2024. március 28., csütörtök

Gyorskeresés

CyberSwing 0.1

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

2205 valahol Neo Frisco gazdag és szegény negyedének határán hajnali 0200 óra.

Január vége van és a köd gyengéden száll alá az éjszakában. Pár perce vert fel a lázálom, elfelejtettem este bevenni az Itami koktélom. Lassan tíz éve már, hogy naponta 3 adagra vagyok kárhoztatva, de még mindig nem tudtam megszokni azt a szart. Azt mondták az orvosok fel sem fog tűnni, hogy jobb lesz mint az igazi, de egyszerűen csak fájnak a hegek, mintha az illesztések izzó acélból lennének. Néha a legszívesebben lerobbantanám az egész karom a picsába a blasteremmel. Kikóválygok a konyhába és kitöltöm az esti adagom, Bourbon ízesítésű 2dl folyadék csurran ki a tasakból. Pohárral a kezemben irányba veszem az erkélyt és míg ez a kötelező rossz hatni kezd beszívok némi friss levegőt. Az orrom pillanatok alatt tele lesz a környező utcákban működő olcsó utcai büfék portékájának szagával. A színes led fények fátyolos játékot játszanak a levegőben és az utca fekete párducbőrként tetszeleg a foltokban ráfagyott dér miatt. Ahogy kortyolgatom lassacskán eltűnik a fájdalom és feltörnek a régi emlékek. Sam "The Fist" Denton voltam egykoron, ifjúsági boxbajnok. Végigsimítom a kulcscsontom alkotó könnyűfém szerkezetet. 25 voltam mikor elvitte a karom a terrortámadásba szánt rosszkor robbanó házi bomba. A rémült és az élettelen arcok körülöttem máig kísértenek. Legalább azok a rohadék koreaiak is vele együtt megszűntek létezni. Rendőrnek készültem, de emiatt továbbléptem és a terrorelhárításhoz mentem. 3 évet húztam le, amikor fogalmazzunk szépen, eltanácsoltak. Szerintük durva vagyok, hajlamos a túlzott erőszakra. De persze egy márványirodából honnan is láthatnák mi van az utcákon, seggfejek. Pattog a pohár az ujjaim között, még szerencse, hogy már üres. Visszamászok az ágyba és folytatom a félbemaradt alvásom.

