2021. március 6., szombat

Gyorskeresés

Váltás Android felsőkategóriáról Windows Phone 8.1 rendszerre (Lumia 1520)

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Bevezető

Pár flagship modellen már túl vagyok az évek folyamán. A teljesség igénye nélkül: i4, Note2, Nexus4, S4, HTC One, G2 és persze a mostaniakat is elég jól ismerem tesztelés erejéig.

Azt kell hogy mondjam, 1 hónapja használom, de ennyire jó telefonom még nem volt. Bomba vétel ár/érték arányban a rengeteg különböző rendszereket futtató csúcsmodellek között, amiért köszönet a Part Nero GSM-nek. Kellemes csalódás ez a Windows Phone rendszer, és minél több idő telik el, annál inkább a mindennapok részévé válik.

Visszatérve a telefonra, a kamera iszonyat jó, bár a 1020 talán egy fokkal még rátesz, csak ugye ott a hardver nem elég combos. Olyan gyors a fókusz és a képek mentése, mindezt olyan minőségben, hogy ennél jobbat nem akarhatnak még a maximalista, kamerára kihegyezett felhasználók sem. A WP 8.1-nek minden porcikája átgondolt, minden művelet folyamatos, és villámgyors. A közösségi rész integrációja profi, ami számomra jóval átgondoltabb, és jobban elhiteti, hogy egy kerek egész része vagyok, mint más rendszerek estében. A csempék kifejezetten bejönnek, a dupla koppintásos ébresztés G2-ből ismerős, remek funkció, ahogy az is, hogy a kijelző felett elhúzom a kezem lekapcsolt kijelzőnél, és megjeleníti az órát, és egyéb új információkat, történéseket (Lumia Glance screen). A kezelése, illetve átszokás az Androidról számomra pofon egyszerű volt, és igazán látványos minden egyes perc amikor a telefont használom, köszönhetően a 6 colos gyönyörű IPS ClearBlack kijelzőnek. Bár jó pár minőségi IPS-t láttam már, ez a ClearBlack technológia az összes általam látott kijelző fölé helyezi, mert hordozza az IPS összes pozitív tulajdonságát, ellenben az egyetlen negatívumot, miszerint a fekete csak ilyen-olyan mértékben szürke, kiküszöbölte a ClearBlack technológia. Nem is akarok róla ódákat zengeni hosszasan, de az eddigi legszebb kijelző amit telefonban láttam. Anyagminőség parádés, a hívások minősége átlag feletti. Ezt a hangszóró teljesítményt eddig csak a HTC-nek sikerült megvalósítani torzítás mentesen (BoomSound). Nem számítottam ennyire pozitív fogadtatásra részemről, sőt nagyon féltem az Androidról Windows Phone-ra váltástól, de így utólag, pár hét használat után azt mondom, soha ne legyen rosszabb döntésem. Azt tartja a mondás aki mer az nyer, és én úgy gondolom nyertem.

Hordozhatóság

A mérete sokakat riaszt. Nincs nagy kezem, tömzsi ujjaim vannak a 177cm magasságomhoz, és ezt az akadályt is sikerrel vettem, nem zavaró a mérete számomra, sőt a sűrűn használt csempéket a telefon alján úgy helyeztem el, hogy 1 kezes használattal is tudjam használni, és ne kelljen a tárcsázóhoz átnyúlnom a kijelző távol eső részéhez. Tehát a mérete abszolút vállalható és szokható olyanoknak is akiknek nincs nagy kezük. A hordozhatóság a másik sarkalatos pont egy tepsinél, de simán elrakható akár farmerban és rövid nadrágban is, és még csak nem is kényelmetlen. Leülésnél lehet gond farmernál, de aki ilyet vesz, az pillanatok alatt hozzászokik, hogy nem leülve kell kibányászni a zsebből, és oda visszarakni.
Melóban folyamatosan zakóban van, és simán bele is fér szinte észrevétlenül. Tehát közel sem annyira vészes a helyzet hordozhatóságban mint azt elsőre bárki is gondolja. Alapvetően két kezes használatot kér a mérete, de én a rövidke ujjaimmal és az átlagos tenyér méretemmel is jól feltalálom magam, ha éppen az 1 kézzel használom, de mutatok majd egy homescreen-t, hogyan is lehet átgondolva kirakni a csempéket úgy, hogy a fontosabb funkciók 1 kézzel is biztonságosan elérhetőek legyenek.

