2024. április 20., szombat

Gyorskeresés

Skype karácsony

Írta: | Kulcsszavak: skype . karácsony . ünnep . család

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Harmincnegyedik karácsonyom lett az első, amit egyedül töltök. Család szétszórva, én sem abban az országban élek, ahol születtem, és sok más egyéb apróság miatt alakult így. Nem is olyan régen, 20-30 évvel ezelőtt, az ünnep előestéjén valószínűleg a családtól, rokonoktól, barátoktól kapott képeslapokat bámultam volna csendes magányomban. De a technika, mint oly sok mindenben, ebben is megváltoztatta az életünket. Minden nap használjuk, életünk mindennapos részévé vált a Skype, néha úgy érzem, többet kommunikálok az otthoniakkal, mint amikor Magyarországon éltem. Vicces, de nem is nekem jutott eszembe a konferenciahívás ötlete, hanem édesapámnak, az állítólagos technikai analfabéta generáció tagjának.

Miként is lehetne jól összegezni ezt az élményt... Nem találom a megfelelő szót rá. Sok-sok éve már, hogy nem állítunk fát, nincsenek meg a klasszikus karácsonyi díszletek a szülői házban, mégis, ahogy bekapcsolódtak a hívásba, egyből megtalált a hangulat, aminek egész idáig még szikráját sem éreztem. Bekúszott orromba a diós beigli és a halászlé illata, miközben édesanyám elmorzsolt néhány könnycseppet: " jaj kisfiam, olyan messze vagy". Apám elnéző mosollyal törölgette le arcát, öcsém persze jót mulatott a háttérben. A teljes elérzékenyüléstől egy határozott kopogás mentett meg bennünket, egy ideig az üres nappalival szemeztem, majd egyenként feltűntek a közeli rokonok, nagynéni, nagybácsi, unokanővér. Újabb tányérok érkeztek a megszokott finomságokkal, megjátszott felháborodással kértem őket, hogy pakolják el a kamera elől, miért kínoznak engem. Valószínűleg a Skype űzött csúnya tréfát velem és pont az ellenkezőjét hallották, mert közel 5 perces bemutatót tartottak a felsorakoztatott harapnivalókból.

A korai időpont nem volt véletlen, kemény munka árán sikerült csak összehangolni a különböző időzónákat, a legmesszebb lévőknél már így is késő éjjel volt, míg máshol még csak éppen elmúlt a reggel. Mire mindenki becsatlakozott, kezdett igazi karácsonyi hangulat lenni, totális káosz és hangzavar, pontosan úgy, mint gyerekkoromban. Pedig sajnos igencsak megcsappant a létszám az elmúlt tíz évben, a kissé kapatos, általában a legnagyobb hangú Jancsi báttya sem szavalja már bőszen a Petőfi verseket: "Jertek ki hozzám, s ott kiáltsatok siromnál éljent a respublikára, meghallom én azt, s akkor béke száll ez üldözött, e fájó szív porára.".

De aztán szép lassan, mint ahogy mindig is tette, elült a kavalkád, előkerültek a komolyabb, mindig veszélyes témák, amik magukban hordozzák a kisebb-nagyobb sértődések veszélyét, hogy aztán egy óra múlva, tele hassal már csak jókat nevessünk rajtuk. A tradicionális fényképalbum nézegetés sem maradhatott el, pedig mondtuk, hogy nem jó ötlet, de nem hallgattak ránk, így aztán nem kellett sok idő, hogy a körhívás minden egyes női résztvevője csendes pityergésbe kezdjen. Csendben figyeltem őket, igazán hálás voltam, hogy láthatom a számomra oly kedves arcokat...

Békés ünneplést kívánok mindenkinek!

Hozzászólások

(#1) Archttila


Archttila
veterán

En most 32 vagyok, es nekem is ez az elso karacsonyom a szeretteim nelkul. Igaz jelenleg nem kulfoldon, de tavol vagyok...
A Skype egyebkent nekem is nagy baratom... ;)

jo iras! :K

[ Szerkesztve ]

Passionate about minimalistic software, the Linux philosophy, and having fun. SFF enthusiast.

(#2) Bjørgersson


Bjørgersson
félisten

Akármennyire is utálom az egész karácsonyi mizériát, ilyet semmiképp sem szeretnék. :N Kitartás fiúk és boldog karácsonyt! :)

As if all this was something more than another footnote on a postcard from nowhere, another chapter in the handbook for exercises in futility...

(#3) Viszlát válasza Bjørgersson (#2) üzenetére


Viszlát
addikt

Köszi, neked is! :)

sati: köszi. :)

"How a government taxes its citizens is a direct declaration of a country's values."

(#4) hoffman_


hoffman_
nagyúr

Nekem jóbarátom Pécsen koptatja az egyetemi padokat, és a kézilabdapálya felfestéseit, a barátnője Dániában tanul, a nővére Szerbiában röpizik, a család és a cimborák egy része a III. kerületben tengetik napjaikat. Nagyon-nagyon jó dolog a Skype :)

A karácsonyi hangulat itt is kikopóban, együtt ugyan a család, de nagyon picike, a rokonok majd gyünnek, de az még két nap, akivel pedig a legszívesebben tölteném a karácsonyt, nos, vele nem tölthetem, ez kicsit rányomja a bélyegét a hangulatomra. De édesanyám idén is megmutatta, hogy hiába nem szeret sütni-főzni, legalább ennyire ügyes, a pocakom szereti a legjobban az ünnepeket :)

Boldog karácsonyt Neked is! Az újévre még ráérünk :)

"The time you enjoy wasting is not wasted time."

