2019. március 24., vasárnap

Gyorskeresés

Remegő képzelet

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Szabin vagyok. Hú, de jó, hip hip hurrá!
Tényleg hurrá?

Nézem a kezeimet, remegnek.
Ácsi, cimborák, nem vagyok beteg, akkor mi a csudáért esz titeket a fene?

Hosszas történet ez, gazdánk, és ha Te bírod a strapát, vonszolod az igát, mi hűségesen tesszük a dolgunkat, hiszen nem tehetünk mást.
De fáradtak vagyunk, ahogy Te is az vagy. Örülj pár napnyi pihenődnek, aztán dolgozz, csak dolgozz. Nem elég, soha nem elég.
Nélkülünk semmi lennél, tudod jól. Még a kiskanalat sem tudnád megfogni.
Miért kényszerítesz minket arra, amit már Te sem bírsz?

Nos igen.
Becsalósdi álom, hogy én vagyok az extra, a csúcs, a nonplusultra.
Ezt tömi az agyamba a vezetőség, mely szerint rám bízza az extra melókat, hiszen másra nem bízhatja.
Ezt tömi az agyamba a vezetőség, mely szerint velem képeztet ki a melóra olyan emberkéket, akik még köszönő viszonyban sem voltak köszörűgéppel.

Tényleg én vagyok az extra, a csúcs?
Akkor miért dolgozom kevesebb pénzért, mint két éve?
Két éve nem kaptam béremelést, ráadásul ez a barom-kitalálta szuperbrutto eljuttatott odáig, hogy cirka egy tizessel kevesebbet keresek ma, mint két éve.

Sötétedik, és ha egyre kevésbbé látom, akkor is érzem kezeim remegését.
Nem akarok meghalni. Nem akarok beledögleni a kizsákmányolósdiba.

Talán kibírok még egy évet, és mivel 1951-es születésű vagyok, elmehetek nyugdíjba. Na persze nem 100%-osba, arról gondoskodtak vezetőink.
45 év aktivitás kevés haver, és persze a netto bérből számoljuk ám a nyugdíjadat! Kend a hajadra, és ha nem elég, dögölj meg!

Remegnek a kezeim...

Hozzászólások

(#1) samfishR


samfishR
(senior tag)

Nem nagyon tudok ehhez bármit is hozzáfűzni, nem tudom még hogy milyen érzés ez, de megpróbálok valamit hozzászólni. Múltkorában még Te írtad egy másik topikban, hogy ne hagyja magát kizsákmányolni az ember, mert rossz vége lehet. Csak ezt tudom mondani. Ne hagyd magad, próbálj lazítani ilyen idősen, ne törd össze magad a sok fiatal buta tanonc miatt, ne strapáld magad. (Bár ez nem tudom, hogy mennyire lehetséges) Áh inkább nem is okoskodok, nem értek hozzá, egy tőlem idősebbnek meg úgysem tudok tanácsot adni. Bár anyán szoktam látni ezt a fáradtságot, de rajta inkább a szellemi kimerültség jelentkezik, a sok majom kölyök néha teljesen felidegesíti a suliban... Legszívesebben képentérdelném némelyiket.. :(((

"Nem akarok meghalni. Nem akarok beledögleni a kizsákmányolósdiba.",

Dehogy halsz bele.. Nagyapám is hosszú éveket dolgozott lent a bányában, a kezei teljesen kikészültek, és még is szép hosszú élete volt, hetven éven felül is felásta az egész kertet. Szóval nincs még vége semminek sem. Koránt sincs :N

Elnézést, ha fölöslegesen okoskodtam, remélem segítettem valamelyest :R

[ Szerkesztve ]

(#2) venember83


venember83
(PH! nagyúr)

Könnyű ezt "fiatalként" csak úgy beköpni, de ne félj a haláltól, úgyis eljön, akaratodtól teljes mértékben függetlenül. Élj minél teljesebb életet, amennyire a körülmények megengedik. Milyen tanácsokat osztogatok én egy jóval tapasztaltabb embertársnak, mennyivel könnyebb a tanácsot adni, mint megfogadni. :)

(#3) szablya


szablya
(kvázi-tag)

Nem tudok mást mondani, mintsem, hogy kitartás. Sokat érsz, nonpluszultra, tényleg.

