2020. április 5., vasárnap

Gyorskeresés

május 1

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Nem tudom igazából hogy mi is az a blog, és hogy mire is való tulajdonképpen, de ha jól tudom leginkább ilyen naplóféle, amibe az ember beleírja hogy éppen mire gondol.
Mi lenne, ha én is megpróbálkoznék vele? Miért is ne, legfeljebb nem olvassa el senki, na bumm.

Szóval a mai nap május 1 a munka ünnepe elvileg. Én ez alkalommal munkával ünnepeltem. Na nem kell semmi rosszra gondolni, mindössze házimunkáról van szó, ám el kell mondani, hogy most valami olyasfélébe kezdtem bele, amelynek egyenlőre nem igen látom a végét. Ez nem más, mint a kert, illetve az udvar rendbetétele. Ez igen nehéz feladat. Az ok egyszerű, nem más mint a gyűjtőszenvedély. Az udvar ugyanis tele van fa, és fém, és egyéb hulladékkal. Persze az én szememben hulladék, mások szemében értékes alapanyag. El kell mondanom, hogy nem én gyűjtöttem össze, hanem a nyakamba szakadt. A fával kevesebb gond lenne ugyan, hiszen elég lenne csak feldarabolni, és télen mehet a kazánba, de a fémmel az ég világon semmit sem tudok tenni.
Mindegy, valahol csak el kell kezdeni, különben rám rohad minden. Úgy döntöttem, hogy kezdésnek nekiállok az egyik, kert végében lévő melléképület hátsó traktusának kiürítéséhez. Ez azért lenne hasznos, mert akkor a nevezett helyiség (sufni) nevezett része kiválóan alkalmas lenne a téli tüzelőanyag biztonságos, száraz tárolásához. Jelenleg ugyanis az udvaron található a tüzelő, mindenféle szedett-vedett fa-fém tákolmány alatt. Ez nem is véd rendesen, másrészt rendkívül kényelmetlen megoldás, hajlongani, mászni kell, ki tudja mikor dől az emberre stb. Úgy érzem ez az állapot tarthatatlan, így szükséges a nevezett helyiség legalább részleges kiürítése. Ha sikerül a téli tüzelőt elhelyezni a sufni végében, máris felszabadul a kert végében azon terület, amely jelenleg pont a tűzifának ad otthont. Ráadásul a jelenlegi tárolásra szolgáló építmémyek is jórészt fa alapanyagúak, így azok is feldarabolhatóak, és a tél folyamán eltüzelhetőek.
Persze nem marad árván a terület. Először is kénytelen leszek a sufniból eltávolított javakat itt elhelyezni valamilyen formában, másodsorban a kert elülső részén található szemétdombot alkotó fémkupacot, és egyéb hulladékot is itt kívánom elhelyezni. A lomoknak aztán olyan mindegy, hogy áznak e vagy sem, a vasat meg le fogom takarni, most is le van valamennyire takarva. Ezt mindenképpen szükséges minél előbb elkezdeni, mivel ideje lenne végre megoldani a ház csatornával való ellátását. Ezen kívül egy nagyobb sóderkupac is ide fog kerülni, ide -s tova húsz éve éktelenkedik a kapuval szemben a garázs (műhely) ajtajának hányva. A sódernek fontos szerepe lenne, ugyanis a szomszédos kerítés talapzata a kert elején kritikán aluli állapotban van, illetve egyre jobban dől a szomszéd felé (persze a mi kerítésünk) Másrészt az udvar jelentős része le van betonozva de a beton már eléggé viharvert állapotban van töredezik, hála az állandó igénybevételnek. Hogy mindez mikor fog megvalósulni azt egyenlőre el sem tudom képzelni, de tudom hogy igen, meg kellene csinálni...
Szóval ki akarom üríteni a sufni hátsó részét a tüzifának. Ezt kezdtem el ma. Mi is van most a sufniban? Merülhet fel a jogos kérdés. A válasz erre az, hogy szinte minden, a máig is harcoló német alakulatig bezárólag.
