Anno a magára maradt férfiember, vagy asszonyka nem maradt sokáig egyedül. Az öregasszonyok gondoskodtak róla, hogy összehozzák őket egy hasonló sorsú társsal.
Csuda tudja, én úgy gondolom, hogy hasznos intézmény volt ez az önkéntes, és bizony tolakodó szolgáltatás. Ismertek mindenkit, és legjobb tudomásuk szerint boronálták egybe az összeillő párokat. Kettecskén könnyebb az élet, mint egyedül. Megoszlanak a terhek, idővel pedig a szeretet is bekopogtat.
Hogy ez miért jutott az eszembe?
Tegnap hazatérve a kedvenc kenyérárusomtól összefutottam egy nénivel, aki a házunkban lakik. Nénit mondtam, tehát igencsak benne van a korban, ha így titulálom.
Csókolom, jó napot, pár kedves szó innen is, onnan is, a jó szó nem kerül semmibe. Aztán a néni megkérdezte, hogy be tudnék-e hozzá nézni úgy négy óra körül. Nem volt fura kérdés, hiszen szereltem már nála csöpögő vízcsapot, cseréltem villanykapcsolót, stb., természetesen szívességből. Kapásból igent mondtam.
Az már csak otthon jutott eszembe, hogy még az időpontot is meghatározta. Miért, hát nem mindegy? Nyugdíjas, én is az vagyok.
No mindegy, pár szerszámmal és pár gumitömítéssel pont négykor csöngettem. A néni sarkig tárta az ajtót, és túlzott szívélyességgel invitált a szobába. Kiszedte a kezemből a táskát, felakasztotta a fogasra. Cipő le, a néni csak tuszkolt befelé.
Khm, ez a nő meg kicsoda? Bemutatkoztunk, aztán megtudtam. A néni testvérének a lánya, özvegy, és egy pohárnyi vörösbor után azt is megtudtam, hogy az Isten is egymásnak teremtett minket. A néni mondta, csak mondta a magáét, nálam kínosabban talán csak a rokon nő érezhette magát.
Mi a franc ez? Most azonnal nyilatkozzak, hogy csak erre a nőre vártam, hogy boldoggá tegyem, és ő boldoggá tegyen?
A nő maga elé meredt, arcáról nem tudtam semmit leolvasni. Tartásából ítélve fáradtnak, megtörtnek tűnt. Mintha a sokadik elárverezésénél tartott volna, és egyiknél sem kellett senkinek.
Gyáva módon kitaláltam, hogy valami eszembe jutott, mennem kell. A néni szenvedélyesen marasztalt, a nő a kezét nyújtotta búcsúzásként.
Leléptem.
Ha azt mondanám, hogy a nő ronda volt, vagy unszimpatikus, hazudnék. Amolyan egy a százból, szürke egérke. El tudnám képzelni, hogy vele folytatom az életem.
A néni nagyon elcseszte. Legalább valami apró munkát adott volna, aztán leülhettünk volna egy pohár bor mellett beszélgetni. Ha pedig akkor kitalálja, hogy beszélgessünk csak, neki valami dolga támadt házon kívül, talán ma boldogabb lennék, mint tegnap délelőtt. Ránk hagyhatta volna az ismerkedést, nem kellett volna bábáskodnia.
Elcseszte.
