2024. március 29., péntek

Gyorskeresés

Menekülés a négy fal közül - visszatekintés

Írta: | Kulcsszavak: túra . kirándulás . korlátozás . instant túra . 2020 . élet

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Biztosan mindenkinek tele a hócipője az elmúlt hónapok első hullámával és a nem várt másodikkal is. Nekem is. Keveset írtam mostanság a Logout-on a túrázásaimról, nem mintha sokan olvasnák, de jól esik megosztani az élményeimet. Szerencsére nem volt eseménytelen az elmúlt 5 hónap. Pár gondolat erejéig visszatekintek erre az időszakra és kihasználom a személyes bejegyzés adta kötetlenség és szófosás lehetőségét.


03.20. Börzsöny, ereszkedés a K+ jelzésen a Fekete-patak mellett

Március közepén-végén sok más céghez hasonlóan egyik napról a másikra álltunk át home officera, aminek nagyon nem örültem. Nem örültem, mert nem szeretem a home office-t. Korábban sem szerettem és a mostani hosszabb távú tapasztalatok alapján sem szerettem meg. Igen, vannak előnyei, tapasztaltam is egyik-másikat, de bennem nem ezek kerültek előtérbe.

A lakás adottságai miatt részben a szobámban dolgoztam/dolgozok még most is. Ennek nagyon hamar az lett az eredménye, hogy egyszerűen megundorodtam a szobámtól, a közvetlen környezetemtől, a lakástól, ahol élek. Hozzá kell tenni, hogy nálunk kifejezetten sűrű időszak volt a munkában, de ez már csak a hab volt a tortán. A munkaidő lejártával tehát egy percet sem tudtam tovább bent tölteni a zárt térben.


04.10. Kilátás a Naszály irányába nem messze a Pénzásás feletti hegyoldalból

Amint tudtam szinte menekültem ki a szabadba...

Mondom ezt úgy, hogy nem is belvárosban/lakótelepen egy pici lakásban, hanem város szélén egy kicsit szellősebb helyen élek. Nem is csodálom, ha a városi emberek többsége nehezen viselte ezt az időszakot. Nálam ráadásul azért is ment nehezen, mert imádok túrázni, kint lenni a természetben és ez a kényszerű bezártság csak még nagyobb vágyat gerjesztett, hogy kiszabaduljak.

Márciusban még reméltem, hogy a felszabaduló időmből többet tudok makettezésre szánni és befejezem az Asia átépítését és kijavítom a 3D nyomtatott fézer festését is. Lókukit! Ezzel az egész szobaundornak annyi lett az eredménye, hogy a fézer bekerült a dobozba a Longbow mellé, az Asia-t pedig rátettem az irodából elhozott tenyérnyi ThinkCentre tetejére, hogy ott porosodjon tovább. Talán kétszer nyúltam hozzá azóta is, arrébb toltam, hogy ne legyen útban...


05.22. Kilátás a reggeli Remete-hegyről, a Szénás Kör elején járok

Szerencsém van a város szélével, minimális kontakt lehetőséggel tudtam gyalogolni a kerékpárúton és a szélső utcákon. Viszonylag közel van hozzám a hegy, furcsa módon mégsem oda vágytam, hanem maradtam aszfalton. Jól esett kikapcsolni az agyam és zenét, vagy valamilyen podcastot hallgatni, amit egyébként munkaidőben nem tehetek. Ezt erdőben nem tudtam volna megtenni, pontosabban erdőben bűn lett volna a nyugalmat zenére/podcastra pazarolni.


06.16. Bringával indultam Zircre, a Betyár Körre. A képen Etyek szélén járok

Hamar kialakult egy 10 km-es köröm, amit hangulattól és időponttól függően 1-2-szer tettem meg. Áprilisban még egészen fegyelmezettek voltak az emberek, de hétről hétre érezni lehetett a változást. Ennek ellenére az üres városban kifejezetten kellemes volt sétálgatni, itt is kialakultak bevált szakaszaim, ahol kicsi volt a forgalom. Ha egy kis változatosságra vágytam bent sétáltam a városban, ami meglepően felüdítő volt. Igazi városi túrák kerekedtek alkalmanként 20-30 km közötti távokkal az útvonaltól függően.


06.17. Az éjszakai eső után még párában úszik a Zörög-tető erdeje

Annak idején itt a Logouton/fórumon is volt néhány poszt, ahol heves kommentelésben vitáztak a szakértők, hogy akkor szabad-e, illik-e kirándulni/bármerre mozdulni, vagy sem? Kövezzetek meg, de március-májusban időszakban is voltam túrázni, de nem csak úgy bele a vakvilágba... Kis helyismerettel és tudatos tervezéssel (!) sikerült ugyanis elkerülni, hogy emberekkel találkozzunk. Ez nekünk is fontos volt!

