2021. május 13., csütörtök

Gyorskeresés

Kinizsi Százas

Írta: | Kulcsszavak: túra . kirándulás . 2019 . Kinizsi . teljesítménytúra

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Valószínűleg minden teljesítménytúrázó az életében legalább egyszer elgondolkozik rajta, hogy milyen lehet sikeresen teljesíteni (ha még nem tette meg) az ország egyik legrégebbi és egyik legnehezebb teljesítménytúráját a Kinizsi Százast. Sok év ábrándozás és tervezgetés után nálam ezen a hétvégén jött el a tettek ideje. Nagyon hosszú, nagyon fárasztó, de minden pillanatát megérte!

100 km és 3200 méter szintemelkedés Békásmegyertől Tatáig 24 órán belül futva és/vagy gyalog.

Talán nagy fába vágtam a fejszém, amikor az 50 km-es túráim után minden köztes lépcső nélkül dupláztam. Azonban ha már 50-re voltam kalibrálva, akkor fejben két ötvenesre osztottam a napot. Így lett nyomtatva az itiner is és a közlekedést tekintve az utolsó praktikus kiszállási pont, Mogyorósbánya is 50 km-nél volt. Úgy voltam vele, hogy ha jó állapotban és jó időben fejezem be az első ötvenet, akkor tovább megyek lesz, ami lesz.

Azt mondják, fejben dől el a túra (nagyobb része). Nálam ez fokozottan igaz volt, mert nem vagyok egy fegyelmezett sportoló túrázó. Amíg van energiám, hajtok, mint a barom, szolidan előzök, szempillantás alatt ritmust váltok, aztán lihegek az emelkedőn a megfelelő kondi híján.

50 km-en ez még éppen belefér, de most fokozottan figyelnem kellett az energiáimra. Tudatosan a minél egyenletesebb, a szokásosnál éppen egy picivel lassabb tempó és állandó ritmus megtartása mellett döntöttem. Fontos volt még, hogy a térdem kímélése miatt nem futottam egy kicsit sem, főleg nem a lejtőkön.

A Kinizsi Százason minden km-nek jelentősége van, a saját szempontból azonban most mégsem részletezem túl a túra első felét. Ha alcímet kellene adnom az írásnak, akkor egyértelműen a "Második ötvenes" lenne az.

Szombat reggel jó hangulatban keltem. Nem tudtam, mikor érek célba (ha beérek), ezért korán, 6:50-körül rajtoltam Békásmegyerről, majd jöttek a Kevélyek, Hosszú-hegy, Pilis. Reggel jó párás volt a levegő a fák alatt, próbáltunk talpon maradni a különböző típusú sáros és igencsak csúszós talajon (ismét jó szolgálatott tettek a túrabotok). A Pilisre felfelé szerpentinezve már jól felmelegedett az idő is. Döntöttem magamba a vizet és a meleg miatt már az elején a híg bolti izót. A Pilis-nyereg felé közeledve elcsúsztam a sárban. Az ellenőrző ponton éreztem, hogy kell egy sürgős cukorbomba ezért - bár túrázáskor nem vagyok híve - ittam egy energiaitalt. A melegre tekintettel vettem még egy plusz izotóniás italt, mert kevésnek találtam a nálam lévő port.

Kesztölcre érve (kb 30 km és 12:55 körül) elfogyott a 2 liter vizem, de még a hegy aljában ihattam két pohár nagyon finom levendula szörpöt. Pár száz méterrel lejjebb pedig két kis Tündér segített a kitikkadt túrázóknak, így én is félig feltölthettem a víztasakomat a friss vizükkel. Ezúton is köszönöm a lányoknak és a családjuknak! Néhány km után jött Dorog és az alacsony akácosban egyre csak melegedett az idő.

Dorogon vettem még egy 1,5 l-es hideg ásványvizet, ezzel fel tudtam tölteni teljesen a 3 l-es víztasakomat. Vettem még egy doboz hideg, alkoholmentes grapefruitos "sört" is. Több márka esetén már nem gyümölcsös sörként pozicionálják ezeket a termékeket, hanem egyszerűen üdítőként. És igazuk is van. Fantasztikusan üdítő volt. Nagyon jól esett.

