2019. március 24., vasárnap

Gyorskeresés

Gyalogos közlekedés Budapesten

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Elöljáróban annyit, hogy kb. másfél éve élek Budapesten, előtte nagyon sok helyen laktam már Magyarországon, pár ezer fős szülőfalumtól kezdve százezer+ vidéki nagyvárosokig.
Az autós közlekedés és a tömegközlekedés egy másik téma, azzal most nem kívánok foglalkozni, csak a gyalogos közlekedéssel.

Vágjunk a közepébe: soha nem láttam még annyi birkát az utakon és az utak mellett, mint itt a fővárosban. Igen, az utakon most csak a gyalogosokra gondolok, mivel random átfutnak/átsétálnak a legnagyobb csúcsforgalomban is a többsávos autóúton. Továbbá előszeretettel átszaladnak és sétálnak a zebrán is, amikor piros a lámpa a gyalogosoknak. Eleinte nem is figyeltem fel erre, de mióta hetente, néha naponta elüt valakit a villamos, mert valaki át akart futni előtte, és emiatt kések a munkából, az már kicsit dühítő.

De a legfontosabb dolog, ami miatt ezt a bejegyzést írtam, a járdán való közlekedés.
Mivel egy ilyen zsúfolt nagyváros igényelne némi gyalogos közlekedési kultúrát, az ember elgondolkozik, hogy létezik-e ilyen egyáltalán. Böngésztem kicsit a neten, de semmi ilyesmi szabályozást nem találtam.
Konkrétan arra gondolok, hogy van-e írott vagy íratlan szabály arra, hogy egy járdán, ahol például két személy fér el egymás mellett, melyik oldalon kell haladni.
Amit eddig megfigyeltem:
- nagyon sok budapesti gyalogos már-már betegesen a fal mellé húzódva halad, bármelyik irányba is megy (nem, ennek semmi köze a kirakatokhoz, ha több km hosszú szürke betonfalak vannak mellette, akkor is ott fog haladni)
- vannak, akik nem tudják eldönteni, melyik oldalon haladjanak, így állandóan másnak ütköznek és/vagy ugrálnak mások elől, lassítva ezzel a haladást a többieknél
- vannak, akik (direkt?) szembejönnek veled, és amikor már látod, hogy ebből ütközés lesz, kitérsz előle, erre ő is ugyanoda tér ki
- vannak elég sokan, akik a telefonjukat bámulják, és üvölt a zene a fülükben, és mennek, amerre viszi a lábuk
- és vannak, akik előre mennek, de jobbra/balra/hátra néznek folyamatosan, akár több tíz méteren keresztül, majd felháborodnak, ha megállsz előttük, mert nem tudsz hová kitérni, és neked mennek

Ez a gyalogos káosz mindenhol megfigyelhető: sétálutcán, plázákban, aluljárókban, stb.
Mielőtt a fővárosba költöztem, mindenhol az volt az elfogadott, hogy a gyalogosok a járda jobb oldalán közlekedjenek, itt viszont mintha egy másik világba csöppentem volna, szabályok nélkül.

Értem én, hogy leszarjuk a másikat, de nem egyszerűbb lenne, ha valami rend lenne a gyalogos közlekedésben? Mondjuk alapesetben mindenki egységesen a menetirány szerinti jobb oldalon haladna, mint az autók.

Végezetül a kérdésem, csak úgy kíváncsiságból:

Ti a járda melyik oldalán közlekedtek?
a, jobb oldalon
b, bal oldalon
c, középen,
d, szlalomozok
e, csak megyek előre, mint egy tank
f, ugrálok a szembejövők elől, mint egy riadt veréb
g, ahogy éppen kedvem van
h, más (fejtsd ki)

Hozzászólások

(#1) Cucuska2


Cucuska2
(őstag)

Jobb oldalon. Amúgy pedig mindig rohanok, így sokszor szlalomozás a vége.

(#2) alcsa


alcsa
(senior tag)

Általában a menetirány szerinti jobb oldalon.