Mivel jobb kezes vagyok, így a homescreen-t ehhez próbáltam optimalizálni. Ha kézbe veszem, és 4 ujjammal megtámasztva a hüvelykujjam szabadon van, a fontosabb funkciókat így is elérem biztonságban.
Persze lehet ezen még csiszolni, ez csak egy példa illetve irány, hogy egy jól átgondolt homescreen mennyire is segíti a felhasználót ha egy kezes használatban van a 1520.

Multimédia

A telefon zenei része nagyon erős, de nem győzöm hangsúlyozni, hogy ehhez megfelelő forrás, és jó minőségű fülhallgató/fejhallgató szükséges, mert a gyári fülese (a többi gyárihoz képest jó minőségű) és egy agyon konvertált rossz minőségű mp3 a legjobb lejátszókon is pocsék minőségű lesz. Erősítése átlag feletti, és a Sony MDR-CD780 fejesemmel is hangos (32 Ohm), de sajnos nagy Impedanciájú fejessel még nem tudtam kipróbálni. Sennheiser IE8 fülesem már sok lejátszót megélt, a 1520-at kifejezetten szereti, és a 1520 az első telefon, amit esélytelen maximum hangerő környékén hallgatni, mert a fülem bánná. Sajnos a FLAC formátumot a gyári zenelejátszó nem ismeri, de a WMA lossless-t minden gond nélkül viszi, még a szélsőséges 24bit,88,2kHz,3000kbit/s (SACD) tömörítetlen állományokat is.

A videó kamera részt nem tudtam még kellő alapossággal tesztelni, de amit tud, az hangminőségben egyedülálló. Dolby Digital Plus 5.1 live -ot is tudja, és a minősége egészen elképesztő. Sample videóm nincs, de a Youtube-on találtam egy videót, ami így lett rögzítve. Amíg nincs saját tesztvideóm, addig ez is megteszi. Képminőséget nem emelném ki külön, de folyamatos és kristálytiszta. Az elülső kamera 720p-ben képes rögzíteni. Egyszerűen ami a képalkotó és multimédiás képességeit illeti, beleköthetetlen, egy szóval: PERFEKT!

Offspring 'Gotta Get Away' Live

A fényképező részét alaposabban is teszteltem, de úgy gondolom a rengeteg neten található tesztből mindenki ki tudja "mazsolázni" a számára fontos részleteket és sample fotókat. Elsősorban ebben az írásban nem a Lumia 1520-at mutatom be, így részletesen nem kívánom "kivesézni".

Navigáció (HERE Drive+)

Ez ismét egy olyan pontja a telefonnak, ami minden fillért megér, és érdemes pár szót ejtenem róla.
Motorosként alapvetően a hangokra vagyok kihegyezve, a telefon a zsebemben pihen. Pesten használtam eddig, volt hogy az előre beállított útvonaltól eltérően. Nem volt "újratervezés" és várni, miközben haladok a forgalom ritmusában, hogy most akkor merre, hanem észrevétlenül alkalmazkodott az adott pozíciómhoz, és próbált a célhoz navigálni mindenféle zavaró körülmény nélkül. A GPS tökéletesen és gyorsan tette a dolgát minden esetben, sosem volt jelvesztésem, se vezetés közben, se Endomondo-val sportolás közben.
Világszintű örök élet frissítésű, offline, navigáció, ami minden 1520 tulajnak jár, mert megérdemli. :)

