Az év elején eldöntöttem, hogy az idén minden teljesítménytúrámról írok egy-egy bejegyzést. Most sajnos ismét egy sikertelen, akarom mondani félig sikertelen, vagy félig sikeres (?) túráról kell beszámolnom. Nézőpont kérdése. Maga a túra légköre, a kis létszám, a szervezők, segítők, a táj nagyon szimpatikus volt, csak pozitívan nyilatkozhatok róla. De az apróságok sora most mégis ellenem voltak. Legalább jövőre lesz miért visszatérnem a zalai-dombságba.

Május végén a Kinizsi Százassal teljesítettem az első 100 km-es teljesítménytúrámat. Meglepően jól ment minden, tulajdonképpen eseménytelen volt az a nap. Egyszerűen minden tökéletesen összeállt arra a 24 órára, szerencsém volt.

Szeptember közepére beterveztem még egy jó hosszú túrát, amire jó lenne edzeni. A júniust azonban pihenésre szántam, a júliusom pedig egyszerűen katasztrofális volt. A borzasztó munkarendem miatt teljesen elaprózódott a szabadidőm és egy ~70 km-es bringázáson kívül gyakorlatilag nem volt alkalmam többet mozogni. Oké, a napi szintű bringázás munkába megvolt (kb 10 km oda-vissza és ha valamiért be kell ugrani a városba, akkor max 30 km), de ez az ülőmunka mellett semmi. Utolsó "bemelegítésként" vagy átmozgatásként júli 30-31-én tekertem összesen 140 km-t két részletben, bringával mentem ugyanis a csapatépítőnkre, de ez csak mint halottnak a csók... Egyszerűen nem éreztem azt a jó fizikai formát, mint 2 hónappal korábban.

A 130 km-es útvonal az openstreetmap által készített képen

A szeptemberi túra miatt egy hosszabb, "szinten tartó" túrára volt szükségem. A szabadság és a pihenőnapok figyelembe vételével így az augusztus 3-4-i első hétvégére esett a választásom és nagykanizsai indulással a Rockenbauer Pál teljesítménytúrára és annak leghosszabb, 130 km-es útvonalára. Olvasgattam a túrabeszámolókat és nagyon szimpatikus lett a túra. Megörültem annak is, hogy az RP DDK-t is elkezdhetem és egy jó 60 km-es szakaszt teljesíthettem volna hiszen része a túra útvonalának.

130 km séta a Zalai dombság lankáin, összesen 2640 méter szintemelkedéssel. Jó lesz ez nekem! A Kinizsihez képest hosszabb távon kevesebb szint. Kinizsi végén még éreztem, hogy simán maradt pár km a lábaimban, így bátran jelentkeztem június közepén. Aztán jött a katasztrofális július és a hónap végén már tudtam, hogy még egyszer nem lesz akkora szerencsém, mint májusban.

7:06 néhány méterrel a Principális főcsatorna után

A túra több szempontból is arra ösztönzött, hogy kilépjek a komfortzónámból. 2-án péntek este már leutaztam Nagykanizsára, hogy a rajt/célnak helyet adó Dr. Mező Ferenc Gimnáziumban aludjak. 8 évig voltam kollégista, így tudok alkalmazkodni a zavaró körülményekhez. A polifoamos, hálózsákos padlón alváshoz azonban nem vagyok hozzászokva és az éjszaka matracot felfújó és azon forgolódó hálótársak sem tettek jót a pihenésnek. Már az előző napokban is fáradtnak éreztem magam, de ez az érzés nem is javult szombat reggelre mert elég rosszul aludtam.

7:18 Zsigárdmajor mellett, kilátás keletre

A Zalai-dombságban nem jártam még egyáltalán, így a tájékozódás miatt az éjszakai időszaktól, féltem egy kicsit. Biztosan ismeritek az érzést, ha az ember először jár valahol, akkor valahogy hosszabbnak tűnik az út. Éjszaka pedig még nehezebb viszonyítási pontot találni, tovább lassul az idő. A térkép és az itiner alapján azonban egyértelmű volt az útvonal, másrészt éjszakázásra végül már nem volt szükség, mivel Hahóton 40 km-nél, egyúttal a nappali 40-es táv végénél kiszálltam.

