2024. március 28., csütörtök

Gyorskeresés

Strange Brigade | Bemutató

Írta: | Kulcsszavak: rebellion . strange . brigade . ps4 . bemutató

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Üdvözöllek titeket. Miután haverral végigmentünk a Rebellion cooperative játékra kihegyezett lövöldéjének kampányán és 3 DLC-jén gondoltam leírom nektek a tapasztalatainkat.


Egyértelmű logó

A játék 2018 augusztusának végén jelent meg a 3 főbb platformra. Mi a Playstation verzióval játszottunk PS4 Pro konzolokon, amit a Sony digitális webáruházából szereztünk be Deluxe változatban mert az tartalmaz minden később érkező kiegészítő csomagot. Mikor megvásároltuk a játékot addigra az eddig megjelent 3 DLC-ből 2 elérhető volt.

A történet nem kiemelkedő, igazából egy elég tág keretet ad a játéknak de mint olyan ebben az esetben nem ezen van a hangsúly. Spoiler nélkül arról van szó, hogy az 1930-as években egy balul elsült ásatás mellékhatásaként Seteki az egyiptomi boszorkány királynő elszabadult és nem csokismuffinnal akarja a világot elárasztani. A mi dolgunk lesz, vagyis a csapatunknak a Strange Brigade-nek, hogy megállítsuk miközben különféle mítológiai teremtményekkel, csapdákkal és fejtörőkkel kerülünk szembe egy szemkápráztatóan szép és kimunkált terepen.


Az első látkép ami elénk tárul

Különböző karakterek közül válogathatunk, az alapjáték 4 lehetőséget ad amiket a kiegészítők további 5-tel egészítenek ki. Ezek között vegyesen találhatunk nőket és férfiakat is a világ minden tájáról. Mindegyikőjüknek vannak speciális tulajdonságai, van akinek a robbanószerek töltődnek újra gyorsabban és van olyan is aki olyan kamrákat tud megnyitni amit a többiek nem. Tehát ha ki akarjátok maxolni a játékot akkor érdemes olyan csapatot összeállítani, hogy semmi ne maradhasson ki vagy ha egyedül állnátok neki akkor olyan karaktert választani.


Morci katonabácsi

Fegyverek tekintetében mindenki használhat mindent, nincs semmilyen megkötés. Az alap felhozatal 11 puskát, 4 féle pisztolyt és 6 robbanószert tartalmaz, ezeket tovább bővítették 6 puskával és 3-3 pisztollyal illetve gránáttal. A puskák között találhatunk automatákat, félautomatákat és söréteseket, de aki távcsövest keresne az csalódni fog, mivel a választható fegyverek között ilyen nem szerepel. Az elsődleges fegyverünk kapacitása korlátozott, van maximális lőszer és tárkapacitás míg pisztolyunk esetén csak a tárkapacitás limitál minket és soha nem fogy el a lőszer, míg a gránátunkból csak 1db áll rendelkezésre ami adott időközönként újratöltődik. Fegyvereinket fejleszthetjük a pályákon talált különleges kristályokkal mely kövek egyszerhasználatosak, ha betettük a helyükre őket akkor onnan nem lehet már eltávolítani csak úgy ha mást teszünk oda de akkor a régi megsemmisül. Összesen 9 féle ütheti a markunkat, a fegyvertől függ mennyit tehetünk beléjük és nem modósítják drasztikusan az adott fegyver jellemzőit.


PPSH tuning

Minden játékosnak van egy amuletje ami egy speciális képességgel ruházza fel a kalandorunkat, ezt az eszközt harc során a szétlött szörnyekből hátramaradt kis kék szikrák tudják feltölteni, amiket az amulettel akár magunkhoz is tudunk hívni. Egyes pályarészek megnyitásához is ez az eszköz lesz szükséges amit cooperative módban minden játékosnak használnia kell, ezzel is korlátozva a játékosokat, nehogy az legyen, hogy valaki előre rohan míg a többiek küzdenek vagy épp rejtett kriptákra vadásznak. Minden karakterhez egyéni képességek közül választhatunk, alapból 1 érhető el mindenkinél de skill pontokkal feloldhatunk újabbakat.


