2024. április 20., szombat

Gyorskeresés

Színek bűvöletében

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Már régóta forr bennem ez a dolog, ideje, hogy kilihegjem magamból. Talán egy sorozat kezdete, még nem tudom.
Munkaadóm akkor sem kezdhet velem semmit, ha rájön, kicsoda is Vakegérke. Csakis az igazság oldaláról beszélek, véleményem a sajátom. Ráadásul hamarosan nyugdíjba megyek, így csúfos fintorral intek pápát mindazoknak, akik dicsérni sosem tudtak, ezzel ellentétben folyamatosan a fenyegetés volt hétköznapi fegyverük.
Három éve nem kaptam béremelést, most is csak éppen hogy. A képzetlenek X pénzt, én pedig szakmunkásként a kétharmadát. Fájintos. Jól jön ez így nyugdíj előtt. Aztán hol a szakma becsülete, jó uraim?

Tény, hogy a dolgozómban semmi nem biztos. Állandóan új, és még újabb változtatásokat eszközölnek azok, akik megtehetik.
Most például csutkára bekamerázzák a területet. Jelenleg a csarnokon kívül izzik az infra ledek köríve, az optika lesi, hogy a melósok mikor érkeznek, bár ez kevésbé fontos. Az a poén, hogy mikor távoznak.

A leváltott melós tétován ácsorog, lesi az órát. Idő előtt nem mehet haza, holott a munkáját elvégezte, és jóval korábban érkezett, mint amire szükség lett volna.
A későbbiek folyamán már beltéren is kamerák lesznek. Figyelik a piti kis melóst, hogy megszakad-e azért, hogy minél többet termeljen. A profit Istene veti rájuk figyelő szemeit.
Indok is van, felülbírálja a személyiségi jogot. A gépeket figyelik a kamerák. No persze...

-o-

Ja, hogy színek...
Jónéhány évvel ezelőtt valami nagykutya úgy gondolta, hogy nincs rendjén a dolog. A parlagi melósok nem látják, hogy kik is a fontos emberek.
Ötlete egyszerű volt, nála fontosabb izék rábólintottak.
És lőn.

A kisfőnökök ilyen színű, a középvezetők amolyan színű köpenyt kaptak.
A nagykutyák továbbra is civilben virítottak.

Fogalmam sincs, mire volt jó ez az egész.
Komolyan gondolta bárki is, hogy a mélyen görnyedő melós még mélyebbre görnyed, mert feltűnik a környezetében egy színes köpeny?
Rá sem ér körülnézni, hajtja a gép, amely nincs tekintettel fáradtságára.
Nyitottam, húzd ki a betétet, keféld ki a koszt, sorját, dugd be a másik betétet, aztán nyomd meg a gombot!
A prózai melós pedig szolgamódon eleget tesz a gép kívánalmainak.

Miért is kezdtem el? Ja, már tudom.
Tettem a dolgom, ritmikusan éltem együtt a géppel. Egyszer csak megjelent egy amolyan színű köpenyes, tehát középvezető.
- Mit gyárt? - Kérdezte.
Kicsit begőzöltem, mert embernek tarto(tta)m magam. Válaszom ennek megfelelő volt.
- Én úgy kezdeném, hogy jó napot kívánok!
A manus megdöbbent, erre nem számított. Mindenhol megkérdezik, hogy milyen irányból nyalják ki a fenekét, erre jön ez a lófarkas senki... Újra kezdte.
- Jó napot kívánok.
- Jó napot kívánok. Miben segíthetek?
- Mit gyárt?
A kérdés egyszerű volt, és bár tudtam, hogy mit akar, a kisördög már ágaskodott bennem. Bővebben ez arról szól, hogy a gyártott valaminek van egy cikkszáma, de az indítás nem volt megfelelő érzékeny lelkemnek, így a hűlni kiteregetett cuccra mutattam, mondván ezt.
Középvezetőcske sóhajtott, levette a szemüvegét, és az elővett zsebkendővel gondosan megtörölgette. Szemüveg fel, rám meredt.
- Jó napot kívánok! Megmondaná, hogy mi a termék cikkszáma?
Na, ez már emberi. A tárolóból elővettem e technológiai utasítást, és mosolyogva tartottam a szeme elé.
- Parancsoljon, ez a papír többet mond, mint amit én mondhatok.
Megköszönte, ment dolgára.

