Mai program: menetel anyámhoz. Eddig oké. Gyaloglás Délibe tesómmal, még ez is belefér, mert nem először gyalogoltunk oda. Belváros szívében lakunk, itt merülhet fel a kérdés, hogy vajon miért is gyalogoltunk a vonatállomásra.. Csupán csak azért, mert diák nincs, a nem létező efszom meg kizárt, hogy 4 metrómegállónyi útért kidob pénzt vonaljegyre. Annak áráért eljutottam több kilométerre távolabb. Na szóval, jegyeket megvettük, vonatra felszálltunk, és helyet foglaltunk. Arra tippeltem, Kelenföld környékén jön kaller, aztán sehol se volt. Jó, vártunk tesókámmal tovább. Érd-felsőnél megpillantottam a kallert, de aaabszolút nem haladt felénk. Már majdnem Érdnél jártunk, a célállomásnál, akkor se jutott el hozzánk. Megállt a vonat Érden, pont akkor ért oda, de csekkolni már nem tudott. Leszálltunk, cseppet mérgelődtem is, hogy ha ezt tudom előre, hogy el nem ér minket, jegyet se kellett volna venni odafele, csak vissza.
Megérkeztünk anyánkhoz, pár órát eltöltöttünk vele, aztán a kb. fél 8-assal hazamentünk. Út közben közelünkben ült két lány, amivel nem is lett volna gond, de ott helyben sminkeltek, amit nem igazán szeretek. Nem olyan biztos az, hogy én vagyok az egyetlen, aki nem komázza a nyilvános sminkelgetést. Nem értem, otthon ezt meg lehetne tenni, nem? Én is otthon csinálom, de nálam sokszor a korrektornál, és szemcerkánál kimerül a sminkelés fogalma. Hozzá teszem, 16-nál nem voltak többek. Próbáltam nem oda figyelni utána, valahogy sikerült is. Sasoltam a kallert, mikor jön. Már agyrémet kezdtem kapni, hogy megint nem ér el, jegyet ellenőrizni, és full fölöslegesen vettünk, de aztán Kelenföldnél betalált, ooooooooh yeeeeee, mégse volt halott dolog. Egy öreg nénike ült mellettem, nem tudom miért, de kicsit bámult, biztos érdekesnek talált. Beértünk Délibe, aztán haza is sétálva mentünk, ugyan csak azon okból, hogy kidobni jegyre pénzt, á-á. Ha nem az életem múlik rajta, nem költök rá. Igaz, lábam nem bírta most a sétát, de előfordul, ahogy általában.

Íme, egy élménydús nap, király.