0700 óra. Lenyomom az ébresztőt és felülök. A lötty még mindig hat, de oda kell figyelnem. Nem szabad túladagolni, mert kis mértékben hallucinációt, nagyobb adagban agykárosodást vagy halált is okozhat. Majd később beveszem. Mint mondtam, szükséges rossz. Ember nincs ezen a megmaradt sárkupacon aki kibírná nélküle, szinte mindenki kapott már valamilyen beültetést. Van aki hozzám hasonló okokból kényszerül rá, de a gazdagoknál ez egy módja a várható életkor kitolásának. Több módja is van a szer bevitelének. Lehet szembe csepegtetni, de az kellemetlenül viszkető és idővel elszíneződött szemhez vezethet, vagy cigaretta szerűen a tüdőlebenyeken át a vérbe juttatni, oldatként meginni ahogy én teszem illetve egyszerűen csak "belőni". Előállítója az Itami Corp., minden igényre van valamilyen megoldásuk, persze mindenkinek a pénztárcája szab határt. Kimászok a fürdőbe és első utam a szónikus zuhany apró fülkéje. Pár másodperc múlva patyolatként állok a tükör előtt. Nyúzott képemet borosta borítja. A tükör jobb oldalán kiválasztom a lézer borotva menüjét. Felragyog az arcom körvonala, figyelmeztető szöveg követi, hogy álljak pontosan a körvonalba keretezve, majd csukjam be a szemem. Miután pilláim lerogytak, szinte érzem ahogy egy pillanat alatt elhalnak az arcomat borító szőrkezdemények. Halk dallam jelzi, hogy kész vagyok. Szokásos egyszerűségemben lépek ki az utcára, szemembe húzott kalapom tövéig felállított gallér védi kopasz nyakam a hideg széltől. Az irodám nincs messze, 3 utcányira keletre. Gyalog megyek, nincs kedvem vezetni, majd ha a munka kívánja hazaugrok a járgányért. Az utca nyüzsög, a hotdogos standnál áll a sor és az egyik kirakatban a kivetítőn a legújabb elektroswing klippje látható amit a tinik úgy bálványoznak mostanában. Maradjunk annyiban nem az én világom. Út közben egy két ismerős arc illedelmesen bólint, viszonzom a gesztust. Megérkeztem, az ajtón csak egyszerűen ennyi áll Sam Denton Magánnyomozó. Semmi csicsa amitől hányingert kapnék. Belépek és egy ismeretlen alakot látok, a kabát alatt rácsusszan az ujjam a blasterre. Orrom egy szokatlan illatra lesz figyelmes. Az alak megfordul, egy 30-as nő, divatos fekete-fehér ruhában, kezében egy Itami inhalátor hosszú csövét tartja. Hangja selymesen hatol az agyamba. Mire feleszmélek úgy játszik az agylebenyeimen mintha csak egy hárfa húrjait pengetné. Megrázom magam és minden erőmet bevetem, hogy értelmezzem a szavakat. Nehezen megy és a blaster sem akar moccani, vagyis én nem bírok mozdulni. Mi a franc?! Ezek a szavak is csak a koponyám üregében viszhangzottak. - Jó reggelt Mr. Denton, vagy csak szólítsam Samnek? - Mindegy is, ne aggódjon amint kilépek innen kutya baja sem lesz. - Lenne egy munkám a számára, a részleteket megtalálja a borítékban az asztalon. Közben odalépett hozzám, puha ujjaival végigsimította az arcomat. A szemei sötétek, a bőre hófehér és az illat most még erősebb. Hosszú fekete haja, lepelként hullik alá csipőjéig. Egy pillanat alatt libbent ki az ajtón egy hangot sem csapva, ezzel egyidőben majdnem én is padlót fogtam. Felugrottam és utána indultam, de csak egy fekete jelöletlen limuzint láttam sebesen távozni. Visszamentem az irodámba, fortyogtam a dühtől és a tehetetlenségtől. Egy másodpercig meg is feledkeztem az asztalomon hagyott sejtelmes csomagról, de feleszmélve azonnal ki is bontottam. Az a már-már gúnyosan édes illat töményen áradt ki a nyíláson egy apró memória chip és egy üdvözlőlap társaságában. A kis adattárolót percekig forgattam az ujjaim között. Vajon bele akarok keveredni ezek után? Lehet választásom? A kis plasztik kártyán egy zavarbaejtően hatalmas szám állt. Izzadni kezdett a tenyerem. Odaléptem a zenelejátszóhoz és betettem egy klasszikus blues számot, halkan beterítette a teret a sejtelmes muzsika és kényelmesen leheveredtem a sarokban lévő kanapéra. Ellazultam, kinyitottam a műkaromon lévő kis csatlakozót majd csatlakoztattam a memória chipet. Két lélegzetvétel után már futott is agyamban a szimuláció. Egy tóparti kis ház előtt álltam és bár tudtam, hogy ez itt nem valódi, de még is teljesen annak tűnt. A fák, a madarak és az illatok is mind mind az érzékszerveimmel szórakoztak. Nem olyan szintű holmi ez mint az átlag amit a hálózatra kapcsolódva tapasztalhat meg az ember. Odaléptem a kapuhoz és az ódon kopogtatót háromszor vertem oda a fából készült ajtóhoz. Halk léptek viszhangzanak odabentről, az ajtó lassan kitárul és egy negyvenes férfi áll előttem. Ez az arc, olyan ismerős. De honnan? Gyengéd mosoly és egy baráti jobb fogad. Mennykőként hasít a tudatomba a megvilágosodás. Dr. Anton Eisenberg az kivel farkasszemet nézek éppen. A WBBM Prosthesis Corp. alapítója és tulajdonosa a mai napig pedig van vagy 150éves. Többek között az én protézisem is az ő munkája. - Jöjjön, fáradjon beljebb Mr. Denton. - Megkínálhatom valamivel? - Ez csak puszta formalitás Doktor, hisz mindketten tudjuk, hogy egyikünk sincs itt valójában. - Ó, tehát felismert, így mindkettőnknek könnyebb lesz. Szólíthatom Samnek? - Csak ha én is szólíthatom Antonnak. - Semmi akadálya, foglaljon helyet. És karjával a kandalóban lobogó tűz melletti bőr fotelre mutatott. Leültem és a digitális kalapom a térdemre ültettem. -

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.