Amulet akcióban

Nincs XP alapú fejlődési rendszer, nincsenek képességfák és hasonló RPG elemek, a játékot a felfedezés és a harc viszi előre. Fegyvereket feloldani a játékban összegyűjtött aranyból tudunk, ez a fizetőeszköz csak a játékban szerezhető be és halleluja nincs semmilyen mikrotranzakció. Ha többedmagaddal ülsz le játszani akkor a kaland során fellelhető mennyiség nem osztódik meg arányosan, mindenkinek annyi lesz amennyit összeszedett. A térképeken találhatóak pénzért nyitható fegyveres ládák, ezekben a ládákban speciális fegyvereket találunk mint a lángszóró vagy a normál felhozatalból hiányzó távcsöves puska. Skill pontokat, amikkel újabb amuletteket oldhatunk fel, a pályákon felfedezhető antikvitás gyűjtemények hiánytalan begyűjtéséért kapunk.


Antikvitások

Mint az előző képen is látszik, elég sok minden kimaradt még a begyűjtésből pedig elhihetitek haverral próbáltunk minden kő mögé benézni. Gyűjtögetnivalóból kapunk még leveleket, naplóbejegyzéseket és kanópuszedényeket és ezek nem osztódnak meg többjátékos módban, mindenkinek külön fel kell őket szedni. Míg a füzeteket általában a föld szintjén találjuk, addig a kanópuszedényeket a pályatervezők néha a leglehetetlenebb helyekre dugják el és nem világítanak, sokszor beleolvadnak a látványba így utánuk kutatva át kell nézni 3D-ben minden lehetséges irányban a terepet. Pályaszakaszonként megjelenik egy macska bálvány, felbukkanását egy erőteljes nyávogás jelzi és ha mindet összegyűjtöttük akkor a pálya végén bejutunk egy titkos kamrába ami mindig tele van kincsekkel. Ezt a bálványt viszont coopban mindenki megkapja bárki is lövi szét.

Játékmódból 3-at kapunk. Van a kampány, a horda mód és a score attack. Kampányban összesen 9 pályát kapunk amihez további 3 jön a DLC-knek köszönhetően, horda módban 4+4 a felállás míg a score attack nem kapott bővítést. PVP mód nincs, de szerintem nem is kifejezetten hiányzik.


Kampány térkép

A kampány alatt folyamatosan adagolja a játék az egyre erősebb lényeket az alap múmiáktól a bikafejű championokig és azokon felül a bossokig. Alapvetően a játékmenet egy lövöldéhez hűen abból áll, hogy lövünk mindenre ami mozog, bár ezt néha azért színesítik egyéb tennivalókkal mint rejtett ajtó keresés, puzzleök megoldása vagy csapdák kikerülése. A különböző fejtörők megoldásához is a fegyvereinkre lesz szükség a legtöbb esetben. Múmiákkal szinte mindenhol összefuthatunk, de két nagyobb csata között a felfedezésen és a gondolkodáson lesz a hangsúly, de nem kell arra gondolni, hogy agyérgörcsöt fogunk kapni a nehézségüktől. Változatosak, nem túl nehezek, van amelyikhez a közelben fellelhető a megoldás is és van ahol a megoldást is fel kell kutatni. Rontani sokszor csak 3-szor lehet utána örökre lezárul a kamra. A DLC-kben van olyan rejtett terem ahol egy puzzle után további logikai feladatot kell megoldani. Ha többen vagytok sokszor könnyebb a dolgotok mert több szem többet lát és egyes feladatok olyanok, hogy könnyebben megoldható úgy. Minden tele van csapdákkal, vannak egyszerűbbek és vannak összetettebbek. A harcmezőn a különféle lövéssel aktiválható eszközök is színesítik a játékmenetet és segítenek spórolni a lőszerrel, de ezek az eszközök a nagyobb ellenségeken nem mind használhatóak. Lőszert mindig lehet találni és szükség is lesz rá, mert van mire locsolni az ólmot. Életerőnket életerő itallal tudjuk visszatölteni, egyszerre összesen 1 ilyen lehet nálunk és amit ha szükség úgy hozza el tudunk dobni a társainknak. Halál esetén a szarkofágból is kiszabadulhatunk magunktól ha van nálunk ilyen ital, különben csak a társaink szabadíthatnak ki. A pályák mind csodálatosak egytől-egyig és változatosak, annak ellenére, hogy mind egy kultúra köré épültek. A DLC-ben kapott 3 újabb pálya még emeli is ezen a téren a szintet.