Microsoft Store

Sokat kritizált rész, és amiért azt mondták meg fogom bánni a döntésemet, az alkalmazásbolt minősége, és a játékok, programok mennyisége. iOS-en, Androidon is sok progit és játékot vásároltam, volt olyan műfaj, amiből többet is, mert nem hozta azokat a funkciókat, és minőséget amit elvártam volna. Így csak gyűlt és gyűlt, felhalmoztam sok programot, egy részét teljesen feleslegesen. Itt egyelőre funkcionalitásban nem érzem hogy össze-vissza mindent meg kellene vennem 1-2 dolgot kivéve amit be fogok szerezni, illetve már be is szereztem.

Az alkalmazásbolt az App Store-hoz és a Play Áruházhoz képest jóval drágább, ahogy néztem a jobb XBox exkluzív játékok 700-1500ft forint között mozognak, és a fizetős programok nagy része 200ft-tól kezdődik, de az átlag inkább 5-700ft. A minőség mindenhol feláras, és ha egy gyönyörű 6 colos kijelzőn Xbox exkluzív játékot akarunk játszani, akkor azt meg kell fizetni. Itt is vannak akciók, és ha azokat a programokat beszerezzük, amik figyelik éppen mit vásárolhatunk meg akciósan, sokat spórolhatunk.
Hazudnék ha azt mondanám, hogy a Microsoft Store tökéletes, mert közel sem az. Nem olyan tragikus a helyzet, mint azt sokan hallomásból tudni vélik.

Az egyik gyakorlati példa erre, hogy nincs normális zenelejátszó, ami úgy "unblock" mindent tud, szép és könnyen kezelhető. A gyári zenelejátszó mindenre jó, csak ugye a FLAC támogatás hiányzik belőle. Ami meg tudja, az körülményes, és nem túl bőséges a funkciókat tekintve. Persze át lehet hidalni szinte mindent, ezért is említettem fentebb hogy a WMA lossless formátum ezt a problémát teljes mértékben kiaknázza. Tudom, ez egy körülményesebb alternatív megoldás a probléma orvoslásának, és persze aki mp3 formátumban hallgatja kedvenceit, természetesen nem érinti. HD és avi formátumú filmjeinket viszont nyugodtan rábízhatjuk a MoliPlayer Pro-ra, ami kezeli a feliratokat, és elég "fapadosan", de boldogul a FLAC formátummal is, ha szükséges. Összességében nem futottam bele olyan hiányosságba, amit Store-ból sem tudtam pótolni.
A rendszer önmagában véve nem igényli a gyári alkalmazások kiváltását, de ha mégis úgy gondoljuk cserélnénk, illetve bővítenénk az alkalmazásainkat, ezt kockázatmentesen megtehetjük, hála az alkalmazásbolt felépítésének. Ugyanis nem csak 10 perc áll rendelkezésünkre, hogy adott programnál eldöntsük megvegyük e vagy sem, hanem sok esetben teljes funkciós programot kapunk időkorlátozással, és nyugodtan van időnk arra hogy mérlegeljük, megfelelő lenne e számunkra vagy sem. Nálam ez nagy piros pont volt, mert a 10 perces ingyenesség Androidon sok esetben semmire sem elég, és nem egyszer volt, hogy kifutottam az időből, és kezdhettem a levelezést a fejlesztővel, hogy legyen oly kedves, és utalja már vissza a vételárat. Az alkalmazások rendszerezése logikus, a hozzá kapcsolódó vélemények olvasása szintén jó pont, és tetszik, hogy más mint az eddigi rendszereken. Aki adott funkcióra nem 10 féle alternatívát vár a Windows Store-ból szerintem nem fogja csalódás érni, bár ez a rész erősen szubjektív, hiszen mindenkinek más a fontos adott rendszerben, ezért célszerű vásárlás előtt felkeresni a Windows Phone szakmai topik-ot, és érdeklődni, hogy ami számunkra fontos az megvalósítható e.

