GK].
Márciusban a "World of Commodore" vásáron mutatták be az 1.2-es Kickstart-ot az USÁban; de az év végéig kellett arra várni, hogy rendelkezésre álljon. Áprilisban elterjedtek a hírek egy hardware szintű IBM-emuról, aminek a "Transformer"-t kellet volna leváltania, mivel az teljesen lassúnak és grafikaképtelennek mutatkozott. Itt megint elaludt a C=. Fejlesztés alatt állt egy "Trump Card" névre hallgató kütyülü, ami a transformert lett volna hivatva meggyorsítani az AMIGA bővítőportján keresztül, sőt szintén készülőfélben volt az a software-emu, ami már teljesen jó Pc/At-s grafikát tudott nyomatni. Ezt szintén elbaltázta a C=, mivel készőbb az Atari dobta piacra ezt az emut "Pc Ditto" néven. Ezek közül az egyiket sem hozta forgalomba a C=... Még ebben a hónapban bejelentették az UNIX átvitelét az AMIGA IV-re, ezek után az A IV egy CAD-munkagép lett volna 68020-as CPU-val és 1024 x 768-as felbontással[!!]. Még egy CD-minőségű (16 bites)(!) DAC-ról is szó volt, egy beépített bővítőportokkal ellátott változatban. (Jay Miller eredeti koncepciójában ez is szerepelt már!)
1986 Májusa
Legkorábban csak májusban keltek szárnyra az első hivatalos hírek egy hardware-es Pc-emuról, amit a dajcsok csináltak "Sidecar" néven. Ezt a bizgentyűt már tényeg piacra dobták a ComDex-en, csakhogy az U.S.A.-ban csak sokkal később lehetett megvenni az elég erős árnyékolási szabványok miatt. A Janus-port kezelését végülis hosszas viták után R. J. Mical készítette el, s így emlékezik vissza a történtekre: "Egy IBM-emuról volt szó AMIGA ablakban. A dajcsok csak a hardware-oldallal törődtek, a software-re pedig tettek egy nagyot! A program blokkolta az ablakot, így nem tehettem mást, utána kellett néznem a dolgoknak. A multitaskingnak semmi nyoma sem volt, sőt még a rendszerrutinokat sem tették hozzáférhetővé!"
R. J. átvette a Janust. Munkájának eredményességét a "Flight Simulator" futtatásával mérte le. Erről így mesél: "A Flight Simulator volt számomra kezdetektől fogva a mérce. Bruce Artwick, a program írója egy jóbarátom. Ahhoz, hogy a varázslatait létre tudja hozni, minden rendszer-sajátosságot felhasznált, és minden trükköt bevetett. Tehát a port-software fejlesztése alatt többször is elküldtem próbarepülésre a Flight Simulator-t."
Amiga A600 "June Bug"
Az oldalkocsi (sidecar) egy kis szenzáció volt. Addig még senkinek sem sikerült egy házi számítógépen -ha a felsőbb osztályokba tartozott is- két különböző rendszert különböző protkókkal működtetnie egyidejűleg lefagyások nélkül, vagy anélkül, hogy ne lettek volna problémák az input/output rutinokkal. Akkoriban keletkezett az "Only the AMIGA makes it possible" reklámmondat is.
`86 nyarán új hírek kaptak szárnyra, ezúttal típusmegjelölésekkel (A2000, A2500), és olyan infókkal, mint pl. új grafikus chipek, 2 MB videómemória. Ezeknek a híreszteléseknek az alapja Jay Miner bejelentése volt, aki nem sokkal a C=-ból való kiválása előtt nyilvánosságra hozta, hogy készen vannak az új grafikus chipek. A kiválását egészségügyi okokkal magyarázta -egy transzplantáció előtt állt-, nem titkolva el azt sem, hogy elege lett a Commodore-nál való mérgelődésből, ami a tervezésnél volt tapasztalható. Jay így emlékezett meg erről: "A C= nem akarta tovább gyártani az AMIGA 1000-est, mivel szerintük túl drága volt. A produkciós költségeket úgy akarták csökkenteni, hogy egybeépítik a billentyűzetet a géppel úgy, mint ahogy azt az Atarinál látták. (Érdekes módon akkoriban az Atari viszont AMIGA-kinézetűvé akarta alakítani a gépét, és különválasztani a billentyűzetet a géptől, valamint beépíteni a meghajtót a gépbe...) Nagyon felidegesítettem magamat. 6 hónapon keresztül terveztem át a gépet, és tettem bele a házba a Pc-emut, erre nem adták ki az átalakított modellt az új gépekre fektetvén a hangsúlyt."
