2019. március 23., szombat

Gyorskeresés

LENOVO 3000 N100 fejlesztése

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Adott a szomszédék régi féltett laptopja, amit régóta én "kezelgetek" (tehát pucolgatok, rendbe rakok, stb..). Mivel nem akarnak megválni tőle, újat meg pláne nem akarnak venni, végre rászánták magukat a fejlesztésre, amit már évek óta mondogatok nekik. Elkezdtem beszerezni a cuccokat, ami nem volt egyszerű, kb. másfél hónapom ment rá, hogy minden megjöjjön...
A processzor persze Kínából, egyből berendeltem a lehető legjobbat, ami elvileg megy ebben a laptopban, egy Core 2 Duo T7600-at. Persze rizikóztam, hiszen 2 db (kettő darab) ősrégi blogos és fórumos bejegyzésen kívül semmi konkrétumot nem találtam az egész neten, hogy ez most megy-e vagy nem. Hát vártam a csomagra több mint 1 hónapot, mire kiderült, hogy ez bizony az enyémben nem működik. A mai napig nem tudom, hogy a lapos nem szerette, vagy defektes példányt kaptam-e esetleg. A következő rendelésemmel biztosabbra mentem, egy eggyel kisebb modellel, a T7400-al, és ez elsőre ment is, ahogy kell.

A kiinduló konfiguráció az alábbi volt:
CPU: Intel Core Duo T2300E
RAM: 2x1GB Hyundai (Hynix) DDR2 SODIMM 667 MHz
VGA: Integrált Intel GMA945
HDD: Hitachi 80GB
OS: Windows 7 32 bit (ez már nem az eredeti volt rajta, eredetileg Windows XP-vel jött a cucc, később tettem fel rá Windows 7-et).

A megcélzott konfigurációt pedig így terveztem:
CPU: Intel Core 2 Duo T7600 helyett T7400
RAM: 2x2GB Samsung DDR2 SODIMM 800 MHz (persze csak 667-en mennek)
VGA: Integrált Intel GMA945
SSD: Samsung 840 EVO 120 GB
OS: Windows 10 64 bit

Sajnos a memória hiába lett 4GB és ezt látja is a BIOS (és persze az OS is), de valami BIOS szintű limitáció miatt csak 3GB használható (erre találtam valami BIOS moddolós félmegoldást a neten, de őszintén szólva nem akartam vele szórakozni, mivel azzal is csak fél gigát nyernék vissza).
Windows 10 elég gyorsan fel is ment pen drive-ról, kb 15 perc alatt.

Lefuttattam főleg AIDA64 teszteket mindkét konfigurációval, hogy lássuk a különbségeket, mondanom sem kell, használhatatlan rendszerből használható lett. Az alábbiakban százalékos arányban mutatom a különbségeket, kivéve a Crystaldiskbenchmarkot, azt képen :)

Crystaldiskmark a régi konfiguráción:

Crystaldiskmark az új konfiguráción:

Az eredményekből látszik, hogy a Core 2 Duo architektúra sokat lépett előre, főleg FPU-ban, a gyorsulás mértéke sokkal nagyobb, mint amit a magasabb órajel indokolna. Valószínűleg a 64 bitre váltás is segített a jobb eredmények elérésében. Az eredmények még szebbek lehettek volna, ha 2.33 Ghz-es T7600 ment volna a laptopban, de azért ez is szép.
A Crystaldiskmark igazából önmagáért beszél. A Samsung SSD-n bekapcsoltam a Rapid Mode-t, ami miatt sokkal jobb értékeket kaptam, amint amit a csatoló engedne (SATA 1, IDE mode).

Végeredményben egy lomha, lassú, állandóan HDD-t használó rendszerből egy sokkal gyorsabb, mindennapos használatra alkalmasabb gépet kaptunk kb. 20.000.- Ft-ból.