A nagy melegben a Nagy-Getére elég keservesen értem fel. Úgy éreztem, hogy rosszabb, mint a Muzsla. Ott vagyunk már? Ott vagyunk már? Nehezen, de odaértem. Hogy egy fb posztot/klasszikust idézzek:
"A Nagy-Gete nem egy vakondtúrás :)"

Meg is kellett állnom jó 10 percre, hogy egyek, mert az eléhezés közeli holtpont ezt az utasítást adta. Ha jobban belegondolok, akkor a nagy meleg ellenére 41,6 km-nél volt először holtpont. Egészen jól bírtam. Igazítottam a zoknin, ettem és térdeltem. Leülni nem mertem ugyan, de a lábamat muszáj volt behajlítani, így a térdelés volt jó kompromisszum. Irány Mogyorósbánya!


Indulás tovább a Pilis-nyeregből. Kb 73 km van még hátra ekkor

A Tokodi pincéknél (47 km és 17:00 körül) vettem egy kólát és az árnyékosabb emelkedő is használt a lelkivilágomnak, végül szépen apránként 17:45-kor elértem Mogyorósbányát és az 50 km-t. Meglepően jó állapotban voltam, sőt, 50 km-es túráim után egyszer sem voltam még ennyire jó állapotban. Pihentem nagyjából negyed órát, ittam egy fél literes, hideg kólát és több-kevesebb sikerrel próbáltam pár falat szilárd kaját letuszkolni magamba. Bekevertem végre az izót és irány tovább. Kicsivel a 11 órás menetidőn túl jártam ekkor és éreztem, hogy van még bennem tartalék. Egyértelműen jól voltam és amúgy is a teljesítésért indultam, nem a feladásért.


Ereszkedés Kesztölc felé

És akkor most kezdődik a lényeg, a második ötvenes, a nem ismert tartomány, ahová még wetomi nem merészkedett. (Elnézést kérek a Star Trek-es kikacsintásért, de ez nem csak fáradtan, még most is tetszik. Tudom nem illik saját poénon nevetni)

Mogyorósbányáról némi emelkedővel folytattam az utat, majd szintben egy kis sétával. 18:00 múlt, kezdett visszahűlni az idő és ez nagyon jól esett! Beindult a madárkoncert is, amit korábban vagy alig hallottam, vagy csak nem tűnt fel. Végre csend volt! (madárkoncert és csend? Nincs itt kérem ellentmondás, ez az erdő része és más zaj nem volt) A következő rövid emelkedőn azonban hiába voltam friss, éreztem, a kaptatókon már gyenge vagyok, pedig abból maradt még hátra...


Csak én asszociálok a pecsét helyett egy cumira? Szerencsére nem volt cumi a túra

Péliföldszentkereszten (56 km és 19:15 körül) a forrásból feltöltöttem a vízkészletem, mert innentől elég kevés vízvételi lehetőség lesz. Az esti fények szépen lassan kezdtek ráhangolni az éjszakázásra. Jó kedvem volt. Utolsó utáni kiszállási pontnak a Bika-völgyet (Bajóti utat) választottam, mert onnan szükség esetén talán még hazakeveredtem volna. Szerencsére nem volt rá szükség. Nagyon gondolkoztam egy hotdogon, de akkor már nem volt olyan hangulatban a gyomrom, hogy pár falatnál több étel egyszerre lecsússzon, így csak szörpöt ittam.


Megváltó volt a pihenés a Nagy-Gete tetején

Következett az emelkedő fel a Vaskapu hajtűkanyarig Pusztamarót irányába. Nem szeretem ezt a szakaszt. Lefelé is borzasztó, de most felfelé még annyira sem volt kedvem hozzá. A hűvös az, ami kicsit segített. Kezdett sötétedni és az emelkedőn apránként összerázódott egy kisebb csapat. Itt fejeztem be a telefonnal a fényképezést elegendő fény híján. A Vaskaputól már közösen tettük meg a 2 km-t Pusztamarótig. Napnyugta után jártunk és a nyílt égbolt alatt még elég világos, de a fák között már sötét volt. Végül elég feszes tempóban, de még fejlámpa nélkül értünk be Pusztamarótra (64 km és 21:05 körül), ahol majdnem az eléhezés határán ültem le pihenni.

