2019. május 26., vasárnap

Gyorskeresés

Dízsúzs? Dzsídzsúúz? Djuice! Part 2.

Írta: | Kulcsszavak: Djuice

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Érdekesnek találtam a Pannonból [Telenor] "kiváló" Djuice felvázolt terveit, jövőképeit, és az egészet, amit bemutattak nekünk.
Elvileg 27-től csak 26 éven aluliakat látnak el, és új kártyát is csak 25 éven aluliak számára adnak el.
Én is Djuice-os vagyok, mióta megvan az első SIM kártyám.
Csak hogy a jelenlegi kártyám még édesanyám nevén van. Aki éppen már átlépte a 26-os álomhatárt.
Be is mentem a múlt héten, megtudakoltam, át lehet-e írni ezt a kártyát a nevemre.
Át lehet, semmi gond, csak két fényképes igazolvány, és lakcímigazoló.
Na meg 4600FT.
Itt azért úgy döntöttem, egyelőre nem kérem inkább ezt a szolgáltatást. Oké, hogy nem szeretnék számot változtatni, de hogy megér-e ennyi pénz, már kérdéses számomra.
Kicsit utána olvastam, és rájöttem, hogy megkerülhető a dolog. A címszó a TULAJDONJOG TISZTÁZÁS. Ez nagyjából ugyan az lesz, mint az átírás, azzal a különbséggel, hogy a zsebemben marad 4600ft.
Az első gond tisztázva.

Nagy örömmel olvastam, végre van olyan előfizetéses csomag, ami megfelel az igényeimnek.
Számlás20
20 forint az SMS, 20 forint a percdíj minden irányba.
Ennek örülök, 20-as számok mellett vodás számokat hívok gyakran. Jelenleg emiatt is van 2 telefonom, Djuice-os, és Vodás.
Ezzel kiválthatnám a második telefon szükségességét.

Gondoltam, átváltok előfizetésesre.
Ekkor megfordult, hogy mi lenne, ha vennék egy telefont, melyet tovább is adnék. 2 évig úgyis leszek simán előfizetéses.
Igen ám, csak hogy ilyen esetekre nincs felkészülve még a Djuice.
A fiatal hölgy azt mondta, jelenleg csak ÚJ kártyára lehet készüléket venni.
Egyelőre nincs lehetőség a jelenlegi kártyámra új telefont venni.
Magyarul a régi előfizetőket kereken LESZ*RJÁK.
Ez elég elkeserítő.
Arra nem kaptam választ, hogy mikor lesz lehetőség a régi szám mellett új készüléket venni, egyszerűen még azt sem tudják, hogy ez hetek, hónapok, vagy akár évek kérdése-e.

Próbálom a lehetőséget megtalálni erre most.
Hátha találok.

Folytatás

Mint megírtam, az ügyfélszolgálat szerint téves infót kaptam, vehetek új telefont régi kártyára.
Tegnap be is mentem. Másik hölgy volt, kellően készséges, kedves volt (mondjuk legyen is, ha fizetek).
Volt olyan teló, amilyet ki akartam hozni, szóval megkötöttem az előfizetést a Számlás20-as csomagra.
Bár két fényképes igazolvány kellett, a személyit nézte csak, annyit kérdezett, jogsi van-e nálam, de nem nézte.
A szerződés feltételeiről sem igazán adott tájékoztatást, bár tisztában voltam mindennel, nem is kérdeztem tőle.
A végén aláírások, fizetés, és kész is.
Kaptam a telefon és a szerződés mellé valami kis (talán) női szőrös táskát (Sokol rádió táskájára emlékeztet a formája), tollat, nyakpántot.
Elvileg majd értesíthetnek, ha a kulcstartóm meglesz amit a MyLife szolgáltatáshoz kapok.
Végül is most sokkal pozitívabb volt a hozzá állás, mint a napokban, ez már inkább tetszett.
Erre a MyLife alakulására leszek majd kíváncsi.

Hozzászólások

(#2) BITBOYS válasza z0d1AK (#1) üzenetére


BITBOYS
(PH! addikt)

Állítólag a cikkíró nem nyithatja meg saját hozzászólásával a témát.
Semmi kötözködés vagy ilyenek, ne értsd félre :N

Akit az istenek szeretnek, örökre meghagyják gyereknek. Ugyanitt Crucial Ballistix Sport 2X8GB DDR4 2400MHz (16GB) eladó

(#3) localhost válasza BITBOYS (#2) üzenetére


localhost
(Közösségépítő)

Igen, így írták április elsején! :)

¤ Most már biztos: teljesen normális vagyok! ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... Mondták itt ezek a hangok is a fejemben. :)) ¤ My IP is: 127.0.0.1

(#4) z0d1AK válasza BITBOYS (#2) üzenetére


z0d1AK
(PH! nagyúr)

Így jó lesz?:DDD

| Nem én vagyok bezárva közétek. Ti vagytok összezárva velem. |

(#5) Viktor77 válasza BITBOYS (#2) üzenetére


Viktor77
(Jómunkásember)

Állítólag rosszul tudod.

[ Szerkesztve ]

Some people move on, but not us ... not us

(#6) BITBOYS válasza localhost (#3) üzenetére


BITBOYS
(PH! addikt)

Nice :D benyaltam :DDD

z0d1AK: Bocs az offért, igen :D ez övönalulivót :D

[ Szerkesztve ]

Akit az istenek szeretnek, örökre meghagyják gyereknek. Ugyanitt Crucial Ballistix Sport 2X8GB DDR4 2400MHz (16GB) eladó

(#7) PierNight


PierNight
(fanatikus tag)

nah b+ :O Nálunk is ugyan ez a helyzet...Nem az én nevemen van a kártya és át akarom iratni de én nem djuice-os csomagban vagyok hanem pannon 60-ban. És új telefont is vennék az átlépéssel. Nah majd rájuk csörgök valamelyik nap.

(#8) hackeeeee


hackeeeee
(Jómunkásember)

Hm, most akkor minden jelenlegi 26évesnél idősebb előfizetőt értesíteni fognak, hogy bocsi de már túl idős vagy az előfizetéshez? Vagy hogy lesz ez? Vagy csak spontán ezeket kirakják a djuice csomagból? Amit sztem nem tehetnek meg, főként úgy, ha él a hűség...

Sztem ez csak az új előfizetőkre lesz igaz.... Vagynem? Bár engem ez nem érint, mert Vodás vagyok.. Haverom van aki Djuice-os, de ő meg feltöltőkártyás, nem előfizus.. de most akkor a feltöltőkártyásoknál is csak úgy heccből tarifacsomagot váltanak?

[ Szerkesztve ]

Véleményem szubjektív... - Toshiba Satellite Pro R50-B-12U használt notebook, Razer Goliathus Speed Terra L egérpad eladó

(#9) Alexios válasza hackeeeee (#8) üzenetére


Alexios
(PH! kedvence)

szerintem a régi tagok maradnak azokban a csomagokban mint most, de ha az újakra akarnál váltani akkor azt csak akkor teheted meg ha 26éven aluli vagy.

(#10) hackeeeee válasza Alexios (#9) üzenetére


hackeeeee
(Jómunkásember)

Azért.. Szal ha régebbi előfizetőről van szó, és szülő nevén van, akkor sztem az mindegy, úgysem módosítják.. Csak az új előfizetőket érinti az, hogy 26 év, na meg ha feltöltőkártyás kártyát akar venni, akkor csak max 25éves korig.

Véleményem szubjektív... - Toshiba Satellite Pro R50-B-12U használt notebook, Razer Goliathus Speed Terra L egérpad eladó

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.