A 2019-es szezonomban a Mátra vs wetomi mérkőzés állása 2:0 a Mátra javára. Pontosíthatnám úgy is a helyzetet, hogy cipőválasztás vs wetomi szempontból 1,5 : 0,5 arányban ugyancsak vesztésre állok a tavasszal.
Ha már eldöntöttem, hogy ebben az évben írok minden teljesítménytúrámról, akkor sajnos ott tartok, hogy ismét egy sikertelen Mátra-túráról kell beszámolnom. Míg tavaly a Téli Mátra L-et teljesítettem, addig az idén nem. Tavaly a Mátrabérc kistestvérét, a Hanák Kolos túrát teljesítettem, addig az idén a Mátrabérc túrát a Kékesen 19 km után feladtam.
Kezdem is a történetet szokás szerint messziről, tavaly őszről. Ismét hosszú lett a bejegyzés, amiért ezúton is elnézést kérek. Ugyanakkor magamnak is írom, mintegy naplóként, ahhoz pedig kellenek a részletek is: Októberre túracipőt kellett vennem a NaHáT 50-re. Quechua Helium FH500-ra (ref: 8493832) esett a választásom. Elég szűk szabású cipő, ezért amikor próbáltam, akkor az elvileg 43-as lábamra a 44-es cipőt nagyon szűknek találtam. Mivel eleve hosszabb távokra készültem, ezért a lábdagadást is figyelembe véve a 45-öst választottam.
Az idő szűkösségére tekintettel ezért már csak élesben a túrán tudtam kipróbálni technikai zoknival. Kb 7-8 km után Zebegényre már feltörte a sarkamat, egyértelműen nagy volt, de nem tudtam mit kezdeni vele. Egy ponton azonban a fájdalom mégis elért egy szintet, ahonnan nem romlott tovább, sikeresen végigmentem a túrán. Az 52 km nagyobb része feltört sarokkal...
Ezt követően talán 1-2 kicsi túrán volt rajtam vastagabb zoknival, hátha mégis, de nem... Túl nagy, így nem kényelmes. A cipő amúgy szerintem jó ár/érték arányú. Jól tapad a talpa, biztosan léptem benne és hiába törte fel a sarkam, ennek ellenére kényelmesnek mondanám. Talán egy 44-es méretűt mégis meg kellene próbálnom...
Jött a március, kellett másik cipő. Sokan mondogatják a terepfutó cipőket, így én is amellett döntöttem. Kalenji Kiprun MT (ref: 8545327) lett a választott. Itt elsőre vastag zoknival próbáltam az üzletben. A 44-es elég pontos volt. Egyértelműen nem volt szűk, inkább pontos, ha értitek a különbséget. Elsőre így 45-ös méretet vittem haza. Otthon felpróbáltam technikai zoknival is. A lakásban sétáltam benne és egyértelműen nagy volt, kijárt a sarkam belőle. Mégis a 44-es kell, hiszen a technikai zoknival biztosan más lesz, ha pedig bejáratódik, akkor nem érződik majd annyira pontosnak.
Eljött a március 16. szombat, irány a Márciusi emléktúra. Írtam róla, nagy sár volt, iszonyú jól tapadt a cipő, de a Hosszú-hegyre felfelé itt is éreztem, hogy töri a sarkam. Ez 20 km után, Dobogókőnek felfelé hasonlóan a NaHáT-hoz, nagyjából elmúlt a fájdalom, amikor a bőrrétegek elengedték egymást. Innentől még ha kellemetlen is volt, de sikeresen végigmentem az 50-es távon. A sarkam mellett azonban volt egy másik tényező, a túra végére sok esetben kicsinek éreztem a cipőt! Csába...
Bíztam a cipőben, főleg, hogy annyi pénzt sem szívesen dobtam volna ki az ablakon, ezért a Mátrabércre kapott még egy esélyt. Piszok jól tapadt és a talpa is jó ütéscsillapító, ami lejtőn lefelé nekem sokat számított. Első alkalommal amúgy sem játszottam sokat a cipőfűzővel, pedig egy jól megkötött cipő fél siker. Bíztam benne, hogy "bejáratódik" és eleve másik zoknit terveztem vinni, nem technikait. Ja és kapott a gyárinál egyel jobb talpbetétet.
