A következő cikk megírásával már több, mint egy éve tartozom, ideje volt hát összeszedni magam. Annyi előnye volt az eltel időszaknak, hogy további élményeket is szerezhettem és volt lehetősége nagyrészt leülepedni a gondolataimnak.

Alapvetően egy élménybeszámolót olvashattok. Nem én fogom feltalálni a spanyolviaszt és nem is itt születnek a nagy igazságok. Témaindítónak vetek fel néhány gondolatot, kíváncsi vagyok a véleményetekre. Remélem van az olvasók között gyakorló szülő, hozzám hasonlóan a határról szemlélődő, vagy akár még az érintett fiatalabb korosztályból is, hogy minél több szempontot hallhassunk.

Digitális bennszülött, cyberbullying, digitális zaklatás, digitális lábnyom. Csak néhány kifejezés az amúgy szerteágazó témából, amivel szerencsére egyre gyakrabban lehet találkozni a mindennapokban is. A továbbiakban általánosan csak biztonságos internet használatként hivatkozok rá.

Bevallom, most is nehéz helyzetben érzem magam, mivel 29 évesen bizonyos értelemben együtt nőttem fel az internettel, együtt fejlődtünk, változtunk (jobb-rosszabb irányba) az elmúlt kb. 17 évben amióta találkoztunk. Nagyon sok területet készség szinten használok, míg más területektől - gondolok itt elsősorban a közösségi oldalakra - kissé konzervatívan, de tudatosan távol tartom magam.

2017 szeptember 12-én, az elmúlt egy évben immáron harmadik alkalommal volt lehetőségem a Telenor vállalati felelősségvállalási programjában előadást tartani gyerekeknek biztonságos és tudatos internet használattal, a digitális zaklatással és a digitális lábnyommal kapcsolattal.

A problémám az, hogy ha 1 évvel ez előtt megkérdeztetek volna, hogy mi az amit én tudatos/biztonságos internet használat alatt értek, igazából a "közhelyeken" kívül mást nem tudtam volna pontosan felsorolni. Egyszerűen saját/más kárán megtanultam, rám ragadt az évek során a tapasztalatot, de se egy definíción, se az átfogó magyarázaton nem gondolkoztam korábban.

Itt vannak azonban a fiatalok, a digitális bennszülöttek, akik azonnal a sűrűjébe csöppennek bele és azonnal rengeteg hatás éri őket nagyon rövid idő alatt. Akár már óvodában is a kezükbe kerülhet a családi okostelefon, tablet, számítógép, internet... Az iskolától kezdve pedig szinte "kötelező" lett az okostelefon. A fiatalok mellett pedig nem kell elfelejteni az idősebb korosztályt sem, akik az elmúlt években, vagy tízen x évben csöppentek bele ebbe a világba, mégis a ritka használat miatt csak lassan rázódtak bele. Van közös terület ami mindenkit érint, de a gyerekekre alapvetően több veszély leselkedik.

Kihez forduljon a gyerek, ha kérdése van? Kortársaihoz, a testvérhez, szülőhöz, tanárhoz? Azt mondjuk, hogy a szülőhöz és a tanárhoz, de általánosságban az idősebbhez. Nehéz ugyanakkor a megfelelő tanácsot adni és gyerekeknek is a megfelelő felnőttet választani, hiszen a legtöbb felnőtt ember sem tudja a legtöbb esetben normálisan használni az internetet. Tudom, hogy nem várható el mindenkitől a pontos ismerete, de inkább kérdezzen és gondolkozzon, ne pedig támadjon ha nehézség merül fel.

Az előadás előtt mindenkinek, így nekem is volt egy elképzelésem mit is mondanék el. Előzetesen természetesen kaptunk felkészítést mind a már kész szakmai anyagból, mind a gyerekekből. Tekintve, hogy sem tanár nem vagyok, sem szülő, és még a közvetlen környezetemben is nagyon kevés gyerek van, vagy ritkán találkozok velük, ezért nekem minkét anyag nagyon hasznos volt.

A tananyag pedig csak ráébresztett, hogy mennyire összetett problémát ölel fel a biztonságos internetet használat.