Megettem egy zacskó kesu diót, mert csak ezt kívántam, de egy banánt és még egy csokit betoltam a megfelelő energiaszint miatt. Megszárítottam a lábam és zoknit cseréltem. A nagy meleg ellenére hosszú nadrágban jöttem az éjszakára készülvén. A pólóm alá pedig itt vettem fel vékony hosszú ujjú aláöltözetet. A hirtelen jött meleg idő miatt hiába esett jól az esti hűvös, de a fáradtság és az általános teljesítmény miatt oda kellett figyelnem a hőérzetre.

Pusztamarótról felfelé a kéken hirtelen melegem is lett. Részben az emelkedő, részben a plusz ruhadarab miatt. Ráadásul a hirtelen megevett kesudió sem biztos, hogy használt a közérzetemnek. Ekkor már fejlámpával lépdeltem felfelé a hagymaszagban és figyeltem, hogy ne csússzak el a köveken. A Gerecse 50-ről jól ismerem ezt a részt, ott ugye lefelé megyünk rajta nappal, akkor sem sokkal jobb, csak szebb.

Az egyházi üdülőhöz érve szétszakadozott a túrázók sora. Az előttem és mögöttem lévőknek a fényeit láttam 50-100 méter távolságból. Egyedül voltam és ez így volt jól. Bánya-hegy volt a következő célpont, amit szerencsére nem a Gerecséről már ismert négykézlábas zöld jelzés felől kellett megközelíteni, hanem "felülről" a kéken. Így szinte minimális volt a szint, ami jót tett a tempómnak. Kilométereken keresztül egyedül haladtam a sötétben, csak az utolsó negyed órára egy kanyarban rázódtunk össze ismét 4-en.

A Bánya-hegy érzésre messzebb volt, mint számítottam rá. A sötétben valahogy másként telik az idő és a távolság is, hiába járok ismerős terepen. Az azonban egyértelműen segített, hogy teljesen üres volt a fejem egész nap. Szinte semmire nem gondoltam, csak mentem. Egy-egy zene jellegzetesebb dallama szólt a fejemben néha mint egy mantra, de azon kívül semmi más. Igazán jó kis trip volt.

22:51-kor csipogott a kártyám a bánya-hegyi ellenőrzőponton. 70 km-nél jártam és annyira jól éreztem magam az esti hűvösben, mintha éppen csak 20-nál tartanék. Oké ez azért talán egy pici túlzás. Kesztölc után ismét, a lejtőknél halványan, mintha ködös gondolat szintjén a térdemet kezdtem volna érezni. Az egész napos talpalás után a lábaim is kezdtek nehezedni. Talán nem ártott volna egy kompressziós szár.

Ahhoz képest, hogy életemben először gyalogoltam 70 km-t és ezzel együtt 16 óra menetidőnél tartok, meglepően jó állapotban voltam. A langyos tea és a pár perc szusszanás azért jól jött. Talán kellett volna egy leves, vagy más tartalmasabb étel, de nem akartam időt tölteni vele. A hűvös idő, a sok ember és a jó hangulat is rengeteg energiát adott az ellenőrzőponton, de ittam egy energiaitalt, hogy a cukor és a koffein is segítsen kicsit.

A túra során bár idő és alkalom lenne rá bőven, mégis alig beszélgettem valakivel. Alapvetően egyedül mentem és nekem erre is van szükségem egy teljesítménytúra során. Kesztölc előtt mégis beszélgetésbe elegyedtem Csongorral, akarom mondani, Csongor szólított meg. Másodjára tolta a túrát és a mostani tervei szerint a 22 órás (azon belüli) teljesítést tűzte ki célul. A kesztölci "tankoláskor" én lemaradtam, de Dorogon megint összefutottunk a boltban, onnantól a Nagy-Getére szinte végig együtt mentünk. Ott megint előre ment, de a Kakukk sörözőben ismét találkoztunk. Pusztamaróton is találkoztunk és a Bánya-hegyen is, de a hűvös pihenő neki nem használt, míg nekem igen. Ekkor kerültem elé és végül kb fél órával előztem meg a célban, mert a vonatra sétálva is összefutottam vele az utolsó száz méterein.

Szóval a Bánya-hegyről hatalmas lendülettel indultam Koldusszállásra. 30 km van még hátra a célig az már fél lábbal is meglesz! A Nagy-Getéig éppen csak a szintidőn belüli időre számítottam. Mogyorósbányán ugye már 11 óránál jártam és fogalmam sem volt mennyire fogok a fáradtságtól lassulni. Mégis bíztam a kisebb szintemelkedésben és az esti hűvösben.