De a C=-nak ezidőtájt financiális problémái is voltak. A kötségcsökkentés keretében az AMIGA-gárdából több embert is elbocsájtottak. Erről az új modell a "Baby-AMIGA" vagy "B 52" vagy "AMIGA 500" bejelentésével terelték el a figyelmet. Állítólag az 1.2-es verzióval elég sokat tökölődtek, mivel az előző rendszer hibáit kiküszöbölendő beletettek a chipekbe két új rutint, aminek köszönhetően két "fontos AMIGA-program" nem volt hajlandó működni többet. 1986 minden különösebb dolog nélkül múlt el, egyedül csak az 1.2-es Kickstart lett készen, miközben az eredeti Los Gatos-i csapat folyamatosan csökkent. Decemberben újra lecsapott az AMIGA: Amikor az "Amazing stories" sorozat "Eternal mind" c. részében két AMIGA is használva volt, nem is beszélve a "Max Headroom" c. sorozatról, ahol a gép tulajdonképpen főszerepet kapott.
Az utolsó években sok filmben és TV-sorozatban nem elhanyagolható szerepet játszott az AMIGA: A "Robo Jr"-ben négy Emmie-t nyert, a "Panama Deception"-ban egy dokumentumfiltm-Oscart, valamint a "Jurassic Park", a "Honey I blew up the kid", a "Death becomes her", a "The dark half" is AMIGA-effekteket használt. Ezek mellett még látható volt a következő filmekben & sorozatokban a működése: SeaQuest DSV, Spacecenter Babylon 5, Miami Vice, Robocop, Viper, Unsolves Mysteries. (Tudomásom szerint a legelső film, amiben egy AMIGÁt használtak, az a P1 - avagy egy virus története c. film volt, ahol egy AMIGA játszotta az egyik egyetem számítógéptermében az agyat, míg C128-asok voltak a terminálok.
A `87-es CES-en végre fellebbentették a homályt a titkok egy részéről, és bejelentették, hogy az új gépeket AMIGA 2000-nek és AMIGA 500-nak fogják hívni, és az előző modellt utólagosan elnevezték AMIGA 1000-nek. Amíg az 500-ast a házi felhasználóknak szánták, addig a 2000-esnek az lett volna a feladata, hogy kiűzze az IBM-eket az irodákból, éppen ezért Pc-portokkal lett volna ellátva. Ehhez el is készítették az XT-áthidalókártyát. Erről az elképzelésről így beszélt R. J.: "Nem egy Pc-ről volt szó az AMIGÁban, hanem egy újszerű gépről, ami mindkét protkót egyidejűleg használja. Az AMIGA-világ [Nem AmigaVilág! -GK:] szempontjából a Pc-oldalt csak egy további koprotkónak kellett volna tekinteni. Ez egy teljesen újszerű gép lett volna, egy sziámi iker. Ez lehetett volna a computerről való elképzeléseim új vonala - egy multiprotkós struktúra. Ide vezet az út, így néz ki a jövő."
De ez a jövővízió majdnem tönkretette az AMIGA jövőjét Amerikában a hosszú kényszerszünetek miatt a gyártásban, s ezzel a C= majdnem teljesen elveszítette az Amcsi piacot. Nézzünk szembe a tényekkel: A C= egy évig nem adott ki új termékeket, és nem kerültek forgalomba új programok sem. Ennek az lett a következménye, hogy az IBM és a Macintosh iszonyatosan nagy teret hódított meg a piacból. Tulajdonképpen ekkor kezdtek más cégekhez "átvándorolni" az AMIGA kitalálói.
A `87-es és a `90-es CeBit között ennek így kellett tovább mennie, említésre méltó új hardware nélkül, és ugyanakkora vagyonnal. 1988 folyamán érte el először a cég az első mágikus számot: 1.000.000 eladott gép. A második milliót már egy fél éven belül elérték; nem sokkal ezután jött az angliai fellendülés: évenként egymillió eladott AMIGA. De szajnos ez a Commodore-nak már túl későn volt. (Erre majd később visszatérek.)
A legnagyobb aktivitást ebben az időben a fejlesztőlabor mutatta azután, hogy `87 elején bezárta a cég a Los Gatos-i AMIGA-részleget. A C= szivesen megtarott volna bizonyos embereket, de azok nem voltak hajlandóak a keleti partra költözni.
