2024. március 28., csütörtök

Gyorskeresés

Grafikai tervezés, McDonalds. Ja, és pina. Update! Most már csendélettel!

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Tudom én, hogy nagyon felhígult a kreatív szakma. Minden utcasarkon webdizájner, grafikus. De mégis, úgy érzem, hogy az alábbi hirdetménynek itt a helye, a nyilvánosság előtt. Íme, lehet gusztálni!

Más. Voltam szombaton a helyi dönciben, és láttam, hogy van 1+1 akció: 400 forintért kis krumpli, plusz választható alap szendvics. Úgy döntöttem, ebben a konstrukcióban kívánok vásárolni, de ezt nem jeleztem külön a kedves leányzónak, kértem viszony mellé mást is, valahogy így.

- Szia!
- Szia, Mibensegíthetek Zsófi vagyok, mit adhatok?
- Kérek szépen 1 kis krumplit, 1 csibeburgert, 1 sajtburgert, 1 epres fagyit. Itt fogyasztom, SMART kártyám is van.
- Tessék, ezerháromhatvan.

Ő lehúzta a SZÉP kártyát, én meg elhúztam enni, ugyanis farkaséhes voltam. A burger majszolása közben akadt meg a szemem a blokkon: Csibeburger 270.-, kis burgonya 440.-. Így, külön tételként. Mivel megszoktam, hogy 1000-1300 körül fizetek egy gyorsétteremben, a kasszánál nem tűnt fel a dolog, így persze, hogy én (is) vagyok a hibás. De. Most komolyan, annyi tisztesség nincs bennük, hogy ha külön nem kérem a dolgot, a burgert és a kis krumplit automatikusan az akciós csomagként számolják el? És nem csak egyszeri feledékenységről volt szó, mert több kolléga is így járt.

//

A Pussy energiaital mostanában valamiféle ródsóval rója a vidéket. Ennek a ródsónak a színpadján (ami egy áruház parkolójában kapott helyet) szép nagy, messziről látható Pussy felirat volt. A Pussy felirat alatt pedig egy kedves, parókás, fehér arcú, piros orrú bohóc szórakoztatott úgy 10-12, ötéves forma kisgyereket. Annyira morbid volt a helyzet, hogy még lefényképezni is elfelejtettem.

Update!
Ez a csendélet fogadott itthon. Hát miért tartalak téged, asszony!?

Hozzászólások

(#1) vhunor


vhunor
őstag

Reserved.

(#2) Sak


Sak
csendes tag

epic!

Ha valami csinálsz, akkor azt tedd rendesen. Csak egy icipicit több ráfordítás, mintha szarul csinálnád... [www.sargakazi.hu]

(#3) a_tesz válasza vhunor (#1) üzenetére


a_tesz
Korrektor

Nem jó, hát ez három poszt tartalma simán lehetne, és ennyi karaktert pazarolni, úgyse fogja senki elolvasni...

;]

Te is arra gondoltál, hogy a bohóc helyett kismacska kellett volna, nem? :D

スバル | De semmi baj Eric, ne feledd, nincsenek hülye kérdések, csak hülye gyerekek! - Mr. Garrison

(#4) Воланд


Воланд
titán

a pussy az jo. az energiaital is.

"Woland egy fura sátán, nem Isten ellenfele, hanem afféle küldötte, végrehajtója egy megromlott emberi világban, csak annyi rossz van benne, amennyi itt rátapadt."

(#5) vhunor válasza a_tesz (#3) üzenetére


vhunor
őstag

Arra hát :P

+ post updated.

[ Szerkesztve ]

(#6) nincsisbéla


nincsisbéla
aktív tag

Igen-igen a jó öreg pussy energiaital... Éltemben először egy nb3-as meccsről kiérve találkoztam vele, ugyanis ott állt egy fehér furgon pussy matricákkal. Röhögtünk rajta ezerrel a haverokkal, és megbeszéltük, hogyha jön a tulaj, kezet rázunk vele, és kérünk egy dobozzal... Ugyan a napon állt, de a pussynál külön jó ha friss meleg, nemde? Nos, jött is a tulaj a feleségével, és a kb 8-éves gyerekükkel. Valahogy nem volt színünk odamenni a pussy családhoz! :)

Mentalita'

(#7) fsb1000


fsb1000
nagyúr

Mások már megtalálták erre a problémára a megoldást: [link]

[ Szerkesztve ]

(#8) atidzsiforc válasza fsb1000 (#7) üzenetére


atidzsiforc
őstag

AZAZ :C

Amugy neha eleg viccesek tudnak lenni a gyorskajaldas cicak, multkor egy nem birt tovabbjutni a tapizokepernyos penztargepen, mert nem kertem piat.

r_picmip 16-al a koromporkolt is letisztultabb elmenyt nyujt

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.