7:48 úton Hosszúvölgy felé

Fel is sorolom hát, hogy mi az, ami miatt végül idő előtt kiszálltam:

- Fáradt voltam és nem bíztam az állóképességemben. 130 km-re 30 órás teljesítést számoltam, ami nem kevés, de edzés nélkül ötletem sem volt, hogyan tudom majd beosztani az erőmet erre a 30 órára.

- Az ismeretlen terep miatt még nehezebben tudtam tervezni az energiáimat. Néztem a szintmetszetet, 150 és 300 méter magasság között megy a hullámvasút. Ez látszólag nem sok, de a túra második felében okozhat meglepetéseket. És akkor még nem beszéltem az eső miatti sárról. Rengeteg energiát kivesz az emberből hosszú távon a sáros talajon csúszkálás.

- A Kinizsin már bevált cipőmben és zokniban mentem, de voltam annyira ügyes, hogy vettem egy zselés talpbetétet bele. Kényelmes volt a cipő, cserébe a jobb sarkamat már kb 20 km-nél el kezdte dörzsölni. Nem volt végzetes, de zavart és hosszú távon roblémát jelentett volna . Annyi eszem viszont nem volt, hogy zoknit cseréljek és megelőzzem a bajt, pedig 2 pár tartalékot is vittem.

- A Kinizsin használt futó boxer a nap végére egy helyen kidörzsölt, így gondoltam egy merészet és boxer helyett futó "fecskét" vittem alsónak. Gondoltam elég lesz ha figyelek, hogy ne csússzon le a túranadrágom és akkor nem fog kidörzsölődni a belsőcombom. A terv jó lett volna, de a nadrágom sokkal gyakrabban csúszott a vártnál, így kb 20 km-nél már éreztem, hogy kezd kidörzsölődni a belső combom. Otthon még a kezembe is fogtam a vazelines tégelyt, de minek az nekem, hiszen csak úgy néznék ki tőle, mintha bef.stam volna. Megérte volna elhozni...

- Sikeresen otthon hagytam az esőkabátom. Gondolkoztam rajta, hogy vigyem-e, mert tudtam a várható esőről, de úgy voltam vele, hogy nagyon melegem lesz benne és sok helyet foglal. Még egy nagyobb szemeteszsákot sem vettem péntek este, amit használhatnék, de az ugyancsak otthon hagyott bicskámmal amúgy sem tudtam volna formára igazítani. A bicska hiánya miatt az étkezés egy részét is át kellett gondolni.

- Reggeli után, az indulás előtt kevés folyadékot ittam, így már az első kilométereken a túrára szánt mennyiségből pótoltam a hiányzó mennyiséget. Az első 40 km-en viszont szinte nem volt vízvételi lehetőség, így próbáltam takarékoskodni a fülledt melegben. Az ideálisnál ezért kissé kevesebbet ettem és ittam.

- Az oltárci vadászháznál, 24 km-nél vettem észre, hogy párásodik a régóta szeretett Sony Z1 Compact telefonom kamerájának lencséje. 4 és fél éve használom, ebből 2 és fél éve már csak fényképezésre. Kiismertem, szeretek vele fényképezni és a túrák során eddig nem is tapasztaltam ilyen problémát. Akkor, ott eléggé rosszul esett, hogy talán egy normális fotóm sem lesz a napról.

- Ha már párás lencse, ezt követően láttam csak meg, hogy a fénymérést is rosszul, pontszerűre állítottam be a több mérési pont helyett. Manuális módban használom a Z1C-t és a túra előtt fotóztam is vele. Utána viszont nem ellenőriztem a beállításokat és meg is ittam a levét a túra közben, amikor alig tudtam normális fényekkel beállítani a képeket. Annyi szerencsém volt, hogy a rakoncátlankodó érinti kijelző miatt néha inkább automata módot kapcsoltam a kamera gombjával...

- Az elsődleges telefonom, a Sony Z3 kamerája ugye megint csak kiesik a játszmából, mert ott a lencséről már lekopott egy védőréteg, így csúnya képeket csinál. Ideje lenne frissíteni a mobil technikámat...

- Az idők során különböző gyakorisággal jelzi a térdem, hogy létezik. A Kinizsin kb 30 km-nél és 70 km-nél volt egy rövid időszak amikor "előkerült" de végül elmúlt a fájdalom probléma nélkül. Most 30 km környékén jelezte az egyik lejtőn, hogy létezik. Bízhattam volna abban, hogy elmúlik, de a 2 hónap "pihenő" miatt nem volt bejáratva. Ha tovább megyek a túrán, úgy, hogy a későbbiekben arányaiban több szint is lett volna, csak rontottam volna a helyzeten. A sérülést pedig nem akartam megkockáztatni.