Azt azonban egyértelműen elrontottam, hogy a két túra között nem használtam aktívan a cipőt, csak fel-fel próbáltam néhány méterre, így nem igazán formálódott a lábamra és főleg nem tudatosult hamarabb, hogy nekem nem lesz jó.
Április 10-én este spontán összefutottam pár baráttal egy kicsit születésnapozni. Nem volt veszélyes az este, de másnap, csütörtökön egész nap fostam. Már elnézést a nyers megfogalmazásért. Régen volt már velem ilyen, örültem is, hogy péntekre eleve szabadságot vettem ki a túra miatt. Most jól jött.
A nem tervezett tavaszi tisztítókúra szerencsére nem gyengített le. Napközben összepakoltam a hátizsákomat. Szokás szerint jó nehéz, sok fölösleges kajával (szinte mindet hazahoztam). Korán lefeküdtem, szombaton pedig 2:15-kor keltem, hogy a reggeli teendőkkel kényelmesen elkészüljek, aztán kiérjek a buszhoz. Most kivételesen nem aludtam el, pedig ebben nagy gyakorlatom van túra előtt.
A Sirok-Kőkútpusztára, a túra rajtjába szervezett busszal mentem, ami 4:45-kor indult volna. Itt már volt negyed óra késés, ami az érkezésre ismegmaradt. A csütörtöki megtisztulás után ugyan nem volt gondom, de lehet hogy a "vizsgadrukk" miatt is, szombat reggel nem volt 100%-os a gyomrom (nem, egyáltalán nem másnapos, vagy harmadnapos voltam, simán csak valami nem volt jó). Elhagytuk Gyöngyöst, amikor a buszon hátul masszív hagymaszag kezdett terjengeni. Imádom a hagymát, de a tömött a buszon, a reggeli vegyes szájszaggal alapozott légkört hagymával felütni azért egy kicsit talán erős volt.
A túrán 6:00 és 7:00 között lehet hivatalosan rajtolni, azon túl 8:00-ig már csak saját idő terhére. Mi 6:45-re értünk oda a busszal és 6:55-kor tudtam rajtolni. Tulajdonképpen a 13 órás szintidőbe még így is beleférhet az ember, csak ha valami véletlenül közbejön, akkor lehet szívás. Reálisan ugyanis a max 13 óra környéki teljesítéssel számoltam a sok (2740 m) szint miatt. 50-es túrákat már az idén is mentem, így az 55 km-es táv nem okozott volna gondot, csak hát a Mátra emelkedői és lejtői kemények.
Csütörtökön és pénteken is piszok szar hangulatom volt, sőt, szombat hajnalban még a buszon is. Ahogy leszálltam a buszról a tiszta levegő, körülöttem a hegyek és a túrázók hatására azonban mintha kicseréltek volna. Egészen felpörögtem és sokkal jobb kedvem lett. Rajtoltam és egyszerűen vitt magával a tömeg. Magamhoz képest jó tempót mentem felfelé. Elég hamar kialakult, hogy kikkel vagyok egy ritmusban, velük ide-oda előzgettük egymást.
Szépen lassan, olyan 7-8 km-es távolságnál ismét kezdtem érezni mindkét sarkamat az emelkedőkön felfelé. Lejtőn és futás közben nem, de az emelkedőn lépdelve ismét kicsinálta a sarkaimat a cipőt. Nehezen értem el 9:10-kor az első ellenőrző pontot (még csak) az Oroszlán-várnál 10,5 km-nél. Nem volt egy űridő, de magamhoz képest jó tempó volt, mégis éreztem, hogy már a sarkaim miatt lassulok.
Kivételesen készültem, volt nálam széles sebtapaszt, le is ragasztottam vele mindkét sarkamat és kicsit szorosabbra kötöttem meg a cipőfűzőket. Talán már induláskor úgy kellett volna kötnöm őket, de a buszról leszállva a rohanásban erre nem is gondoltam. Próbáltam elébe menni a dolgoknak és vettem be egy fájdalomcsillapítót (ibuprofen), hátha használ.
