Ma történt velem:
Összepakoltam és egy kicsit kitakarítottam a szorgalmi időszak végeztével és elindultam a vasútállomásra. Kelenföldig elég eseménytelen volt az út: pár perc séta a metrómegállóig, majd mivel pont úgy értem le a lifttel, hogy a szerelvény már zárt és indult, ezért két-három perc várakozás aztán fel a négyes metróra. Mindenki unottan bámulta a telefonját vagy tette szokásos holtidejét kitöltő tevékenységét, habár az unottság lehet csak annak tudható be, hogy én sem siettem. Negyven perccel a vonat indulása elött már az utcán voltam, gondoltam lesz időm jegyet venni a MÁV automatánál és még csak egy rossz ütemben érkező metró sem gátolhatja meg, hogy elérjem a vonatot. Az egyetlen nehézség az volt, hogy kétheti holmimat vittem a bőröndben, plusz a füzeteimet, amik kelleni fognak a vizsgákra készüléshez a hátizsákomban. Majd el is felejtettem: rajt volt a bőröndön a laptop-táskám is, de ha ezt viszem, már sokszor nem is veszem különösnek, habár amikor a vállamon kell vinni, akkor azért hamar beáll a zsibbadás a kezemben, amelyikmnek ilyenkor megsinyli a vérkeringése az oldaltáska tartalmának súlyát. Szép szettet alkot együtt a három: a Samsonite nagyon eltalálta a termékcsaládot.
Vissza a tárgyhoz! Megérkeztem Kelenföldre, megközelítettem az első MÁV automatát, majd mire ráböknék, hogy diákjegyet kérek megszólított a "báttya"*. "Ne haragudj, szeretnék egy kis aprót kérni." "Kajára kellene"-tette hozzá.
Egy pillanatot kértem, hogy had fejezzem be, amit épp csináltam: had vegyem meg a jegyet.
....
Miután elváltam tőle elindultam a négyes peron felé, hogy felmenjek vagy legalább, csak hogy a lépcső aljánál várjak, mert amúgy elég hideg volt. Ahogy elhaladtam a metrótól felvezető mozgólépcsők elött, egy fiatal csaj szólított meg: "Elnézést! Buszjegyre és vonatjegyre gyűjtök pénzt. Tud adni egy kis aprót?" Csinos volt. És alacsony! Már nem emlékszem mit mondott, hova kell mennie, de Székesfehérvárig akart vonatozni, majd onnan buszon megtenni az út felét.
....
A hosszúra sikeredett felvezetés után váltsunk vissza Logout stílusra és lássuk a bejegyzés valódi létrejöttének az okát: Ha te lettél volna az, akit megszólítanak: "Elnézést..." Mit mondtál volna, mit tettél volna? Vajon tényleg ételre és jegyre kértek pénzt, vagy csak azért tarháltak, hogy csökkentsék a kiadásaikat?
Hogy én mit csináltam majd megírom egy kommentben, ha érdekli a Nagyérdeműt.
EDIT: *senki ne gondolja, hogy azért írtam báttyát, mert más tónusú lett volna a bőre, mint az enyém, csak a beszédstílusa hallatán az egyszerű szó jutott eszembe és ezt akarja tükrözni a megnevezés.
Anno randiztam Pécs belvárosában egy hétvége délutánján egy kedves leányzóval. A Széchenyi téren ültünk egy padon. Oda jött hozzánk egy átlagos külsejű középkorú férfi, és megkérdezte, nem-e tudnánk kisegíteni, Darányba menne vonattal, de nincs nála elég pénz. És elkezdett mesélni, de vagy 10 percig. Családi gondok, hajléktalan volt egy ideig, kezdi összeszedni magát, van albérlete, és most újra találkoznak az asszonnyal. De kellene pénz, mert egy óra, és indul a vonat. Annyira megható volt, hogy mindketten adtunk neki. Hadd ne mondjam, hogy két óra múlva mikor sétáltunk, kicsit lentebb, a Kossuth téren ugyanez az illető állt több ember társaságában, és épp látszólag kellemes eszmecserét folytattak. Akkor már nem sietett a vonatra. Elkönyveltük magunkban, hogy azért a sztori nem mindennapi volt.
'' Az élet egyszerű. Döntéseket hozol és nem nézel vissza.'' // Tomorrow's just your future yesterday!