Tavasszal (vagy amikor kijön a Zen) a saját gépemet is fejlesztem, ha érdekel titeket, akkor arról is írhatok egy tesztet, hogy mégis mire számíthat az az ember, aki Phenom II-ről vált Zen-re.

Hozzászólások

(#1) dragon1993


dragon1993
(őstag)

Az SSD-nél rossz a Crystal teszt, az a 1000MB/s+ irreális.
A fájlméret legyen 1GB a Settings => Test Data legyen 0x00.

(#2) dugo_ válasza dragon1993 (#1) üzenetére


dugo_
(PH! kedvence)

Jó az. Valószínűleg be van kapcsolva a Magicianben a rapid mode, ezért a ramból tolja ezeket az értékeket.
Értelme nem sok, cserébe foglalja a memóriát.

Szerk.: Ja, de le is van írva. Nincs itt látnivaló.

[ Szerkesztve ]

(#3) Tim82


Tim82
(PH! nagyúr)

A notiban lévő chipset picivel több, mint 3 GB RAM-ot tud megcímezni, ezen BIOS hack sem segít. Ha a T7400 megy, a T7600-nak is kellett volna, szóval valószínűleg hibás példányt kaptál az utóbbiból. A valós használatban gyakorlatilag nincs érezhető különbség a két proci között amúgy.

"You're going to negotiate with a girl, who thinks she's a space station? - When you put it like that, it does kinda sound crazy." - http://hardverapro.hu/tag/tim82.html

(#4) pet007


pet007
(fanatikus tag)

Igen, az a rapid mode nem mutat realis kepet ssd sebessegerol. 3gb memo eseten en semmikepp se kapcsolnam be, rengeteg memoriat megzabal.

(#5) Valdez


Valdez
(őstag)

Köszönöm a hozzászólásokat. Azért lett 100 MB a crystal, mert nem volt időm kivárni HDD überlassú sebességével az 1GB-ot és sietnem kellett.
A rapid módról nem tudok sokat, azt mondjátok érdemesebb kikapcsolni?

[ Szerkesztve ]

(#6) Valdez válasza Tim82 (#3) üzenetére


Valdez
(őstag)

Láttam valami fórumon, hogy 3.5-öt ki tudtak belőle hozni. Egyébként a BIOS is és az OS is 4GB-ot lát.

[ Szerkesztve ]

(#7) dugo_ válasza Valdez (#5) üzenetére


dugo_
(PH! kedvence)

Valószínűleg ilyen kevés memóriánál többet árt, mint használ. Benchmarkokban szépen mutat (hiszen gyakorlatilag a RAM-odat méred), használatban viszont már kétlem, hogy lényeges különbséget éreznél. Főleg ha valami olyat nyitsz meg, ami nincs becache-elve.

A HDD-hez képest már a nagyságrendekkel alacsonyabb elérési idő és a nagyságrendekkel gyorsabb random olvasás is sokat segít, általános felhasználásnál ezek fontosabbak, mint a SATA1-es bottleneck.

Illetve problémás lehet egy áramszünet is, hiszen ilyenkor a RAM-ban cache-elt, még kiírásra váró adat egyszerűen elveszik.

(#8) Tim82 válasza Valdez (#6) üzenetére


Tim82
(PH! nagyúr)

Az egy dolog, hogy érzékeli a BIOS és az OS, hogy 4 GB RAM van benne fizikailag a gépben, használni akkor is kb. 3-3,2 GB-ot tud. (Windows úgy írja ki, hogy "4 GB RAM (3,x GB RAM elérhető)".)

"You're going to negotiate with a girl, who thinks she's a space station? - When you put it like that, it does kinda sound crazy." - http://hardverapro.hu/tag/tim82.html

(#9) Valdez válasza dugo_ (#7) üzenetére


Valdez
(őstag)

Köszi, akkor legközelebb ha nálam lesz a gép akkor kikapcsolom ezt a funkciót.

(#10) Valdez válasza Tim82 (#8) üzenetére


Valdez
(őstag)

Ennél csak sajnos 2,99 GB elérhető :D

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.