Egyértelműen nem tudom megmondani mennyit használt (valószínűleg semmit), de cserébe elégé eltompított, amivel romlott az időérzékem. Már Oroszlán-várnál eldöntöttem, hogy ha 12:00-ra vagy utána kicsivel érek fel Kékesre, akkor nem megyek tovább. 12:30-kor amúgy is zár az ellenőrzőpont és már előtte sem tanácsolják, hogy tovább induljon az ember. Tulajdonképpen itt fel is adtam a túrát.
A fájdalomcsillapító ugye eltompított, így lassan telt az idő, a lábam miatt nem is tudtam sokkal gyorsabban haladni, de már nem romlott tovább. Végre "volt időm" jobban nézelődni és fényképezni, cserébe viszont már nem is figyeltem oda az evésre. Nem is emlékszek, hogy lett volna ennyire nehezen múló 8 km. Nagyon lassan közeledett ugyanis a Kékes. Még ha nem is éheztem el, de már a bőven a határán voltam, amikor 11:53-kor végre felértem a Kékesre, a második ellenőrzőpontra. Ekkor már egyértelmű volt, hogy nem megyek tovább. Ittam is egy finom meleg cukros teát. Nagyon jól esett.
19,2 km és 1445 méter szintemelkedés lett a túrám végeredménye 4:58 alatt. Sajnos ez az "ideális maximum" tervezett időnél 20 perccel több, de legalább ennyit veszítettem a sarkaim miatt, szóval ha nincs gond, simán megérte volna tovább indulni. Így azonban nem volt értelme. Talán még Galya-tetőig elvánszorgok, de annak már nem lett volna élvezeti értéke és nehézkesebb lett volna hazajutni.
Ettem egy spagettit és ittam egy sört a Kékesen, aztán lesétáltam a sípályán Mátraházáig. Volt még bőven időm a buszig és a lejtőn lefelé nem zavart olyan nagyon a sarkam. Nagyjából 17 órára haza is értem.
Nincs most jókedvem. Valami megoldás kell a cipőre, mert két hét és itt a Gerecse, ráadásul elég sűrűre terveztem a tavaszt, amit most nagyon át kell gondolnom...
Másrészt érzem, hogy nem fáradtam el. Azt vártam, hogy magamhoz mérten végre meghajtsam magam, erre szinte semmi. Persze két oldala van a dolognak, mert ~1450 méter szintet máskor 40 km alatt megyek és nem 19 km-en. Őszintén szólva január végén a Téli Mátrát sokkal könnyebben elengedtem, mint most a Mátrabércet. Akkor tudtam előre, hogy betegség után nincs értelme végig mennem, még ha bírtam is volna (nem bírtam volna). Ráadásul készültem a Bükki Kihívásra, inkább azt akartam teljesíteni. Most lett volna energiám végigmenni, előtte és utána is pihenni, mégis az elején felmerülő probléma miatt reálisan fel kellett adni.
Azt azonban nem bánom, hogy elmentem. Gyönyörű hely a Mátra. Viszonylag keveset jártam arra, akkor is Gyöngyös felől. Most a buszból nézelődtem, nagyjából Domoszló utáni szakaszon, hogy a Mátra keleti, dél-keleti oldal is milyen szépen mutat már alulról is. Fent a hegyen pedig még szebb volt az erdő. Párás volt a levegő, így távolra nem volt szép a kilátás, de azért sokat sejtetett. Néhol pedig annyi avar volt, mint ha ősszel, október vége, vagy inkább november lenne.
Szóval most egy kis agyalás, cipőpróbálás és némi edzés jön a következő két hétben. A Gerecse 50 után pedig meglátom mi lesz. Ha sikerül jó cipőt találnom azért, ha pedig nem, akkor azért.
Viszlát Mátrabérc 2020-ban! Jövőre jól megcsinállak, vagy te engem, vagy nem tudom 
