2019. május 25., szombat

Gyorskeresés

Felemás vasárnap fél túrával

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Nem is az eső volt a probléma, hanem a térdem...

Dömösről indulva Prédikálószék és Pilisszentlászlón keresztül Vörös-kő és Leányfalu volt a tervezett útvonal. A rossz időjárás biztos bekövetkeztének teljes tudatában indultam el. Nem félek az esőtől. Álmosan pislogtam kifelé a busz ablakán. Szentendrénél piszok nagy zuhi volt reggel 7 körül, de Dömösre érve elcsendesedett. Megfordult a fejemben egy rövidítés, mert visszafordulni nem akartam, hiszen egy kis esőtől semmi baja sem lesz az embernek. A Rám-szakadék esőben nagy élmény lehet, Dobogókőről pedig busszal már hazajöttem volna. Végül mégis bevállaltam a meredek emelkedőt Prédikálószék felé.

Tavaly kétszer is jártam erre, de akkor fentről lefelé jöttem ezen az útvonalon. A meredeksége ugyan nem változott, de felfelé az eső áztatta kaptató elég izgalmas volt, még inkább fárasztó, de leginkább csúszós. A völgyben vagy már felhők, vagy még köd volt, nagyon különleges érzés kerülgetett a látványától, ahogy ki-be úszik a fák közé. Hiába a nappali világosság, egészen horror filmes volt.

A Vadálló-kövekig megtörtént a "bemelegítés", onnan már könnyebb volt az emelkedő. Egyben hidegebb is volt a szél és a csepergő eső miatt, de gyorsan elértem már a hegycsúcsot, Prédikálószéket. Hihetetlen nyugodt volt az erdő. Csak az esőcseppeket és a madarakat hallani. Emberek sehol, csak egy hülye, de az nem csapott nagy zajt... A csúcstól lefelé nyilallt bele először a jobb térdembe a fájdalom. Addig semmi gond nem volt.

Lassítottam, de megállni nem akartam, nem használt volna, mint később kiderült. Kiegyenesített lábbal rendben voltam, de ha egy kicsit hajlítani kellet, az már nagyon nem ok. Márpedig a sétáláshoz kicsit hajlítani kell. Sík szakaszon rendben volt, emelkedőn csak kicsit éreztem, ha éppen a jobb lábam terhelődött, de lejtőn lefelé nagyon sz.r.

Pilisszentlászlóig elvánszorogtam más lehetőség híján. Ha megálltam, érzem, hogy húzódik, merevedik a térdem. Tovább tudtam volna menni, de kérdés, hogy másnap fel tudok-e kelni. Nem kockáztattam. Szerencsére csak 10 percet kellett várni a buszra. Szentendrén a leszállás nem volt kellemes a kis pihenő után, pedig már fájdalom csillapítót is vettem be addig. A hévről lefelé megint viccesen léptem le és a mozgólépcsőn sem tolakodtam.

Húsvétkor a 38 km végén sem a térdemet éreztem, csak miután hazaértem és lepihentem (erről is várható írás). Két hete Budaörsön már könnyebb terepen is jelezte, ő bizony létezik, de akkor még nem tulajdonítottam neki jelentőséget. Már tudom, most jött el az orvos ideje. Ha más nem, legalább megerősíti a javíthatatlan gyártási hibát. Ma már nem terhelem tovább, kíváncsi vagyok a holnapra, hogy fogok lábra állni.

A végeredmény 10,6 km és 560 méter szint összesen 3 és fél óra alatt busztól-buszig.
wetomi - természet 1:1
1 pont nekem, mert nem futamított meg az eső és 1 pont a természetnek, mert ki..szott a térdemmel.

Hozzászólások

(#1) halkow


halkow
(őstag)

szép túra :) máskor vigyél pár szem porcerőt

Alcatel onetouch idol2s the king

(#2) wetomi válasza halkow (#1) üzenetére


wetomi
(fanatikus tag)
LOGOUT blog

3 hónapja szedem...
Nagyon szép volt az erdő, bánom, hogy nem tudtam folytatni. Látva most az időjárást, viszont örülök is egyben.