Az áruház témához kapcsolódóan van egy sztorim. Play áruházból megvettem nem kevés pénzért a Next Launcher-t. Rengeteg téma volt hozzá, több fejlesztőtől, és persze a jobbak fizetősek voltak (6-700ft). Apránként elég sok témát megvettem, a változatosság gyönyörködtet elvén, és időnként cserélgettem őket. Az egyik fejlesztőtől volt vagy 5 témám. 600ft-tal számolva ez ugye 3000ft. Hónapokig nem volt gond, majd egyszer csak nem találtam a témáit a megvásárolt alkalmazásaim között. Rákerestem a Play-en, és ott sem találtam, pedig sok témája volt. Egész egyszerűen eltűntek az általa készített témák, amiket megvettem. Írtam a Next Launcher-t fejlesztő brigádnak (GoDevTeam), de semmi érdemi segítséget ez ügyben nem tudtak adni, mert alapvetően bárki csinálhat témát, akár én is. Írtam a fejlesztőnek is, hogy semmi gond, ha fantomot játszik, nyugodtan, csak utalja vissza a megvásárolt témáim összegét. A fejlesztőtől semmi választ nem kaptam, pedig többször is írtam neki. Egyetlen témám maradt tőle, az is azért mert a Titanium Backup programmal lementettem amikor még elérhetőek voltak. Tudom tudom. Most jön a kérdés, miért nem mentettem le az összeset. Egész egyszerűen erre nem gondoltam, hogy ilyen előfordulhat, és az volt bennem, hogy amiért fizetek az szent és sérthetetlen. Tévedtem.
Nem kell messzemenő következtetéseket levonni a szituációból, de maga az elv, hogy adott fejlesztő bármikor eltűnhet, eléggé rossz szájízt adott az Androidos pályafutásom vége felé.

Van itt még sok apróság, amiről nem tettem említést, ami már-már közhely, és aki kicsit is utánanézett, az tudja rá a választ. Ilyen az Androidon használt OTG funkció, ami Windows Phone-on nem elérhető, de van élet nélküle is. Nekem például abszolút nem hiányzik, pedig használtam. Vagy az értesítési LED, és a "rezeg és cseng egyszerre" hiánya. Ha őszinte akarok lenni, a LED hiánya kissé fájó pont nekem is, de annyi sok a pozitívum, hogy még ez is belefér. Sokat kell "jedizni" a kezemmel, vagy a dupla koppintásos módszert alkalmazva ránézni, de ha ez bárkit megnyugtat, eddig nem maradtam le semmiről az értesítési LED hiánya miatt.

Összegzés

Rövid lesz. Mindenkinek más a fontos. Vannak olyanok akik ragaszkodnak adott rendszeren a megszokott funkciókhoz, és a megszokások rabjai, és vannak olyanok akik nyitottak, nem riasztja őket az újdonság ereje, és kipróbálnának valami mást. Ez mindig kétélű fegyver, mert vagy bejön vagy nem. Ugyanakkor a rendszerek közötti különbségeket csak úgy lehet összehasonlítani, ha ezeket kipróbáltuk, és nem hallomásból, másodkézből valaki által megfogalmazott vélemény alapján döntjük el, mi a jó és mi a rossz.
Nekem ezért lett a Lumia 1520. Most már elmondhatom, hogy mind a három nagy rendszerre van rálátásom. iOS, Android, Windows Phone. Kicsit félve vágtam bele, de úgy gondoltam kipróbálom, és ha számomra nem használható, visszatérek Androidra. Valószínűleg a rendszerek iránti nyitottságomból adódóan elnyerte a tetszésemet a Windows Phone és a Lumia 1520, és úgy ahogy egyik rendszer és készülék sem, ők se tökéletesek. Viszont szerethetőek.
Ez az írás elsősorban azért született, hogy akik váltáson gondolkodnak másik rendszerről azok átlássák hogy nem "harap" sem a "Windows Phone" sem a Lumia 1520.