(#5) Viszlát válasza hoffman_ (#4) üzenetére


Viszlát
addikt

Na igen, elég sokan és egyre többen vannak hasonló helyzetben.

Neked/nektek is! Tudom milyen az első ünnep a nagy szerelem nélkül, kitartás. :)

"How a government taxes its citizens is a direct declaration of a country's values."

(#6) hoffman_ válasza Viszlát (#5) üzenetére


hoffman_
nagyúr

Engem az ünnepek nagyon nem hatnak meg, egyre inkább taszít az, hogy ki van jelölve pár fix időpont, évente 2 legalább, amikor szeretés van, meg mosoly, plusz ma már az ajándék is hozzá tartozik*. Engem ez hidegen hagy, sőt frusztrál. Nem december 24-én kell engem szeretni, meg augusztus 27-én, és én se ekkor szeretem azt, akit szeretek, és ennek a kimutatását se korlátozom erre a két napra. Ennélfogva sokkal szívmelengetőbbnek tudtam elképzelni a fent vázolt skype-karácsonyodat, mint sok-sok ember otthontöltött karácsonyát.

Hát igen, vacak. De majd lesz jobb is. A hétköznapjaim se szuperek, de azért már tudok örülni dolgoknak, és nincs rossz kedvem konstans - csak ez a karácsonyfa, beigli, ajándék, és a millió szép emlék kicsit meghatványozta :)

* És az a divat egyre inkább, meg az a menő, hogy ha idén ajándékmentes karácsony lesz, vagy csak jelképes ajándékok. Hát szuper. Én azt várom a karácsonyban, hogy látom mindkét unokatesómat, akikkel évente jó ha 2-szer találkozom, és egy nagyon mosolygós, jóétvgyú napot tölt együtt a - még mindig szűk - nagycsalád.

[ Szerkesztve ]

"The time you enjoy wasting is not wasted time."

(#7) Viszlát válasza hoffman_ (#6) üzenetére


Viszlát
addikt

Értelek én, csak tudod ez nekem olyan, mintha elrontaná egy adott filmmel kapcsolatos élményemet az, hogy valaki másképp vélekedik róla, esetleg nem olyan odaadással nézi mint én, csámcsogva, popcornt zabálva és sört vedelve nézi. Miért foglalkozzak azzal, hogy mások miként cseszik el, élik meg konzumidióta módjára ezt a pár napot?

Ahogy az sem hat meg, hogy megy az ipari Jézuskázás, ugyanúgy nem igazán tud érdekelni, hogy mi lett a világ többi lakója számára ebből az ünnepből. Nálunk mindig is a családról szólt és egy olyan lehetőségről, ami nem sűrűn adódik meg egy naptári évben. Mert olyan, hogy többségében senkinek nem kell dolgozni és mindenki ráér, nem nagyon van az év folyamán. Nem arról van szó, hogy ezen a két napon szeretjük egymást, aztán az év többi részében meg le se bagózzuk a másikat, csupán mindenkinek megvan a saját élete, munkája, gondjai, családja, egyre nehezebb összehangolni a szabadságokat, programokat. Emiatt is különleges lehetőség ez a pár nap, hogy együtt, közösségben töltsük el. Ugyanígy van az ajándékozással is, ha volt rá, ajándékoztunk, szűkös esztendőben meg zsíroskenyeres karácsony volt, a lényeg, hogy összejöttünk.

Nekem eddig se mások ünneplése adta a karácsonyi időszak örömét, úgyhogy bár sajnálatos, hogy teljesen elkurvult a világ, igazából magasról teszek arra ki miként cseszi el a dolgait. Bocs, ha kissé keményen fogalmaztam. :)

"How a government taxes its citizens is a direct declaration of a country's values."

(#8) hoffman_ válasza Viszlát (#7) üzenetére


hoffman_
nagyúr

Teljesen igazad van, így kell hozzáállni :R

Én se hagyom, hogy megkeserítse a karácsonyi napokat ez a tudat, attól azért messze vagyunk, nem jópofát vágok hozzá csak, hanem jóízűen töltöm el. De néha azért felötlik bennem az előbbi gondolatsor. Az szintúgy taszít, ha valaki két kézzel utasítja el a karácsonyt, hogy már pedig ez szar, és én is lesz*rom, műgiccs az egész, semmi sem lesz más. Ez nem igaz, ahogy írtad is, én is megjegyeztem, ilyenkor tudsz találkozni alapesetben mindenféle korlátozás nélkül mindenkivel, aki hozzád tartozik. Ennyi elég :)

Bár tény, hogy a sok szép emlék közé vegyül jó pár irtó vacak is, annyi bizonyos, hogy tudom, hogy majdan apaként és családfőként hogy nem kell egy karácsonyt managelni és hostolni. De ezt majd a srácaim fogják értékelni legelső sorban :)

[ Szerkesztve ]

"The time you enjoy wasting is not wasted time."

(#9) Viszlát válasza hoffman_ (#8) üzenetére


Viszlát
addikt

Akkor ezt meg is beszéltük. :)

"How a government taxes its citizens is a direct declaration of a country's values."

(#10) BITBOYS


BITBOYS
addikt

Boldog karácsonyt itt is! :)
Én is egyedül töltöm az ünnepeket, ez van. :)

Az ellenség? Ő is kötelességtudó volt, akár te. Vajon mi volt a neve? Honnét jött? Valóban gonoszság ült a szívében? Miféle hazugságok sodorták ily távol az otthonától? Maradt volna inkább odahaza...,békében. A háború mindnyájunkkal végez.

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.