Már megfordult a fejemben az is, hogy mi lenne ha 23 órán belüli időre hajtanék? A Bánya-hegyen pedig számolgattam és láttam minimális esélyt a 22 órán belüli időre. Én hülye elsőbálozó, hát mit képzelek? 70 km-nél tartok és micsoda tempó kéne a maradék 30-ra ahhoz az időhöz? Néha azonban merni kell nagyot álmodni és bízni magunkban.

Piszok jól éreztem magam az ismerős terepen és hangulatos volt az erdő is. Egész nap üres volt a fejem, felüdítő, szinte meditatív volt a túra, de most mintha egy új dimenzióba léptem volna. Hajtottam, mintha éppen csak most indultam volna. Koldusszállás előtt kb 2 km-rel kaptam észbe, hogy jó lenne lassítani. Még mindig sok van hátra és egy hosszabb emelkedő is várható. Megnéztem a Bánya-hegy és Koldusszállás közötti időmet (2 óra 15 perc) és egy perccel voltam lassabb, mint a Gerecse 50-en (2 óra 14 perc), úgy, hogy a G50-en csak 30 km-nél jártam a mostani 70 km helyett és 500 méterrel távolabb van az erdészház, mint a zöld jelzés csatlakozása. (Szerk: Most kipihent fejjel azért hozzáteszem, hogy a G50-en megálltam 10 percre szódázni és zsíros kenyeret enni a vértestolnai elágazásánál. Sőt egy másik 5 perces technikai szünetem is volt.)

Koldusszállás, éjjel 1 óra 10 perc környéke. Ittam két bögre langyos teát. A sátorban már nagyon jó volt a hangulat, kissé elfáradtak a srácok. A merőkanalat bele ejtették a levesbe. Nem baj, úgy biztos finomabb volt. Ennem kellett volna, akár levest, akár mást, de nem tettem. Talán egy csoki mégis lecsúszott, de már nem emlékszek pontosan. Hajtott az idő, reális volt a 22 óra eleji teljesítés. Ránéztem a telefonomra, látom két órája írt testvérem. Válaszoltam neki, hogy 85 km-nél járok.

Indulok is tovább, de fáradt vagyok. 3-4 perc alatt teljesen megzuhantam. Enni kellett volna és elfogyott az izó, ami azért kell az izmoknak. Annyi eszem nem volt, hogy legalább teát kérjek, hogy abba keverjem be a port. A víztasakból pedig ki lehet ugyan varázsolni a vizet a kulcsba, de nem akartam azzal szórakozni. Még mindig sáros volt a kezem a délelőtti elcsúszástól.

Megálltam néhány farönknél pihenni és megnézni az itinert, mégis mennyi emelkedő várható? Akkor jött a felismerés, hogy még messze nem járok 85 km-nél, éppen csak 82-nél. Az a plusz 3 km elég rosszul esett. A hátra lévő időt ugyan jól saccoltam a Bánya-hegyen, de a Koldusszállás utáni szakaszt rövidebbnek vártam. Ez van, elszámoltam a távolságot és talán az energiámat is, de nem szabad feladni. Fáradt, de még mindig jobb formában voltam, mint azt korábban reméltem. A szintidőn belüli teljesítésnek akkor is meg kell lennie!

Hosszan és kényelmetlenül emelkedik már a sárga jelzés ilyen fáradtan. A pontos útvonalat korábban nem nyálaztam végig, de egy kereszteződés után jöttem rá, hogy a következő kilométereket is ismerem a Gerecse ötvenről. Nem a kedvencem, pedig akkor még a túra elejéhez tartozik, amikor friss vagyok. Csak éppen nagy a tömeg, hosszú, monoton és nem túl látványos. A sötétben lámpafénynél legalább nem látok sokat.

Próbáltam erősíteni a tempón, végül nagy nehezen elértem az utolsó ellenőrző pontot (91 km és 3:10 körül) ami Baji vadászház, vagy Szent Péter templomrom néven is ismert. Hangulatos tábortűz mellett csendben melegedtek a túrázók. Kicsit én is beálltam a füstbe (szépre száll...), mert ott volt csak helyem letenni a táskámat. Ettem gyorsan két Sportszeletet, az talán már kitart a végéig.