Az erő illetve a Lumiák legyenek veletek!

Hozzászólások

(#1) blackrulz


blackrulz
nagyúr
LOGOUT blog

ahhh... ms bérenc írás megint... ennek soha nem lesz vége... ;] csempe mi? pffffffffff :W

:DDD

én is maximálisan egyetértek a rendszerrel kapcsolatos meglátásaiddal, aki nem akar hekkelni, hetente launchereket cserélni, rootolni, romot főzni, etc, az alap dolgokra szeretné használni de azt out of the box, akkor ez egy igen komoly alternatíva, főleg amilyen agresszívan árazza mostanság is a nokia a cuccait.

bár nekem csak 620-as van, de egy pillanatig nem bántam hogy kb másfél éve nem a 40k-s kategóriából választottam droidot, az új frissítésekkel meg számomra mindent megad amit el tudnék várni egy telefontól. jó nincs rá annyi app amit egyébként se használnék, nem lehet szabadon programozni a fizikai gombokat tetszés szerint, de ettől függetlenül igen korrekt készüléket vehet aki főleg telefonálni, zenét hallgatni, netezni, a népszerűbb üzenetküldőkön lógni, navigálni kell. ezt szó nélkül hozza egy kerek, jól átgondolt egészben. minden másra ott a droid vagy az ios, akinek a telefon hergelése hobbi, időtöltés, vagy az önkifejezés eszköze annak tényleg nem való.

az ms ezzel a rendszerrel egy dologért tényleg dícséretet érdemel, hoz egy ios sebességet, annál jelentősen olcsóbban. azt pedig leginkább a középkat tetejétől fölfele érdemes keresni a droidnál is leginkább amennyire próbálgattam a felhozatalt.

igény van rá, elfér ez harmadiknak, számomra tényleg jobb alternatíva volt mint bármi más:)

Rohadtok egész nap a levegőn és labdáztok, vagy leültök végre a gép elé és csináltok valami értelmeset?

(#2) zack válasza blackrulz (#1) üzenetére


zack
nagyúr

Én is hergeltem az Androidot amíg volt. :DDD Nincs ezzel baj. Annak is megvan a szépsége, nem itt van a baj.
A gond ott kezdődik, amikor nem tudok mit venni, pedig ott a pénz a zsebemben. Mindegyiknek van valami baja, sok a kompromisszum hardveresen ahhoz képest hogy aranyárban mérik őket. Szerettem volna a G2 utódjának méltó telefont választani Androidos vonalon. Nem találtam. Na itt lett elegem.
Csak a lehúzás..Kijön a G3 16GB/2GB rammal...Majd kis csúszással ideér a 32GB/3GB változat. Ez utóbbit aki megvette sokáig nem örülhetett, mert már jelentette is be az LG, hogy jön a 32GB/3GB változat nagy tesója Snapdragon 805 chipsettel. Persze jó mindegyik, nincs ezzel gond. Csak valahogy nem érezném a feelingjét, hogy 3 hónap alatt elértéktelenedik a telefonom, holott most vettem mint csúcsmodell. Ez azért eddig 8-10-12 hónapos ciklus volt. Éhesek lettek a gyártók. 2014 Q4 semmi másról nem fog szólni, mint hogy lecserélik a jelenlegi csúcsmodellek chipsetjét Snapdragon 805-re. Ez alól talán kivétel lehet a Note 4, de az meg olyan irreálisan drága lesz, hogy 2015 Q2-ben sem lesz 140k alatt.
Szeretem a droidot, de amíg ilyen pofátlan árazásokat látok, és innováció, minőség sehol, addig biztos nem térek vissza. 1520-ban megtaláltam az utódot, nagyon jó ár/érték arányban, így az a kérdés milyen droidos újdonság fog kijönni Q4-ben már nem mozgat. :)

Samsung Galaxy Note 10 Plus Black 256GB /64GB Samsung Evo Class10 <<>> Sony NW-A35 + Vsonic GR07 + Sony Hi-Res WI-H700 + Sony Hi-Res WI-1000X <<>> Spotify Premium + Tidal HiFi

(#3) pzstm


pzstm
titán

de mutatok majd egy homescreen-t, hogyan is lehet átgondolva kirakni a csempéket úgy, hogy a fontosabb funkciók 1 kézzel is biztonságosan elérhetőek legyenek.

