Tavasszal felháborodva olvastam a neten több portálon is, köztük az itcafe-n is, hogy az Artisjust ráteszi a kezeit a pendrive-okra, hogy ezzel fizettesse meg a „hordozón valószínűleg tárolandó zenék, filmek elmaradt jogdíjait”. Hol marad itt az ártatlanság védelme? Ha én pendrive-ot veszek, akkor azt azért tehetem csak, mert valószínűleg lopok a szerzőktől, és ők okosak lesznek, mert vagy így, vagy úgy, de behajtják rajtam?
Másik oldalról megközelítve pedig hol marad az én jogdíjam? Készítek tucatnyi fotót, képet, videót, és egyéb adatokat hozok létre itthon és az iskolában is. Ez mind az én szellemi termékem, amit a pendrive-ra másolok, tehát én vagyok a szerző, a tartalom az én tulajdonom. Az Artisjust mikor fizeti ki ezek után az én jogdíjaimat?
Nem feltétlen a saját jogdíjam siratom, hiszen az nem a kategória. De vajon ki is fog kapni abból a 2400ft-ből, amit befizetek egy 32gigás adathordozó után? A művészek, vagy az ötletgazdák, akik kitalálták, hogy erre is tehetnének matricát…?
Ezek után várom, hogy mikor csillog majd a szép, hologramos matrica a telefonokon, vinyókon.
És mikor indul már egy precedens per ellenük, hogy azért rájöjjenek, hogy valahol van egy határ?
| Nem én vagyok bezárva közétek. Ti vagytok összezárva velem. |
