2024. március 30., szombat

Gyorskeresés

Hardverek, amelyekben csalódtam

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Nos, még nem telt el túl sok idő, az első saját számítógépem óta (8év), de azért előfordult már ennyi idő alatt is, hogy volt olyan eszköz, amitől sokat, vagy többet vártam, mint amit kaptam tőle. Ha már itt tartok, leírom azt is, amelyiket kifejezetten megszerettem.
Kezdjük is az elején. Az első gépemben egy Cyrix MII 300-as processzor dolgozott, 64MB SD RAM társaságában, egy 20GB-os (ez akkoriban nagyon nagy volt!) vinyóval és egy 4 megás S3 Trio 3D (3d haha) vga kártyával. Hát, ez 2001-ben sem volt már egy erőgép, főleg nem játékokhoz, pedig ahhoz kellett volna. A leginkább vicces eleme a videokártya, ami enyhén szólva is kevesebbet adott, mint amit elvártam volna, de akkoriban rohadtul nem értettem még ezeket a dolgokat. Tulajdonképpen az egyetlen játék, ami jól elfutott rajta, az a Kyodai Mahjongg, ami idővel váltott az OpenGL-ről DirectX-re, s így élvezhetően futott ezen a kártyán. Minden más tekintetben egy nagy nulla, még a képminősége is elég ótvar volt szegénynek.
Legalábbis a konfigba ezután érkező S3 Savage4-hez képest. Hát igen. Ez egy érdekes sztori. A kártyát használtan vettem, jól rá is basztam. Szegényke valószínűleg memóriahibás volt. Bármiféle alkalmazásban néhány perc után lefagyasztotta a gépet, beleértve a windows lenyíló menüket, stb. Ha mindennemű hw gyorsítást letiltottam (win 98 rulez), akkor ment, de hát annál jobb volt a Trio 3D is. Kizárólag a Half-Life első részét, és a CS 1.3-at volt hajlandó lefagyás nélkül futtatni huzamosabb ideig (általában ~1-2 óra). Nem az S3 tehet róla, hanem az a kis köcsög, akitől vettem, de sajnos így nem fűződik hozzá sok jó élményem (a kártya teljesítménye amúgy elég lett volna).
Ez már akkor volt, amikor a gépben lévő Cyrix procit nyugdíjba küldtem, s helyére egy AMD K6-2 550-es proci került. Na ettől kb. világmegváltást vártam, mert az MII nem volt valami erős 3D-s játékokban. Sajnos nem jött be, sok helyen nem hozta a 333-as celeroncsok szintjét sem - akkoriban ez volt a suliban. A Savage4-gyel azért jó párost alkottak volna, de sajna ez elmaradt.
Mint ahogy azzal az nVidia TNT2-vel is, amit az S3 után vettem, szintén használtan, kemény 3000Ft-ért. Na az egy bikaerős kari volt, az egyetlen hibája az volt, hogy nem volt elég neki a proci, s így lassabb volt, mint az előző. Alacsony felbontásban legalábbis. Egyébként 1024x768@32bit-nél kb. 3x gyorsabb volt. Csak ezt a felbontást nem bírta a monitorom, illetve a szemem akkoriban. Ja és véletlenül sikerült kitörölni a BIOS-át szegénynek kb. egy hónap után, így ezzel is befürödtem.
Itt derült ki, hogy komoly gondok vannak egyéb hardverrel is, nevezetesen saját magammal. Sajnos rájöttem, hogy csere ebben az esetben nem lehetséges, de állítólag az upgrade funkció működik, csak bizonyos esetekben elég sokat kell rá várni. A történelem ismétli önmagát, nem rég egy alaplapból lőttem el a BIOS-t, így ez az állítás megkérdőjelezhető. Vagy még nem volt elég 7 év.
Na de elkanyarodtam, volt itt még VGA csere, mert a TNT után jött a gépbe egy nVidia GeForce2 MX400-as. Szegényke távolról sem volt kihajtva, de ez akkoriban még távolról sem volt egy idióta felkapott hype, hogy márpedig muszáj nekije, különben pfuj.
Na de kezdett elég lenni a kínlódásból, 4 évre erre a szutyok gépre újítottam egyet. AMD Athlon XP 2000+ proci (ez nagyon jó vásár volt), 256MB RAM, DDR fajta. A 20 gigás vinyó maradt (így ezt se bántam meg, pedig 40 ezres volt anno), ahogy az MX400 is. És itt derült ki, hogy az a komoly 64bites memóriacsatoló rajta nem egy derék dolog. Mosmá' ki volt hajtva a bele is szegénynek, de a VRAM visszafogta, nem is kicsit. Ez némi tuningolás után derült ki, na meg melóhelyen is ilyen VGA-k voltak, s azok száguldottak. 1024x768@32bit-en kb. feleazt nyomta mint a TNT2 korábban. Zsír. Hát akkor újítsunk.
