Csütörtök-Hétfő: Elkapunk, bakker!

A sráccal innentől kezdve kb. naponta váltottunk egy-egy e-mailt. Megírta, hogy legkorábban hétfőn ér rá „feljönni” Budapestre. Tehát vidéki. A hétfő nem volt jó nekem, mivel vasárnaptól kedd reggelig terjedő időszakot a barátnőmmel akartam eltölteni Veszprémben. Végül P-vel és „Andrissal” egyaránt egyeztetve márc. 22, kedd 18 óra lett az az időpont, ami mindhármunknak (G.-t beleszámolva mindnégyünknek) megfelelt. A hétvégén – barátnőm segítségével – végre sikerült kikapcsolnom.

Kedd: Leszámolás

Még délelőtti vonattal felutaztunk Budapestre, a találkozóig hátralévő órákat barátnőmnél töltöttem. Az időjárás lehetővé tette, hogy egészen máshogy öltözzek, mint a 10 nappal korábbi találkozó alkalmával. Álcaként egy baseball sapka szolgált, amit jó mélyen a szemembe húztam. Kicsit olyan voltam, mint Michael J. Fox, a Vissza a jövőbe második részében. P-vel az akció előtt kb. fél órával találkoztunk a találka helyszínén, az egyik nevesebb bevásárlóközpontban. Előzetes terveink között az szerepelt, hogy az óvatosság kedvéért a gyereket becsalogatjuk a bevásárlóközpont egy olyan „zugába”, ahol kevés ember fordul meg. P. egy erre alapuló, konkrét tervvel állt elő, és részletesen bemutatta, mit hogyan képzel el. Nagyon meggyőző volt, még én is elhittem neki a meséjét! (Üzenem Neked, ha body builderként megbuksz, színészként még mindig próbálkozhatsz!).

A terv a következő volt: P. megvárja a srácot a megbeszélt helyen, majd arra hivatkozva, hogy tart a lebukástól, megkéri, hogy feltűnés nélkül kövesse az egyik személyzeti folyosóra, egészen a WC-kig, ahol az árut őrzi. G. látótávon belül figyeli a találkozót, és amikor látja, hogy a csaló megindul P. után, akkor ő is utánuk szegődik, így biztosítva, hogy ne tudjon elmenekülni. Mivel nem kockáztathattuk, hogy a gyerek kiszúr engem, ezért az én feladatom csak annyi volt, hogy a WC-knél várjak, amíg a trió feltűnik.

Azt a folyosót, ahol várakoztam, egy termetes vasajtó választotta el attól a folyosótól, amelyen előzetesen végigmentünk. Kb. 15-20 percet ácsorogtam ott, ez idő alatt 5-6-szor is nyílt az ajtó: a plaza dolgozói igyekeztek WC-re vagy éppen a szomszédos öltözőbe. Végül hetedszer is nyílt az ajtó és kisvártatva belépett az emberünk (P. maga elé engedte), majd P. és kisvártatva G. is, aki az alkalomhoz illően egy ujj nélküli fekete atlétapolót viselt, így hangsúlyozva fizikális fölényét. Zalta elsétált előttem, ha nem „rontok” neki, nem ismert volna fel. Amikor megláttam, egy pillanatra elborult az agyam, és ha jól emlékszem, megragadtam, de ugyanazzal a lendülettel el is engedtem és a videókártyámat követeltem.

A srác nyílván meg volt ijedve, de inkább letargiát lehetett leolvasni az arcáról, mintsem félelmet. Mondta, hogy visszaadja a kártyámat, esetleg annak árát. Hamar beláttam, semmi szükség erőszakos fellépésre, a srác nem fog ellenkezni. Sőt, furcsán fog hangzani, de szinte megsajnáltam, aminek hangot is adtam. Erre G. azt mondta, nehogy már én kérjek bocsánatot, s rávezette Zaltát, hogy illendő volna elnézést kérnie tőlem, amit a maga sunyi módján meg is tett. A fiúk közben elkérték a személyijét, amelyből kiderült, hogy egy nagyobb városban lakik fővárosunktól keletre, viszonylag nagyobb távolságban, ezért a visszaszolgáltatás problémás. Megkérdeztem, mennyit ér meg neki a videókártyám, a válasz: 40 ezret. Reális árnak találtam, továbbá nem lehettem abban biztos, hogy nem ver át megint, ezért úgy döntöttem, inkább a pénzre tartok igényt, amelyből a diákmatricákra szánt 10k-t ott helyben megkaptam (legalább ez biztos volt). Úgy beszéltük meg, hogy a különbözetet vasárnap fizeti ki nekem, egy megbeszélt helyen és időpontban. Zálogul, hogy tartsa a szavát, elkértük egy okmányát. Végül a mobilommal lefotóztam a megrendült csalót, majd engedtük, hogy elmenjen.