Mint már említettem, csak a fejlesztőlaborok voltak aktívak ezidőtájt, s tulajdonképpen ez volt az egyetlen dolog, ami az AMIGA túlélési esélyeit 10% fölé emelte. Hallani lehetett az új Agnus-chipről: 2 MB címtartomány, 256 szín 8 biten. Ott volt a Transputer-kártya akár 16-szoros kaszkádolással, és Dr. Tim King kifejlesztette a Helios rendszert. Volt egy 68020-as kártya is 32 bites RAM-mal. Ezen felül volt még egy AMIGA 3000-es is 68030-as alappal, SuperAngus-szal & SuperDenise-zel, jobb felbontással és több színnel. Az időszak szenzációja mindenesetre az a nyilatkozat volt, amit `87-ben adott ki a C= Németország feje, Winfried Hoffmann (Találó a neve, a Hoffmann-t magyarra úgy is lehet fordítani, hogy a hívő ember...), ami szerint az új AMIGA 1000-es kiadását tervezték (időközben már abbahagyták a gyártását!), aminek a kinézete megegyezett volna a régiével, belül viszont az 500-as alapjaira épült volna-tehát ROM-ban lett volna az OS.
1988 Márciusa
És ezek után mit gondoltok, mi jött ki a `88-as CeBit-en? Az AMIGA 2500! Ez egy olyan gép, ami tulajdonképpen szerintem azt jelzi, hogy a C= rájött, hogy milyennek kellett volna lennie az eredeti kiadásnak (ezt persze csak a 2500UX-re értem). A két verzió: 2500AT (egy 286-os Pc-kártya volt egy tök normál 2000-esben) és 2500UX (68020-as protkókártya, 100 MB winyó (ha jól tudom SCSI), és 32 bites RAMbővítés). Valószínűleg ezt a típust csak azért adták ki, hogy életben tartsák az Amcsi piacot, mivel ilyen gépre nem volt igény Európában. Tulajdonképpen -szerintem legalábbis- így próbálták okosabbnak beállítani a gépet annál, ami. Ezt a tényt a pocsék reklámozással is lehet magyarázni, ugyanis az európai piacra csak egy olyan reklámot készítettek, ami erősen maga alatt volt (egy énekelhetetlen dal "Kiss Me AMIGA" címmel, meg néhány nagyon pocsék "művészi" kép).
Amiga CDTV "Commodore Dynamic Total Vision"
Ekkor kezdték el nyomni főleg az MTV-n az 500-as reklámjait is. Nyolc féle reklámfilm volt [az egyik volt vagy fél éve az RTL-en a Galla-Mappában is -GK], és mindegyik elkészítésénél felhasználták az AMIGÁt is. Az eredményt leginkább mégis csak ahhoz a lamer Pc-shez tudom hasomlítani, aki egyedül indult a szellemi vetélkedőn, és mégsem sikerült neki még a második helyezést sem elérnie. Ezen kívül különböző akciókat indítottak kampányszerűen (karácsonyra stb.), így ilyen akciók keretében lehetett A500-hoz jutni pl. videóval vagy szinti-billentyűzettel, természetesen a hozzátartozó software-el együtt. Ez így magában nem is hangzik rosszul, csakhogy a reklám terén a C= a legjobb ötletet is gyászba tudta baszni, így pl. a videóhoz nem volt gép-videó összekötőkábel se égen, se földön... Az év egyetlen újdonsága az A590 volt, ami egy az 500-ashoz készített winyó volt.
Hát igen! Csak ennyit tartottak be a megígért dolgokból, így pl. semmi nem lett abból a Grafikus Kártyából, ami 1 millió pixeles felbontást tudott volna nyomni, baromi sok színnel (Lowell University); vagy megemlíthetném a "Professional Video Adapter"-t is, ami egy három kártyából álló rendszer lett volna, és magában foglalat volna egy genlockot, egy videódigitalizálót, és egy framegabbert.
1988 decemberében újabb jelentős dolog történt: Torontoban megrendezték a "World of Commodore Show"-t, valamint a cég fennállásának 30. évfordulóját ünnepelte. A cég standján akadt néhány megcsodálnivaló: két hálózati kártya; hátul a legsötétebb sarokban egy AMIGA 1000-hez hasonló gép, amit csak suttogva említenek meg. Olyan kifejezéseket használnak, mint több szín, nagyobb felbontás, SCSI-port, koprotkó, HD-s meghajtó, és végül a nevet is megemlítik: "AMIGA 3000".
