2024. április 25., csütörtök

Gyorskeresés

Bach és a kódolt zene

Írta: | Kulcsszavak: kultúra . zene . bach

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Bach és a kódolt zene

2000. november 4-én Budapesten, a Zeneakadémia nagytermében mutatták be a miniszterelnök, a köztársasági elnök, valamint magas katolikus és protestáns egyházi személyiségek jelenlétében Johann Sebastian Bach Márk passió című zeneművét. A bemutató apropója a halottak napja volt. Ez a hír önmagában nem hívja fel különösebben magára a figyelmet, de ha részletesen megvizsgáljuk a mű keletkezésének körülményeit, egyből érdekessé válhat, ugyanis Bach személye ma is - legalábbis egy szűk szakértőréteg előtt - egészen más képet mutat, mint az egyházi és világi zenekedvelők köztudatában.

Vallási szempontból a XVIII. század Európa jelentős részében a katolikus ellenreformáció sikeres előretörésének jegyében telt. Közismert, hogy a XVII-XVIII. században a katolikus egyház a protestantizmus visszaszorítását kontinensünk jelentős részén az államhatalmi szervekkel karöltve végezte, s e hadviselést ''szellemi'' eszközökkel, vagyis a kultúra, a zene, sőt a népi vallásosság eszköztárának kisajátításával is segítették. Ebben a politikai és társadalmi közegben az uralkodó katolikus túlsúly ellenében való fellépés nemritkán életveszéllyel, de legalábbis jelentős hátrányokkal járt. Johann Sebastian Bach hithű lutheránus volt, s biblikus hite adta nem egy művéhez az inspirációt, gyakran nem is szövegben, hanem zenéje hangtani szerkezetébe ''kódolt'' formában. Az egyik leghíresebb Bach-kutató, Alfred Dürr magyar nyelven 1982-ben megjelent Bach kantátái című könyvében részletesen elemzi a zenemű belső és külső összefüggéseit.

A passió gerincét az úgynevezett ''gyászóda'' képezi, amit Bach 1725-ben, Erős Ágost szász választófejedelem felesége halálának alkalmából írt. Az óda szövege nemcsak az ilyen események alkalmával szokásos fordulatokat tartalmazza, hanem feltűnő módon kiemeli az elhunytnak hitéhez való ragaszkodását is, miközben a gyászoló férjről egy szó említést sem tesz. Albert Schweitzer Bach életéről és műveiről írt könyvében magyarázza meg az okot: a kezdetben protestáns Erős Ágost ugyanis a lengyel korona megszerzése érdekében katolikus hitre tért, melyben nem követte ugyancsak újhitű felesége, Eberhardine. A fejedelmi feleség férje ''hitehagyásától'' kezdve mintegy harminc évig - haláláig - külön élt tőle. Hithű magatartása miatt a protestáns Szászországban rendkívüli népszerűségre tett szert, a nép szinte szentként tisztelte. Amikor a különváltan élő fejedelemasszony meghalt, egyik protestáns tisztelőjének kezdeményezésére a lipcsei Paulinerkichében, a hivatalos szertartásoktól függetlenül gyászünnepséget szerveztek az elhunyt tiszteletére. Az eseményhez illő zene megírására pedig a Tamás-templom karnagyát, Johann Sebastian Bachot kérték fel.

A rendezvény abban a korban, amikor az ellenreformáció erőszakos áttérítéseken kívül nemritkán emberek fizikai megsemmisítését is eredményezte, politikai tüntetésszámba ment, sőt az ünnepségen több előkelő újhitű nemes, Erős Ágost volt hittestvére is tüntetőleg megjelent. A protestáns gyászünnepség az evangélikus Bach zenéjével a kortársak szerint kisebbfajta vallásháborúnak minősült. Oka az volt, hogy Ágost szász alattvalói nem tudták igazán megbocsátani, hogy fejedelmük egy másik ország királyi trónja elnyerésének fejében Luther hitét felcserélte az azt üldöző vallásra, s ezt elítélendő, demonstratív módon megjelentek a hitéhez ragaszkodó, elhunyt Eberhardine gyászünnepségén.