Egy könnyű lejtővel indult az utolsó 7 km ami szépen lassan átváltott egy meredek, köves szurdokba. Ez hiányzott így a végére, nem számítottam rá. Kicsit már nehezen hajlik ilyenkor az ember lába. A kövek csúsznak, fáradtan kell egyensúlyozni lefelé és néhol elég közel van az árok széle is. Engedtem is előre a mögöttem jövőket, mert lassú voltam. Leérve a szurdok aljára, Baj szélső utcáin már javult a helyzet. Feltettem a túrabotokra a gumivégeket és csendben suhantam. A könnyű lejtő lassan síkra váltott, én pedig határozottan követtem az előttem kemény tempót tartó túratársat. Meg kell, hogy legyen a 22 óra, sőt, talán...

Rohantunk, mégis lassan telt a hajnalodó fényekben az utolsó 3 és fél km. Nem tudtam ugyanis, hogy pontosan hova kell menni, de a telefont már nem akarózott elővenni. Maradtam hát szélárnyékban egészen a célig. Jót nevettem egy túratárson, ahogy Baj határában a település határát jelző táblánál szelfizik. Itt már nincs Baj, vagy mégis? Nézőpont kérdése, de a lényeg, hogy a cél már közel van.

Hajnali 4:33-kor csippant a kártyám a célban és meg is kaptam az áhított kitűzőt és oklevelet. 21 óra 44 perc lett a hivatalos időm. Elsőbálozóként tökéletesen elégedett vagyok vele, főleg úgy, hogy még egyszer ilyen jó időt szerintem nem fogok menni.

Egyszerűen minden tökéletesen összeállt erre a napra. Pénteken kipihentem magam és szombaton jól keltem. Jó passzban voltam, fejben összeszedett és friss voltam végig. Magam is meglepődtem, hogy a testem ennyire jól viselte a duplázást. Minden fáradság ellenére - akármilyen nevetségesen is hangzik 100 km gyaloglás esetén - nem szenvedés, hanem egy nagyon jó erőpróba volt a Kinizsi Százas.

Ellenőrző pontokra érkezés (hivatalos mérés szerint) az itiner távolság adatai alapján ( * Hosszú-hegyen szerintem távolabb került az eredetileg jelzettnél, kb 17 km-hez)

Start (0 km): 06:49
1. ep - Hosszú-hegy (15 km*): 10:01
2. ep - Pilis-nyereg (25,5 km): 11:49
3. ep - Nagy-Gete (41,6 km): 15:15
4. ep - Mogyorósbánya (50,2 km): 17:45
5. ep - Bánya-hegy (70,8 km): 22:51
6. ep - Koldusszállás (81,8 km): 01:06
7. ep - Baji vadászház (91 km): 03:09
Cél (98,1 km): 04:33

És akkor a végére, mint egy utóiratként néhány további, inkább technikai részletek. Ezek is inkább magamnak feljegyzések, az olvasóknak annyira már nem érdekesek.

Az elmúlt hetekben elég hűvös volt. Én kifejezetten szeretem a 8-12 fokos időjárást, ekkor már simán pólóban vagyok. Több hét hűvös után egyik napról a másikra hirtelen beesett a 24 fok körüli hőmérséklet, na az nem könnyíti meg az ember dolgát. Oda is kellett figyelnem a frissítésre.

A nagy meleg miatt a tervezettnél hamarabb kezdtem inni izót és ez érezhetően használt is, de általánosan a folyamatos folyadékbevitel nagyon fontos volt:

2*0,25 l energiaital
3*0,6 l izotóniás ital
1*0,5 l alkoholmentes "sör"
3*0,5 l kóla
2 l + 1,5 l + 1,5 l + 1,5 l víz (kb 1 litert hoztam haza)
2*0,2 l levendula szörp
2*0,3 l szörp
3*0,3 l tea

A fenti lista alapján összesen 11,7 liter folyadékot ittam meg a túra alatt. Így utólag átszámolva több, mint gondoltam, de hazaérve még egy litert megittam lefekvés előtt.

Étkezés szempontjából pénteken kezdődött a túra egy szabadnappal és kiadós tészta evéssel. Szombaton még jól megreggeliztem, aztán indulás. Kellett volna, de a túra alatt komolyabb táplálékot már alig ettem. 3 banán fogyott, a negyediket hazahoztam. A Sportszelet az már többszörösen bevált nálam. Ugyan úgy bizonyított már az energia zselé [link], ami még a nap első felében fogyott jobban. Az esti időszakban főleg egy gyümölcsös zselészelet toltam [link]. Egyszerű leveles sajtosrudat vittem még magammal, de az út második felében alig csúszott. Sebaj, ma reggel a lefekvés előtti "vacsorára" még jó volt itthon. Két tasak kesudiót ettem még. Drága, de más olajos magot nem kívántam.

