52 km gyalog, télen, éjszaka, számomra ismeretlen terepen: Bükki Kihívás. A nehézsége ellenére minden percét megérte a túra, miközben találkozhattam az olvadó hó minden fajtájával.

Teljesen véletlenül futottam bele a túraleírásba még 2018 novemberében, de azonnal tudtam, hogy mennem kell. Szerencsém volt, mert a tudatosan alacsonyan tartott létszám (összesen 500 fő a három távon) ellenére a december eleji regisztrációba befértem. Kb fél óra alatt telt be a két kisebb és talán háromnegyed óra alatt a nagyobb táv. Eddig a pontig igazán nem is gondoltam bele, hogy mire vállalkoztam.

Forrás: az esemény facebook oldala

Szinte alig jártam a Bükkben, azt is évekkel korábban és más részén, de nem féltem a tájékozódástól. A térképről könnyen tanulható volt az útvonal, a telefonra pedig letöltöttem a tracket, így azt is követhettem. Utólag azt mondom, hogy a jelzések jól festettek, jól láthatóak voltak és ha egyedül voltam, a hóban kitaposott ösvény is segített. Az éjszakára tekintettel fényképek most alig készültek, így nagyrészt az első néhány kilométerről tudtam csak válogatni párat.

A regisztráció után igazán csak január közepén kezdett foglalkoztatni a túra és annak részletei. Sikerült megint megfázni januárban és az idei Téli Mátrát éppen ezért is adtam fel egy héttel korábban. Akkor már tudtam, hogy jobb ha nem hajtom szét magam, mert szükség lesz minden erőmre. Igen, néha hátra kell lépni, tudni kell "veszíteni" egy későbbi sikeres teljesítésért. Megérte.

A rendezők által kiadott térkép

A következő egy hétben folyamatosan az időjárás jelentést néztem. Nem voltak szépek az előjelek, de végül szerencsénk volt. Elérkezett az indulás napja, február 2. szombat. Kifejezetten jól esett, hogy végre nem kellett korán kelni és rohanni a túra miatt. A délután 3-as rajtra volt időm kényelmesen elbuszozni Felsőtárkányba. 2-re értem oda. Családias hangulat fogadott a faluházban, majd apránként elkezdtek szállingózni az emberek. Valamiért furcsán idegennek hatott, de mégis jól éreztem magam.

És az itinerből a szintmetszet

Nagyjából 50-60 fős csoporttal indultunk meg 15:00-kor-kor. A terepfutók és a többi kemény tt-s rögtön elmentek az elején, míg én a saját nem létező kondíciómmal közepes tempóban haladtam. Ekkor még bőven világos és többnyire normál állagú hó volt a völgyben.

3 km után kezdődött egy meredek, havas emelkedő. Ekkor vettem fel a csúszásgátló hóláncomat, majd kb. 20 méter és egy kanyar után szinte el is tűnt a hó az ösvényről. Sebaj, a nedves avarban, a puha talajon is hasznos volt a hómacska, néhány száz méter után amúgy is visszatért a hó. Az emelkedőn lassan haladtam, nem voltam jó formában. Szép volt ez erdő behavazva, de nem volt könnyű haladni a hóban, kiveszi az ember erejét. Szerencsére ekkorra már kitaposták az ösvényt az előttem haladók.

17:00 körül vettem fel a fejlámpát. Ekkor kezdődött a latyakosabb szakasz, így jó volt látni hova lép az ember. 17:32 körül értem el az első ellenőrző pontot 10,5 km-nél, a Tamás kutat. Kicsit rosszul esett, hogy a kitérő mélyen lent van, mert az azt jelentette, hogy vissza kell majd mászni a mély, 20-25 centi vastag hóban. Ez is már nagyjából ki volt taposva, de csak egy ember szélességben. A kitérő miatt viszont szembe forgalom is volt.

