2017. december 11., hétfő

Gyorskeresés

Játékkészítés egy nap alatt

Írta: | Kulcsszavak: játék . űrhajó . Unity

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Eddig is tudtam, tapasztaltam, hogy Unityvel mérhetetlenül gyorsabban és egyszerűbben lehet játékot csinálni, mint bármi mással. Most, hogy már elég (jórészt törölt) projekten vagyok túl vele, kipróbáltam egy nagyon régi ötletem megvalósításával, vajon mennyire is hatékony a dolog. Régi vágyam egy kéttengelyes SpeedX-változat elkészítése, ahol a balra-jobbra mozgolódás mellett fel-le is lehet haladni. Nem mintha nem lenne ezernyi hasonló játékkal tömve a Flash- és mobiljátékpiac, csak ez saját, valamint játékfejleszteni jó dolog. Tegnap este negyed 12-kor kezdtem el, és negyed óra után rájöttem, hogy akár fel is vehetném, milyen gyorsan ölt alakot. Itt is van az utána következő 40 perc, töredékére sűrítve:

Egy röpke óra alatt kész volt a játék játszható része, szinte teljesen, csak keveset kellett rajt javítgatni utána. Aludtam egyet, majd nekiestem a menünek, hogy legyen az is. Ez is csak egy órába telt. Bár egyszerűbb a játéknál is (118 sor kód, kopipésztelt részeket leszámítva 72), és az opciók hatását már a videóban látni, hogy bekerültek a kódba, ki kellett találni, milyen beállítások mellett fut a legoptimálisabban, valamint az effekteket is rá kellett húzni, majd beállítgatni, valamint dizájn is kellett. Innen mehetett az export Web Playerbe (a WebGL nem működik jelenleg, az összeomlás és szaggatás közül lehet választani), majd feltöltöttem a 300 kilobájtot sem nyomó csomagot, és:


Konfigurációs képernyő


Játék...


...és a vége

A játék ingyen van, próbáld ki! Jelenleg sajnos nincs neve, ezért ebben a T. fórum segítségét szeretném kérni. Amint van egy jó név (jó az, ami nekem tetszik :)) ), a játék mellé feltolom a teljes Unity projektet, forráskódostul, mindenestül. Aki ebből akar csinálni bármit, csak rajta. Számomra nem ér annyit, hogy pénzt akarjak keresni vele. Bár vannak, akik ennél bénább cuccokból is vagyonokat szereznek. Mindegy, ez most oktatóanyag lesz.

Update (április 20.): Ez a játék aloldala, a forráskód is innen letölthető. Project Cubes lett, nem találtam jobb nevet.

Update (július 2.): Már nem Web Player, hanem WebGL, natívan fut akár mobilon is.

Hozzászólások

(#1) Kisgépkezelő


Kisgépkezelő
(tag)

Masochistic Cheetah

(#2) Buci21


Buci21
(PH! addikt)

tudnál írni egy Big Rigs remaket? :D

HP Probook 4740s - i5 2450m, HD 7650m, 12GB RAM

(#3) SutPet


SutPet
(fanatikus tag)

Nekem nagyon tetszik de semmi frappáns név nem jut eszembe. Próbálkoztam én is csinálni valamilyen játékot, de nekem nem megy ilyen gyorsan :D A projektet okosodás szempontjából mindenképp meg fogom nézni amint feltöltöd:)

God must love stupid people, he made so many of them.

(#4) Cucuska2

SpeedXY. :P

Nyílik-a nyílik a csillagkapu, Teal'c-Teal'c-Teal'c. Hajlik-a hajlik a féregjárat féregjárat, Teal'c Teal'c Teal'c. A babámba bemászott a Goa'uld, azóta már leigázta a falut, bár lehoztam nekik a csillagkaput, de Teal'c Teal'c Teal'c.

(#5) ivana


ivana
(PH! addikt)

Szerintem jól hangzik az untitled spaceship game :D

(#6) Luck Dragon


Luck Dragon
(PH! kedvence)
LOGOUT blog

Lehet jobban lekötne mint az új játékok, :C

A káosszal teremtek rendet. Philips & TPvision primary visitor. Philips Design line. Xiaomi Redmi Note 4 & Redmi 4X & MI A1 B20. Logout összehasonlítás.

(#7) VoidXs válasza Buci21 (#2) üzenetére


VoidXs
(PH! kedvence)

A példaprojekt, ha letöltöd a Unityt, már az. Francokat, sokkal minőségibb.

http://házido.ga/ - nem, nem ékezet nélkül. | Download more GHz!

(#8) JoeYi


JoeYi
(őstag)

nyomass már egy androidos verziót :)

(#9) VoidXs válasza JoeYi (#8) üzenetére


VoidXs
(PH! kedvence)

Megtettem volna, ha lenne Android SDK-m. No de itt van a projekt, olyan verziót nyomatsz vele, amilyet csak akarsz.

http://házido.ga/ - nem, nem ékezet nélkül. | Download more GHz!

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2017 PROHARDVER Informatikai Kft.