Az elmúlt hónapokban nem volt szerencsém a cipőkkel és a zoknikkal, ezért most visszaváltottam egy korábban már használt, jóval egyszerűbb típusra. Nem akartam kísérletezni. Messze nem ilyen távokra és időtartamra van tervezve, de korábban minimális kompromisszumokkal bevált 50 km-ig. A technikai zoknikkal sem volt szerencsém, ezért a cipővel már korábban kipróbált, immáron kb. 3 éves, kitaposott, bekopott vastag CAT munkászoknit vettem fel ismét. Leszámítva a lábujjaknál lévő varrás vastagabb anyagát, szinte tökéletes kombinációt alkotott a kettő. Oké, az utolsó aszfaltos kilométereken a cipő talpán lévő összes bütyköt mm pontossággal éreztem, de ettől eltekintve nem volt gond. Mindenesetre cipő nélkül, zokniban jöttem haza. A nap legjobb része az alvás előtt az volt, ahogy az apró kavicsok masszírozták a talpamat.

A túra elején még idő kellett amíg a cipőfűző feszességét beállítottam és a lábam is megdagadjon. Aztán a Getén igazítottam zoknin, Pusztamaróton pedig cseréltem. A zokni varrása a jobb kisujjamon csinált egy vízhólyagot és a lábfej elülső részén apróbb, kezdődő hólyagok vannak. A lényeg azonban, hogy 85 km-ig nem volt gond a sarkaimnál. Ekkor kezdtem csak érezni a dörzsölést és lett is végül egy-egy kisebb vízhólyag. Ekkor már nem álltam meg a zoknit igazgatni. Ahhoz képest, hogy előző túrákon mi volt a másik cipővel, ez akkor és abban a helyzetben már semmit sem számított. Nem használtam amúgy semmi extra praktikát, nem kentem vazelinnel/lanolinnal a lábamat, nem hintőporoztam, semmit nem csináltam a zokni igazításon és egy cserén kívül.

Sérülés nem történt, a térdem is bírta, pedig 30 km-nél a Kesztölc előtti lejtőn már szólt, hogy ő is létezik. Aztán elmúlt és éjszaka éreztem még egy nagyon kicsit. Amúgy nem volt vele gond.

Egyedül a jobb combtövemben dörzsölt ki egy kicsit a nadrág, vagy a boxer, vagy a kettőnek valamilyen redője, de pár nap, egy kis kenőcs és rendbe jön. A műszálas póló kezdte kicsit dörzsölni a bimbókat, de a Pusztamarótnál felvett aláöltözet ezen is segített.

Ma reggel hamar hazaértem. Fürödtem és aludtam pár órát és jó állapotban vagyok. Az a jóleső kimerültségem van bennem. A lábaim egy kicsit merevek, de mégis egész jól mozgok. Pár másodperc bejáratódás kell, aztán minden oké. A saját kondíciómat figyelembe véve kellemes meglepetés volt ez a túra!

Hozzászólások

(#1) UnA


UnA
Korrektor

Gratulálok.

Ennek ellenére szerintem ez a 100 km már túlzás, és felesleges erőfeszítést ró a szervezetre, még akkor is, ha edzett vagy.

(#2) ncc1701


ncc1701
addikt

Nem piskóta! :)

Kajára jobban kellene figyelned. A zselé hamar kipörög, ilyesmire nem alapoznék, próbálnék folyamatosan enni valami lassan felszívódó szénhidrátot.

Én a balaton körbebicajozása alatt szoktam meginni 6-7 liter vizet. :) De az bruttó 10 óra alatt le van tudva.

[ Szerkesztve ]

(#3) zoo8800


zoo8800
veterán

Gratulálok! :)
Én a 40-es résztávon mentem eddig, nekem az is elég.

Rip & Tear

(#4) wetomi


wetomi
aktív tag

(#1) UnA: Köszönöm! Értem, hogy mire gondolsz a fölösleges terhelés kapcsán, de szerintem ennyire nem rossz a helyzet. Vannak nehezebb túrák is az országban pl a Kazinczy 200.