:(

Madarat tolláról, embert desktopjáról. | Inni és inni adni. | Ellopták az alisok a tankot. | Az igazi tuningos Prescott kávét iszik. - all by szablya | "Igazat az igazaknak, zárják be a hazugokat!" \m/

(#4) Geri Bátyó


Geri Bátyó
(senior tag)
LOGOUT blog

Lehet, hogy öregszik és fárad a test és lehet, hogy remeg a kéz, de lélekben még fiatal vagy. Legalábbis én így látom és tényleg sokat érsz! :R Gondolj arra, hogy a fiatalok, akiket betanítasz (ha van bennük egy cseppnyi jóérzés), hálával fognak gondolni rád életük végéig, mert nélküled nem lennének senkik sem! ;)

"Ki a büdös istennyila vagy te bohócképű!?" SzŐr Geri, birodalmi poéta és főszakács (:L topic)

(#5) PazsitZ


PazsitZ
(PH! addikt)

Persze remélem próbáltad már, hogy ezeket az extrákat lecsúsztasd magadról, vagy legalább akkor rendesen honorálnák is. :(
Azért az egészséged ne menjen rá a melóra.
Amúgy pedig kitartás, ha ennyit úgymond kibírtál, ez a tegyük fel egy év már semmi.

A nyugdíj részhez meg annyit, hogy átlag életkor olyan 68 év a nyugdíjkorhatár pedig 65 év. Szóval átlagosan 3 év nyugdíjt fizet az állam. Annak aki keményen végiggürcölte az életét.
Aztán mellé meg vannak azok, akik életükben nem dolgoztak, nem is fognak, de már 18 éves koruktól "rokkantnyugdíjasok". :(((
Elferdült országban élünk.

[ Szerkesztve ]

- http://pazsitz.hu -

(#6) Dany007


Dany007
(PH! kedvence)

Hát ez elég szomorú.
A helyzet nálam annyiban hasonló, hogy 4 éve nem volt fizetésemelés, illetve egyszer igen, tavaly ilyenkor emeltek kemény 5.000 forintot. Majd most decembe / januárban csökkentettek 6 ezret. Szóval erről ennyit. 4 év alatt voltaképp 1000 forint mínusz abból a havi 85-ből.
Arról már nem is kell beszélnem, hogy ~ minimálbérre vagy(ok)unk bejelentve. Abból vajon mennyi nyugdíj lesz? Már ha egyáltalán megéri ez a nyugdíjpénztár rendszer azt az időt, amire én nyugdíjba megyek, meg persze ha én is megélem. Hja, és akkor még örülnöm kéne, mert legalább be vagyok jelentve! Ha nem tetszik persze bármikor el lehet menni, egy szóval se fognak visszatartani.

Persze én még csak 'most' kezdtem el dolgozni, hol vagyok én hozzád. Minden elismerésem a 45 évnyi munkáért!
Biztatót én se tudok mondani - sőt inkább neked kéne nekem : ) - de ha minden jól megy, akkor még lesz legalább 20 nyugis éved, munka nélkül, nyugdíjban, már ha meglehet majd élni a nyugdíjadból. =/

(#7) Vakegérke


Vakegérke
(PH! kedvence)
LOGOUT blog

Köszönöm a hozzászólásokat. :)

Nem akarok, és nem is fogok idő előtt meghalni. Már csak azért se! :N

Az extra melóval azt akartam mondani, hogy speciális feladat, többlet munkát nem okoz. Ám bosszantó, hogy tízezres tételekről van szó, egyetlen darab selejt sem lehet, a(z anyagi) megbecsülés pedig sehol.

Melósok kiképzése.

Kollégám kiborult, más munkakörbe helyezték pár hónappal ezelőtt. Kellett helyette más, hiszen egyedül nem vagyok képes "megenni" a melót.

Nosza, hétfőn kapsz valakit, képezd ki.
A hétfő eljött, a koléga nem. Betegállomány.

Kedden kaptam másikat.
Folyamatosan járt a szám, öntöttem a tudást az emberkébe. Megmutattam a fortélyokat, jó tanítvány volt, szorgalmas, ügyes. Na, mi is a szakmád? Épületszobrász. Ahamm...
Másnap reggel felfigyeltem az arckifejezésére, és megkérdeztem: tényleg akarsz köszörülni? Hááát, nem akar megbántani... Dehogy bántasz meg, mondjad már. Ez bizony nem az ő világa, ne haragudjak.
Nem haragudtam, semmi okom nem volt rá. A srác ment vissza vulkanizálni.