Az újítás egy nVidia GeForce FX5500 személyében manifesztálódott. Nagy örömmel vittem haza, mondván hogy ú meg á, most aztán évekig nem lesz minimum grafikás játszás. Haha, naiv hülyegyerek. Az FX kb. annyival tudott többet, hogy szebben jelenítette meg a játékokat, de tökugyanolyan lassan, mint az MX400. Ismét jól bevásároltam...
Természetesen a végtelenségig tehát nem maradhatott így a téma, valamit újítani kellett. Két "gyönyörű" FX-szel töltött év után eljött az idő a váltásra, s így lett nekem egy Ati Radeon 9600XT-m, 256 megás változatban. Ez a kártya kemény két hetet töltött a gépemben, ugyanis mint kiderült, 300 helyett valahogy 200Mhz-es memóriák kerültek rá, így hiába volt még így is jóval erősebb az FX-nél, jóval kevesebbet teljesített, mint kellett volna neki. Felrémlettek az MX400-as idők, így sikítva váltam meg a kártyától, bukva rajta 3000 Forintot két hét alatt.
És a két hét után végre belekerült a konfigba egy olyan kártya, aminek már az elején kellett volna: Ati Radeon 9800Pro 128MB. Egyedül annyi volt a gond, hogy nem igazán volt kihajtva szegény (akkoriban kezdett bejönni ez a fogalom), de ez csak azért érdekelt, mert a Far Cry maxon nem volt az igazi. De egy kis tuning segített a témán. Az alapórajelen 1666Mhz-es Athlon simán vette a kanyart, s 2100Mhz-en érezhetően gyorsultak a játékok - már ahol procilimit volt. Persze ebben segített a fasza kis ASUS alaplapom is, egy A7V8X-X, ami a létező legolcsóbb, legegyszerűbb darab volt akkoriban, VIA KT400-as chipsettel, mégis betonstabil tuti kis lap volt. Máig jól szolgál sógorom gépében.
De a vicces mégis az egész helyzetben az, hogy két hónappal később vettem egy teljesen új gépet, aminek az alapjai máig megvannak. C2D E4400, 2GB DDR2 800, Giga P965 S3 alaplap, Ati Radeon X1950Pro 256MB. Ez a lényeg. A kóró máig jól szolgál a gépben, rettentő jó beruházás volt, imádom. Még úgy is, hogy nem egy atomtuningos darab, de 2.66-ot simán visz, gyári 2Ghz helyett. De. Ez talán az egyetlen hw, amivel nem támadtak gondjaim a gépben...
Gigabyte 965P S3 - utállak. Az alaplap úgy halott ahogy van, random fagyogat. Azért vettem, mert akkora a hype a giga körül, hogy ú milyen tuningos, király deszkákat gyártanak. Hát biztos, csak én kifogtam egy kalap szart, így az ígéret megvolt, bizonyíték nincs. A 2GB GEIL Value dula channel kitemmel is gondok vannak. Egész egyszerűen nem lehet mellette tuningolni. Megpróbáltam eladni, viszont a srác, aki megvette be se bírta üzemelni. Így visszavettem tőle, máig a gépemben van, viszont nem is nagyon tuningolok, így használható. Került mellé 2GB OCZ Reaper brutál memória, na azok nagyon állatok. 960-at minden zokszó nélkül viszik, többet még nem próbáltam, de állítólag 1100 a vége - az szép. Hülye egy kvartett ez így, de egyelőre így marad.
Az Ati Radeon X1950Pro-hoz sok szép élményem fűződik. Nagyon szerettem ezt a kártyát, a hűtése is jó volt, mindent elvitt maxon. De. Már megint itt van egy de. Jött menet közben egy Vista. Abból is az X64-es változatt. Sajnos Atiéknak köszönhetően nem sokat volt a gépen, mert két hónap tömény driveres szenvedés után visszaraktam az XP-t. A kártya kb. 30%-ot vesztette a teljesítményéből, amit én nem tartottam megfelelő kompromisszumnak. Ekkor már megvolt a Benq FP73G-S monitorom, amit nagyon jó vételnek tartok a mai napig. Na szóval nem volt gond az 1280x1024 felbontás, csak épp Vista alatt még 1024-ben is alig kaptam meg azt a teljesítményt, mint XP-n 1280-ban. Így szomorúan vettem tudomásul, hogy a kártyát így nem tudom használni.
