Nem mese lesz, csak három típusról fogok beszélni egy szuszra.

1. A szádba beszél. Nem túl sűrű emberfajta, de létezik.
Általában bőbeszédű, mondandóját azzal nyomatékosítja, hogy közvetlen eléd áll, az orrotok szinte összeér. Ha hátrébb lépsz, nem veszi a lapot, követ, ha kell, akár a falig, ahol már nem tudsz hátrálni.
A szép szóból nem ért. Hiába mondod neki, hogy ne közelítsen, lepereg róla.
Ha a mellkasa elé teszed a kezed, hogy ne közelítsen, félresöpri és már megint közvetlen előtted van.
Volt "szerencsém" hozzá. Csak úgy tudtam leszoktatni a gusztustalanságról, hogy miközben a mellkasa elé tettem a kezem, jó hangosan közöltem vele, hogy onnan is hallom, hogy mit mond, valamint céloztam áporodott szájszagára. Utolsó érvként azt mondtam neki, hogy hiába akar velem csókolózni, erre csak a feleségemmel vagyok hajlandó.
Megértette. Szinte sajnáltam, amikor önmagát megerőszakolva normális távolságban maradt, amikor velem beszélt.

2. A fröcsögős.
Mikor beszél, fröcsög a szájából a nyála. Kimondottan gusztustalan, pláne, ha az előző típushoz tartozik. Lehet, hogy okosakat mond, mégse figyel rá az ember, inkább azon töpreng, hogy szabaduljon ebből a kínos helyzetből. Isten csapása, ha egy sofőr ilyen kísérőt kap, mert muszáj kommunikálni vele.

3. A színjátszó.
Sokan gesztikulálnak, többek köz én is. Ő azonban mindenkin túltesz, egyszerűen mondva eljátssza azt, amiről beszél. Mivel bolond vagyok, nekem szimpatikus figura, bár kínos tud lenni, ha mondandóját zárt térben, mondjuk buszon, villamoson, metróban adja elő. Nekem kettőhöz volt szerencsém. Mindkettő az Országos Traumatológiai Intézetnél dolgozott, ahogy én is. Színhely a Dologház utcai bejárat előtti járda.
Az egyiknek az alkarján volt valami fekete ruhanemű.
- Reverendának rövid, csak nem klottgatyákat cipelsz?
Szemmel láthatóan örült a kérdésnek, el is dicsekedett vele, hogy sikeresen vizsgázott, foci játékvezető lett, ez a meze, meg a nadrágja. Kérdésemre, hogy hol a síp, előhúzta a zsebéből, belefújt egy jó nagyot. Mivel ismertem a típusát, gonoszkodva megkérdeztem, hogy milyen szabálytalanságok vannak, mikor kell megfújni a sípot. Bejött a provokáció. Előadott jeleneteket, de nem ám helyben, hanem átélve az eseményeket öt-tíz métereket rohangászott fel, s alá, közben lelkesen fújta a sípot, no meg ordibált, hogy les, meg szabadrúgás, meg ami még kell ilyenkor. A szemben lévő tűzoltóság ablakai kinyíltak, a tűzoltók lesték az őrültet, az autósok meg kapkodták a fejüket, talán azt hitték, hogy rendőrsípot hallanak. Aztán jött a portás bácsi és véget vetett a bemutatónak.
A másik feldúltan jött ki az épületből. Mivel útjába kerültem, nekem panaszolta el bánatát. A gazdasági igazgató valamiért lecseszte, ezt vette zokon. Mivel beleélte magát a történtekbe, én személyesítettem meg számára a gazdasági igazgatót, így engem kezdett szapulni, emlegette felmenőimet, az orrom előtt hadonászott fenyegetőzve. Nem vettem zokon, nem zökkentettem ki, hadd fújja ki a dühét. A közelben lévő emberek csak lestek, hogy egy nagydarab ember egy apró embert fenyeget, de senki nem szólt közbe. Talán azért, mert érezték a megveszekedett indulatot. Biztos csodálkoztak, hogy nem futok el.
Aztán jött a portás bácsi...