Szenvedélyes, bár kezdő teljesítménytúrázóként nagyon bántam az elmaradt rendezvényeket. Az idei terveim között több hosszú, 100 km-es túra is szerepelt. Az áprilisom ráadásul jó sűrű lett volna, talán túlzás is... Utólag átgondolva jobb is, hogy így alakult, mert így egy lassabb, de hatékonyabb felkészülési időszak kerekedett a helyzetből.


07.18. Kék Balaton tt-n járok a Tamás-hegyen, a Kossuth-kilátóban

Nem volt konkrét edzéstervem, csak mentem és mentem, amikor tudtam. Emellett április közepétől napi rendszerességgel mértem a testtömegemet. Volt miből leadni. Igazából már januártól elkezdtem figyelni az étkezésre, de a home office adta kényelemtől kissé megijedtem április elején. Nem fogyókúráztam tudatosan, de odafigyeltem, hogy mit és mennyit eszek. Április közepétől június végéig így megvolt a 6 kg fogyás, ami azóta stabilan megmaradt. Sőt, nagyon lassan, de még 1 kg lement, ha kerekítek. Ez így teljesen jó, főleg ha azt nézem, hogy ez január óta kb. 10 kg fogyást jelent. Ezzel már elégedett vagyok, de a hiúságomnak 2-3 kg mínusz még jót tenne.


07.18. Esti fények a Halom-hegy tetejéről a Kék Balaton tt-n.

Már tavaly előtt is elkezdtem egy nyilvántartást, de aztán nem vezettem. Az idén viszont rendszeresen vezetem egy táblázatba a sportolásomat. Jobb ötlet híján a megtett távolságot, időt és szintemelkedést írom fel, bár ez utóbbit sokszor kihagytam. A sok aszfaltos gyaloglás miatt abban egyeztem meg magammal, hogy a 4 km-nél nagyobb sétákat felírom, a kisebbeket nem. Január-februárban még voltam több teljesítménytúrán, márciusban pedig volt egy kisebb sérülésem (inkább túlterhelés) és akkor kezdődtek a korlátozások is, amikor még én is kivártam. A mai napig így állok az évben:

január: 128,5 km
február: 206,3 km
március: 45,8 km
április: 265,6 km
május: 353,4 km
június: 325,1 km
július: 408,3 km
augusztus: 117 km
összesen (08.10-ig): 1850 km

szerk 2021.01.03. Ellenőriztem és újraszámoltam a nyilvántartásomat. Néhol volt eltérés:

január: 128,5 km
február: 206,3 km
március: 45,8 km
április: 265,6 km
május: 315,2 km
június: 300,6 km
július: 408,3 km
augusztus: 227,2 km
szeptember: 122,5 km
október: 10,3 km
november: 53,2 km
december: 50,1 km
----------------------------
összesen: 2133,6 km

Nézőpont kérdése, hogy kinek mi a sok. 150-200 km-t egy hétvégén is össze lehet rakni egy tapasztalt és jó formában lévő teljesítmény túrázónak, de azért ritka és nem is lehet folyamatosan csinálni.


08.02. Vászoly szélén tekintek vissza Pécsely irányába. UB Instant Camino

A lassú alapozást segítette a fogyás, vagy éppen az alapozás segítette a fogyást. A sok-sok kilométer mellett megerősödtek az ízületek, hozzászoktak a terheléshez. Ez kell is, mert nagyon érdekelnek a hosszútávú teljesítménytúrák. Tavaly a kezdők szerencséjével nagyon jól sikerült az első Kinizsi Százasom de rutin híján a szeptemberi Bakancsos Balatonon majdnem sok is volt a 100 km. Ezek után az idén május-júniusban a tapasztalatszerzést helyeztem előtérbe, így a korlátozások feloldása után 3 darab 70 km-es instant túrával indítottam újra a szezont: Szénás, Bükkös és a Betyár Kör személyében. Aztán jött régi vágyam, a Kék Balaton 110 km és utoljára az Ultrabalaton Instant Camino-ján tettem meg fél kört (103 km). Remélem minél hamarabb be tudom fejezni.


