2024. április 18., csütörtök

Gyorskeresés

Tökéletes Világ

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Perfect World, ahogy az angol mondja. Kicsit (nagyon?) kezdek belekockulni az ezen a néven ismert pc-s mmorpg-be. Legalábbis, ha jól számolom, most már lassan 4 hónapja tolom megállás nélkül. De még mindig nem untam meg. Kevés olyan játék van, ami ennyi időre a monitor elé bírt szegezni.
Az elnevezés pedig nem túlzás. Én ebben eddig gyakorlatilag igazi hibát még nem találtam. Elképesztő, hogy milyen jól gyúrták egybe jó játékok legjobb részeit, és még olyan apróságokra is figyeltek a virtuális környezetben, ami nekem sokszor a valóságban is hiányzik!
Csak egy példa: Aukciós ház. Nézzünk egy Vaterát, TeszVeszt, hogy is működik? Pl. 3 napra van hirdetve egy termék, az idő tehát lejár 72 óra múlva. Megy a licit ezerrel, hiszen jó az ár (ha jó az ár). Aztán valakinek a legvégén mázlija lesz, aki az utolsó másodpercben kattint, az nyeri az aukciót - ha nincs végső-/villámár. A többieknek cumi.
Na ezt a játékban pontosan úgy oldották meg, ahogy én azt mindig is látni szerettem volna, és még sehol nem találkoztam a megoldással: egész egyszerűen az utolsó licit után hosszabbodik az aukció ideje egy kicsit. Így nem lehet utolsó másodpercekkel trükközni. És ez nagyon is jó így.
Ilyen és ehhez hasonló megoldások miatt mondom én azt erre a játékra, hogy tényleg tökéletes.
És a tetejébe még ingyenes is, pontosabban nem kötelező fizetni érte. De sok más f2p (free to play) mmorpg - illetve általában mmo - játékkal ellentétben itt az item mallos cuccok nélkül is egészen kellemesen élvezetes játékban lehet része az embernek. Nem épít olyan szinten arra, hogy azok nélkül élvezhetetlen legyen a játék (itt van egy ellenpélda: Archlord).
Tenném hozzá, hogy már költöttem a játékra, effektíve nem is keveset, főleg ingame goldra (piszok nehéz meggazdagodni), illetve a fashion (egyedi ruházat - item mall) cuccok miatt. De úgy gondolom megérte, mert élvezet játszani vele, még mindig. Kockaság ide vagy oda. Én legalább ezzel max. a saját egészségem rombolom és nem másokét (pl. én nem cigizek). Mostanában egy kicsit talán túlzásba viszem a játékot, de legalább kikapcsolom az agyam közben. Néha ilyen is kell.

Hozzászólások

(#1) Thunderzolee

Hát nem ismertem ezt eddig, de engem a Second life-ra emlékeztetett elsőre. Rákerestem, hát... inkább Line Age2, vagy WOW.
Bár nekem egyik se jön be, de lakótársaim rendszeresen tolják mindkettőt.

Javíts ki nyugodtan, ha tévedek valamiben. :)

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.