Közben meg persze ott volt az alaplappal való szívás, így mérgemben gariztatás helyett vettem egy másikat, egy ASUS P5B-t. Na ez is megér egy pár sort. Nagy örömmel vittem haza, gép összeszerel, bekapcsol, örül. Jó hát akkor játsszunk! Game indít, füles bedug aljzatba. Bámm, gép elszáll a francba. No ezzel a művelettel ugyanis sikerült kinyírni nem csak az alaplapot, de a tápot is(!). Az nem egy legalja darab, egy FSP 350PNF, így hál'isten legalább mást nem vitt magával. De ez akkor is durva. Na mindegy, mégiscsak kénytelen voltam gariztatni, s egy hét szenvedés, üvöltözés után kaptam egy új lapot. Tökéletesen működött is másfél éven keresztül, míg a minap nem gondoltam azt, hogy a windows-os szoftver, amit hozzá adtak, majd képes lesz frissíteni a BIOS-t (új procin gondolkodtam). Hát nem sikerült, olyannyira nem, hogy az alaplap meg se mukkan azóta. Köszi. Jelenleg a Giga van a gépemben, a jóisten tudja hogyan, de fagyás nélkül üzemel két hónapja.
De közben volt ám itt VGA csere, mert én Vistázni akartam mindenáron (nagyon megszerettem), s mondtam akkor jó: oldjuk meg izomból, ha máshogy nem.
Ennek eredménye lett egy Ati Radeon HD3850 256MB. Kifejezetten az aktuális kedven mmorpg-m miatt vettem, s kifejezetten egyetlen fps-t sem gyorsult a játék, X1950pro-ról váltva. Hát anyád. XP alatt hasított mint a barom, Vista alatt ugyanúgy sok helyen brutális visszaesés, röhejes bugok, meg akár fagyások jöttek el több játékkal is. Tiszta rendszerrel, több driverrel kipróbálva.
Szóval ezt a kártyát is visítva hajítottam el néhány hét után, s így lett meg az aktuális darab, amit nagyon-nagyon szeretek, s a gépfejlesztéses beruházásaim közül az egyik legjobbnak tartok: nVidia GeForce 9600GT 512MB. Ehhez a kártyához nagyon sok jó élményem fűződik. Soha semmilyen gondom nem volt vele, se XP, se Vista, se Win7 alatt. Meglehetősen jól lehet tuningolni is, így van benne kraft, kifejezetten örülök, hogy megvettem egy éve. Sajnos kezdi elérni határait, mint ahogy az egész rendszer is. Tegnap voltam először Aion-ban fortress ostromnál, s minimum grafikán is szaggatott mint a szemét, a rengeteg karaktert meg se tudta jeleníteni, csak fehér meg piros alakokat láttam. Gyanítom elfogyott a VRAM, illetve köztudott, hogy a GeF-ek ezen szériája elég szarul kezeli azt. Ha ki akarom játszani (de hülye fogalom, de nem tudok jobbat) a játékot, akkor mindenképp újítanom kell, mert így pont a lényegről maradok le. Szóval kilátásba helyeztem egy új gépet, de még erősen a jövő zenéje. Most még azt se tudom miből fogok fűteni, ha bejön a hideg. Hála a jó égnek, jó idő van még mindig.
Na de a tervek: valamiféle négymagos kéne majd, ebből nem feltétlenül ragaszkodok az intelhez, mert AMD-hez is kapcsolódnak jó élményeim. A 4GB memóriát legszívesebben hagynám, de úgy tűnik a DDR3-é a jövő, hát nem szeretnék nagyot csalódni benne. De mondjuk nem is ez a legfontosabb a játékok szempontjából. VGA-ból nagyon kérdéses, hogy mit kéne venni, jelenleg inkább hajlok egy GTX260 felé, mint az 5770 irányába, de mire választás elé kerülök, úgyis kiderül, hogy melyik lesz nekem a nyerő. Vinyóból az elmúlt évek alatt egyet sem "használtam el", bár a 250-es Maxtorom úgy tűnt, hogy megadta magát, mégis jól működik a mai napig. Bár azért csak olyasmi tárolására használom, ami nem túl fontos. Monitor marad, ez is egy szeretnivaló darab: Benq G2200WT. 22" 1680x1050, nekem most még bőven jó. Bár az előzőre is azt mondtam, hogy vagy 5 évig elég lesz, mégis 2 év után lecseréltem. Majd meglássuk.
Na hát eddig ennyi. Biztos lesz még, tíz év múlva írok róla egy újabb bejegyzést. :)