A szakmai anyag gerincét a Tanárblog szerzői, Prievara Tibor és Nádori Gergely adták, de a gyerekekkel kapcsolatban nagy segítséget nyújtott a Hipersuli részéről Varga Krisztina és kollégái is. Ezúton is köszönöm a munkájukat! Prievara Tiborról egy rövid portré videót az indexen is megnézhettek. Pedagógiai érdeklődésűeknek mindenképpen érdemes még a Tanárblogon is körbenézni, ha még nem ismeritek. Külön témaként most csak a 21. századi tanár. sorozatot emelném ki, de a hozzám hasonló laikusok is találhatnak hasznos érdekességeket.

Az első alkalommal egy átfogó, általánosabb előadást tartottam vidéken, egykori általános iskolámban 3-8. osztályig. Jó érzés volt visszamenni az öreg falak közé, ahol annak idején én is tanultam és nagyon jó volt találkozni egykori tanáraimmal is.

3 korosztálynak (3-4; 5-6; 7-8. osztály) 3 különböző szintű előadást kerekítve próbáltam felhívni a gyerekek figyelmét a lehetséges problémákra. A 3-4. osztályos csoportot nehezebb volt megfognom hiszen jó esetben még nem/alig kerültek kapcsolatba az internettel, így egyszerűbb gondolatokkal haladtunk. Az 5-6. osztályban kinyílt a csipájuk a srácoknak, bátrabban lehetett elővenni komolyabb témákat és talán a megszokott iskolai kereteknél lazább óra alatt könnyebb volt őket megfogni.

A délutáni időpontra tekintettel a 7-8. osztályban már fáradtak voltak a nap végén, de még sikerült velük beszélni pár szót a zaklatásról és a digitális lábnyomokról a közelgő felvételi és továbbtanulásra tekintettel. Prievara Tibor anyagaiban többször előkerül a digitális portfólió témája amit bizony ilyen idős korban már el lehet kezdeni építgetni. Itt lehet szó akár tanulmányi versenyek, iskolai kutatások anyagairól, de akár egy blogról, saját fotós albumról, vagy akár youtube csatornáról is.

Alapvetően a vírusokon, káros oldalakon, letöltéseken, jelszó megadáson csökkenő hangsúllyal és gyorsan túlléptünk, mert bár fontosak, de ezek mindennapos témák. Fontos volt beszélni a személyes adat fogalmáról is, hiszen az interneten szinte mindenhova kellene. Elég jól képben voltak a személyes adatokkal a gyerekek, de másra is kellett koncentrálnunk, amelyek még mindig a háttérben vannak.

Természetes, hogy a közösségi oldalakról is beszélnünk kellett. Az első, hogy megkérdeztem, kinek van már facebook regisztrációja? 5-6. osztályban már elég sok volt, így jött a kérdés, hogy tudják-e, csak 13 éves kor felett lehet regisztrálni rá? A reakciók lényege az volt, hogy nem foglalkoznak vele, megadtak kamu dátumot. Mondom, akkor ha már eleve hazugsággal indítjátok az online létetek egy elég jelentős szeletét, hogyan is bízhattok meg minden másban, amivel az interneten találkoztok? Konkrét választ nem kaptam csak pislogást és hebegés-habogást.

Tudom, hatásvadász csapda, de néha szükség van ilyenre...

A biztonságos internet használattal kapcsolatos programunk fő üzenete alapvetően nem a tiltás, hanem az, hogy bármit tesznek, bármit megosztanak a gyerekek (és a felnőttek, mindenki) az interneten, annak nyoma van és komoly következménye lehet. Éppen ezért először gondolkodjanak, ha kell, kérdezzenek, kérjenek segítséget.

Beszélnünk kellett azonban egy még komolyabb témáról is, amit könnyedén félvállról vehet akár gyerek, akár felnőtt is. A személyes adatok védelme miatt a fotók megosztása akár publikusan, akár néhány ismerős között aggályos lehet.

