2017. április 24., hétfő

Gyorskeresés

ASUS K555LB-DM113D röpelemzés

Írta: | Kulcsszavak: laptop . notebook . bemutató

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Négy nappal (ha számításba vesszük, hogy megint hajnalban írok, én idióta, akkor öt) korábban megérkezett az új notebookom, amit néhány egyéb mellett azzal avattam fel, hogy ezen készítettem el az erre is szánt zenelejátszómat. Nem fogok róla értelmetlen többoldalas bemutatót írni, minden evidens hülyeséget felvonultatni, csak azt mondom el, ami tényleg számít. Specifikációkat a Google sorol, nagyon gyorsan el is mondom, mire elég ez: 1366x768-on a játék tökéletesen lehetséges, Full HD-n a maiak vagy nem, vagy csak minimális beállítások alá konfigolva futják a 60 FPS-t, számomra csak ez számít játszhatónak.

Ez a gép sorra hozott olyan meglepetéseket, amikre abszolút nem számítottam. Olyan tereken mutatott kiemelkedőt, ahol pont az ellentétét várná el az ember egy hordozható géptől. A merevlemeze például brutálisan gyors. Nem viccelek, szemmel láthatóan gyorsabb elérési időket mutat, mint a gépem. 10 másodperc alatt tökéletesen használhatóra bootol. Az asztali gépemen ez HDD esetén egy perc is lehetett, SSD vásárlásával kellett korrigálni, természetesen azt a lapos nem üti meg. Eddig bármilyen notebook került hozzám, a HDD-n buktak el. Másik ritkaság a használható billentyűzet. Itt főleg a Toshibákat szólnám le, egyszerűen nem tudok rajtuk folyamatos korrigálás nélkül írni. Ezen tudok. De ez lehet az én hibám.

A képernyő TN paneles, abból is a létező legrosszabb fajta. Kissé alulról kell nézni, hogy ne folyjanak össze a fehérek. De legalább matt, semmi nem tükröződik. A hang az a szint, amit az ember egy laptopba épített hangszórótól elvár. De ez általában nem szokott teljesülni, mások hangszórói jó hogy nem 2000 Hertztől indulnak, ezen a 120 is hallható. Arcoskodik is az ASUS, hogy ez mennyire clean and powerful. Cleannek clean, de aki a powerfult ráírta, azt körberöhögném. Az a baj, hogy a laptopok körében már azzal fel lehet vágni, hogy valaki hallgatásra alkalmas, vagy legalábbis attól nem annyira távoli cuccot pakol a vázába. A Jack kimenet viszont mesés, lekörözi a Xonar DG-t, tökéletesen tiszta, semmi zaj, nem folynak egybe a különböző hangok.

Az ASUS az, aki nem a más gyártókhoz hasonló húszmillió "technológiát" és hasonló mennyiségű használhatatlan bloatware-ét tolja, hanem amit rámatricáznak, az hasznos, és úgy is van. Leszámítva az Extended Battery Lifespan-t, de ezt az egy hülyeséget bocsássuk meg. Az Ice Cool Palm Rest viszont remek, amikor három órát játszottam rajta, egyáltalán nem melegedett semmit, sehol, egyedül egy kis ponton a bal lábamnál, de azt nem érezni, csak ha kézzel keresed. A hűtés tökéletes, legegyszerűbben úgy mondhatom el, hogy az ASUS logóra fújja rá onnan, ahol csatlakozik a kijelző a gép másik feléhez. Így csak szándékosan lehet akadályozni a hűtésben, ellentétben az oldalt szívó/fújó társaival.

Ez a kis gép megváltoztatta a laptopokról alkotott véleményemet, eddig úgy voltam vele, hogy csak kényszerből veszek egyet egyetemre, hogy ne kelljen az asztalit ide-oda cipelni Nagykanizsa és Budapest között, most meg áttérek erre. A multitouch trackpad sem egy utolsó feature, nem kell hozzá egeret vennem, azon ritka példányok közé tartozik, amiknek a normális vezérlése egér nélkül is lehetséges, csak le kell tölteni a Smart Gesture-t. Részemről nagyon ajánlott kis gép.

Hozzászólások

(#1) Luck Dragon


Luck Dragon
(PH! kedvence)

Gratulálok hozzá:)
Az utolsó bekezdésed az amire magamra ismertem, én is asztaliról váltottam igaz én nem Asus-t vásároltam ,
Lenovoim vannak E40R,G580 Wood,és az új jövevény Z50-70.♥

[ Szerkesztve ]

♣A káosszal teremtek rendet.♣ Philips & TPvision primary visitor. Philips Design line. Lumia 735,640LTE,LGG2

(#2) 426os válasza Luck Dragon (#1) üzenetére


426os
(őstag)

Fú az a Z50-70. A Lenovo is elindult a süllyesztőbe... :(

[ Szerkesztve ]

Amihez értünk, azt csináljuk, a többire meg majd gyártunk elméletet.

