A második kétprocesszoros alaplapom egy MSI Pro266TD Master volt.
Ez a VIA Apollo Pro 266TD chipsetre épült, és támogatta a Tualatin-S processzorokat is. Ezt az alaplapot már az előző tulajdonosa felszerelte két tB1 steppinges 1400 Mhz-es processzorral, így azonnal kezdődhetett a móka.
Ehhez az alaplaphoz eredetileg egy Geforce 6800-as videokártyát szerettem volna venni, de nem találtam sehol sem (értelmes áron), így egy Radoeon X1950 Pro-t vettem bele, abból is az 512 MB-os változatot. Ha már lúd, legyen kövér 
Szerettem volna kipróbálni, mennyit is bír a rendszer, így megpróbáltam overclock-olni, ami egészen 150 MHz-es FSB-ig ment is, afölött viszont egyszerűen leállt a déli híd egy része: először az USB, majd az IDE, a gép újraindításával ismét működött minden egység. Kiderült, hogy a VIA chipset maga generálja a PCI órajelét, és bizony 37,5 MHz fölötti PCI órajelnél megadta magát szegény déli híd. Bár a VIA implementálta az 5-ös osztót az FSB és a PCI között, az MSI ezt kihagyta, így a 4-es osztóval kellett együtt élnem. Jött a kerülő megoldás, sikerült egy olyan SATA vezérlőt beszereznem, ami a SATA órajelét maga generálja, és nem a PCI sín alapján szorozza fel. Sajnos erről nem lehetett boot-olni, ezért egy IDE merevlemezen volt a boot szektor, a Windows pedig a SATA "D" meghajtóról indult:
160 MHz-nél ismét megtorpant a menet, mert a processzorok több feszültséget igényeltek. A VID kiosztásuk lehetővé tette, hogy egy átkötésel 1,65 V-ot kapjanak, (erről épp akkortájt írt bacsis is, csak az 1,65 V-hoz nem kellett lábat törni):
Így azonban rettenetesen melegedtek, 70°C felett jártak Prime95 alatt. Vettem hozzájuk Coolink U2VS bivaly hűtőket, de csak 2°C-t segítettek. Ezért felpolíroztam a hűtőket és a proceszorokat is:
Lelkesedésem azonban teljesen lelankadt, mert a processzorok hőmérséklete így is 70°C-nál tetőzött Prime95 alatt. Ekkor szembesültem először azzal, hogy a kupak alatti dolgok ugyanannyira fontosak, mint a kupak felettiek (biztos vagyok benne, hogy a kupak és a chip közötti paszta volt a ludas). A processzorokat nem kupaktalanítottam, a patkolást leszedtem, az overclock pedig elmaradt, mert több sebből vérzett. Bacsis sikeresebb volt.
A VIA chipkészlet kapcsán jöttem rá arra, mennyire is odatették magukat az Intel mérnökei a BX440 lapkakészletnél. Az MSI Pro266TD Master-ben ugyanis sehogy nem akart 60 MB/s fölé menni a SCSI alrendszer sebessége. Bizony, még a PCI regisztereken is állítanom kellett annak érdekében, hogy elérjem a 100 MB/s-ot. Ennek azonban ára volt: megnőtt a késleltetés. A BX440-nél alacsony késleltetés mellett volt 100 MB/s a SCSI alrendszer csúcssebessége, így elkezdtem kicsit bánni a váltást. (A késleltetés a CPU és a vezérlő gyorsítótára között nőtt meg számottevően, a merevlemezeké nyilván alig változott.) A lenti képen még az AIW 9000-es kártyával látható, az X1950-est kicsit később vettem meg.
Már biztosan felmerült Benned a kérdés, hogy miért vettem ilyen bitang videokártyát ebbe a gépbe. A válasz egyszerű: az összes képjavító eljárás engedélyezése (8x AA, maximális anizotróp szűrés és minden további nyalánkság, ami kellhet) esetén összesen 2-vel csökkent az FPS 
Végül az adta meg szegénynek a kegyelemdöfést, hogy a böngészők elkezdték igényelni az SSE2 optimalizálást, így szegény Tualatinoknak nagyon nyögvenyelős lett az animációk kirenderelése.
A MSI Pro266TD Master-t és a Radeon X1950 Pro-t 2011-ben nyugdíjaztam, előbbit 2014-ben, utóbbit még abban az évben eladtam. Helyükbe egy Asus PC-DL került először 3 GHz-es Prestoniákkal, majd számos más processzorral.