A meleg tea nagyon jól esett, ettem is pár falatot, majd kissé rezignáltan haladtam tovább. Hajtott az éjszakai kaland, de már nem voltam túl lelkes, beletörődtem a sorsomba. Innentől keskenyebb volt az ösvény, néhol majdnem ráborultak a bokrok. 16 km-től ismét kissé kinyílt a tér, egy réten haladtunk át. Előttem egy túratárs alig pislákoló fénnyel lépdelt. Gondoltam biztos élvezi a sötétet, át is kapcsoltam a fejlámpámat pirosra, hogy ne zavarjam a látási viszonyokat és nekem is szokja a szemem a sötétet. Kérdeztem is a világításáról, de a válasz egyszerű volt, lemerült az elem a lámpájában. Sebaj, az a pár száz méter sötét kellett nekem, végül inkább visszakapcsoltam a fényt. Egy darabig együtt haladtunk, de Bánkút előtt elhúzott, ahogy megálltam enni pár falatot.

Ahogy egyre magasabbra értem, kezdődött az áztató hó és a vastag latyak közötti átmenet. Hogy már most, vagy csak pár km-rel később ázott át a bakancsom, nem emlékszek, de így mentem végig. Nem volt kellemes. Hiába, a szokatlan téli meleg most nem segített. Nézni kellett, hova lép az ember, hogy kevesebb vizet kapjon, főleg az utolsó pár száz méteren.

Bánkút közelében kezdtem fázni. Erősödött a szél odafent, ahogy azt korábban jósolták. Fent a csúcs közelében kevésbé védett a terület. Ekkor már elégé tele volt a hócipőm, pedig még félúton sem jártam.. Fáradt voltam, elegem volt. Itt lehetett a holtpont, ahogy 20:15-kor elértem 20 km-nél a második ellenőrző pontot, a bánkúti turistaházat.

Eredetileg 4 km/órás átlagsebességgel, így 13 órás teljesítéssel számoltam (talán kissé naivan). Ehhez viszonyítva negyed óra késéssel értem be és a pihenő miatt további negyed órával később indultam tovább. Itt engedtem el a 13 órát. A kondícióm még éppen elegendő is lett volna ehhez, de az útviszonyok nem engedték. Sapkát cseréltem, felvettem egy polár felsőt és irány tovább.

Bánkútról a következő 4-5 km-t nagyjából végigkáromkodtam. Alapból volt fent 20-25 centi hó. Az úton vékony rétegben ez el volt takarítva, vagy már le volt taposva, de néhol még így is jó 10 centi vastagon állt a latyak, ahogy a melegben kezdett olvadni.

Mint említettem, az olvadó hó és a latyak több fajtájával is találkoztam. A teljesség igénye nélkül a következőkkel: 1-2 centis latyak, 10-12 centis latyak. Nagy víztartalmú, de még a formáját megtartó latyak (ebből volt a legtöbb). Alul jégrétegen lévő pár centi olvadék víz, és ugyan ez, csak nem jéggel, hanem latyakkal. Ez a kettő azért volt jó, mert sötétben, lámpafénynél össze lehetett keverni a tükörjéggel (kevés jég volt, könnyű volt tippelni. Mivel az út mellett ott volt a vastagabb hóréteg, a víz nem folyt le. Jobb esetben megállt a keréknyomokban és középen maradt egy havas, letaposott réteg, jobb esetben jeges alapokkal. A rosszabb változat az volt, amikor a vastag hó alatt állt az olvadékvíz, amit nem lát az ember.

Választhattam volna, hogy megyek az út mellett az érintetlen hóban, de egyrészt ott még nehezebb haladni, másrészt fogalmam nem volt, hogy a hó alatt vizes kátyú, kövek, sár, vagy bármi más van... Maradt latyak.

