No, tegnap reggel beültem kotlani a klotyóra. A részletekkel nem untatok senkit, ki-ki építkezzen saját emlékezetéből.
Mondjuk ez az élmény nem volt mindennapos, mivel előző este erőspaprikával tuningolt vacsiban volt részem. Most mondjam, hogy visítva emlékeztem a vacsorára?

Végeztem, elég volt a gyönyörből. Hárs illatú klotyópapír, van még két tekercs.
Megjegyzendő csak addig van illata, amíg kibontom a négyes csomagolást. Nagyon szeretem a hárs illatát, de megmaradok a kamilla illatnál, amely viszont tartós.

Tény, hogy nem szoktam szagolgatni a fenekem, de mégis...

No, elég volt az élvezkedésből, gatya fel, pillanatok alatt rendbe szedtem magam, aztán az öblítő szelephez nyúltam.

Ömlött a víz, eltüntette vezeklésem tanújelét. Kefével rásegítettem, aztán elzártam a szelepet, lehajtottam a műanyag WC-"deszkát".
Már mentem volna ki a klotyóról, amikor valami halk cuppanásra figyeltem fel.
Ez meg mi a görcs?
Hogy a jó édes anyjának az a...
Az ülőke mögött csillogott a víztócsa. Halkan cuppantak bele az újabb cseppek.
Piásoknak mondom, cirka egy feles élvezkedett a linóleumon, szemmel láthatóan röhögött rajtam.
Felmosórongy elő, beletunkoltam a tócsába, és ott is hagytam.
Megtaperoltam a kifolyó csövet, lucsogott.

Na szép.
Rákerestem a NET-en. Maga a cső pár száz Forint, viszont a kiszállási díj, órabér, meg a franc se tudja miféle rárakódó költségek azt mondták, hogy tízezer fölött lesz a számla.
Lakótelep, no majd szólok a diszpécsereknek, aztán megoldják. Ha nem is lesz olcsóbb, legalább reflexből, rutinból tudják a klotyó felépítését, és hogy miként kell az ilyesmit reparálni.

Aludjunk rá egyet.
Reggel már egy kis vödör volt a cső alatt, alatta meg a felmosórongy.
Igen, most is megvolt a bőven kimért "feles".

Dolgom végeztével berogytam a fotelbe, és azon töprengtem, hogy ez így lesz még egy napig, hiszen csak kedden kapok nyugdíjat.
A fene megette...

Én, a (volt) családfenntartó hím nem vagyok képes megoldani az ilyen problémát?
Fogcsikorgatva mentem a klotyóra, és immár nem indulatból, hanem ésszel néztem körül.
Hopp, a kifolyócső felül is vizes. Hogy az anyádnak azt a...
A beömlőt taperolva rájöttem, hogy ott van a bibi.

Ez a gumiharang úgy döntött, hogy márpedig ő megreped, és nem szolgál tovább.

Irány a két házzal odébb levő "barkácsbolt", ahol még nem tudtam olyant kérni, amire az eladóhölgy azt mondta volna, hogy nincs.
Harang? Tessék. Tömítés a csaptelephez? Tessék. Kétszáz Forintot tetszik fizetni. Zsinórt is adok, hogy a harangot megkösse, drótot ne tessék használni, mert hamar elvágja a gumit...
Nem hazudok, háromszor is rákérdeztem, hogy tényleg kétszáz Forint az egész, vagy téved. Annyi volt.

Gyere, te cső, rád kötözöm a harang szűkebb oldalát. Na, hogy tetszik? Nekem igen, pofa be! Menj szépen a helyedre.
Tömítés a helyére, lágyan meghúztam a hollandert.
Na, te harang, ugyan a cső felé húzódsz, de fordulj ki fordulj, szép tubarózsa. Úgy. Tessék szépen rásimulni a beömlőre. Látod, megy ez. Téged is megkötözlek, eszedbe ne jusson megszökni.

Nagy levegő, kifúj, nyugi...
Szelep nyit, víz csöpög. Hogy azt a teleba**ott anyádat!

Irány a fotel, meg egy cigi. Néztem a tévét, és azt sem tudtam, hogy mit látok. Lelki szemeim előtt csöpögő, spriccelő vízszerelvények sorakoztak...

Kezem ökölbe szorítva mentem a klotyóra, és megtettem, amit elfelejtettem. Meghúztam a hollandert.
Nem csöpög, nem kotyog, nem lötyög.

Nem tudom, hogy ki miként vélekedik a dologról, de az tény, hogy ami másnak talán aprópénz, az nálam már gondot okozhat. Piti, másokon élősködő nyuggerként nagyon nem mindegy, hogy mit vagyok képes saját kezűleg megjavítani.

Bekönyveltem magamnak, hogy én vagyok a világ (egyik) legügyesebb, legokosabb szerelője.

Megcsináltam!!!