2024. április 20., szombat

Gyorskeresés

Csöbörből vödörbe, avagy túl az 5 Ghz-en, sufnituning vízzel.

Írta: | Kulcsszavak: 5 Ghz . Asrock . cpu-z . xtu . 4790k . 5.2 Ghz

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Az egész akkor kezdődött, amikor 2012-ben úgy váltam újra keresőképessé, hogy nem csak jutott hanem végre maradt is. Akkor döntöttem úgy, hogy összerakok egy két vga-s izmos "gémer" rendszert. Bérből és fizetésből élve persze nem megy egyik napról a másikra, így először - a platform kiválasztása után - megrendeltem az alaplapot (Inteles Asus, 1155) és a processzort (I7 2600k), ezt követték egy hónap múlva a ramok és az első ssd-m, majd a tápegység. Amikor a rendszer "alaphangon" - vga nélkül még - működőképessé vált, a proci vga-ját és az Intel gyári hűtőjét használva két dolog tűnt fel: kevés a videóteljesítmény <ez persze nem lepett meg annyira> (még az akkor már nagyágyúnak már nem mondható zöld GTS 250-esemhez képest is...), ez volt az egyik, a másik: a gyári Intel hűtő gyengén hűt, de legalább hangos.
Akkor ez még nem zavart annyira - bár az ingerküszöbömet bőven átlépte - hogy lépjek valamit, azonban mikor becsúsztattam a pci-e slotba az első Ati-s kártyámat (ref. hűtős HD 7970), ami a piacon akkor nagy durranásnak számított, nos, hát nagyot is szólt: így visszaemlékezve a békebeli orosz Rakéta porszívó hangjára asszociáltam kb. az első gpu-igenyes alkalmazás elindítása után.
Több balga terv és kósza ötlet PH-n történő megosztása után egy-két járatosabb fórumozó felhívta a figyelmemet a pc-s vízhűtésre, ami, mint olyan: jó hatásfokú és halk. Mit mondhatnék?
Jött egy 4x18-as Mora radiátor, egy réztetős D5 pumpa, vga-blokk és akkor újra hűvös lett és csend. Azaz majdnem, mert a gyári Intel hűtő még mindig nem akarta az igazságot, hamar le is váltotta egy Noctua D14-es toronyhűtő, ami a mai napig megvan. Ez után levizeztem a processzort egy HK rev-3 blokkal, ami ismét jót tett a hangnak és a hőfokoknak is. Ezt követően jött a második vga, levizeztem és hosszú évekig élveztem a vízhűtés áldásait, mígnem egy szép napon leáztattam az alaplapot és vége is lett a 1155-ös korszaknak.
Ami túlélte, eladtam, a víz szerelékei megmaradtak, de sokáig nem mertem összerakni, mígnem a Google-ba beírva, hogy "waterproof motherboard" megtaláltam ezt:

Becsületes nevén: Asrock Z87 OC Formula, 1150.
Nézegettem: fekete-sárga? Vízálló bevonat? Vízre előkészített híd? Extrém tuninglehetőségek?
Szerelem első látásra! Az Asrockot - talán a múltja miatt - sokan "gagyinak" tartják/tartották, de nekem ez a lap kellett!
Azt sajnáltam kicsit, hogy vízálló védőréteggel bevont lapot a méregdrága 2011-es platformon kívül csak a 1150-eshez gyártottak, 1151-hez nem, legalább is én nem találtam.
Mindegy is, gondoltam, akkor marad a DDR3, jó lesz az még nekem.
Itt jött az, hogy szerettem volna "jobb képességű" lakókat a deszkába, ezért viszont be kellett vállalnom a használt adásvétel vevői szerepét, amitől eddig bizony eléggé idegenkedtem.
Szerencsére a ph-s fórumozók közül - akik számomra kurrens dolgokat árultak - csupa jó arcot fogtam ki, akik a sikeres üzleten túlmenően jó néhány szakmai titokba is beavattak.
Így állt össze egy delidelt I7 4790k és 4X8 Gb Corsair Dominator GT ram társaságában a félkonfig.
A terv természetesen az 5 Ghz volt, a tesztelés pár hete kezdődött el.
Panel első emeletén egy ilyen derekas nyári időszakban, mint ami most van a stabil 5 Ghz - még épített vízzel sem - akart testet ölteni. Nem kevés próbálkozás után jutottunk el oda (két ph-s kolléga segített, ezúton is köszönet Aventyr kollégának és kicsipapucsnak: mindketten extra jó arcok!!!), hogy 5 Ghz-en legyen egy Windows asztal, ami betöltött és mozog az egérkurzor, de ezen kívül semmi.
Miután megtudtam, hogy ilyen órajelen a környezeti hőfok mekkora jelentőséggel bír, átcuccoltam a kisszobába, közvetlenül a légkondicionáló berendezés alá, amit 18 fokra állítottam.
Akkor született meg az első 5 Ghz-es "kis" eredmény, egy cpu-z teszt, ami meglehetősen feldobott.
Komolyabb tesztek azonban: XTU, IBT, Cinebench, AVX-es LinX nem igazán akartak lefutni.
Gondoltam, nehogy már annyiba hagyjuk.
Szétszedtem a konfigot, a vízhűtést, a cpu-blokkot - ami így 5 év távlatában amúgy - meglehetősen időszerű is volt. Erről sajnos nincs képem, de maradjunk annyiban, hogy nem volt tiszta.
Bevetettem mindent, amit találtam a háztartásban: az első egy megkezdett narancs leve volt, az eredményt félsikernek sem nevezném. Ezt követték: súrolószer, nátrium-hidroxidos zsíroldó, fogkrém, fogkefe, sör (ebből csak pár cseppet áldoztam a cél érdekében, mert ahogy mondani szokás: inkább a szemem folyjon ki!), de egyik próbálkozás sem hozott szignifikáns eredményt. Így végül átmentem a szomszédba és kértem kölcsön egy kis ecetet, meg már ha arra jártam, lízingeltem tőlük egy használaton kívüli hűtőszekrényt, mert az enyémnek a fagyasztó-része sajna eléggé okkupált állapotban volt.
Elég hülyén néztek, amikor mondtam, hogy számítógéphez kell és csak egy napra, de hát ez van.

Tisztítás után:


Előkészületek a subzero vízhez:


Néhány teszteredmény:

5 Ghz-es eredmények:

LinX:


A "kocka" 1.317 voltot kért AVX-es LinX alatt, a processzor terheletlen alaphőmérséklete 6-8 fok között volt 20 fokos szobában. A teszt futtatása alatt a hűtés 50 fokon fogta meg a lapkát.

Cinebench:

XTU:

IBT:


CPU-Z:

5.1 Ghz-es eredmények:

CPU-Z:

Cinebench:


5.2 Ghz-es eredmények:

1. Bebootolt a gép. :DDD

2. CPU-Z:

Páralecsapódás: (belegondolni is rossz, mi lett volna, ha nem szigetelem körbe a cpu-slotot cigarettahüvellyel és tyúkbeszéddel)

Végszó: tudom, hogy minden teszt más és más, azon kívül természetesen beállításfüggő: mekkora mennyiségű ram, hány kör, stb. Ebből adódóan azzal is tisztában vagyok, hogy nincs az a cpu amit ne lehetne lefagyasztani vagy elfőzni adott órajel, feszültségérték és tesztbeállítás mellett. Alkalmasint nekem elég, hogy a lapkában bőven benne van az 5 Ghz, sőt még több is és nem csak egy-két teszt lefuttatásáig, ha megkapja a megfelelő hűtést. Ez a fajta sufnituning-hűtés hosszabb távon szvsz nem fenntartható, de láttam mostanában jó peltier elemeket 100 w és a fölötti teljesítménnyel, ill. olvastam a szigetelési technikákról. Erről azonban egyenlőre annyit: érdekes lehetőségnek és járható útnak tartom, de az már egy másik történet.
Köszönöm, hogy elolvastad.
Üdv. mindenkinek: Weareus.