A Kis-Sár völgytől felfelé végre ismét a hó került előtérbe. Itt megint az volt a nehezítő körülmény, hogy többnyire egy keskeny, egyszemélyes nyomvonal lett kitaposva. Mellette pedig a vastag hó volt. A vizes hó jól tömörödött, de nem egyenletesen, így az ember lába csúszkált. Néha keresztbe, néha csak oldalra ki. Így nem lehet haladni. Az éjszaka során nagyon sokat segített a hólánc, de vannak olyan esetek, amikor az sem old meg minden problémát. Jó szolgálatot tettek a túrabotok is, a harmadik és negyedik lábak. Nagy szükség volt rájuk.

Valahogy 26 km környékén, egy emelkedőn felfelé futottam össze Lacival (egy időben indultunk, már a túra elejétől kerülgettük egymást). Addig kis kivételtől eltekintve egyedül mentem. Az emelkedőn felfelé ismét lassultam. Ő reflexből engedett volna előre, de mondom nem vagyok olyan gyors. Ha nem zavarja, hogy a háta mögött lihegek, akkor az ő tempója tökéletes lesz. Végül együtt mentünk egészen célig. A tempónk, a ritmusunk közel egyforma volt, mert nekem ekkor már "csak" a teljesítés volt a cél és nem az időeredmény hajkurászása. Laci szinte méterre pontosan ismerte a környéket, szimpatikus tapasztalt túrázó.

A túrázáskor én fejben mindig erősebb vagyok, mint fizikailag, ami általában ott jelentkezik, hogy többet vállalok, mint ami az edzettségemhez ideális lenne. Ezért alapvetően nem aggódtam a hosszú éjszakai túra miatt sem. A valóságban viszont sokkal lassabban teltek a kilométerek, mint azt reméltem.

Az éjszakai sötét miatt nem lehet nézelődni, mert a lámpafényen kívül semmit nem látni. Sokkal ingerszegényebb a környezet. Csak a fejlámpám fényfoltját néztem az úton és arra figyeltem, hova lépjek. A sötétben pedig nem talál az ember viszonyítási pontot, amihez az eltelt távolságot tudná hasonlítani. Oké, ott a térkép, az útjelző táblák, de akkor is kell valamilyen látható térbeli pont. Ezt a hatás erősítette az, hogy először jártam a környéken és nem tudtam pontosan felmérni, mi milyen messze van. Biztosan ismeritek az érzést, amikor először jártok valamerre, hogy minden sokkal hosszabbnak érződik. És bizony a nehéz útviszonyok miatt eleve lassan haladtunk.

Már a túra elején is volt bőven latyak

Szóval számomra nehezen, de elértük a Tar-kőt (27 km), majd 22:57-kor 29 km-nél a harmadik ep-t, a Kis-virágos hegyet és az igazoláshoz kirakott zsírkrétát. Meredek és köves terep következett, a Tar-kőtől több kilátóponttal. Nyilván nappal sokkal többet látni, de éjszaka, telefonnal viszont fényképezhetetlen. A távolban azért folyamatosan ott pislákoltak Felsőtárkány és Eger fényei. Nagyon hangulatos volt.

A "kövek" miatt változatosan, de ugyan olyan lassan értük el 0:29-kor a 33 km-nél a negyedik ep-t, az Őr-kő házat. Ismét csak életmentő volt a meleg tea. Tökéletes cukortartalommal és hőmérséklettel. Innen szinte már csak lefelé kellett menni. A szintemelkedés legnagyobb részén már túl voltunk, a túrázók többsége is elhagyott minket (Az Őr-kő háznál és később a Guba háznál is 30-an voltak még mögöttünk).

Első EP: Tamás kút

Az eredeti elképzelésem szerint itt a hosszú, itiner szerint majd' 10 km-es lejtőn szerettem volna belehúzni és időt gyűjteni, de nem nagyon sikerült. Az útviszonyok továbbra is változatosak voltak: vastag hó meredek lejtővel, széles dózerút különféle vastagságú hó/latyak réteggel és egy kevés hó nélküli út és változó mennyiségű maradék jéggel.