Sokszor elegendő lehet azonban az is, ha csak egyszerűen engedély nélkül osztunk meg valakiről képeket. Ha az a fotó egy viccesnek szánt, de esetleg félmeztelen kép, annak megosztása akár bűncselekménynek is minősülhet a gyerekpornográfia miatt. Hasonlóan komoly az újabb divat, a szakítás utáni bosszúpornó, ahol volt már magyar iskolás vonatkozása is, de a felnőttek között talán gyakoribb. Most csak ezt a salgótarjáni esetet tudom hivatkozni, de emlékeim szerint volt már egy gyulai eset is, ahol büntető eljárás indult fotók megosztása miatt. Ha megtaláljátok, kérlek linkeljétek.

Nagyon sok személyes információval rendelkezhetünk másokról, amivel nagy kárt lehet okozni. Gondolkodjunk már egy kicsit!

Annak idején persze nekem is megvolt az iwiw, a myvip, majd a facebook, de egy-két hülyeségtől eltekintve elég jól átvészeltem azt a kezdeti időszakot. Egyetemi legelején még használtam iwiw-et. Volt is néhány szerencsés eset, amikor egy-egy alkoholgőzös fáradt estén hosszan írt üzenet az elküldés helyett elveszett, mert a küldés gombra kattintva automatikusan kidobott az iwiw/firefox és nem maradt meg a levél. Utólag belegondolva mindegyik elveszett levéllel jobban jártam, mintha sikerül elküldeni.

Júliusban múlt 3 éve, hogy töröltem magam a facebookról. Annak idején kaptam is ezért hideget, meleget. (Aki akarja, nézzen utána, meg lehet találni: digitális lábnyom). Ha sokan nem is hiszik el, még mindig élek. Nyilván vannak az életnek olyan területei amit kommunikációs platformként nagyon leegyszerűsít, de így sem bánom, hogy nem vagyok fenn.

A gyerekek kegyetlenek. Én is az voltam, te is, mindenki, de jobb esetben legalább mi nem mi voltunk az áldozatok. Azonnal csúfolják, kiközösítik a másikat ha egy kicsit is különbözik. Ez régen is így volt, most is így van, de amíg régen jobb esetben otthon estére, vagy hétvégére nyugta volt, addig az internet miatt most folyamatosan, 0-24 óráig, az év minden napján el lehet érni a gyereket.

Találkoztam már vele ugyan, de számomra mégis újdonság volt a digitális zaklatás, vagy angolul a cyberbullying, mint jelenség. Pontosítok, nem maga a jelenség volt újdonság, hanem az, hogy annak mekkora a jelentősége, milyen komoly hatása van a elsősorban a gyerekekre, de akár még a felnőttekre is. Mivel alapvetően én már nem érzem magam a veszélyeztetett korosztályban és ezért korábban inkább csak egy felfújt buzzwordnek gondoltam, pedig nem az.

Arctalanul, hangtalanul azonnal elmérgesedhet egy internetes vita. Tudjátok nagyon jól, legyen szó akár itt a PH! lapcsalád fórumain vagy máshol egy-egy trollról, vagy egyszerűen csak egy-egy félreértett hsz-ről, erősebben védett véleményről, hamar személyeskedésbe csaphat a kommentelés.

Ugyan így egy-egy facebookos, vagy más közösségi oldalas komment, lájkolás is könnyen félrecsúszhat, mert nem halljuk a másik hangját, nem látjuk az arcát, a reakciót. Odáig jutottunk, hogy ha nem egyszerű kijelentésről és tőmondatokról, vagy kérdésről van szó, smilek és egyéb hangulat kifejező jelek nélkül lassan nem értjük meg egymást írásban. Annyira egyszerűsítve kommunikálunk már írásban, hogy a hangulatokat könnyen félreérthetjük, vagy észre sem vesszük.

A közösségi oldalakon alapvetően mindenki a pozitív elemeket akarja mutatni az életéből, vagy annak látszatát akarja fenntartani, hogy ideális élete van. Egy problémásabb hátterű és/vagy érzelmileg instabilabb emberben az életében felmerült valós nehézségeken felül további feszültséget generálhatnak a közösségi oldalakon, a digitális világban őt érő negatív hatások. Legrosszabb ha tudatosan manipulálnak valakit, míg végül öngyilkos lesz. De az egyszerű iskolai szekálásnak is lehet rossz vége. Még egy szomorú példa.

