Már régóta forr bennem ez a dolog, ideje, hogy kilihegjem magamból. Talán egy sorozat kezdete, még nem tudom.
Munkaadóm akkor sem kezdhet velem semmit, ha rájön, kicsoda is Vakegérke. Csakis az igazság oldaláról beszélek, véleményem a sajátom. Ráadásul hamarosan nyugdíjba megyek, így csúfos fintorral intek pápát mindazoknak, akik dicsérni sosem tudtak, ezzel ellentétben folyamatosan a fenyegetés volt hétköznapi fegyverük.
Három éve nem kaptam béremelést, most is csak éppen hogy. A képzetlenek X pénzt, én pedig szakmunkásként a kétharmadát. Fájintos. Jól jön ez így nyugdíj előtt. Aztán hol a szakma becsülete, jó uraim?

Tény, hogy a dolgozómban semmi nem biztos. Állandóan új, és még újabb változtatásokat eszközölnek azok, akik megtehetik.
Most például csutkára bekamerázzák a területet. Jelenleg a csarnokon kívül izzik az infra ledek köríve, az optika lesi, hogy a melósok mikor érkeznek, bár ez kevésbé fontos. Az a poén, hogy mikor távoznak.

A leváltott melós tétován ácsorog, lesi az órát. Idő előtt nem mehet haza, holott a munkáját elvégezte, és jóval korábban érkezett, mint amire szükség lett volna.
A későbbiek folyamán már beltéren is kamerák lesznek. Figyelik a piti kis melóst, hogy megszakad-e azért, hogy minél többet termeljen. A profit Istene veti rájuk figyelő szemeit.
Indok is van, felülbírálja a személyiségi jogot. A gépeket figyelik a kamerák. No persze...

-o-

Ja, hogy színek...
Jónéhány évvel ezelőtt valami nagykutya úgy gondolta, hogy nincs rendjén a dolog. A parlagi melósok nem látják, hogy kik is a fontos emberek.
Ötlete egyszerű volt, nála fontosabb izék rábólintottak.
És lőn.

A kisfőnökök ilyen színű, a középvezetők amolyan színű köpenyt kaptak.
A nagykutyák továbbra is civilben virítottak.

Fogalmam sincs, mire volt jó ez az egész.
Komolyan gondolta bárki is, hogy a mélyen görnyedő melós még mélyebbre görnyed, mert feltűnik a környezetében egy színes köpeny?
Rá sem ér körülnézni, hajtja a gép, amely nincs tekintettel fáradtságára.
Nyitottam, húzd ki a betétet, keféld ki a koszt, sorját, dugd be a másik betétet, aztán nyomd meg a gombot!
A prózai melós pedig szolgamódon eleget tesz a gép kívánalmainak.

Miért is kezdtem el? Ja, már tudom.
Tettem a dolgom, ritmikusan éltem együtt a géppel. Egyszer csak megjelent egy amolyan színű köpenyes, tehát középvezető.
- Mit gyárt? - Kérdezte.
Kicsit begőzöltem, mert embernek tarto(tta)m magam. Válaszom ennek megfelelő volt.
- Én úgy kezdeném, hogy jó napot kívánok!
A manus megdöbbent, erre nem számított. Mindenhol megkérdezik, hogy milyen irányból nyalják ki a fenekét, erre jön ez a lófarkas senki... Újra kezdte.
- Jó napot kívánok.
- Jó napot kívánok. Miben segíthetek?
- Mit gyárt?
A kérdés egyszerű volt, és bár tudtam, hogy mit akar, a kisördög már ágaskodott bennem. Bővebben ez arról szól, hogy a gyártott valaminek van egy cikkszáma, de az indítás nem volt megfelelő érzékeny lelkemnek, így a hűlni kiteregetett cuccra mutattam, mondván ezt.
Középvezetőcske sóhajtott, levette a szemüvegét, és az elővett zsebkendővel gondosan megtörölgette. Szemüveg fel, rám meredt.
- Jó napot kívánok! Megmondaná, hogy mi a termék cikkszáma?
Na, ez már emberi. A tárolóból elővettem e technológiai utasítást, és mosolyogva tartottam a szeme elé.
- Parancsoljon, ez a papír többet mond, mint amit én mondhatok.
Megköszönte, ment dolgára.

Azóta változtak az idők. Nincs már színes köpeny szindróma.
Az említett illető előre köszön, ha úgy adódik, hogy ő lát meg először.
Van viszont szép új bekamerázás...