Én már fáradt voltam, elegem is volt az egészből. Csak arra tudtam gondolni, hogy végre száraz ruhába átöltözzek. Laci pedig saját elmondása szerint sokat tud menni, strapabíró, de alapvetően lassú léptű. Szerintem azért néhol igencsak belehúzott, de az itiner szerint 42,5 km-nél lévő Guba házig végül nem sikerült annyi előnyt gyűjteni, mint reméltük. Hajnali 3:05-re értünk oda a házhoz. Itt is kedves volt a személyzet és nagyon finom a tea. Még 10 km volt hátra.

Nagyjából ennyit láttam a túra nagyobb részén

Innen még a korábbinál is lassabban teltek a kilométerek. Az utolsó két emelkedőn viszont gyorsabban és egyszerűbben átjutottunk, mint azt reméltem. Meglepő módon szinte az egész túrán elkerült minket a sár a rengeteg olvadékvíz ellenére. Ezen a környéken volt néhol egy kevés, de teljesen vállalható volt. Furcsa volt, ahogy kavargott a levegő az erdőben. Néhol fáztam, aztán jött egy 5-8 fokkal melegebb légáramlat, ami szinte fejbe vágta az embert.

Az utolsó ellenőrző pontig a Varró-házig még próbáltunk sietni. 5:19-kor értük el, majd innen már egy kényelmes sétával jutottunk el a faluházig. 5:50-kor értünk célba február 3-án, vasárnap. A menetidő 14 óra 50 perc lett, a 15:30-as szintidőn belül. Igazából ilyen csúszós, latyakos körülmények között nem is tudtam volna sokkal jobbat menni. Talán egy fél órát foghattam volna apránként, de jobb volt elengedni az idő hajszolását, anélkül is volt dolgom és nem is voltam elég jó formában hozzá.

Felsőtárkány és Eger fényei. Igen, tudom, ilyen kevés fényben nem illik telefonnal fényképezni

A faluházban ekkor már kevesen voltak. A többség beért és haza is ment. Továbbra is csendes, családias hangulat, kellemes légkör fogadott. Végre átöltözhettem száraz ruhába. Mintha kicseréltek volna, egy megváltás volt. Ettem, ittam, pihentem, nem siettem. A buszomra bőven volt időm. Hallgattam az embereket, a régi ismerősök beszélgetését, a szervezőket és ahogy az utolsó túrázókat várják.

Az éjszakai ébrenléttel nem volt gond, túra közben simán ébren maradtam. Hazafelé a vonaton tört rám az álmosság érthető okokból, a téli terep bőven kivette az energiámat. Most délután aludtam is rá pár órát, de nem lesz gond az esti folytatással sem.

A kitűző a legfontosabb, de a szokásos oklevél mellett ritka kivételként pólót is kaptunk

A szervezés és az ellátás nagyon jó volt. Kedves voltak az ellenőrző pontokon a segítők is. Ezúton is köszönöm mindannyiuk munkáját!

*szerk: Hamar felkerültek a hivatalos teljesítési adatok a túra oldalára. Vannak brutális idők. Minden elismerésem a többi teljesítőnek, akár terepfutó, akár "csak gyalogos".

52 km távolság és 1625 m szintemelkedés a hivatalos adatok szerint. Mentem már korábban is ilyen nagyságrendben, de az útviszonyok miatt szerintem nehéz volt a túra. Laci elmondása szerint az "átlag" tavaszi/őszi túrákhoz képest 1,2 - 1,3-as szorzója volt a nehézségnek, ami elsősorban a teljesítési időben mutatkozott most meg. Tőlem most a teljesítésre futotta.

Minden fáradtság ellenére nem bántam meg a túrát az élmény miatt. Megérte minden percét. Remélem jövőre is visszajutok!