Annyira várták már az új gépet, hogy amikor a San Diego-ban székelő "AMIGA Felhasználók Csoportjá"-nak azt a lehetőséget kínálták fel, hogy az áprilisi összejövetelükön láthatják az új gépet, akkor azok rögtön lecsaptak az alkalomra. Amikor bekapcsolták a követhetetlen logika szerint AMIGA 3000-nek keresztelt gépet, akkor a megszokott állókép helyett egy raytracingelt forgó kéz jelent meg, a WB-et egy interlacementes kivitelben lehetett megtekinteni, és minden csak úgy sziporkázott a színektől. További újdonságokat vagy megígértek, vagy be is mutattak. Még a találkozó vége előtt már szétterjedtek a hírek a világban. Az összes hálózat csak úgy harsogott az újdonságról - amit a Commodore lejáratott. Az "új" modell tényleg egy új prototípus volt az AMIGÁk között: EGY ÚJ MACINTOSH II EGY AMIGA 2000-ES HÁZÁBAN!!!!!!!!!!! Amikor egy kicsivel később elkészült az 1.4-es rendszer alfa-verziója, akkor tényleg egy animált bekapcsolási képet lehetett látni. A "tréfálkozók" a jövőbe láttak, vagy egy jól eltervezett piacfelkészítés volt az?
Az ötlet mindenesetre nem a Commodore marketingrészlegétől származott, mivel azok akkoriban minél nagyobb érdeklődést akartak kelteni a tervezett C65 iránt, mivel akkoriban készült el a cég legjobban eladott 8 bites gépének az utódja. Az U.S.A. kivételével az egész világon nagy reklámkampányok nélkül lett az AMIGA fogalom. Ami a Commodore-nak nem sikerült, azt az AMIGÁsok maguk oldották meg a propaganda-beszédeikkel. Ezt a cég egy újabb oknak tartotta a reklámkampányok megspórolására.
És ekkor követték el a felsőbb vezetők a legnagyobb hibáik egyikét: megpróbálták az eddigi IBM-ügyfeleket maguknak megnyerni. Kiadták a paracsot az addig csak az európai piacra gyártott wc-klónok az U.S.A.-ban való forgalmazására, és megpróbálták a nagy softwaregyártókat meggyőzni arról, hogy monopóliumot kapjanak termékeik forgalmazására. Ezen a dolgon is látszott, hogy a cégvezetőség nincsen tisztában a cégének a piacon elfoglalat szerepével, mivel amíg Európában komolyan vették a Commodore-t, addig az amerikai felhasználók csak egy játékgép-céget láttak benne. Az ennek a nézetnek a megváltoztatására tett kísérletektől azt várták, hogy később jobb piaci helyzetbe kerülnek.
Aztán megjelent a WordPerfect AMIGÁs verziója, ami nagy felzúdulást keltett, ugyanis már addig is tucatnyi hasonló vagy jobb képességű szövegszerkestő programot lehetett kapni az AMIGÁhoz, amelyek mindegyike grafikatámogatással is meg volt áldva, míg a WP ezt messze nem tudta; és mindennek megfejelése képpen a program baromi drága volt, legalább kétszer annyit kértek érte, mint a legdrágább AMIGA-programért (a WP-ért annak idején még a diákáron is többet kértek, mint egy zsírúj AMIGÁért...).
Ekkor elkezdtek bűnbakot keresni, ami annyira nem volt már szokatlan dolog, hogy lassan kezdték azt hinni, hogy az amerikai vezetésnek forgóajtaja van. Állítólag a Commodore-nál történt meg az az eset, ami szerint az egyik amerikai vezér egyszer három borítékot talált az asztalon, "Vész esetén kinyitandó!" felirattal.
Amikor először szarbakerült, felnyitotta az első borítékot, és az abban foglalt utasításnak -"Fogja az elődjére a hibákat"- végrehajtása után egy kicsit jobban mentek a dolgok. Mikor megint szarban volt a "haza", akkor a kétségbeesett főnök kinyitotta a második borítékot, és a szöveg értelmében a helyettesére fogott mindent, ami megint egy átmeneti nyugalomhoz juttatta. Amikor megint bajba került, akkor már szinte automatikusan nyitotta ki a harmadik borítékot, aminnek a következő volt a szövege: "Írjon három borítékot..."