(#3) Kex613826 válasza 426os (#2) üzenetére


Kex613826
(kvázi-tag)

Ezt, hogy érted? Ha van vele valami negatív tapasztalatodod oszd meg mert vagy egy ilyet i3-mal vagy egy asust fogok vásárolni júniusban.

[ Szerkesztve ]

Be positive, nothing is perfect!

(#4) 426os válasza Kex613826 (#3) üzenetére


426os
(őstag)

Egyre lejjebb mennek minőségben. Az elődei (Z500, Z510) még egész masszív gépek a kategóriájukban és ahelyett, hogy megtartották volna ezt a vonalat, inkább kikönnyítették a burkolatot (igaz így könnyebben cserélhetők benne az alkatrészek) és kb. a legkisebb nyomkodástól is hajlik, horpad az egész gép (Lenovo topicban linkelt valaki egy saját készítésű videót régebben). Ezen kívül látszik már a képernyő körül is, hogy a korábbi egész kijelzőt körbeölelő támasztást lecserélték pár darab kis gumitappancsra.. Spórolás ezerrel. Már a garancia minősége is a béka segge alatt van a Lenovo-nál, mióta itthon szervizelik őket, igaz konkrét panasz a közelmúltban nem volt, viszont kb fél éve még nem volt jellemző a pozitív tapasztalat.
Nekem is Z510-em van, ez kb. az egyik utolsó olyan gépük volt, ami még megállta a helyét a 200k alatti kategóriában minőség tekintetében. Ilyen árban én már nem mernék konzumer gépet venni (sőt, igazából drágábbért sem, garis használt üzleti lesz a következő), főleg nem Lenovo-t.

Amihez értünk, azt csináljuk, a többire meg majd gyártunk elméletet.

(#5) VoidXs válasza 426os (#4) üzenetére


VoidXs
(PH! addikt)

Ennél az ASUS-nál minden egyben van, sehol egy olyan illesztés, ahova beférne a körmöd. Elég gyakori dolog sajnos, hogy a kijelzőt is körbe lehet turkálni, na itt ilyen nincs, le van ragasztva körbe. Lötyögni se lötyög semmi.

http://házido.ga/ - nem, nem ékezet nélkül. | Download more GHz!

(#6) mate1396


mate1396
(tag)

Sziasztok! Én is szemeztem ezzel a laptoppal de megkérdeztem, hogy az a 6gb RAM miként oszlik meg a burkolat alatt és a lehető legrosszabb módon :)
2gb RAM integrálva van és 1 üres slot van amibe van egy 4gb-os modul ezzel tulajdonképpen lehetetlenné tették azt, hogy valaki 8gb-ra emelje a memória méretét. Tudom valakinek ez nem lényeges, de aki szeretné később bővíteni az számoljon ilyen kis aprósággal :))

[ Szerkesztve ]

(#7) VoidXs válasza mate1396 (#6) üzenetére


VoidXs
(PH! addikt)

Nekem pont nem kell sok RAM, az asztali gépem is bőven jól él 8 gigával, sőt, amikor kiesett a fele, fel sem tűnt, mert egyszerűen nem lehet kihajtani játék mellett sem a 4-et.

http://házido.ga/ - nem, nem ékezet nélkül. | Download more GHz!

(#8) 426os válasza VoidXs (#7) üzenetére


426os
(őstag)

Nekem GTA V alatt elfogyott minap a 8GB, mert nem zártam be a Firefox-ot a maga 7-800MB-os ram foglalásával. :)) Ja igen, nálam le van tiltva a virtuális memória.

Egyébként játékra (mai játékokhoz) szerintem kell ma már a 8GB mindenképp (ezt úgy mondom, hogy havi szinten max 5 órát ha játszom), illetve van akinek munkához/egyetemre is. Átlag felhasználásra, netezésre tényleg elég 4GB, az SSD fontosabb.

[ Szerkesztve ]

Amihez értünk, azt csináljuk, a többire meg majd gyártunk elméletet.

(#9) mate1396


mate1396
(tag)

Közben azon gondolkoztam, hogy a BIOS-ban nincs valami olyan lehetőség, hogy le legyen tiltva a beépített 2gb RAM ? :Y Csak egy kósza gondolat :))

(#10) VoidXs válasza mate1396 (#9) üzenetére


VoidXs
(PH! addikt)

Szinte semmi nincs ott, az öt opció közül egyedül az óra és az IGP memóriája hasznos. A boot sorrend is használhatatlan, de semmi gond, mert a pendrive minden esetben elsőbbséget élvez, még ha fel sem ajánlja. Szóval telepíteni azért lehet.

[ Szerkesztve ]

http://házido.ga/ - nem, nem ékezet nélkül. | Download more GHz!

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2017 PROHARDVER Informatikai Kft.