Holnap megyek anyámhoz.
Tolna megyében lakik. Nem önszántából, oda sodorta sorsa.

Tolna megye, mondja a tábla, és máris megérkezünk. Öcsém vezeti a furgont, jobbomon második mostoha faterom. Ergo középen ülök.
Tracsi ezerrel, ki kell tárgyalni mindazt, ami azóta történt, hogy nem találkoztunk. Na mi van veled, képtelen vagy megborotválkozni?

Hárman ülünk a fülkében, három sors.

Jobbomon mostohám, aki jobb apám volt annál, akinek életemet köszönhetem. Ő bizony nem rúgta hasba anyámat, és amit tudott, megtett értem.
Mikor gimibe jártam, váratlanul ellenőrzött. Hogy is állsz, fiam, feleltél, van osztályzatod? Nincs. Hoci az ellenőrződ, de baj lesz, ha nem mondtál igazat.
Nem mondtam igazat, és remegő kézzel nyújtva ellenőrzőmet ezt közöltem is vele.
Nem károgott, nem szörnyűlködött. Szomorú lett.
Átvertél, fiam, ha nevezhetlek így. De kit vertél át? Azt, aki neked jót akar...
Jobbomon ül holnap, és én hogy a fenébe mondjam meg neki, hogy szeretlek öreg, minden szavad lelkembe ivódott?

Öcsém vezet, biztonságban érzem magam mellette. Mióta megtért, Isten szava a fontos számára. Jó ez? Jó. Jobb, mint a hitetlenség lelki süllyesztője.
Nem magyar lányt vett feleségül. Nem ujjongtunk, és akármilyen okokból jelen sem voltunk az esküvőn. Mármint mostoha faterom, és én. Jobb is így.
Anyámat kioktatta menye rokonsága, hogy miként muszáj viselkednie. Kapásból küldtem volna őket a francba, miszerint ez Magyarisztán, és egyáltalán örüljenek, hogy egy magyar csávó kiemeli a sóherságból rokonukat.
Anyám elviselte a kioktatást a béke kedvéért.

Mármint én?
Feleségem hamvai szálltak volna, ha nem köti őket a földhöz a szökőkút, amelyet a szórás produkál. Barna volt a víz, amely porait földbe mosta. Azonban a szórás kezdetén az addig ólomszürke égen támadt egy tenyérnyi rés, amely kék volt. Rácsodálkoztam, és miután megszűnt a kékség, a szórás is befejeződött.
Marika rád mosolygott, mondta anyám, én pedig némaságba burkolóztam.
Holnap brumm brumm, dorombol a Merci motorja, én meg ülök középen, és igyekszem közömbös dolgokról beszélni. Fáj ami fáj, nem szeretnék ünneprontó lenni.

Anyám ahogy meglátja, sőt meghallja a furgont, boldog örömmel szalad az utcára, és marhára nem érdekli, mit szól a falu túlzottnak vélt öröméhez.

Bár hárman megyünk, egy percre, egy pillanatra újra taknyos kölyök lehetek, és anyám keblén nyugodhatok.
Na ez az a perc, amelyet nem adnék semmi pénzért.