Tehát a csúcsmenedzserek vezetése alatt sűrűn kerültek elő a problémák, így hát az ellenőrző tanács feje, Irving Gould végre valami értelmes dolgot is csinált: Megszerezte a Commodore számára Harry Coppermannt, aki nemcsak 20 éven keresztül dolgozott az IBM-nek, hanem további két éven keresztül az Apple színeiben vezzette sikerrel a cég piaci részlegét.
Amiga A1200 "Channel Z"
Az új ember hamar akcióba kezdett. Felvétele után 6 héttel már benyújtotta programját: 1., javítani kell a cég image-án, és új reklámpolitika kell; 2., az AMIGÁt kell a középpontba állítani; 3., javítani a gyártmánykoncepción; 4., új piacokat meghódítani: iskolák, kormányzati szervek; 5., a vevők jobb kiszolgálása a "Megelégedett klienseink tovább vásárolnak, igaz az elégedetlenek is, csak azok a konkurenciánál" mottó alapján. Ezeknek a céloknak az elérése érdekében új embereket vitt be a Commodore-hoz, akiket még az Apple színeiben tanult meg megbecsülni. A fejlesztők meglepődve vették komolyan az új hangot, s elképedésük csak növekedett akkor, amikor rájöttek, hogy a véleményüket nem csak meghallgatják, hanem egyenesen kíváncsiak is rá.
Gyorsan új termékek kerültek bemutatásra, amik eddig valahol valamilyen okból csak lapultak: egy 68030-as kártya, Professional Video Adapter, a Lovell Graphic Card, egy javított winyókontroller, ArcNet-kártya az A500 & A2000 számára, az ECS-chipek új nemzedéke, és még néhány dolog, többek között az A3000 fejlesztését megerősítő hír.
Coppermann támadása az iskolák által képviselt piac felé először csak egy videókazettában nyilvánult meg, ami az AMIGA iskolai felhasználási lehetőségeit fejtegette, majd ezen a vonalon továbbhaladva elhatározták magukat az AMIGA újbóli bemutatójára.
A `89 októberében két helyszínen is megrendezett bemutatón nem új gépeket, hanem új reklámokat mutattak be, amiket George Lucas segedelmével készíttettek el.
Az új reklámkampány utnak eresztése után sikerült először elérnie a Commodore-nak az első 1.000.000. eladott darabot, ami azt jelentette, hogy az AMIGA a Commodore ellenére is el tudja adni magát. Még az üzleti lapok is észrevették a fellendülést, és különböző lelkes jelzőkkel ("Vezető cég a multimédia-szektorban", stb.) látták el a Commodore-t.
A reklámkampány annak ellenére nem hozta meg a várt eredményt, hogy az AMIGA 500-ast jelentősen magasabb darabszámban tudták eladni. Az áttörést Angliában érték el, ahol a cég vezető szerepre tett szert az eddigi vegetálás helyett. Csak a karácsonyi szezonban több mint 100.000 A500-at tudtak eladni. Ez a siker a csomagpolitikának volt köszönhető, ahol egy 500 mérföldes repülőút-jóváírást, különböző játékokat és irodai csomagot lehetett a gép áráért bónuszként kapni. A kereskedők is be lettek vonva ebbe az akcióba, és néhol még további pluszokat kínáltak a már említett három variáción kívül. Az eredményességben annak is nagy része volt, hogy az Ariadne cég írt egy tökéletes emulátort a legjobban elterjedt gépről (Acorn BBC Computer), ami multitasking-képes volt, és sokszor gyorsabb is az eredeti gépnél. Mivel a BBC gépek az ország majd` minden iskolájában jelen voltak, ezért egy nagyon nagy piac jelent meg.