Egy egyszerű kis logikai feladat

Harc elég pörgős, de a fegyverek és a közelharc szokást igényel mert nem egy COD ahol csípőből osztogatja az ember az egész mapos fejeseket és az automata puskák rendesen megdolgoztatják az izmainkat. A közelharc elég esetlennek érződik, sokszor mellé tud ütni a karakterünk ami némi gyakorlat után minimálisra csökkenthető. Ugrálás nincs, bukfencezni tudunk a csapdák és a szörnyek elkerülése érdekében, ahova fel lehet mászni oda automatikusan felmászik a karakterünk. Egy-egy pálya 40 perc körül van vagy még több is lehet, ez attól függ, hogy mennyire veszi az ember komolyan a felderíteni valókat. Szerintem érdemes, nekiugrani ha van kivel játszani mert igazán jó móka tud lenni. Az első két pálya nem akkora kihívás, azokat még mi is Hard nehézségen játszottuk végig, de a 3.-tól kénytelenek voltunk visszavenni mert nem bírtunk a szörnyekkel. Ha mindent be akar gyűjteni az ember akkor esélyes, hogy többször végig kell mennie a pályákon. Platinázni nem tűnik nehéznek már ha ez számít.


Pikachu tedd a dolgod

Szuper cooperative élmény, kiváló pályatervezői munka. Egyedül talán nem annyira élvezetes valamint idegenekkel játszani sem feltétlenül okoz örömet mert a loot nem osztódik meg és a kommunikáció fontos tényező lehet ha mindent össze akarunk szedni. Az 1.07-es patch-csel elvileg megjött a natív billentyűzet és egér támogatása is. A DLC-k mind remekül sikerültek és szerintem ebben a stílusban egy jó játékot tettek le az asztalra, ami bár nem hibátlan, de az apró hiányosságai felett szemet lehet hunyni.

Ha pontozni kellene: 77

Ha valaki videón hallgatná végig a véleményem akkor majd 1 órában megnézheti.

Előre is bocsi, nem az erősségem a beszéd.

A képeket én készítettem a játék saját fotó módjával és ezekkel a képekkel neveztem is a Twitteren a fotó módos játékon.

Hozzászólások

(#1) RudY


RudY
addikt

Tetszett az ismertető, talán többen is kedvet kapnak hozzá. Szerintem kicsit érdemtelenül került valamiért háttérbe, bár nyilván nem egy kiemelkedő cím, de remek szórakozás... akinek bejön a stílus. Egyedül játszva még jobb, mint idiótákkal, általában végigrohannak egy-egy pályát, aminek nem igazán van értelme.
Xbox-on Game Pass csomagba került, egy próbát mindenképp megér. :K

(#2) Xaels válasza RudY (#1) üzenetére


Xaels
félisten

Köszi. Nagyon le van értékelve ez a játék. Metacriticen a User score sem túl magas, legalább is a PS4-es verziónak. Kicsit félve vettem meg akcióban emiatt, de egyáltalán nem bántam meg. Végig élvezhető volt haverral. Igaz csak ketten játszottunk, idegeneket nem engedtünk be. Egyedül az első pályát próbáltam ki vétel után, de ott úgy éreztem nem lesz nagy kihívás, ezért is indítottunk egyből Hard módon. A 3. pályán már izzadtunk rendesen. Ennek a játéknak a kincskeresés adja meg igazán a fűszerét és örülnék ha lenne folytatása vagy egy Season 2 ahol mondjuk kapnánk egy kínai, indiai vagy maja szettet. A pályák meg a puzzleök simán AAA szintűek, nagyon szépek és jól megtervezettek még ha nem is találták fel a spanyol viaszt. Ilyen téren simán oda merném tenni egy Tomb Raider vagy Uncharted játék mellé.

Ennek a játéknak akár egy cross-platform is jót tehetne, hisz nincs PVP így nyugodtan össze lehetne engedni mindenkit. Bill+egér támogatás is elvileg ott van minden platformon akár.

[ Szerkesztve ]

PSN ID: Lord_Machine_X /// SYMPHONIC POSTAPOCALYPTIC REINDEER-GRINDING CHRIST-ABUSING EXTREME WAR PAGAN FENNOSCANDIAN METAL

(#3) penge111


penge111
addikt

Kösz a beígért játékbemutatót, nagyon tetszett. Amúgy ez a játék egyedül is élvezetes, vagy inkább csapatban tolva az igazi?

PSN: Dragonmage1980, http://huncritic.hu/

(#4) Xaels válasza penge111 (#3) üzenetére


Xaels
félisten

Van aki egyedül is élvezi, én nem sokat játszottam vele úgy mert alapból coopra vettem. Viszont vannak feladatok amik érezhetően coopra vannak kitalálva és egyedül nem olyan könnyű.

PSN ID: Lord_Machine_X /// SYMPHONIC POSTAPOCALYPTIC REINDEER-GRINDING CHRIST-ABUSING EXTREME WAR PAGAN FENNOSCANDIAN METAL

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.