(#3) II.Démonlord


II.Démonlord
(tag)
LOGOUT blog

Mára én is terveztem egy túrát itt a környéken, igaz kerékpárral, de reggel mikor láttam, hogy esik az eső nem volt kedvem elindulni :)

A képek egyébként jól néznek ki, főleg a második :)

(#4) Penty


Penty
(fanatikus tag)

Milyen cipőben túrázol ilyen esős, sáros időben? Sima túracipő (amit utána órákig sikálhat az ember, mikor hazaér), vagy valami gumicsizma-féleség?

(#5) wetomi válasza II.Démonlord (#3) üzenetére


wetomi
(fanatikus tag)
LOGOUT blog

Hajnalban fél órán keresztül nézegettem a radarképet és a webkamerákat a környéken, hogy mire számíthatok. Mikor kiértem Újpestre, akkor már iszonyú sötét volt az égbolt délnyugat felé. Akkor még nem esett, így felszálltam a buszra. A későbbi csöpörgés nem volt veszélyes, ennyi esőt bármikor kaphattam volna egy gyors nyári záporban is.

(#4) Penty:
Egyszerű acélbetétes bakancsban, pillanatnyilag egy Phantom boots. Kitaposott, jól tartja a bokámat, nem ázik át könnyen és most nagyon jól jött a talpa, volt tapadása. Jól takarítható. Bár gyanítom neki is köze van a térdfájásomhoz, hiába hordom már hónapok óta a konkrét példányt.
Márciusban még a régi Ironside-ban toltam, a favágók által felszántott erdőben eső után nagyon jól jött az is.

Rövidebb túrákra jók, mondjuk 15km-ig. Afölött mindenképpen kényelmes, könnyű túrabakancs kell.

[ Szerkesztve ]

(#6) Penty válasza wetomi (#5) üzenetére


Penty
(fanatikus tag)

Na, akkor nekem is be kell szereznem valami hasonlót, mert az esős időben való túrázástól csak az tart vissza, hogy csak egy sima túracipőm van, ami ugyan vízálló, meg minden, de azért nem szívesen megyek be vele a combosabb sárba.
Köszi szépen az infót!

(#7) wetomi válasza Penty (#6) üzenetére


wetomi
(fanatikus tag)
LOGOUT blog

Ennyire azért ne vedd ajánlásnak. Ilyen időben praktikus ugyan a tisztán tartás miatt, de nehéz és sok megszokást igényel. Egy gumicsizmánál mindenképpen jobb, de inkább nézz utána túraboltokban is, kérdezz utána hozzáértőknél is.

(#8) Penty válasza wetomi (#7) üzenetére


Penty
(fanatikus tag)

Persze, én is így gondoltam. :)

(#9) TR3


TR3
(kvázi-tag)

Én is pont így voltam a térdemmel, felfelé vagy síkban nem éreztem semmit, lefelé meg alig bírtam levánszorogni a hegyről. Ha a térded külső oldaláról sugárzik a fájdalom, akkor szinte biztos hogy az iliotibiális szalagod okozza a problémát. Ez elég gyakori probléma hosszútávfutóknál, de nekem is a túrázástól jött elő. A jó hír, néhány hét nyújtástól általában teljesen rendbe jön. Bővebben itt olvashatsz róla: Külső térdfájdalom, avagy az iliotibiális szalag „dörzsölődés” (ITBFS)

[ Szerkesztve ]

(#10) wetomi válasza TR3 (#9) üzenetére


wetomi
(fanatikus tag)
LOGOUT blog

Köszönöm, tökéletesen eltaláltad a problémát. Most kora este kezdtem érezni a "kattogást" is a fájdalmon kívül, de így már jobban látom, mi a gond. :R

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.