Nem sokkal később elterjedtek a hírek egy laptop kivitelű AMIGÁról "Arrow" néven (ami valljuk be sokat lendíthetett volna a dolgokon, ugyanis több ember döntött volna ennek a gépnek a birtokában a wc helyett az AMIGA mellett), ami Dale Luck által is alátámasztásra került: "Amikor tanácsadóként dolgoztam a Commodore-nál, akkor meg lettünk bízva egy laptop megtervezésével. Nekem birtokomban van egy a két-három prototípus közül, amit annak ideén kézimunkával barkácsoltunk össze. Az alaplap egy módosított A500-as, ami pontosan passzolt az SX 64 (ez volt a C64 laptop verziója, ami azóta is iszonyatosan nagy értéket képvisel a gyűjtők szemében) házába. A kütyünek 1 MB RAM-ja volt, amihez egy frankó winyókontrollert kerestem (ez egy 68020-as kártya lett) és egy 5-6 inch nagyságú színes LCD-t. Ismeretlen okok miatt a Commodore idő közben elvesztette az érdeklődését a laptop iránt, így a fejlesztés még a prototípus-időszakban le lett állítva." Ennek ellenére fennállt még az érdeklődés. A `89 márciusában megrendezett AMI-expón a MicroMomentum egy hordozható verzióval jelentkezett, és a Gigatron is meg akart jelenni a `90-es CeBIT-en egy laptop AMIGÁval, de ebből nem lett semmi, mivel a Commodore nem adta el a különleges chipek licenszét.
Amiga A4000
1990 Márciusa
DevCon: megszellőztették a "baby" titkát, ami egy CD-meghajtó kiegészítés lett volna az AMIGÁkhoz. Ezzel újabb fázisba lépett a cég, mivel három év óta először új modelleket lehetett várni.
Április 24-én a New York-i Palladiumban mutatták be az Amiga 3000-et és az AMIGAVision-t. A felhajtás jóval kisebb volt, mint a `85-ös, de talán még meggyőzőbb volt öt évvel azelőtti társánál. A videóbemutatás egyszerre mutatta be az új program és gép képességeit. Ezzel egészen ügyesen jelentek meg egy olyan porondon, amit az Apple "multimédia" néven propagált. Az AMIGA 3000 egyszerre jelezte egy új korszak kezdetét: áttért a 16/24 bites technológiáról a tisztán 32 bitesre, valamint nem az ezeréves 1.4-es rendszer volt benne, hanem a teljesen új 512KB-os 2.0-ás, aminek a tervezőmérnökök állítása szerint sem volt meg a lefele való kompatibilitása.
Harry Coppermann így beszélt ezekről a dolgokról: "A technológiánk már 4.5 éve megvolt ahhoz, hogy létrehozzuk ezt a gépet, de az idő még nem volt megérve a multimédiára. Nézzék csak meg a többi céget! A multimédiáról beszélnek, de nem szállítják azt. Tulajdonképpen csak a Commodore nyomában kullognak."
Hat héttel később a második megmérettetés: CES Chicago. A "baby" ötletéből elkészült a "Commodore Dynamic Total Vision" (CDTV). A termék ugyan készen volt, de a piacra dobását egy évvel elhalasztották, hogy megfelelő mennyiségű software álljon hozzá rendelkezésre. A Commodore jó időknek nézett elébe. Aztán ami ezután történt, az megint tipikusan Commodore-os húzás volt. Minden gondolkodás nélkül kiadták az 500+-ot nagyobb memóriával és ECS chipsettel, aminek az lett a következménye, hogy egy rakás játék nem volt hajlandó lefutni róla, ami még a játékfejlesztőket is alaposan meglepte. A tiltakozások eredménytelenek maradtak, a cégvezetés tartotta magát az eredetileg elképzelt hülyeségéhez. De ez csak a kezdet volt. A wc-részleget fel kellett számolni, mivel csak nagyon alacsony piaci részesedéssel rendelkeztek.
Azután kiárusították az összes A500-ast, mivel kellett a hely a raktárban az 500+-nak, így erre az akcióra is ráfizetett a Commodore. Ekkor a hardware-fejlesztés élén Henry Rubin helyét Bill Sydnes vette át, amitől szabályosan megdermedt a fejlesztés.
1991 februárjára lettek készen az AA chipkészlet prototípusai. Tehát ezeket egyből be is építették az AMIGA 3000+-nak keresztelt modellekbe, amiket mellesleg még egy új hangprotkóval (AT&T DSP 3210) is elláttak, majd ezeket be is mutatták a Commodore fejlesztői konferenciáin. A szériagyártás áprilisig felfuthatott volna, de a cégvezetés leállította. Ugyanez vonatkozott októberig az AGA projektekre. Ehelyett áttervezték a kezdők számára olcsó gépként megtervezett A300-at, és AMIGA 600 néven azt dobták piacra azzal a szándékkal, hogy azzal helyettesítsék az 500-ast. Egy olyan kütyüvel jöttek ki, ami tényleg megérdemli a nyomoronc jelzőt, mivel jóval kevesebbet tudott az 500-asnál, de jóval drágább volt annál.