08.02. Ismét UB Instant Camino - Köveskál előtt járok fantasztikus kilátással

Az év ezen szakaszától már lassulni fog az iram és várhatóan kevesebbet fogok menni. Azt viszont tudom, hogy tartani akarom a tömegemet és rendszereznem kell majd a mozgást is. 1-2 túra van még tervben, de most jobban elaprózódik a szabadidőm, nehezebb lesz megszerveznem a mozgást.

Ahogy felborult a tavasszal az élet, a túrázás terén végül nem alakult olyan rosszul az elmúlt időszak, mint vártam. Jó lett volna haladni a makettel, de még hetekig nem lesz kedvem bent ülni a szobámban. Jelenleg már felváltva vagyunk irodában és home officeban és a tervek szerint szeptembertől állunk vissza teljesen az irodára. Talán utána lesz kedvem többet itthon maradni, a fene se tudja... A makettezés csak hobbi, nem vagyok vele időhöz kötve, de ezek után nem csodálkozok, hogy miért tartott évekig a Longbow megépítése és miért nem haladok az Asia-val sem.

Most azonban már nem akarok annyira menekülni a négy fal közül.


08.02. UB IC - Köveskál és Kővágóörs között.

Remélem, nem fog megismétlődni a tavaszi időszak. Kissé lenyugodtam, most már inkább csak a szokásos természetszeretetem és mellette a saját kihívásaim hajtanak ki az erdőbe. Mostanság írogatok néha egy másik felületen (írásaim), de az ottani kötöttségek miatt kissé hiányzik a Logout adta szabadság. Most ide is csak ezt a szedett-vetett összefoglalót dobtam össze, pedig lennének még jó képek is. Mindegy, a következő kalandot talán itt is megírom, ha lesz.

Addig is legyetek jók, pihenjetek, sportoljatok, legyetek egészségesek!

Hozzászólások

(#1) Kolondrum


Kolondrum
félisten

Szia. Hol laksz? Panel?

(#2) wetomi válasza Kolondrum (#1) üzenetére


wetomi
aktív tag

Bp XI és szerencsére nem panelben, hanem önálló házban lakok, csak hát nem egyedül.

(#3) hcl


hcl
félisten
LOGOUT blog (1)

Nekem továbbra sincs bajom az otthonlevéssel, dolgom van elég, kevesebben zaklattak a járvány alatt, az jó volt :D
Melóba mondjuk be kellett járnom, de ha hosszabb távú HO lett volna, annak csak örültem volna. A szoba nem tehet a melóhely hülyeségeiről :)

Persze amikor tudtam, én is kiszabadultam fotózni. Anyám puffogott, hogy jaj ne menjek mert elkapok valamit.
Mit?
Hol?
Napkeltekor kint valami tóparton, ahol max. 1-2 horgász van rajtam kívül, de azokat se érdekli semmi? :D Boltban jobban kell félni :D

[ Szerkesztve ]

Mutogatni való hater díszpinty

(#4) Silεncε válasza hcl (#3) üzenetére


Silεncε
őstag

Így voltam ezzel én is. Imádtam, hogy ki se kellett 3 hónapig mozdulni (hála égnek nálunk is HO volt, csak már megszűnt...), unatkozni meg nem volt időm, lévén egyszerre dolgoztam, óráim voltak, szakdogát írtam meg ZV-re készültem... Irigyelltem is azokat akik unatkoztak... :D

(#5) hcl válasza Silεncε (#4) üzenetére


hcl
félisten
LOGOUT blog (1)

Csomó mindent befejeztem amúgy az alatt a 3 hónap alatt. OK, elég gáz dolog adta az alapját, de állítólag a bajt az előnyödre kell felhasználni...

Mutogatni való hater díszpinty

(#6) wetomi


wetomi
aktív tag

hcl Silεncε
Örülök, hogy nektek eredményes volt ez az időszak. Félreértés ne essék, bár nehezen viseltem egyes részeit, de ha más nem is, sport szempontból én is eredményesen éltem meg. No meg volt időm átgondolni az élet nagy kérdéseit is.

(#7) Silεncε válasza wetomi (#6) üzenetére


Silεncε
őstag

Nyilván elég gáz volt a helyzet, nem is annak örültem, csak nekem pont kapóra jött ez a 3 hónap leállás, volt éppen mit csinálni és így spóroltam egy csomó időt hogy nem kellett kimozdulni

(#8) hcl válasza wetomi (#6) üzenetére


hcl
félisten
LOGOUT blog (1)

Ennyi... Ha már volt ilyen kényszer, akkor ki kell használni, ahogy lehet :S

Mutogatni való hater díszpinty

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.