Hozzászólások

(#1) lezso6


lezso6
HÁZIGAZDA
LOGOUT blog

Azt a windows alól elcseszett biosú lapot le lehetett volna smán gariztatni. Legalábbis nekem sikerült a P5K-mat, amit ugyanilyen módon nyírtam ki.

Lett helyette egy P5K Pro. Az milyen egy kibeb@szott kurvajó lap volt. Imádtam. De csak addig amíg meg nem cseréltem bele a 4 gigás gagyi 800MHz@CL5 geil ramomat 2GB 1000MHz CL4-es SuperTalent T1000-re 8 ropiért.

Hát nem kellett volna. A gép alig akart néha bekapcsolni, vagy ment vagy nem, néha random kékhalál, ha az alaplapi hangkártyát használom. Az alaplap hibájának tartottam a dolgot, vittem gariztatni - bezzeg a boltnak elinult a lap. :W

Jó mikor hazavittem a lap végre elindult, akkor teszteltem a ramokat: B@ssz@meg, az egyik egy kalap sz@r, 800MHz-en is hibázik. :O Ősember készségesen kicserélte őket, szinte azonnal. :R

De basszus, azokkal is ugyanolyan sz@r bugos az a redvás lap. Úgyhogy ráfizettem újabb 8 ropit egy Abit X38 QuadGT-re, amiről utólag derült ki, hogy nincs rá semmi gari (már az is gyanús volt, hogy nincs LGA-védő cuccos).

Hazaviszem, CPU bele - b@ssz@meg a retkes... Nem lehet ráhajtani a fém fedelet a procira... :DDD :O De aztán valahogy mégis sikerült ráhajtani, biztos beragadt, de eléggé megijedtem. Ok, ramok be, gép nem indul. :U Jólvan, gratuláltam magamnak.

Ősembernek megint szóltam, hogy a ramok már végképp nem működnek (nem voltak rosszak...), s még így is cserélte őket 2x1 giga kingston 1200@CL5-ös HyperX-ekre. :R

Végre ment minden. Aha, minden... 1200-on sose mentek a ramok, de azóta már lesz@rom. Most 800-on mennek CL5-ben, kész. Nem kellett volna anno ramot cserélnem. :U

A RIOS rendkívül felhasználóbarát, csak megválogatja a barátait.

(#2) szablya


szablya
tag

Mit mondhatnék, peches vagy :F
Amúgy most nekem is egy 9600GT dobog. És nem szeretem az MMORPG-ket, szóval még legalább egy évig marad :D

Madarat tolláról, embert desktopjáról. | Inni és inni adni. | Ellopták az alisok a tankot. | Az igazi tuningos Prescott kávét iszik. - all by szablya | "Igazat az igazaknak, zárják be a hazugokat!" \m/

(#3) whiz válasza lezso6 (#1) üzenetére


whiz
aktív tag

Az ASUS lapot még gariztatni fogom, csak mivel a Giga jelenleg jól viselkedik (szerintem azért mert nincs nagyon meleg), és lustaságom határtalan, egyelőre elmaradt. :B

[ Szerkesztve ]

Egy jó hacker nem kéri le a napot!

(#4) lezso6 válasza whiz (#3) üzenetére


lezso6
HÁZIGAZDA
LOGOUT blog

Csak le ne járjon idő közben a gari. :N

A RIOS rendkívül felhasználóbarát, csak megválogatja a barátait.

(#5) Móci


Móci
addikt

Ismerős helyzet...
X1950Pro nekem is volt, csak leégett a drága... :DDD
Giga lapok? Huh... Anno, amikor megjelent a 780G, rögtön be is ruháztam egy ilyen Giga lapba, mer az milyen kurvajó, meg zsír ugye a HD3200, keveset fogyaszt, stb. Túrót. Jó szar volt az integrált vga, pedig elég lett volna papíron. Bemérgesedtem, eladtam a fenébe. XFX Gef8200-as deszka, hogy legyen valami jobb. Az meg beszart. Köszönöm, am2-ből ennyit. A 775-ben, meg a P5Q-ban nem csalódtam, csak sajna szétkúrta a villám a lapot, így ez a jóság is megszűnt.
Jelenleg egy P35-ös Giga lapom van, ami jó. Nem semmi. P5Q meg átkonvertálódik hangrendszerré szerintem.
Volt egy 78GT-m is, s a 939-es lapomban szarakodott. Nem is adtam el, hiszen senkit sem akarok átverni.
Amikor leégett az X1950, valamit be kellett tenni a gépbe, s csak ő volt otthon cserének.
És bakker tökéletesen működött! Azt hittem az agyam eldobom...

"...In a struggle to be happy and free, swimming in a primitive sea..."

(#6) Kickass


Kickass
őstag

fuhhh na ilyen sztorik nekem is vannak :D az elmult egy ev szinte folyamatos fejlesztgetesei alatt tortent egy s mas, de most legalabbis tavaszig megallapodtam sot mondhatni elegedett vagyok

de volt itt lap meghalastol vga halalig minden, a 9600GT-k jo kis cumok, eleg sokaig hasznaltam egy Gigat, aztan kenyszerbol visszatertem hozza egy Asus szemejeben de mindkettot szerettem

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.