Egy hét múltán kaptam egy frissen felvett tanulót.
Szakma? Hát, izé, benzinkutas volt. Fájintos.
Türelem csodás, kezdhettem mindent előről. Figyelt, igyekezett, akart. A műszak végére csak ritkán kellett megszólalnom.
Másnap reggel mosolyogva mondtam, hogy kezdjen dolgozni, majd szólok, ha valami nem stimmel. Állt, nézte a gépet, és fogalma sem volt, hogy mit tegyen. Újra kezdtem mindent, a műszak végére egész jól ment neki.
Következő reggel mondtam, hogy csinálja csak, én majd figyelek. Állt, bűvölte a gépet. Nem létezik, hogy nem emlékszel semmire. Sajnos nem, de ha újra elmagyaráznám...
Válóper közös megegyezéssel.

Felépült, megjött a beteg kolléga.
Na végre, esztergályos a szakmája. Félmondatok, utalások, fortélyok megmutatása. Két nap után már másik műszakba került, önállóan képes dolgozni.
Ha éppen nem beteg. Rendszeres a hiánya, de legalább van.

Újabb emberke, csőszerelők mellett dolgozott.
Szorgalmas, igyekvő. A baj csak az, hogy néha leblokkolt, és akkor még azt sem tudta, hogy hol a főkapcsoló. Az egyik ilyennél elküldtem cigizni, és mondtam neki, hogy maradjon ameddig akar, de csak akkor jöjjön vissza, ha megnyugodott. Jött, én pedig elmentem tracsizni a szomszéd géphez. Mivel nem voltam ott, nem stresszelt a srác, hanem gond nélkül végezte a dolgát.
Stabil kolléga lett belőle.

Úgy gondolom, hogy fáradtságom oka nem pusztán fizikai, hanem az idegbaj is közrejátszik. Ugye a megélhetés, másrészt még a tavalyi szabimat koptatom, kiszámíthatatlan körülmények.
Ja, és legyen ám bekapcsolva a telefonom, hogy el tudjon érni a főnök.
No persze. Pár éve nagynehezen kiküzdöttem egy hét szabit. Hétfőn csörgött a telcsi, holnap feltétlen menjek be, nagyon kellek. Szerdától már nem volt rám szükség, mégsem engedtek vissza szabira.

Na, majd a nyugdíj megoldja gondjaim. Legfeljebb éhen pusztulok.

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

(#8) talmida válasza Vakegérke (#7) üzenetére


talmida
(Közösségépítő)

Remélem, hogy átlag fölötti szép kort érhetsz meg boldogságban! :R Sajnálom, hogy anyagilag nem kellően becsülik meg a munkádat, sőt most kevesebbet keresel, mint hajdanán. :O Az egészségedre vigyázz!! ;)

[ Szerkesztve ]

IN GOD WE TRUST!

(#9) potyautas


potyautas
(lelkes újonc)
LOGOUT blog

Megható, ahogy itt a fórumon próbálnak lelket önteni beléd a fiatalok. Sajnos én nem tudok semmi biztatót hozzászólni. Annak pedig semmi értelme, hogy azon vetélkedjünk, kinek rosszabb. Beteg az egész társadalom. Ma már az is nagy szó, ha valakinek munkája, sőt fizetése van. Akármilyen, akármennyi. Nekem már egészségbiztosításom sincs több mint egy fél éve. Az adósságom az eget veri. Hoppá! Már kezdem...Sajnos a munkavállalók (főleg a képzetlenek) nagy része is úgy áll a munkához, hogy előbb fizessenek, aztán majd dolgozom. Nem ám fordítva. Az pedig nem zavarja, hogy nem ért semmihez. (Na majd inkább akkor írok, ha jobb hangulatom lesz)

(#10) Vakegérke


Vakegérke
(PH! kedvence)
LOGOUT blog

Nem biztos, hogy átlag fölötti életkort akarok megérni. Addig van értelme az egésznek, ameddig egészséges az ember. Utána már nyűgösek a nappalok, szenvedősek az éjszakák. Nagyanyám például nem úszta meg a szenvedést. Engem talán megkímél a sorsom ettől.

Igen, ömlik belém a lélek, jól esik az együttérzés. Ez a körülményeimen ugyan nem változtat, de jól esik. Én még szerencsésnek mondhatom magam, hiszen van munkám, fenn tudom tartani a lakásomat, nem koplalok, adósa nem vagyok senkinek.
Jövőre pedig eljön a pihenés ideje, banzáááj! :)

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.