Az elmúlt évekből Amanda Todd esete korbácsolta fel az internetet, miután egy a youtubera feltöltött videójának fogadtatása nem várt irányt vett.

Részben ezzel kapcsolatban is kíván segítséget nyújtani a Unicef által készített HelpAPP nevű alkalmazás. Ha nincsen kéznél "kéznél" olyan ember akiben megbíznál, egy-egy felmerülő probléma kapcsán ha nem is megoldást, de legalább iránymutatást adhat az app legyen szó akár a digitális világban történt zaklatásról, akár az iskolában, vagy családon belüli problémákról. Nekem még emészteni kell a koncepciót, de értem a célját. Talán megakadályozhat legközelebb egy öngyilkosságot.

A digitális zaklatás ilyen durvaságáról sem saját, sem a környezetemből nincsen szerencsére tapasztalatom. Nekem csak egy-egy kisebb digitális vitám volt, amelyek az online viták hevességét szemléltetik jól, bár nem lett olyan szomorú a vége, mint a fenti linkeken található történetnek. Az enyém csak „vihar a biliben”.

Alapvetően nem vagyok haragtartó, sőt, egyértelműen konfliktuskerülőnek vallom magam mind személyesen, mind digitálisan. Két egykori ismerősöm van, akivel viszont egy netes levélváltás óta nem vagyok hajlandó beszélni.

Egyikükkel még iwiwes kommentelés kapcsán indult vita és ezért már nagyjából 10 éve, hogy "nem vagyunk ismerősök". A másik egy facebookos levélváltás óta tart, nagyjából 5 éve. Ez utóbbit alapvetően megalapozta egy félreismert, amúgy kétszínű kapcsolat, ahol csak magamat hibáztathatom, hogy nem ismertem fel korábban, milyen szar alakot/alakokat hittem barátaimnak. No, de kár is ezekre az esetekre több szót pazarolni.

Volt egy harmadik esetem is, ahol kétségtelenül én voltam a meggondolatlan és bizony évek munkája volt, hogy rendbe hozzam a barátságunkat. Szerencsém volt végül, de ezt a másik fél bizalmának is köszönhetem. A fene egye meg de sok baj van az emberekkel...

De elkalandoztam egy kicsi.

Idén tavasszal a második előadás sorozat alkalmával is általános iskolában voltam, de már Budapesten, amikor is elsősorban a digitális zaklatás és a digitális lábnyom témája került szóba az 5. osztályban.

A digitális lábnyomok kapcsán volt pár meglepetés, amikor a gyerekeknek megmutattam az archive.org oldalt, ahol gyakorlatilag lementik az internetet (vagyis pornó mellett megmaradt pár százalékát). Ami egyszer felkerül az internetre, az ott is marad. A két órás előadás azonban inkább a digitális zaklatás felé terelődött el. Szinte mindegyik gyereknek volt már valamilyen telefonja, vagy otthon internet hozzáférés. Saját elmondásuk és a tanárnő kiegészítése alapján a Viber és főleg a Hangouts csoportokon belül komoly forgalom tapasztalható.

A digitális zaklatást említettem már feljebb. Nem emeltem ki, de alapvetően a nem szexuális töltetű zaklatásra céloztam. Kitérek azonban pár gondolat erejéig a zaklatás talán klasszikusabb értelmezésére, a szexuális hátterű zaklatásra is. A közösségi oldalakon keresztül ugyanis még könnyebben lehet a gyerekek bizalmába férkőzni még ismeretlenül is.

Egy könnyed beszélgetés során is sok rengeteg személyes információt adhatnak ki magunkról, egy-egy fotó naiv elküldése pedig tovább fokozhatja az érdeklődést... Átfogó cikket az indexről tudok hivatkozni, ami a youtubeon előkerülő pedofil trükkökre és veszélyekre adhat rálátást. Nem túl biztató a fáradt szülőknek ha nem foglalkoznak eleget a gyerkőceikkel és az internet használatával.

