2024. április 19., péntek

Gyorskeresés

2016 Q1-Q3

Írta: | Kulcsszavak: Mátra . Börzsöny . Pilis . Zebegény . túra . virág

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Tavaly november végén pár gondolatban átfutottam az akkori évemet és ugyan nem írtam le mindent, de röviden a következő, 2016-os évre is összefoglaltam, mihez kellene kezdeni magammal. Néha nem árt menet közben felülvizsgálni a történteket.

Nem mondom, hogy minden sikerült, mert nem sikerült minden és ezért nem is mondhatom, hogy elégedett lennék a teljesítményemmel, de egyáltalán nem rossz a helyzet.

A szombat reggeli vonatra várakozás során elkezdtem megírni az elmúlt hónapok vázlatát. A két fő vonalat, gyakorlatilag az itt a Logouton tőlem már megszokott szabadidős tevékenységet, a túrázást és a makettezést ragadtam ki, mert kockulós, informatikai témám most nincs. A Sonic Gear EVO 7-es hangszóróim mondjuk javításra szorulnak, 9-10 év után elkoptak a potik, de hacsak nem baltázok el valamit nagyon, nem valószínű, hogy írnék róla.

Hamar arra jutottam, hogy követhetőbb, ha ezeket külön írom meg. A munkára és a magánéletre pedig nem térnék ki, mert egyrészt nem publikusak, másrészt szerencsére rendben vannak.

Amit ebből az évből sajnálok, hogy kevesebbet mozogtam, mint terveztem. Március-áprilisban összeraktam olyan 95 %-os állapotra a bringámat, tekertem is vele bejáratásként összesen talán 120 km-t, de azóta is úgy porosodik a lakásban ahogy utoljára letettem. Az időmbe még éppen belefért volna több is, de sokszor logisztikai okokból nem volt alkalmam bringázni.

Az öreg, kb 15 éves metrós bringa kapott új fékeket, bowdeneket, új duplafalú felniket új aggyal és fogaskoszorút és láncot és szuper külső gumit is.

CST Salvo, dicsértessék a neve, piszok nehéz volt felrakni, de megérte. Évek óta az egyszerű terepgumin suhantam, nagyrészt az ideálisnál alacsonyabb nyomásra fújva, de az új abroncs egyrészt keskenyebb, másrészt sokkal merevebb az oldalfala, a defektvédelem is erősíti és természetesen sokkal simább is a futófelület is. Azonnal mozdul a gép a legkisebb kormánymozdulatra. Nem is volt még időm megszokni.

Most ősszel már változatlan marad a helyzet, de a télen és kora tavasszal kicserél(tet)em a maradék alkatrészeket amit még érdemes, így gyakorlatilag teljesen fel lesz újítva és jövőre aztán már tényleg...

Túrázásról utoljára januárban írtam, amikor a Spartacus ösvényt jártam meg hóban. Ezt követően szerencsére kétszer is sikerült visszajutni ide a zöldülés után, amit a második alkalommal rengeteg gomba tarkított.

A gombák fotózása közben is már igencsak sokat mérgelődtem a Sony Z1C autófókusza miatt, de utólag még többet. A kevés fény is rátett még egy lapáttal, de csak nagy képernyőn derült ki, hogy a legtöbb gombaportré elmosódott lett vagy a hosszú záridő, vagy a rossz fókusz miatt. Persze tudom, normális fényképezőgép kellett volna, nem telefon, de akkor is bosszantó. Összevadászom a képeket és talán kerekítek nekik egy külön bejegyzést.

Az idén többnyire csak kisebb utakat tettem Bp környékén, végül hosszabb tervezést követően szeptember 8-án jutottam el először a Mátrába. Sok látványos kép nem készült így arról nem írok bővebben. Nagyon szép időm volt, hétköznap lévén pedig alig találkoztam emberrel ami számomra külön öröm.

Zebegényben valamikor 1998, vagy 1999 körül jártam utoljára az általános iskolai vándortáborral. Idén húsvét vasárnap szép időben vonatozunk el oda barátnőmmel. Leszállás után még ragyogó napsütés volt, aztán a hegynek felfelé menet lassan beborult, lehűlt az idő.

