Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy néni...
Parányi falu, takaros házikó. A néni nagypapája építette. Vályogból épült, időnként tapasztani kellett. Tavaszonként meszelték, nem látszott rajta a kora.
Kert is volt, nem is kicsi. Termett szépen minden, amit a néni a földbe dugott.
Volt még egy darabka föld is a falu határában, amit a kormányzó hatalom döntése alapján kárpótlásként megítéltek a néninek. Ennek művelésére már nem volt ereje, kiadta "felesbe". Aki gazdálkodott rajta, megosztozott a nénivel a hasznon.
Egy napon a néni rosszul lett. A körülményeket nem ecsetelgetem, kórházba került.
Volt ám a néninek egy fia, meg egy lánya is. Mikor megtudták, hogy mi történt, rohantak a kórházba. Egyikük egy nagy-, másikuk egy kisvárosból.
Juj, hogy van, a szokásos kérdések.
Nem volt jól a néni, és mondhatott, amit csak akart, ez látszott is rajta. Az orvos is megerősítette a gyanút, mely szerint nem sok van neki hátra.
Egy nap beállított a két gyerek a kórházba, és volt velük egy hivatalos személy is.
- Éccsanyám, nem kén halogatni, elaggyuk a házat. Itten vannak a papírok, írja alá, megvan mán a vevő mindenre. A meghatalmazást is írja mán alá, hogy mi vesszük át a pézt fele-fele a tesvéremmel. Gongya nem lessz, ha innét kivisszük, a húgomnál fog lakni. Emeletes háza van, hiszen tuggya, ellehet ott békében.
A néni szíve összébb szorult.
Ezért élt, hogy most elherdálja mindazt, amije van?
Aláírt mindent.
- Éccsanyám, mi legyen a holmijával?
- Jaj lelkem, a bútort osszátok szét, a virágos étkészlet legyen Gizié...
- Éccsanyám! A feleségem aszt monta, hogy ha nem a virágos étkészletet viszem, haza se mennyek!
A néni a másik oldalára fordult az ágyon, így nem láthatták, hogy a könnyei peregnek. Megvonta a vállát, és a továbbiakban nem volt megszólítható, nem reagált.
A néni lábbal előre hagyta el a kórházat.
Szomorú...