A programba alapvetően nem is volt betervezve, de a gyerekek szóba hoztak egy komoly veszélyt hordozó jelenséget, a kék bálnát, amit "szerencsére" a média is éppen akkoriban kapott fel jobban és sokakhoz hasonlóan én is akkor szembesültem először a problémával. Két részletes és átfogó cikket tudok linkelni ismételten csak az indexről, amik egyúttal a Wikipedia szócikk forrását is alkotják [link 1] [link 2]

A kék bálna jelenséggel kapcsolatos, ahhoz hasonló másik elmebajjal pedig éppen itt a Logouton találkoztam t72killer bejegyzésével. Ez az őrület inkább a fiatalabb korosztályra, akár már 5-7 éves gyerekekre lehet kihatással. Hiába figyel oda a tudatos nevelésre a testvérem (minden elfogultság nélkül mondom, tényleg épeszű és tudatos), egyre többször jut eszembe ez a hülyeség, ahogy a 4 éves gyereke néha a youtube elé kerül és nézi a meséket.

Szeptemberben a harmadik alkalommal a programunkat a digitális lábnyomokra hegyeztük ki és immáron gimnázium 9. évfolyamának tarthattunk rendhagyó délutáni elfoglaltságot a Momentán Társulattal. Ők már korábban is segítségünkre voltak, mivel több szemléltető videót is készítettek, amiket felhasználtunk az előadásokhoz. Szimpatikus csapat!

Kollégámmal és a gyerekekkel nyomozósat játszottunk. A játék célja nagyon egyszerű volt, a digitális lábnyomaink alapján keressenek meg rólunk 5 perc alatt minél több információt az interneten. Alapvetően csak a nevünket tudták és a munkahelyünket. Bár nem sok az az 5 perc, jó nyomok esetén a fontosabb információkat meg lehet találni.

Nem árultam el nekik, hogy nincs facebook regisztrációm és az online jelenlétemet is elég tudatosan próbálom alakítani. Segítségként viszont megadtam a nicknevemet. Én voltam az ellenpont kollégám mellett.
Annyit biztosan megtudtunk, hogy a lányok sokkal jobb nyomozók, mint a fiúk. Legalábbis a játékot komolyan vették. Jól mutatta a még mindig erős trendet, hogy a legtöbben csak a facebookon kerestek, még a google-t sem vették elő. Inkább nézegették a profilképeket, mint hogy a nicknevemre keressenek. Igyekeztem segíteni, ezért többször körbefordultam, hogy jól megnézzenek, hátha könnyebben felismernek a facebook adatlapok bogarászása közben. Szerencsére nem jártak sikerrel.

Kíváncsi voltam, ezért a játékot előkészítendő az előző este rákerestem magamra a google segítségével.
Kellemes meglepetés ért, ugyanis gyakorlatilag semmit nem találtam magamról az alatt a bő fél óra böngészés alatt. Állandó lakhelyet, iskolát is néztem, de nem. Pár évvel korábbról még emlékszek, hogy az iskolai honlapon a tanulók névsora volt fenn, vagy pl. egy-egy tanulmányi verseny eredményeit is meg lehetett találni. Az utóbbi időben úgy látszik, jó irányba halad az adatvédelem és ezekkel egyre ritkábban találkozok. Vagy csak öregednék és a régi adatok már senkit nem érdekelnek? Bizonyos szempontból mindkét lehetőség megfelelő.

Ha célirányosan a nicknevemre kerestem, ekkor természetesen már több találat került elő, de alapvetően a személyes adataimmal könnyen összerakható kapcsolatot eddig nem találtam a keresőben. Ennek ellenére „természetesen” én sem vagyok nyomtalan, sőt most is hagytam néhány zsíros, cupákos lábnyomot, de inkább nem gondolok bele, hogy mennyi és sokkal érzékenyebb adat kering rólam az éterben. Ti most ne rám keressetek, hanem magatokkal próbáljátok ki, ha még nem tettétek meg.