A többször próbáltuk a szégyenlős hunyorokat megörökíteni több-kevesebb sikerrel, de nekem inkább a Hegyes-tető és a Julianus barát torony felé, majd onnan lefelé menet a csúcs közelében, még a lombfakadás előtt nyíló rengeteg erdei virág és azok bódító illata maradt meg az emlékeimben.

Nem is ez a fenti kép a legjobb, mert van amin sokkal több virág van, de ezen a háttérben legalább látszik Visegrád is.

Budakeszi mellett a Csergezán Pál kilátó felé volt szerencsém összefutni egy kosborral május elsején. Előtte csak Csákváron találkoztam egy rokonával majd egy évvel korábban, máshol nem. Nagyon szép virág.

Az erdőben előkerülő állatokat, érdekesebb növényeket és gyakorlatilag bármit a lehetőségeimhez mérten igyekszek megörökíteni. A már emlegetett autófókuszt viszont néha keresztbe tesz.

A Holdvilág-árok fölött néhány száz méterrel ismét találkoztam egy gyászcincérrel június 4-én. Nem zavartatta magát, hagyta, hogy a hülye kiránduló körbefényképezze.

A fenti első pillangót még Pilisszentlászló felett a Spartacus-ösvény felé haladva sikerült elcsípni augusztus 13-án. Az alábbi másodikat pedig szeptember 8-án fent Kékes-tetőn a TV torony kilátójához vezető kis járda mellett találtam reggelizés közben. Sokadik kép volt ahol végre nem árnyékolt a pitypang...

Mint írtam, a Spartacus-ösvényhez kétszer is szerencsém volt, a zöldülést követően. A januári kopárság után sokkal jobb volt visszakeveredni ide és végre élettel teli és megnézni.

Pilisszentlászló mellett. Nem nyúltam a színekhez. Kicsit feljebb érve vékony felhőtakaró enyhítette a napsütést, jó ötlet volt ez bárki is találta ki. Az alábbi képnek érdemes megnézni a téli párját is. Néhány méterre egymástól készültek.

A Mátra környéki kirándulásomból olyan sok látványos kép nem jött össze, így bővebben nem írok róla. Először jártam arra, nagyon szép a Kékes alatti terület. Persze másnak csak fák, meg erdő, egyforma az összes, nekem attól még tetszik. Veronika-rétről kis kerülővel mentem fel a Kékesre, onnan le a Sötét Lápa nyeregig, majd a Kékes alatt el a Mátra-Nyeregig, onnan fel a Csór-hegy, Vércverés-nyereg vonalon Galya-tetőre, aztán még egy kis kerülő Vörös-kőre és végül vissza Galya-tetőre. Egész napos program.

A fenti képen a Kékes alatt a sárga+ jelzés egy kiugró pontjáról van szép kilátás Parádsasvár és Galya-tető irányába.

Az alábbi képen középről kicsit jobbra a Kékes és a TV torony, kicsit balra, közelebb Galya-tető látható. Én pedig a Vörös-kő kilátóban látok ki.

A végére pedig jöjjön egy már éppen nem teljesen giccses, de kellően sablonos naplemente utáni kép. Már csak egy insta szűrő hiányzik a maximális élvezethez. Még jó, hogy legalább 16:9-es a kép.

Július eleje, Tihanyból vissza Halimbára. Kocsiból, tempóval. Hirtelen ezzel zárnám is ezt a bejegyzésemet. A napokban összeszedem magam és jön a makettes folytatás. Köszönöm a figyelmet!

Hozzászólások

(#1) wetomi


wetomi
aktív tag

Megkaptam barátnőmtől, hogy elsőre átolvasva ezt a posztot és néhány korábbit, úgy tűnik, mint, ha egy hiper-szuper utazós blogger lennék, aki állandóan utazik.

Na ez nem igaz. Mielőtt valaki félreérti, egyáltalán nem utazok állandóan. Bő fél éves időszakban a lakhelyhez közeli 6-7 kirándulás szerintem belefé, ha valaki szereti a természetet és amúgy is könnyen elérhető helyekre megy.

A poszt első képe, főleg ha csak az oldalam van megnyitva és nem a teljes bejegyzés, nem lehet túl figyelemfelkeltő, de már így marad. Majd legközelebb egy férfiasabb, kockábbaknak valót választok

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.