Erre sokan kíváncsiak lennének szerintem :B :R

Amúgy jó írás, gratula! :R

[ Szerkesztve ]

iPhone 11 Pro Max 64GB Black |Surface Pro4 256GB Type Cover |Xbox One X Project Scorpio|Írhatsz nyugodtan, de x64 alatt nem barátkozom :)| I'm not special...I'm just limited edition!

(#4) Fr0z3n


Fr0z3n
őstag

Jó írás lett. Maga a telefon is szuper, egyik nagy kedvencem. 2 wp-s telóm volt (optimus 7, lumia 800), azóta droidot használok. De a valahol belül wp-s maradtam, már akkor nagyon tetszett. Talán majd egyszer visszaváltok 1020/1520 páros valamelyikére.

(#5) petipetya


petipetya
nagyúr

Remek tapasztalati írás, örömmel olvastam. Köszi. :R

"nincs rá lezsóidő"

(#6) blackrulz válasza pzstm (#3) üzenetére


blackrulz
nagyúr
LOGOUT blog

itt van pár, elrenttentő és elgondolkodtató példa is:D

Rohadtok egész nap a levegőn és labdáztok, vagy leültök végre a gép elé és csináltok valami értelmeset?

(#7) zack válasza pzstm (#3) üzenetére


zack
nagyúr

Már fáradt voltam. Beszúrom. ;)

Lehetett volna kicsit átgondoltabb és részletesebb is, de nem akartam belőle 1520 tesztet csinálni. Annyi van a neten mint égen a csillag. Remélem nem hemzseg a helyesírási és fogalmazási hibáktól. :B :R

(#5) petipetya

Örülök hogy tetszett. ;)

[ Szerkesztve ]

Samsung Galaxy Note 10 Plus Black 256GB /64GB Samsung Evo Class10 <<>> Sony NW-A35 + Vsonic GR07 + Sony Hi-Res WI-H700 + Sony Hi-Res WI-1000X <<>> Spotify Premium + Tidal HiFi

(#8) pzstm válasza blackrulz (#6) üzenetére


pzstm
titán

nyilván ismerem topikot, kimondottan az övére voltam kíváncsi...(nah jó azt is láttam már említett topikban csak épp ismerősöknek is mutogatom a cikket aztán ezért gondoltam :))

iPhone 11 Pro Max 64GB Black |Surface Pro4 256GB Type Cover |Xbox One X Project Scorpio|Írhatsz nyugodtan, de x64 alatt nem barátkozom :)| I'm not special...I'm just limited edition!

(#9) Blyan


Blyan
félisten

Kicsit tartottam tőle, hogy a kezdeti pár napos lelkesedés után majd elmegy a kedved tőle, de jó látni, hogy nem így lett. Szerintem itt a fórumon elég jól ismerhető vagy abból a szempontból, hogy tényleg sokféle csúcsmodell volt a kezedben, így az írás ennek megfelelően elég objektívnek tekinthető.

The ability to destroy a planet is insignificant next to the power of the Force.

(#10) Воланд válasza Blyan (#9) üzenetére


Воланд
titán

aaa, eziy tuti valami fizetett hirdetes. :DDD

"Woland egy fura sátán, nem Isten ellenfele, hanem afféle küldötte, végrehajtója egy megromlott emberi világban, csak annyi rossz van benne, amennyi itt rátapadt."

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2021 PROHARDVER Informatikai Kft.