Még a Kevélyről csúszkáltunk le Csobánka felé, amikor a mögöttem lévők arról beszélgettek, hogy 2 közül melyik külföldi (valami cseh, és német) túra jobb? Az 1000 km-es csehen csak átlagosan napi ~70 km-t kell menni két héten keresztül és tudsz pihenni, míg az 1200 km-es német (?) versenyen pedig átlagosan ~85-öt. Aztán nagy röhögve abban maradtak, hogy az 1000 eurós nevezés miatt az 1200-as német jobb, ott 1 km-re számolva olcsóbb a túra. Az ilyen elcsípett beszélgetések azért adnak egy hangulatot a túrához.

Amúgy meg honnan tudnám, hogy hol vannak a határaim, ha nem kezdem el keresni őket?

(#2) ncc1701: Igen, ha legközelebb ilyen távra fanyalodnék, akkor az étkezést át kell gondolnom. Pénteken pihentem és alaposan betésztáztam. Van némi fölösleg is rajtam, tudtam hol raktározni az energiát :D

A sima energiagél is gyorsan kipörög, az igaz. Éjszaka viszont nagyon éreztem, ahogy a gyümölcsös zselés cuccokat lapátoltam be magamba egyesével, hogy szinte órát lehetett volna állítani hozzájuk. 20-25 perc után, mintha nem is ettem volna. Amúgy finom, gyorsan felszívódik, szóval gyorsan ad energiát, de hosszútávra más is kell mellé. Most egyszerűen nagyobb falat alig csúszott le.

(#3) zoo8800: A 40-es is bőven elég tud lenni, olyan egészséges kompromisszum. A Kevélyek, a Pilis és Kesztölc felett a Kétágú-hegy és a lefelé vezető oldal. Gyönyörű a kilátás ezekről a helyekről.

[ Szerkesztve ]

(#5) Tothg86


Tothg86
tag

Gratulálok és óriási respect érte! Köszönöm az írást, mindig csodálom az ilyen "extrém" túrázókat. Szuper, hogy részletesen leírtad az utat, főleg a fejben lévő történéseket.
Én is túrázom, de nekem annyi a cél, hogy érezzük jól magunkat, illetve a szép csúcsok tudnak motiválni.
Miért vállaltad a túrát? Jó érzés gondolom ha sikerül, erre is képes vagyok. Egy időben elég "hülye" dolgok kezdtek ösztönözni. Előttem szóló kollegához hasonlóan én is körbetekertem a Balatont, mondjuk nekem első alkalommal sikerült egyszerre, és persze szép a Balaton, de az igazi örömet az adta, hogy milyen ügyes voltam, újabb szint sikerült magamhoz képest. Hegycsúcsokkal is voltam így, persze gyönyörűek, de valahol mégis az volt a motivációm egyik fő alapja, hogy újabb és újabb, magasabb és magasabb csúcsok sikerültek. Kellett egy idő, mire rájöjjek, magamnak már rég bizonyítottam, másoknak meg nem akarok.

Kicsit elkalandoztam, a motivációd érdekelne :)
Gratula még egyszer!

(#6) wetomi válasza Tothg86 (#5) üzenetére


wetomi
aktív tag

Mi volt a motiváció? Nehezen tudnám összefoglalni, inkább több különböző hatás eredője, amiből csak párat sorolnék fel:
Én is akartam valami "őrültséget" csinálni, ha lehet ilyen csúnyán mondani.
Az idén ez volt a 39 Kinizsi, szóval rajtam kívül már jó sokan megcsinálták. Ha nekik sikerült, nekem miért ne mehetne?
Nagyon vonzanak a hosszútávú teljesítménytúrák. Futónak dagadt vagyok, de a túrázáshoz nem feltétlenül.
Nagyon bíztam a fáradtság és az éjszakai monotonitás meditatív hatásában és bevált. Nagy élmény volt!

Szóval sok minden közrejátszott az indulásban, de a határozott teljesítési vágy segített.

