2024. április 20., szombat

Gyorskeresés

USS Asia átépítés 1. rész

Írta: | Kulcsszavak: Star Trek . makett . papírmakett . modell . Asia

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Lassan már inkább 5 éves, mint a 4 és fél az a cikkem, ahol 3 saját tervezésű, Star Trekes papírmakettemet mutattam be. Az akkori állapot szerint volt egy már elkészült hajó, az Andromeda és volt a két félkész, a USS Longbow és az Andromédával közel egy idős USS Asia.

Azóta annyi változás történt, hogy néhány hete, decemberben végre befejeztem a Longbow-t, amiről hamarosan lesz is majd címlapos írás (majdnem kész vagyok, csak néhány fényképpel vagyok megcsúszva, januárra marad az egész), így erre most nem pazarlom a szavakat, lesz még elég. Kérés esetén a fórumba dobok róla képet és majd utólag pótlom a cikkhez a linket is.

Az Asia-ról viszont már nem lesz címlapos írás, inkább egy bizonytalan időközönként jelentkező "naplót" tervezek, mert személyes bejegyzésként több rizsa elfér (amit láthattok is lentebb), másrészt így talán könnyebben ráveszem magam, hogy haladjak a befejezéssel.

Szóval a USS Asia teljesen elhanyagolt volt az elmúlt években. Őt ugye még az Andromeda után néhány hónappal kezdtem el építeni általános iskolásként! Pontos évszámra már nem emlékszek, legkésőbb 2002 nyarán, de inkább korábban, szóval nagyságrendileg 17 évvel ez előtt...

"Szem előtt" volt ugyan (a polcon), de igazából még annyira sem foglalkoztam vele, mint a Longbow-val. Néha fel-fel ragasztottam rá néhány papírt, de sem a formájával nem voltam kibékülve sem a végleges koncepció nem állt össze a fejemben, így csak porosodott, öregedett az egész és szépen lassan borzasztó állapotba került.

Az elmúlt 3 évben ha maketteztem is, akkor vagy más papírmakettet építettem, vagy a Longbow-t próbáltam végre befejezni. Most, hogy késznek nyilvánítottam a hosszú íjat, kezdenem kellett valamit az Asia-val is. Sajnáltam volna ilyen borzasztó állapotban kidobni, vagy megtartani, főleg, hogy annak idején már írtam is róla. Pár hete ismét a kezembe akadt, gondoltam, megkönnyítem a dolgomat, legalább lefestem szürkére, hátha kevesebb munkával ki tudom pofozni.

A festés, mint látható, egyáltalán nem javított a helyzeten. A szürke Revell makettfesték rettentő csíkos lett, így vállalhatatlan lett volna végleges burkolaton. A fogaskerekek pedig részben ennek hatására végre elkezdtek forogni: Teljesen át fogom építeni a hajót!

Az Asia-t eredetileg az Andromédához hasonlóan elég nagynak terveztem (kb 1200 méter hosszú), így az eredeti elképzelés szerinti 1:2000-es méretarány alapján épült meg majd 60 centisre. A szemfülesek felfedezhetik az ellentmondást, de akit nem érdekel annyira, annak is szólok, hogy az eredeti cikkben 1:1000-es méretarányt és ~600 méteres nagyságot írtam. Igen, akkoriban (most is) cikinek éreztem, hogy minek terveztem még egy olyan nagy hajót, de vállalom, nem is javítom utólag sem.

Ekkora hajónak mai fejjel nem látom értelmét, másrészt a Longbow építése során szerzett gyakorlattal sok részletet nem is tudnék ilyen méretarányban elkészíteni. Egyszerű volt a döntés, az átépítés során a Longbow-val megegyező 1:500-as méretarányra átszámítva fogom kidolgozni a részleteket, így egy kb 300 méteres csillaghajó lesz az eredmény. Ezzel már lehet dolgozni.

Régóta piszkálta a fantáziám a parancsnoki szekció sziluettje és a hajó tatja. Ez utóbbi egyszerűen ocsmány volt az eredeti formájában. Első lépésben így lebontottam a hajó hátulját és néhány apró részletet. Lehúztam továbbá a burkolat egy részét is. Következő lépésben jött a parancsnoki szekció új formájának megrajzolása.

Az új "alaplapot" szerencsére egyszerűen fel tudtam alulról ragasztani. Kapott kis merevítéseket és új oldalfalat. Itt egy hasonlóan fényes, fémes hatású kartont használtam, de nem az igazi. Több helyen végleges felületként fog majd látszani, de igyekszek majd inkább eltakarni.
A hajótatt alaplemezét sikerült felragasztani, bár elég kicsi illesztési felületet hagytam. Nem túl kecses, sokat változott a hajó aránya, de majd a hajtóművek hizlalásával javítok rajta. A (még nem látható) hangár előtti részen már végleges burkolat van.

És akkor egyelőre itt tartok most. A változásokról egy-két vázlatot rajzoltam ugyan, de inkább fejben alakulnak a részletek. Több helyen még meg fogom bontani a parancsnoki szekciót is, mert nem akarom, hogy ilyen "egyszerű" formája legyen, de mint írtam, a szebb arányok miatt a hajtóműveket is megnövelem is és az alsó, gépház szekción is lesz némi változás.

A folytatáshoz viszont először megfelelő anyagot kell találnom. Itt is papír lesz a végleges burkolat, így jó lenne találni ehhez megfelelő kartont. A Longbow-hoz annak idején 7-9 éve vásárolt kartonom teljesen elfogyott, pedig a színe is jó volt, jól lehetett vele dolgozni és a vizes matricákat is jól tűrte.

Talán már egy éve is hogy találtam hasonló kartont vidéken egy boltban, de csak az elmúlt héten tudtam otthonról elhozni. Most összehasonlítva a Longbow anyagával kicsit vékonyabb és így talán gyengébb lesz, de az eltérő színárnyalatnak csak örülök.

Mivel több helyen változik a burkolat formája a parancsnoki szekción, ezért a tervezettel ellentétben kell még utólag bőven merevítés. Talán ez veszi majd el az idő nagyobb részét, de majd menet közben kiderül.

USS Asia átépítés 2. rész

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.