10:55 nyiladék az oltárci vadászház után néhány km-rel

Szóval a sok kis apróság miatt kezdettől fogva nem tudtam kikapcsolni az agyam, nem tudtam fejben ráhangolódni a túrára és talán ez volt a legrosszabb. 30 km-nél már éreztem, hogy ha így folytatódik, akkor nem érdemes tovább mennem. Hiába bírnám még tovább a dörzsölésekkel, vagy a térdemmel, de legkésőbb 60-70 környékén biztosan elveszett volna élvezet az egész túrából és onnan tényleg csak fölösleges kínlódás lett volna. Tudom, nevetséges, hogy ennyi gyaloglás esetén élvezetről beszélünk, de igen, megfelelő körülmények között jól tud esni az ilyen szintű erőpróba.

11:29 Szent Lőrinc kápolna, Börzönce

13:40 körül megérkezett a zápor, majd 14:00-ra beértem Hahótra az ellenőrző pontra. Adtam magamnak időt a feltöltődésre. Megittam egy sört, néztem az időjárást, busz menetrendet, majd ittam még egy sört, hátha átlendít a holtponton. Végül könnyen meghoztam a döntést: kiszállok. 6:00-kor indultam, kényelmes 5-ös átlaggal 14:00-ra beértem 40 km-re, Hahótra. Itt volt a legpraktikusabb kiszállni. Nagykanizsára még vissza kellett mennem az alvós cuccomért és a későbbi ellenőrző pontokról csak sokkal nehézkesebben jutottam volna vissza.

12:50 valami készülődik a távolban

Utólag belegondolva ezen a hétvégén valahol 60-70 km környékén lett volna a reális távolság, amire alkalmas voltam (akár fizikailag, akár mentálisan), de a teljes túrára nem. Kicsit bánom, de reálisan gondolkozva teljesen jó így. Legalább jövőre lesz miért visszamenni.

szintadatok az openstreetmap adatai alapján

Elsőre talán kevésnek tűnhet a 130 km-en a 2600 méter szint, de amit én tapasztaltam és amit mások elmondásából, túrabeszámolóiból hallottam, az nem piskóta. Sok kicsi, rövid, de meredek emelkedő/lejtő van. Száraz időszakban ez még belefér, de például a mostani esős időszakban hatványozottan nehezebb a terep. Ha csak homokos a talaj, az még jó, de ha anyagos területen halad az ember, az csúszik mint a fene és/vagy leszedi a cipőt az ember lábáról, úgy cuppan. Szombat este kapott a terület még egy nagy zivatart, amit már csak a vonatról láttam, szóval minden elismerésem a teljesítőknek és igazából mindenkinek aki elindult valamelyik távon.

13:12 magasles a távolban

Nagyon kedves és szimpatikus volt az egész közeg. Nem volt nagy tömeg. Mit tömeg, évek óta kb 60-80 induló van összesen az egyes távokat összevonva. Ez a családias hangulat számomra nagyon pozitív. Talán jobb is, ha így marad. Az 1500 Ft-os előnevezéses díj és 300 Ft-os szállás költség pedig szinte ajándék. Nem is értem, hogy lehet ennyiből kihozni a túrát.

13:32 pillantás hátra, néhány kanyarral Alsóhahót előtt

Ismét hosszabbra sikerült az elmélkedés a kelleténél a macska rúgja meg... Pedig a konkrét túráról nem is írtam. Nem is fogok, mert igazából eseménytelen volt addig, ameddig eljutottam. Na jó, egy dolog még nagyon megfogott. A szeder. Szinte felfoghatatlan mennyiségű szeder volt az ösvények mellett, de a többségének még 1-2 hét jó idő kell, hogy beérjen. Amikor láttam már kellően fekete szemet, akkor azonnal lecsaptam rá, de kevés volt az édes. A többsége még savanyú volt, de az a finoman savanyú.

Annyi viszont biztos, hogy jövőre újra el kell jönnöm és meg kell csinálnom a 130-as távot.

A félsiker annyiban nem került el, hogy a 40 km-es nappali túra útvonalát azonban 8 óra alatt kényelmesen a szintidőn belül (10,5 óra) teljesítettem. A szép oklevél és kitűző azért elég ösztönző lesz az újabb próbához.