A játék kapcsán be kell vallanom, hogy hibáztam. A kereséshez saját telefonjukat, de az iskolai laptopot is használhatták. A gyerekek csoportokban jöttek egymás után, a csoportok közötti szünetben pedig próbáltam gyorsan törölni a böngészési előzményeket, hogy a következő csapat ne kapjon segítséget még abból sem. Egyszer csak mit találtam? Hát az egyik gyerek bejelentkezve maradt a facebook profiljába az egyik közösen használt laptopon. Nesze neked tudatos internet használat. Hirtelen gondoltam egyet posztoltam az üzenőfalra az ismerőseinek szóló kedves köszöntést, kiemelve, hogy figyel arra, hogy mindig kilépjen a facebookból, főleg felügyelet nélküli közös gépeken. A pontos szövegre nem emlékszem, de ez volt a lényeg. Semmi negatív szándékom nem volt, csak kis vicc.

És ami első gondolatra egy egyszerű viccnek tűnt, valamilyen értelemben azzal köptem szembe magam és azt amit képviselek. Hazafelé jövet említettem a társaimnak az esetet és bizonyára csak a fáradtság miatt, de elég lehangoló és egyértelműen elutasító csend volt a válasz. Akkor esett le, hogy hülyeséget csináltam. Szó szerint napokig szarul éreztem magam, amikor erre az esetre gondoltam. Jöhetnek a digitális kövek, ne sajnáljatok.

Minden esetre úgy gondolom, hogy jól alakult a program. Bár a kevés idő miatt nem tudtunk túl részletesen belemélyedni a fontosabb részletekbe, de az alapelveket, hogy milyen módon és mennyi információt hagyunk magunk után az internetet, azt sikerült átbeszélni.

Mi maradt így a végére?

Alapvetően át kell alakítanunk a szemléletünket. Tudomásul kell vennünk, hogy a mai világban sokkal könnyebben és gyorsabban okozhatunk kárt a másiknak legyen szó akár fiatalról, akár felnőtt emberről. Jobban de oda kell figyelnünk egymásra. Nem tiltani kell, nem félni kell az internettől, hanem gondolkozni és tiszta fejjel eszközként használni és a javunkra fordítani.

Számomra hatalmas élmény volt a gyerekekkel foglalkozni, talán valami mélyen elrejtett tanári ösztönöket hozott elő ez a programsorozat. Bízok benne, hogy sikerült minél több hasznos gondolatot átadni nekik. Az előadások során mind a gyerekek, mind a felügyelő tanárok visszajelzése alapján is fontos beszélnünk a tudatos internet használatról. Megdöbbentő sztorikat hallottam...

Be kell vinnünk az oktatásba ezt a témát, de az átlagos iskolai óráknál kötetlenebb formában, ezért is tartom jó kezdeményezésnek ezt a programot és azt a keveset ami még talán létezik.

Megkérdezlek egyúttal Titeket is, hogy mi a véleményetek a témáról? Hogyan és mire nevelitek a fiatalokat, a felnőtteket, ha biztonságos internet használattal kapcsolatos kérdés felmerül?

Köszönöm szépen a figyelmet!

A bejegyzésben látható képekkel nem akarom elbagatellizálni a téma súlyosságát, ellenkezőleg, kellett valami amivel lazítani próbáltam az anyagot. A képek forrása az internet. A sok indexes hivatkozás a véletlen műve. Az elmúlt időszakban egyszerűen itt találkoztam a legjobb témába vágó cikkekkel, bár kétségtelen, más általános híroldalakat ritkábban is látogatok.

További cikkek és anyagok a teljesség igénye nélkül:
Index: Köcsögözni például csak óvatosan
Abcúg: Nem érdekli az iskolákat az internetes zaklatás
HVG: Ki védi meg a gyereket, ha se a tanár, se a szülő nincs fent a Facebookon?
NAIH: Adatvédelemről fiataloknak "kulcs a net világához" projekt
Index: Az ön gyerekéből is könnyen válhat zaklató
Index: Bárcsak meghaltál volna