(#3) Fred23


Fred23
(PH! kedvence)

Gyalog céltudatosan és gyorsan közlekedek Pesten, ha egyedül vagyok. Érdekes módon kábé az egyetlen város Magyarországon, ahol nagyjából semmibe veszem a közlekedési szabályokat, bocsi érte mindenkitől! :D

[ Szerkesztve ]

(#4) milangfx válasza Fred23 (#3) üzenetére


milangfx
(őstag)

Szerintem mindenki semmibe veszi, legalabbis a gyalogosok nagy resze, szoval ezert kar bocsanatot kerni. Itt a piros csak egy veszelyes zold; egy indikator, hogy elmeletben johetne auto, de ha eppen nem jon, akkor gyakorlatilag zold van.
En longboarddal megyek szinte mindenhova es ez a problema nagyobb sebessegnel meg jobban elojon. Autok kozott nagyobb biztonsagban erzem magam, mint a retardalt gyalogosokat kerulgetve, aki egyik iranyba nez, de masikba megy, random "savot" valt, ketten osszezarnak elotted, stb. A legjobb, amikor latja, hogy jovok es lehuzodik arra az oldalra, ahol megprobalnam kikerulni.

[ Szerkesztve ]

(#5) Chaser


Chaser
(Jómunkásember)

léníegtelen ha lenne is szabályzás, 20m-enként nem fog állni rendőr h betartassa
szabályzás nélkül is lehet mondani az emberkének h ésszel koma mert bajok lesznek ( : kb ez a legtöbb amit lehet tenni
rengeteg külföldi is van, pesti falun csak valami célból tartózkodó, ez már nem lesz jobb
amennyi gyalogos átmegy a piroson, annyi autós is, sebesség határ túllépéséről ne is beszéljünk, ekkora helyekre kell a káosz, különben nem működne semmi...vicces de tényleg így van

én a járdát megoldom, ha épp megunom a sok lámát akkor felveszek egy útirányt és nem térek le róla, ki szoktak kerülni ( :
bkv közlekedés sztem neccesebb, egymást taposó kvázi birkák, annyit nem képes megvárni h a leszállók leszálljanak, már csörtetni kell befele...egyszer futottam metróhoz, üres volt előttem minden, már láttam h biztonságosan nem tudom elérni - megállástól számítva 10 másodpercig áll az m3 az biztos de már a végén volt -, megálltam előtte a biztonsági sávon kívül, mögöttem egy leányka nem állt meg, úgy pattant le rólam mint a gumi maci ( :

szerk:
természetesen attól, h sok autós hülye, még gyalogosnak nem kell átmenni piroson, meg sok sávoson
ezeknél az "tetszik", mikor az idős hölgy/úr neki indul a 6 sávosnak, de kb úgy mintha sétáló utcán lenne...aranyosak ( :

[ Szerkesztve ]

_tejesen'® joálapotpan'™_

(#6) marositech


marositech
(senior tag)

Jobb oldalt megyek.

De külön öröm, hogy 20 év alatt sikerült a mozgólépőn betartani az állj jobbra szabályt.
Tudom felesleges, de aki siet annak nagyon jól jön.

[ Szerkesztve ]

Olyat rádverek...hogy megkulázol! :)

(#7) Chaser válasza marositech (#6) üzenetére


Chaser
(Jómunkásember)

ha épp jókedvemben nyakon nem vágom ( : arra is volt már majdnem példa, valahogy nem díjazom ha letaposnak
most még csak szólok, aztán eljön a pillanat amikor az egyiket lecsapom és aztán én leszek a köcsög ( :

_tejesen'® joálapotpan'™_

(#8) Hintalow válasza Chaser (#7) üzenetére


Hintalow
(senior tag)

Miért, zavar ha elmennek meletted a mozgólépcsőn? :F Két személy széles.
Én szerintem a jobb oldalon megyek amúgy, de nem szoktam figyelni :DDD
Plusz nagyobbrészt bringával megyek.

[ Szerkesztve ]

Ha a multiverzum teória igaz, akkor van egy univerzum, ahol nem az.

(#9) Chaser válasza Hintalow (#8) üzenetére


Chaser
(Jómunkásember)

ha elmennek nem zavar, ha taposnak jobban, én meg jó 1,5 személy széles vagyok egyébként ( : én is szoktam sietni ha úgy alakul, de azzal nem zavarok másokat

szerk: Sanyi.mTs
nekem az tetszik amikor kacsáznak, de úgy h nincs előttük senki, az is aranyos ( :

[ Szerkesztve ]

_tejesen'® joálapotpan'™_

(#10) Sanyi.mTs


Sanyi.mTs
(őstag)

ha sietek, akkor az előttem lévő emberek mindig középen mennek, nehogy ki tudja őket kerülni

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.