Hozzászólások

(#1) Laraxior


Laraxior
titán

:K :C

"Mi a hazugság ára? A legnagyobb veszély nem az, hogy elhisszük, hanem az, hogy ha rendszeresen hazugságokat hallunk, akkor már egyáltalán fel sem ismerjük az igazságot. S akkor mit tehetünk? Mi mást tehetnénk, hogy lemondunk még a valóságnak a reményéről is és egyszerűen beérjük történetekkel."

(#2) #Morcosmedve


#Morcosmedve
veterán

Dat hűtés! :DDD
Egyébként menő. Kéne egy kompresszor és behűteni még jobban. :K
Csak így tovább! :K

© asszongya'hogy

(#3) ViZion


ViZion
félisten

Beteg... :D
Eldiablo télen kivitte a gépét a fagyba, ez dúúúvább azért.

Hold on, trying to give a fuck... Nope, not Happening • Powered by Fedora Linux • "Az élet olyan sz@r, szerencsére a felén már túl vagyok" Al Bundy

(#4) tomcat78


tomcat78
őstag

Remek :R Én fokoznám egy rendes ital hűtővel,legalább sörözgetni is lehetne egy-egy kisérlet alkalmával :DDD
Mondjuk ez a fagyasztó dolog bennem is felmerült...de kis családom nem értékelte a kezdeményezést... :Y :D

"Adjatok hatalmat, hogy elvehessem tőletek. Rakjátok a fegyvert a szátokba, aztán lőjetek!" Tkyd...

(#5) CMST2015


CMST2015
tag

Nekem télen is kint a radi -20 fokba is / nyáron meg a 50 fokon sugarak melegitik xd

[ Szerkesztve ]

(#6) proci985 válasza ViZion (#3) üzenetére


proci985
MODERÁTOR

q6600 topik egyik rekordja ugy szuletett, hogy a forumtars kiult telen picivel fagypont felett a panel sokadik emeletere, aztan tolta nagykabatban.

---

a rendszert mutato kepen hangosan felrohogtem egy uramatyam tarsasagaban.

Don't dream it, be it. // Lagom amount.

(#7) Laraxior válasza proci985 (#6) üzenetére


Laraxior
titán

Hányan voltunk úgy... :DDD Kesztyű, kabát a gép előtt a szobában, mert tárva-nyitva volt az ablak... :C
De ezt manapság is megcsinálom, nem probléma. :D

[ Szerkesztve ]

"Mi a hazugság ára? A legnagyobb veszély nem az, hogy elhisszük, hanem az, hogy ha rendszeresen hazugságokat hallunk, akkor már egyáltalán fel sem ismerjük az igazságot. S akkor mit tehetünk? Mi mást tehetnénk, hogy lemondunk még a valóságnak a reményéről is és egyszerűen beérjük történetekkel."

(#8) domos


domos
senior tag

Szép eredmény, gratula! :R

If you don't do it enough, nothing's gonna really happen.

(#9) Redneck


Redneck
veterán

Frankó kis elvetemült projekt... :)) 2 modullal nem ment jobban?

Play Hard GO pr0! - A bugfix, a hiba véglegesítése a programban.

(#10) Weareus


Weareus
addikt

To all: :R

(#9) Redneck: igen, 2 db ram-modullal teszteltem, de az "installáció" miatt az időm eléggé szűkös volt, mert a frigó ajtaját nem tudtam becsukni a csövek miatt (lehet, körbe kellett volna szigetelni hungarocellel meg ragasztószalaggal :DDD ), így aztán versenyezni kellett az idővel is, mert az alap hőfokok (a processzor 6 fokról indult terhelés nélkül, a hűtőfolyadék <deszt. víz + etanol> - 16 fok körül volt) a tesztelés során szép lassan kúsztak felfelé. A mora a frigóban jó kis visszapufferelő lehett volna, de a tartály mellé már nem fért bele sajnos. Lehet, szólnom kéne a szomszédnak, hogy ha legközelebb hűtőszekrényt vesz, akkor figyeljen a mélyhűtőrész megfelelő méretezésére. :DDD :R

Soul of the mind, key to life's ether. Soul of the lost, withdrawn from its vessel. Let strength be granted, so the world might be mended. So the world might be mended.

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.