Először kellett találni valamilyen helyet, ahová az onnan kikerült lomokat teszem. Találtam is egy kb. három négyzetméteres területet, amely alkalmasnak látszik eme feladatra. Ez a kert hátsó részén található, a jelenlegi tüzelő tárolására szolgáló felépítmény mögött, és egy baromi nagy kőrakás mellett. Ez a kőrakás tartalmaz cirka négy-öt köbméter követ, vagyis ilyen márványlapról van szó, kertekben szoktak belőle járdát készíteni általában. Ez a rakás kő most ott éktelenkedik az udvaron, itt régen zsákok voltak egymásra halmozva, ezekbe raktuk eleinte a tüzelőt. Hülye ötlet volt, (természetesen nem az enyém, de ezt hagyjuk) idővel ezek a zsákok persze tönkrementek, meg amúgy is lukasak és szakadtak voltak. Most már nem maradt belőlük egy sem. A kővel aztán végképp fogalmam sincs mi a lópikulát lehetne kezdeni, a fát ugyanis el lehet tüzelni, a vasat, és egyéb hulladékot apránként akár el is lehetne vinni valamelyik MÉH -be, a gond csak az, hogy a vasért jelenleg alig kapnék valamit. Viszont nem éktelenkedne az udvaron. De a kövel aztán végképp semmit sem lehet csinálni. Persze jöhet az ötlet, hogy be lehet építeni ide-oda, járdát készíteni belőle kicsinosítani, vagy beburkolni a teraszt vele, meg mittomén... de nem tudom, hogy elfogyna e, másrészt ez olyan kaliberü munka lenne, amit semmiképp sem tudok egyedül megoldani...
Szóval térjünk vissza a sufni kiürítéséhez. Mi is volt a cirka 4 négyzetméteres területen? Először is különféle faanyagok, három köteg bontott, laminált padlólap, ez go kazán. Volt egy zsák ócska rongy, hogy miért nem lett legutóbbi lomtalanitáskor kidobva, az rejtély, de legalább most megtaláltam. Volt egy, illetve kettő ócska porszívó. Ezeket lehet hogy szétszedem, a motorjuk hátha jó lesz valamire. Voltak régi rozsdás edények hogy ezeket ki őrizgette, és miért, foggalmam sincs. Mindegy, mostmár mennek a szemétbe. Vannak különféle szivacsok vagy mik, valamikor valami szigetelés lehetett, hogy minek lett gyüjtögetve, nem tudom. Valami hosszú nyelű fém készülék, német felirattal, az van rajta, hogy meleg. Halvány lila gőzöm sincs, hogy mire szolgál ez a cucc, mi a nyavaját melegítenek vele. Valami merülőforraló lehet? De ekkora? Vagy disznópörzsölő? Az túl bizarr lenne. Van egy másik hőforrásnak kinéző cucc is. Mindegy én biztosan nem fogom használni ezeket a vackokat. Van két esőkabát. Egy zöld, és egy kék, de nem ám akármilyen, darabonként legalább két kilósak. Baromi régiek, és baromi rondák. Ezen kívül kábelek. Qrvasok. Erösáramú kábel. Négy eres, legalább négyes átmérőjű, újnyi vastag szigeteléssel. Hogy ki, mikor, miért tette oda, és honnan szerezte, az rejtély. De nemcsak ám ilyen incifinci kábelecske, nem! Ugyanis felleltem pár igen tekintélyes, legalább centi vastag átmérőjű sodrott rézvezetéket. Hogy honnan ki, miért? Kitalálható, halvány fingom sincs. Neon armatúra, csövekkel, kettő darab, egyik búra nélkül. Általánosan elmondható, hogy az egész sufni tele van neoncsövekkel, mindegyik sarokba, zúgba találni párat, hogy ki, és mikor gyüjtötte, szintén rejtély. Gégecsövek. Félcolosak, elég kemények, szerencsére nem sok van belőle. Drótok. Garmadával, főleg vasból, némelyik horganyzott is. Rengeteg van belőle. Ócska kőműves szerszámok. Legalább három fangli, simító, és öt darab kőműveskanál. Egyik sem mai darab. Két pár gumicsizma. Régiek, és rondák, cirka 46 -osak lehetnek. Egy kisebb láda. Tartalma gyakorlatilag szemét, totálisan rozsdaette zárak, szögek, és egyéb nyalánkságok. Egy ládányi poros befőttesüveg, nem túrtam közéjük, de hogy nem tegnap lett odarakva, az biztos. Szemét ez is.
Egy üvegajtós konyhaszekrény. Erre emlékszem, még a vénasszonyé volt. "Valaki" húsz éve iderakta, azóta itt rohadt. Ebbe voltak belerakva a kőműves szerszámok, és a csizmák. Ezeken kívül egy régi korhadó gyalut, és egy kopaszodó cipőkefét tartalmazott. Elég nagy helyet foglal, de még nem tudom kivenni, mert a teteje tele van lomokkal. Egy motor. Nem túl nagy darab, viszont 380 -as. Vannak rajta különféle drótók, és egy ócska kapcsoló. Akár ki is próbálhatnám, de nem teszem. Megy az udvarra ez is. Asztali lámpák, kettő darab. Rusnyák, de praktikusak. A műhelyben is van belőlük pár, talán még jók lehetnek valamire, legalábbis az egyik menthetőnek látszik. Két kapcsolószekrény hogy honnan? Említettem már a máig is harcoló német alakulatot? Egy kisebb könnyebb, és egy nagyobb, nehezebb. 220-as és 380 -as konektorok vannak rajtuk, és kapcsolók. A nagyobbik ha jól érzem, akkor alumínium lehet.