A cégvezetés egy új gépet rendelt az A500 és A3000 között fennálló űr betöltésére, ez lett volan az AMIGA 2200, amit viszont minden részleg elutasított. Eközben egyre romlott a Commodore anyagi helyzete. Ekkor a cégvezetés végül zöld utat adott az AA chipsetnek. A tervezett 3000+ és 2200 helyett piacra dobták az AMIGA 4000-et, amin elég erősen észrevehető az IBM behatása: kidobták belőle az SCSI-t és a jóval lassabb AT/IDE-t tették bele. Annak ellenére, hogy az AGA chipek segedelmével a 4000-es már nyugodtan konkurálhatott a Mac-el, mégsem voltak megfelelőek a reakciók, ezért piacra dobták az AMIGA 1200-at is, amivel egyértelműen a vékonyabb pénztárcájú rétegeket célozták meg.
Amiga A4000T
A karácsonyi vásárt majdnem lekésték az új géppel, de a piacra gyakorolt hatás nem maradt el: a kutyának sem kellett már az 1200-as megjelenése után a 600-as, és a 3000-est sem igen akarták megvenni a népek. Hiába, az ECS-nek sanyi lett, aminek következtében tovább nőtt a cég vesztesége. A CDTV szintén nagy ráfázássá változott az új gépek miatt, mivel egy elavult technológiára épült, ráadásul a programkínálat sem volt valami jó minőségű. 1993-ban erre való reagálásként kifejlesztették az 1200-asból a CD32-őt.
Mindenki meg volt elégedve: a CD32 egy olyan játékgép lett, ami könnyen továbbfejleszthető számítógéppé, nem kerül sokba, és egész jó multimédia-hordozó. De az eszköztár sajnos csak 100.000 darab elkészítésére elég, és csak az angol piacon 50.000 darabot adtak el belőle. Többen hangoztatják azon véleményüket, miszerint a Commodore 400.000 CD32-vel már túl tudta volna élni a dolgokat. De végül is a csőd utolérte a Commodore-t. Minden fejlesztést leállítottak (a 3.1-es WB, és egy CD32-es MPEG-modul kivételével), holott már készen voltak az AGA chipset prototípusai, de ez semmit sem változtatott azon, hogy a Commodore nem tudta kifizetni a szállítóit.
1994 Áprilisa
A Commodore haldoklik. A cégvezetés bátorítja az embereket a munkahelyük elhagyására, mivel nem bíznak a csodában. Április 25-én harminc ember kivételével mindenkit elbocsájtanak. Április 29-én bejelentették a csődöt. Mégis hogyan mehetett csődbe egy ilyen világcég, aminek mindenképpen talpon kellett volna maradnia a logika alapján?
Talán ott keresendő a hiba forrása, hogy a Commodore igazgatótanácsában nem volt egyetlen technikai képzettséggel megáldott egyén sem, és így egyszerűen nem tudtak előre eltervezni semmit, nem tűztek ki komoly célokat, és sohasem használták ki a cég és az általa gyártott gépekben rejlő lehetőséget. Olyan alapvető hibák derültek ki sokszor a késztermékek ellenőrzésekor, amiket máshol már a tervezőasztal mellett észrevesznek és megoldanak. A software oldal volt talán az egyedüli, ahol nem voltak komoly problémák a hozzánemértés miatt. Szintén nagy hiba volt az is, hogy a Commodore fejesei sohasem voltak hajlandóak licenszeket eladni, így rengeteg piactól estek el. De ha már a fejeseket pocskondiázom, akkor elmondom azt is, hogy az AMIGÁnak majdnem sikerült betörnie a Japán piacra, hiszen a követelmény mindössze a japán karakterkészlet használata lett volna, amit egy apró program segítségével könnyen meg lehetett volna oldani, s már majdnem létrejött az üzlet, amikor a nagyfőnökök találkozóját megrendezték, ahogy az már szokásos. Itt a Commodore-t képviselő barom többször egymás után vérig sértette a japán főnököt, majd csodálkozott a cég, hogy mégsem kötötték meg az üzletet. Az egyik vérigsértés állítólag az volt, amikor azzal indokolták azt, hogy nem akarják a licenszeket eladni, hogy "azzal mindenféle cégek gyárthatnának AMIGÁt".
Amiga CD32 "Spellbound"
Zolaash oldala
