2020. április 7., kedd

Gyorskeresés

Áram part II

Írta: | Kulcsszavak: áram . hiba . biztosíték . konnektor . javítás . győzelem

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Folytattam a nyomozást. Melóból elhoztam egy digitális multimétert, hátha azzal többre megyek.
Hozzáértők tanácsát is kikértem, és megtudtam, hogy a föld, és a nullvezeték az összeköttetésben van, tehát ha ott mérek nagyon kis ellenállást, az normális. A baj akkor van, ha a fázis és a nulla van rövidben, vagy a fázis és a föld. Óvatosan kipróbáltam egy működő konnektoron, a föld és a nulla között rövidzárnak, a fázis és a föld között pedig 220 -nak kell lennie.
Elővettem a multit, nekiálltam a konnektorokat trancsírozni, persze előtte beléjük mértem, hogy van e bennük valami kóbor áram, mit lehet tudni. Aztán odamentem ahhoz a konnektorhoz, amelyben a dzsunkaisztánból származó vízmelegítő foglalt helyet. A műszer aranyos rövidzárat mutatott a fázis és a nulla között. Ok. De tegnap miért nem mutatta ki ezt a berregő? Mindegy. Ezután megnéztem a következő konnektort, ahonnan leágazik. Itt nem találtam anomáliát, égést, stb. persze a rövidzár az még mindig megvolt. Mivel ehhez fértem jól hozzá, így szétszedtem, lehúztam a leágazó drótokat, majd visszamentem az előzőhöz. A rövidzár azonnal megszűnt. Tehát ez a szakasz feltehetőleg jó. Feltételeztem, hogy a sorban következő konnektor Etus gyilkosa kell hogy legyen, legalábbis ez tűnt logikusnak. Kivettem a közepét (ezek ilyen hazai gyártású barna konnektorok a 90 -évek környékéről) és láss csodát! Amperszag! Égett belső! Kiszedtem mindent, illetve nagy nehezen kirángattam a konnektort. Három irányban vannak a vezetékek. A műszer segítségével megállapítottam, hogy melyik drót melyik konnektorhoz megy tovább. Az egyik irány a szoba felé megy a falba, a másik irány visszafelé, a harmadik irány egy harmadik konnektorhoz a másik falon. Ezt a harmadikat is szétszedtem, de miután az előtte lévő szakasz már szét lett szedve, így nem tapasztaltam rajta zárlatot. A vezetékek sincsenek megégve, illetve két vezeték szigetelése égett meg a végén, de csak kb. két centi hosszan (persze lehet hogy ez a két centi okozta magát a zárlatot), utána teljesen épnek tűnik a szigetelés.
Miután nem tapasztaltam anomáliát (rendellenes zárlatot) a szoba felől jövő vezetékek között, így arra a megállapításra jutottam, hogy érdemes lenne itt mindent leszigetelni, majd megpróbálni visszakapcsolni az áramot, hátha a szobában megjavul. A gondolatot tett követte. Elővettem a szigetelő szalagot, és alaposan betekertem vele a drótokat, gondosan szétválasztva őket.
Ahhoz képest hogy régi alumínium drótokat vártam, egyes vastagságú merev rézdrót van behúzva mindenhová, kivéve a konyhában lévő harmadik konnektorhoz, ide sodrott vezetékek mennek, de ezek sem vékonyabbak. Persze a szobában nem néztem miféle vezetékek vannak, ott nem szedtem szét semmit. A falban is már műanyag csövek vannak, nem a régi un. bergmann csövek, amelyek kívül fém belül kátránypapír vagy valami ilyesmi.
Szóval gondosan leszigeteltem mindent, majd kimentem, megpróbáltam visszanyomni az áramot. Kitekertem a döglött 20A -es biztosítékot, majd behelyeztem egy új 16A -et. Ezután felkapcsoltam a kismegszakítót (megtudtam azt is, hogy ezek előtt van az óra, és csak ezek után jönnek az olvadók), és nincs pukkanás, nincs villanás, a villanyórán kialudt az a led is, ami eddig jelezte hogy probléma van. Vissza is tért a szobába az áram, így már csak a konyhában lévő hálózatot kell feléleszteni holnap. Gondoltam rá eleinte, hogy megpróbálom visszakötni, de inkább úgy döntöttem, hogy ezt inkább szakemberre fogom bízni. Igaz hogy végső soron nekem is drótos szakmám van, de villanyszerelő csak nem vagyok. (Én sokkal vékonyabb drótokkal foglalkozom, és kisebb feszültségekkel, és áramokkal.) Amúgy sincsen itthon megfelelő cseredarab, csak mindenféle, háború előtti régi, bontott vackok, azokat meg nem akarom feltenni.

Hozzászólások

(#1) Sanchez638


Sanchez638
(addikt)

Dugalj?:) És nem 230V?

Utalásnál mindig írj tárgyat. Számom az adatlapomon. Privát számot nem veszek fel!

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2020 PROHARDVER Informatikai Kft.