Egy forgós szék. Enyhén szakadt, piros kerek ülökével, és piros támlával. A váz színe kék. Forog. Nem mai darab. A támla hátulján apró alumínium tábla, rajta apró, de jól látható felirat: XI. ker. KÖZÉRT. Hát, b.meg. Ez már aztán tényleg durva... Mégis mikor, és ki, de a legjobb kérdés, hogy hogyan szerezte ezt be? Ezt azért meg kellett emészteni, ehhez pedig némi idő kellett. És ez még úgy kb. a harmada annak, ami még benntvolt.
Egy nagyobb, szakadt doboz. Benne reflektorok. Öt darab, fehérek. Már meg sem lepődöm, a közértes szék után már semmin sem lepődöm meg, itt tényleg bármi lehet most már. Vasak. Három köteg, tippem szerint 40X20 -as U profilu vas. Kötegenként olyan 30 darab lehet, egy köteg olyan fél mázsa lehet, de ez csak tipp, mindenesetre veszett nehéz. Kihoztam mindhárom köteget az udvarra, ledobtam a földre, szépen egymás mellé. Nem nagyon rozsdásak.
Most már egyre több hely van, lepakoltam a szekrényről is, így ki tudtam szabadítani. Megfogtam hogy kivigyem, de nem bírta a saját súlyát, és szétesett. Nem kellett több, szétkaptam, mint foxi a lábtörlőt, megy szépen a kazánba ez a szar is. Régi kosarak. Nem egy darab, nem kettő, hanem legalább nyolc darab. Kisebbek nagyobbak, szakadtabbak, jobbak, ocskák stb. Párat, a jobbakat megmentek, a többi kazán. Műanyag aktatáskák, csak kettő, ócskák, ezek is mennek a szemétbe, bár nem biztos, eszembe jutott mire lehetne használni talán, mindenesetre a padlásra majd felférnek. Ja a padlás szinte tök üres, lehet bele pakolni most.
Karácsonyfa talpak. Egy kicsi, egy kicsit nagyobb, és egy brutálisan nagy. Évről évre nagyobb volt a fánk, így évről évre nagyobb, és nagyobb talpat ígényeltek, fater meg csinált, hiszen volt miből. Ezek is mennek a levesbe, mivel most már mű fa van, másfeles. Bőven elég, én amúgy is utálom a karácsonyt. Arra gondoltam, hogy mi lenne ha fognánk a fát, feldíszítjük, majd az adott időben ráteszünk egy nagy zsákot és feldíszítve felvágjuk a padlásra, majd következő karikor lehozzuk, és csak lehúzzuk róla a zsákot. Instant fenyőfa. Végül elvetettük az ötletet.
De vissza a sufniba! Kábelek. Még! Belsejük újnyi vastag. Egy biztos, rengeteg kábel gyűlt össze, legalább 200 méternyi biztosan. Kisebbek is, de legfőképp nagyok, vastagok. Némelyiken kapcsolók dugók stb csüng. Halvány fogalmam sincs mihez kezdjek velük, arra gondoltam, hogy megpróbálom megnyúzni őket, 15 20 kiló rezet biztosan ki tudok szedni belőlük... a kérdés, hogy az ebből várható 20e Ft megér e ennyi vesződséget.
A sufni végében most pár nagyobb tárgy maradt. Egy polc, tele mindenféle limlommal, ezt még le akarom pakolni, mert a polc még jól jöhet, üvegek, régi csempék, egy hinta, meg még nemtommi. A vénasszony régi vaskályhája... Dögnehéz, nem tudom, hogy a retekbe fogom kivinni, pláne, hogy hová a francba fogom tenni, ha sikerül egyáltalán megmozdítani. De van egy másik is, egy autentikus, Salgótarjáni, Süt Főz Tea sparhelt. Ez még megvan? Naná hogy nem lettek kidobva, itt rohadnak ezek is húsz éve, hogy enné meg őket a franc. Ha ez nem is, de a rozsda mindenképp meg fogja őket enni, de hogy mikor, azt nem tudom, mert nem látszanak viharvertnek, pedig nem két percig fűtöttek bennük.
Holnap valamit mindenképpen ki kell találnom, mert ezek itt nem maradhatnak, itt nincsen számukra hely. Nem kell valakinek olcsón egy öreg sparhelt? :DDD