Heinrich Poos, nemzetközi hírű Bach-szakértő és zeneesztéta Kereszt és korona szövetsége című, német nyelven megjelent, Bach műveit elemző tanulmányában is részletesen taglalja Bach antikatolicizmusát, ami a zene gondolati jelképrendszerében ma már csak Bach-szakértő és egyben bibliaismerő zenészek számára válik világossá. Bach műveit ma is országtól függetlenül, túlnyomórészt németül éneklik - a komolyzene hagyományai miatt megtanulandó német szöveget gyakran maguk az előadók sem értik.

Német nyelvterületen a legritkább esetben adnak elő Bach-művet katolikus egyházi rendezvényeken. A művek zenei szerkezete ugyanis pontosan tükrözi szövegeik utalásait, szinte egy más nyelven megerősítve azok tartalmát, ezért sokszor a maga korában forradalminak tekintett zenei megoldások hallhatóak bennük. Ugyan Bach sem magánlevelezésében, sem szerzeményeiben nem tett közvetlenül katolikusellenes kijelentéseket, de műveinek szövegei sok helyen szólnak a ''nagy Babilonról'' és annak bukásáról. Ez a szókép Richard Friedenthal szerint, aki magyar nyelven is megjelent Luther-életrajzában a nagy reformátor több beszédét és levelét is idézi, a katolikus egyház protestáns szimbóluma. Ezt az is alátámasztja, hogy Hugo Pörtner történész a keresztes háborúk idején a keresztény, vagyis katolikus fennhatóság alatt lévő Palesztinát és a környező területeket munkáiban ''levantei Babilonnak'' titulálja.

Noha Mária-ünnepekre is készültek Bach-művek, de Alfred Dürr idézett könyvében kettőnek a szövegét elemezve (BWW 83, BWV 125) egyértelműen kimutatja, hogy a szövegek alapjául Lukács evangéliuma szolgál, ahol a történet középpontja a gyermek Jézusnak a jeruzsálemi Szentélyben való bemutatása. Máriának a bibliai beszámolóban és a bachi szövegben egyaránt csak mellékszerep jut, hiszen a jelenet központi szereplője a csecsemő Jézus és Simeon, akiről az említett szöveg azt állítja, hogy addig nem halhatott meg, amíg meg nem látta a Messiást.
A többi Bach-műben is Isten, Jézus Krisztus, a Szent Lélek különböző formában való költői leírása mellett a művek szövegeiben még nagyítóval se lehet találni a leghalványabb utalást sem Szűz Máriára, halott szentek közbenjárására, kisjézusra stb., vagyis a katolikus egyház által használt vallási szimbolikára. Poos említett könyvében elemzi a különböző zeneszerzési technikákat és bebizonyítja, hogy Bach a többséggel ellentétben nem a változatos harmóniák komponálásában, hanem éppen ellenkezőleg, gondolatoknak zenei formába öntésében jeleskedett.