Azóta változtak az idők. Nincs már színes köpeny szindróma.
Az említett illető előre köszön, ha úgy adódik, hogy ő lát meg először.
Van viszont szép új bekamerázás...

Hozzászólások

(#1) sz4blya


sz4blya
csendes tag

Nem dolgoznál/dolgoztál volna szívesebben esetleg teherautó/kamionsofőrként? Amennyire tudom, azt is csináltad :)

Egyébként pedig igen, azaz nem jól van ez így. :(

[ Szerkesztve ]

Cum Deo Pro Patria Et Libertate. Verje meg a mi Istenünk, aki ezt engedte! | Free life, free people, free internet! *See you, space cowboy!

(#2) Vakegérke válasza sz4blya (#1) üzenetére


Vakegérke
veterán

'97-ben kirúgtak. Az ok egyszerű. Megszűnt a munkaköröm.
Miniszteri Dicséret smafu, semmit nem ér.

Miközben a fiatal kollégák sorban borogatták fel a jó hosszú "kólás" autót, én oda se kellettem. Mindegy volt, hogy öreg róka vagyok.

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

(#3) malwy


malwy
senior tag

Nem egy igazságos helyzet ez, bár gondolom főleg Te tudod, ennyi év tapasztalattal. Azzal meg nap, mint nap találkozok én is, hogy az embernek jeleznie kell emberségét, különben semmibe veszik.
Régen a fáraók a rabszolgákat állatnak nézték, most a főnökök robotnak.

(#4) Blindmouse


Blindmouse
senior tag

Hidd el szegény színesruhás emberke hátán is csattan az ostor, többször mint ahogy kellene, csak mert közelebb van a tűzhöz, őt is hajtják, hogy másik színű köpenyt kapjon. Ettől függetlenül a tisztességet szerintem mindenhol tanítják. Néhány ember elfelejti, más még túl fiatal amikor tanulja.

3440x1400@120Hz #ultrawidemasterrace #gloriouspcgamingrace

(#5) Vakegérke válasza Blindmouse (#4) üzenetére


Vakegérke
veterán

Embere válogatja.

Van olyan mérnök, aki köpenyt sem hordott, amikor még számítottak a színek, mégis volt, és van tekintélye. Meglepő módon nem a nagy pofájával érte el, de nem ám. Először is ember tudott maradni, másodszor a szakmai tudása vívott ki elismerést.

Meglehet, hogy a színes köpenyek hátán csattan az ostor, ám egyáltalán nem biztos, hogy ezen bántalmaikat a prózai melósokon kell megtorolniuk.

Tényleg úgy véled, hogy a tisztességet mindenhol tanítják?
Kedves "rokon", optimista vagy. Szerintem a tisztességet vagy belénk oltják szüleink, vagy csak elnézendő, lenézendő tulajdonságnak tartjuk.

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

(#6) Vakegérke


Vakegérke
veterán

Azt hittem, hogy nagyobb érdeklődést kelt írásom.
Ha nem, hát nem.

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

(#7) Mr X válasza Vakegérke (#6) üzenetére


Mr X
veterán

Most az egész fórum pang, légy türelemmel. :)

(#8) Vakegérke válasza Mr X (#7) üzenetére


Vakegérke
veterán

Ennyit ért egy köhintésnyi panasz. Jól van ez így. :)

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

(#9) Mr X válasza Vakegérke (#8) üzenetére


Mr X
veterán

Gondolom mindenkinek vannak hasonló élményei. Én is tudnék mesélni beképzelt "kollégákról", vezetőkről...

(#10) Vakegérke válasza Mr X (#9) üzenetére


Vakegérke
veterán

Van okod rá, hogy visszatartsd? Ha nincs, hát "köhögj".
Én szívesen meghallgatlak. :K

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.