És itt kiemelném a meditatív szót, amit a bejegyzés írása közben valahogy nem találtam. Most, hogy írtál beugrott. Tavaly júliusban tekertem én is a Balatonkört és annak kapcsán írtál az éjszakai tekerésedről és annak meditatív hatásáról pár szót. Akkor a fejembe vettem, hogy én is tekerek majd éjszaka a Balatonnál:

Egy július végi péntek este munka után vonatra ültem és éjjel fél 12 körül elindultam Balatonvilágosról az északi partra. Zivatart mondtak éjszakára, ami 20 perc múlva meg is érkezett. Egészen Balatonfüredig áztam éjszaka és alig tudtam haladni. Kenese és Fűzfő között a zárt erdős szakaszon olyan volt, mintha egy alagútban haladnék, Mint a sci-fi filmek a fénysebesség feletti effektje. A fejlámpám megvilágította az esőcseppeket (mint a csillagokat) és azon kívül semmit nem láttam, csak a feketeséget. Szarrá áztam.

Balatonfüredre érve már világosodott. Felmentem Sajkod felett a kilátóba, aztán Zánka, majd Monoszló irányába fel a Káli-medence felé. A hajnali nyugalomból lassan ébredt a környék, nem volt forgalom szinte még délelőtt sem. Végül Badacsonytördemicnél, 115 km körül döntöttem úgy, hogy nem megyek tovább. Közel 30 órája voltam már akkor ébren, úgyhogy a Szent György-hegy megkerülésével Tapolcán fejeztem be az utat valamikor kora délután.

Ez is egy olyan helyzet volt, ami a hosszú távú ébrenlét és fizikai munka miatt teljesen más élménnyé formál. Itt is csak mentem és nem gondoltam semmi másra. És ez egy rettentő jó érzés, amikor az ember kiüríti a fejét és kikapcsol. Ezért szeretem a hosszútávú túrákat.

(#7) Tothg86 válasza wetomi (#6) üzenetére


Tothg86
tag

Meditatív, valóban nagyon jó szó. Sajnálom, hogy nem jött jól össze az a Balaton kör. Jó időben más lett volna. De látom most ez a Kinizsi jól sikerült.
Nekem is szokott zene részlet járni a fejemben. Nagyon durva, néha órákon át ugyanaz, főleg monoton vagy nehéz szakaszokon. Viszont kétségkívül teljesen más lelki állapot, kiszakadsz időből, nagyon nyugtató és érdekes érzés.
Ráadásul szuper dolog egy nagy út után azt érezni, hogy enyém a világ, ekkora utat megtettem és még jól is érzem magam. Addiktív :)

(#8) Kisgépkezelő válasza Tothg86 (#7) üzenetére


Kisgépkezelő
aktív tag

Én szerintem igazából a fejemben szóló zene miatt szoktam le a túrázásról. :D Pedig régen azért Ilyen 30-50km-es túrákra, teljesen jó voltam, mint mondjuk a Kinizsi Dorogig, a Mecsek 50, Téli Mátra meg ilyesmik. Ott a Mátrában van/volt valami éjszakai túra. Gyöngyösről indult és oda is ér vissza az összes kisebb nagyobb kör. Az nagy élmény volt. Ugyanazt a három gitárriffet hallgatni órákon át, viszont nagyon idegesítő.

[ Szerkesztve ]

(#9) Tothg86 válasza Kisgépkezelő (#8) üzenetére


Tothg86
tag

:DD Vicces ezt hallani másoktól is. Nem csak én vagyok kettyós ezek szerint. Amire nagyon emlékszem (hasonló téma), hogy ástam árkot építkezésnél a gázcsőnek, na ott már rettentő idegesítő volt, hogy ugyanaz a zene megy órák óta.
Kéne erre valami tréninget csinálni, hogy lehet elérni, hogy legalább valami új riffet be lehessen rakni. Még az is lehet, hogy kereslet lenne rá, ráismernek a jelenségre tömegével a túrázók :DD

(#10) Kisgépkezelő válasza Tothg86 (#9) üzenetére


Kisgépkezelő
aktív tag

Magyarul dallamtapadásnak szokták hívni a jelenséget. Mindenféle figyelemelterelő gyakorlatot szoktak ajánlani ellene, de egy végtelen cserjésben állandó ritmusban baktatva, egy csapat szótlan ember közt nincs sokminden ami elterelné az ember figyelmét. Nyilván a legegyszerűbb másik riffeket kivülről bevinni, az un. "fülhallgató"-val, esetleg beszélgetést kezdeményezni valakivel. A legrosszabb amikor társaságban vagyok ezért nem érzem illendőnek bedugni a fülem, de már órák óta mindenki hallgat körülöttem mint a sír. :D

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2021 PROHARDVER Informatikai Kft.