Az úgynevezett hangnemi dramaturgia eszközei, vagyis a hangszerek, hangszínek, megszólalások, ismétlődések stb. száma híven tükrözi a szöveg által kifejezett költői képekben látható történések, ismétlődések számát és gyakoriságát. Ez a ''számmisztika'' az, amely a bibliai igazságokról a mai napig aktuális kódolt zenei üzeneteket fogalmaz meg, hiszen alig van olyan Bach-mű, amely ne valamilyen bibliai képből indulna ki. Így például a János passió zenéjében annál a jelenetnél, amikor Jézust megkorbácsolják, és a szövegben a hátán ejtett és a szivárvány színeiben játszó sebekről van szó, a zene is hasonlóképpen hosszú, kitartott hangok íveivel húzza alá a szöveget úgy, hogy mindig hét hang szólal meg egymás után, a szivárvány színei számának megfelelően. A bibliaismerők előtt nem titok, hogy maga a szivárvány is az Isten által az emberrel kötött szövetséget szimbolizálja, ami a Megváltóban öltött testet. Ezt csak fokozza az, hogy a passió vége felé a ''G'' hang feltűnően sokszor fordul elő, különösen akkor, amikor Jézust elfogják, majd elítélik. Az analógia biblia- és zeneértő protestánsok számára kézenfekvő: Jézust a Getsmenáné kertben fogták el, Pilátus a Gabbatán ítélte halálra, majd a Golgotán feszítették keresztre. Ugyanakkor mind a szövegből, mind a zenei motívumokból feltűnően hiányzik Mária alakja, aki a katolikus értelmezésben központi szerepet játszik Jézus keresztrefeszítésekor is.

Ennek a szinte rejtjelszerű zenei nyelvnek a zseniális megfogalmazása - Poos szerint - a kor katolikus-protestáns ellentétének volt a következménye. Szerinte ennek, de általában a Bach-jelenségnek megértéséhez is felekezeti hovatartozástól függetlenül, elengedhetetlenül fontos a protestáns bibliai dogmatika ismerete. A Luther-féle bibliafordításon felnőtt Bach érdeme abban áll, hogy sok filozófushoz hasonlóan ő is a maga nyelvén - zenében - egy teljes bibliai világképet fogalmazott meg, ami szöges ellentétben állt korának ellenreformációs törekvéseivel, sőt szellemi-kulturális síkon sikeresen szembe is szállt azzal.

A ''lambarendei doktor'', a Nobel-békedíjas Albert Schweitzer, aki amúgy hitvalló protestáns is volt, már idézett elemző művében egyenesen az ''ötödik evangélistának'' nevezi a lipcsei Tamás- templom karnagyát. Ebben a könyvben részletes elemzést olvashatunk Bach teológiai képzettségéről is: beszámolt arról, hogy a zeneszerző a kor ismert protestáns teológiai munkái mellett rendelkezett Luther összes műveinek gyűjteményével, sőt szóban és írásban is gyakran adott hangot protestáns meggyőződésének. Albert Schweitzer szerint Johann Sebastian Bach életműve sokkal inkább hasonlít a kereszténység korai szakaszában fellépett, úgynevezett apologétákhoz, hitvédőkhöz, mint saját korának elismert udvari zeneszerzőiéhez. Ezt támasztja alá Dávid Gábor zeneesztéta 1985-ben Bach magánlevelezéséről megjelent könyve is. Leírja például, hogy amikor Ágost katolizálása miatt a szász udvarnál ismét bevezették a katolikus istentiszteletet, s Bachot megfosztották a lipcsei egyetem zeneigazgatói tisztségétől, a zeneszerző a fejedelemnek írt, rendkívül határozott hangú levélben méltatlankodott a döntés miatt. A könyv szó szerint közli a levelet, melynek egyik mondata így szól: ''Az, hogy megvonatott tőlem a salarium (fizetés), mely kétségkívül mindenkor, még mielőtt az új cultus (értsd: katolikus liturgia) bevezettetett volna, az előbbit (a protestáns zeneigazgatót) illette, ez reám nézve felettébb keserű és hátrányos...''. A zeneszerző, különösen Szászországban, akkor már olyan tekintéllyel rendelkezett, hogy megengedhette magának az idézett levél hangnemét, sőt a katolikus vallás ''kultusznak'' való titulálását, míg ugyanez a protestáns vagy katolikus közemberek esetében büntetést vont maga után. Albert Schweitzer - magyarra még le nem fordított - könyve előszavában is megjegyzi: ''Munkám célja az, hogy önálló gondolkodásra serkentsem a zenekedvelőket azáltal, hogy megismertetem őket a bachi életmű jellegével
és szellemiségével...''

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.