Hozzászólások

(#1) talmida


talmida
(Közösségépítő)

Ne dobj ki mindjárt mindent. Lehet, hogy valakinek pont az kell, amit te ki akarsz dobni. Olyan jó leírást adtál a "kacatokról", hogy szerintem bőven lenne érdeklődő némely dologra, ha hajlandó vagy ingyen megválni tőlük. Pl A télen olvastam tt a Logouton, hogy volt , aki pont sparheltet keresett. :Y

Van egy kifejezetten erre a célra szolgáló fórum is. [L:http://groups.yahoo.com/group/budapest-mindeningyen/[Budapest Minden Ingyen]/L]

Ez a fórum azért jött létre, hogy mielõtt kidobsz valamit, másokat értesíts. Ha valamire nincs már szükséged és ingyen odaadnád, akkor értesíthetsz másokat erről. Ha szeretnél ingyen kapni valamit, azt is írd meg, mert lehet, hogy valakinek meg épp a sufnijában ott hever, ami neked kellene, és szívesen odaadná!

One person's trash can truly be another's treasure!
Vagyis, ami az egyik embernek kacat, az a másiknak kincs lehet. :K

[ Szerkesztve ]

IN GOD WE TRUST!

(#2) talmida


talmida
(Közösségépítő)

Bocs, az előbb rosszul linkeltem be.
Ez az a bizonyos fórum, ahol adakozni vagy csere-berélni lehet ingyen.

IN GOD WE TRUST!

(#3) Thunderzolee


Thunderzolee
(addikt)

Hát ez nagyon jó! :C

..ehhehh... de elmentem volna válogatni.. ehhehh..

Mondjuk én a helyedben felpakolnám egy utánfutóra, aztán irány a MÉH.
A sárgaréz kábelek elég soakt érnek, mármint ha lefejted róla a műanyagot, bizonyos népcsoportok ebből élnek, Te meg itt elkótyavetyélnéd. :D

Javíts ki nyugodtan, ha tévedek valamiben. :)

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2020 PROHARDVER Informatikai Kft.