Gyanús, hogy kezdek megbolondulni, de ezen az apróságon túllépve, érdekes dolog történt velem ma. Mostanában sűrűn előfordul, hogy nem tudok jól aludni éjjel, csak már hajnalra alszok el, de kevés idő marad, így a telefon ébreszt, ahelyett, hogy magamtól ébrednék. Rendszerint félbeszakít valami álmot - szóval túl mélyen nem szoktam aludni.
Most is ez történt, de most különösen utáltam, hogy ezt teszi velem.
Valami nagy baromságnak indult az egész álom, mint mindig. Mentem át valamelyik budapesti hídon, ahol egyszercsak elfogyott a korlát. Aztán, hogy még viccesebb legyen, elkezdett keskenyedni is a híd, egészen egyembernyi szélességűre, s így mentek át rajta az emberek, volt aki már hason csúszva, mert félt, hogy egyensúlyát vesztve belezuhan a folyóba. Végül sikerült átérni, így ekkor jött az, hogy haza kéne menni. Villamosmegálló, zene üvölt a fülembe, mint mindig (ámbár ez csak száraz tényként szerepelt az álmomban, hallani nem hallottam semmit). És a villamos nem jött. Más kérdés, hogy semmi közöm villamoshoz, de ez itt nyilván nem lényeges. Szóval nem jött, én meg nekiálltam sétálni valahol a városban. Egy zebrán akartam átmenni, s ekkor hirtelen valaki megsimogatta a nyakam. Normális esetben jönne a wtf, de ez egy álom, s én tök természetesnek vettem egy vadidegen ember ilyen gesztusát. Természetesen hülegyményről van szó (hál'isten). Amolyan "mintha mi sem történt volna" formában mentem tovább, de valahogy ismét elém került ő. Rám mosolygott, és megkérdezte, hogy nem akarok-e vele közösen tovább sétálni a Róbert Károly körút felé (mé' pont oda). Az első esetben nem tűnt fel rajta semmi különös, most viszont gyönyörűnek láttam, ahogy a szemébe néztem. Most is itt van előttem egészen tisztán az arca.
Ami különös az egészben az, hogy olyan arcról van szó, amit soha nem láttam életemben. Nem tudom kapcsolni se élő személyhez, se kitalálthoz. Nem láttam az utcán, és nem láttam a tévében, vagy filmen sem.
Szóval azt mondtam, miért is ne? De ekkor az a rohadék telefon felébresztett...
Korábban nem tudtam kit keresek, amíg meg nem találtam, de ő végül elment. Azóta ugyanott vagyok, ahol előtte. Vagyis eddig voltam. Most már tudom.
Hátha egyszer megtalálom az álmom.

Kéretik nem kiröhögni.