A történtek után nagyon boldog voltam, nem győztem megköszönni a fiúknak a segítséget! Hogy olyan olajozottan ment minden, az véleményem szerint nagyrészt nekik köszönhető. Zalta annyira együttműködő volt, hogyha éreztem is iránta gyűlöletet, az az eset után/közben tovatűnt. Nyílván, ha pofátlan és a képembe röhög, akkor elszabadultak volna bennem az indulatok, de így szerencsére nemhogy fizikai, még verbális bántalmazásra sem került sor. Nagyon örülök, hogy így alakult!

Szerda: Mea Culpa

Tíz nap után az első stresszmentes nap! Kaptam egy e-mailt Zaltától, amelyben biztosított együttműködéséről, valamint hangsúlyozta, hogy már megbánta ezt az egészet, és hogy ne haragudjak rá. Kért, hogy ne csináljak az esetből ügyet a fórumon, többé ilyet nem tesz. Annyit tudtam neki megígérni, hogy nem hozom nyilvánosságra sem a személyazonosságát, sem az arcképét; mindezt csak azért, mert hiszem, hogy mindez egyszeri megingás volt, többször nem fordul elő. Az átverés (és megoldás) története viszont tanulságos, ezért hiba lenne megtartanom magamnak.

Válaszlevelemben tudni akartam, hogy mi az igazság a rossz kártyával kapcsolatban, mi vitte rá arra, hogy ily gaz módon váljon meg tőle. Még aznap készségesen és hihetően válaszolt, amelynek lényege az volt, hogy a kártya tökéletesen ment a fórumon említett frekvenciákon, míg egy napon egy barátja unszolására feszültséget emeltek, amely következtében a memóriák tönkrementek a kártyán. Mivel anyagi helyzete nem tette lehetővé hasonló kaliberű VGA vásárlását, ezért folyamodott ehhez a „megoldáshoz”.
A történet annyiban különbözött az általam korábban elképzelttől, hogy a kártya már akkor rossz volt, amikor Sipa néven árulta. Valaki a fórumról ki akarta próbálni, jó-e a kártya, ezért emberünk kénytelen volt az állítani, már elkelt. Pár hetet kivárt, regisztrált egy új nevet (Zalta) és elkezdte ugyanazt árulni; ekkor jöttem a képbe én.

Vasárnap: Happy End

12 után pár perccel találkoztunk a Nyugatinál. Eljött P. is, biztosítani. Megkaptam a 31k-t (1k-t kértem a rossz VGA-ért, amit Zalta természetesen visszakapott az okmányával együtt), majd gyorsan elsietett. Ezzel két hét után végre lezárult az ügy.

A pénzből vettem egy 6600GT videókártyát, amely a várakozásoknak megfelelően teljesít. Még akár azt is mondhatnánk, hogy jól jártam, ha nem idegeskedtem volna annyit az átveréstől a megoldásig eltelt 10 nap alatt, továbbá nem fektettem volna annyi időt és munkát abba, hogy a tettest megtaláljam és a csapdát felállítsam. Most már örülök, hogy így alakult, és nem csak a visszaszerzett pénz miatt. Talán nekem szánta a Sors azt a feladatot, hogy visszavezessek egy rossz útra tévedt embert a helyes ösvényre. Próbálok hinni abban, hogy komolyan gondolta azt, hogy sokat tanult az esetből, valóban sajnálja, és többet nem tesz ilyet. Ha így lesz, akkor boldog leszek, hogy részem volt ebben – ha nem, marad rossz emlék.

Végezetül szeretném megköszönni azoknak, akik nélkül mindez nem sikerült volna:
- B.-nek, hogy megtalálta a palya.hu-n a diákmatricát kereső, Zaltához (Sipához) fűződő bejegyzést,
- P.-nek és barátjának, G.-nek a felbecsülhetetlen segítséget a csaló elfogásában, valamint hogy megjelenésükkel fokozták annak együttműködésre való hajlandóságát,
- azon fórumtagoknak, akik együttérzésükről és támogatásukról biztosítottak!

Köszönöm!