Nem is az eső volt a probléma, hanem a térdem...

Dömösről indulva Prédikálószék és Pilisszentlászlón keresztül Vörös-kő és Leányfalu volt a tervezett útvonal. A rossz időjárás biztos bekövetkeztének teljes tudatában indultam el. Nem félek az esőtől. Álmosan pislogtam kifelé a busz ablakán. Szentendrénél piszok nagy zuhi volt reggel 7 körül, de Dömösre érve elcsendesedett. Megfordult a fejemben egy rövidítés, mert visszafordulni nem akartam, hiszen egy kis esőtől semmi baja sem lesz az embernek. A Rám-szakadék esőben nagy élmény lehet, Dobogókőről pedig busszal már hazajöttem volna. Végül mégis bevállaltam a meredek emelkedőt Prédikálószék felé.

Tavaly kétszer is jártam erre, de akkor fentről lefelé jöttem ezen az útvonalon. A meredeksége ugyan nem változott, de felfelé az eső áztatta kaptató elég izgalmas volt, még inkább fárasztó, de leginkább csúszós. A völgyben vagy már felhők, vagy még köd volt, nagyon különleges érzés kerülgetett a látványától, ahogy ki-be úszik a fák közé. Hiába a nappali világosság, egészen horror filmes volt.

A Vadálló-kövekig megtörtént a "bemelegítés", onnan már könnyebb volt az emelkedő. Egyben hidegebb is volt a szél és a csepergő eső miatt, de gyorsan elértem már a hegycsúcsot, Prédikálószéket. Hihetetlen nyugodt volt az erdő. Csak az esőcseppeket és a madarakat hallani. Emberek sehol, csak egy hülye, de az nem csapott nagy zajt... A csúcstól lefelé nyilallt bele először a jobb térdembe a fájdalom. Addig semmi gond nem volt.

Lassítottam, de megállni nem akartam, nem használt volna, mint később kiderült. Kiegyenesített lábbal rendben voltam, de ha egy kicsit hajlítani kellet, az már nagyon nem ok. Márpedig a sétáláshoz kicsit hajlítani kell. Sík szakaszon rendben volt, emelkedőn csak kicsit éreztem, ha éppen a jobb lábam terhelődött, de lejtőn lefelé nagyon sz.r.

Pilisszentlászlóig elvánszorogtam más lehetőség híján. Ha megálltam, érzem, hogy húzódik, merevedik a térdem. Tovább tudtam volna menni, de kérdés, hogy másnap fel tudok-e kelni. Nem kockáztattam. Szerencsére csak 10 percet kellett várni a buszra. Szentendrén a leszállás nem volt kellemes a kis pihenő után, pedig már fájdalom csillapítót is vettem be addig. A hévről lefelé megint viccesen léptem le és a mozgólépcsőn sem tolakodtam.

Húsvétkor a 38 km végén sem a térdemet éreztem, csak miután hazaértem és lepihentem (erről is várható írás). Két hete Budaörsön már könnyebb terepen is jelezte, ő bizony létezik, de akkor még nem tulajdonítottam neki jelentőséget. Már tudom, most jött el az orvos ideje. Ha más nem, legalább megerősíti a javíthatatlan gyártási hibát. Ma már nem terhelem tovább, kíváncsi vagyok a holnapra, hogy fogok lábra állni.

A végeredmény 10,6 km és 560 méter szint összesen 3 és fél óra alatt busztól-buszig.
wetomi - természet 1:1
1 pont nekem, mert nem futamított meg az eső és 1 pont a természetnek, mert ki..szott a térdemmel.