Ajánlom ezen írásomat azok figyelmébe, akik összeomlófélben vannak, utálnak mindenkit, nem érti meg őket senki.
Annyi szép dolog van az életben, csak meg kell látni. Tessék szépen levenni a szemellenzőt.

A linkelt zenék igaz, hogy nem stimmelnek az adott szituációhoz, de jelen esetben pár szavas dolgokhoz ragaszkodtam.

- o -

Éhes vagyok, főzni semmi kedvem, erőt kéne venni túlontúl egészséges lustaságomon. Le kéne menni az Interspuriba.

Tusakodom.
Az egyik felem feléd húz, a másik hazafelé...
Melyiknek adjak igazat?
A végső szót a gyomrom mondja ki. Kordul egy nagyot, ez már komoly figyelmeztetés.

Bankkártya, SuperShop kártya, Profi üzletes zacsi zsebbe, cipő, bőrdzseki fel, fésülködés, induljunk.
Hideg van. Elképzelek egy tál jó kis babgulyást, ezen jót mulatok. A velem szembejövő lány nem tudja, hogy min, de velem mosolyog. Teátrálisan meghajtva derekam hangos csókolommal köszönök neki. Hangosan felnevet, és ettől még a fák is szívesebben ejtik le megfáradt, sárgásbarna leveleiket. Megkapom a kedves visszaköszönést, és ha fa lennék, lába elé hullatnám összes levelem, hogy puhább legyen az útja.
Szép az élet.

Megérkeztem. Fémszázas elő, gyere kosár, megyünk vásárolni.
Mit is akartam? Ja, hogy éhes vagyok. A babgulyással meg mi lesz?
Sárgarépa, ez kell! Fél kiló babbal számolok, kimazsolázok három termetes darabot. Nejlon zacsiba vele. Fehérrépa is kell, nézzük. Keshedt izék néznek rám bánatosan, szinte könyörögnek, hogy vegyem meg őket. Kettőt kiszedek, a többitől bocsánatot kérve nejlon zacsiba nyomom a kiválasztottakat.
Csókolom, le tetszene mérni ezeket?
A hölgy kissé morózus, de igyekszik kedves lenni. Azért vagyok itt, tessék ideadni.
Adom, és közlöm vele, hogy ha nem hagytam volna otthon a fehér lovamat, most elrabolnám, hiszen szépek a szemei, kecsesek a kezei, mozgása pedig zene számomra. Hangosan nevetve nyomja rá az öntapadó izéket a zacsikra, miközben csillogó szemmel néz rám. Kedvesen mosolyogva beígértem neki, hogy róla fogok álmodni, és gyorsan hátat fordítottam. Jó volt hallani a nevetését.

Ez is megvolt, menjünk tovább.

Ohó, hideg kaja! Imádom.
Csókolom, húsz deka franciasalátát kérnék, és húsz deka mexikóit.
Fiatal lány, már persze hozzám képest. Arca fáradt, de készségesen nyúl a kanállal a tál felé. Szólok neki, hogy máshol vásároltam már ilyesmit, de ott balkezes volt az eladó kisasszony. Finom is volt a cucc, talán a balkezesség volt a titok. Lehetne, hogy...
Láthatóan töprengett a lányka, hogy elküldjön a balkezes fenébe, vagy se. Nem tette meg. Sőt, átvette bal kezébe a kanalat, és már kevésbé látszott fáradtnak.
Szedte, mérte, én pedig hangsúlyoztam, hogy ha megmarad állásában, én már csakis ide fogok járni franciasalátáért, meg mexikóiért. Aki ilyen kedves, aranyos, az megérdemli, hogy törzsvásárlója legyek.
Elmosolyodott, és megszépült.

Hideg kaja megvan, mi kell még?

Husi a babgulyásba! Irány a hűtőpult. Marha gulyáshús, 0,400 kg.
Leszólítottam egy ráérősen bóklászó hölgyet, és miután illedelmesen köszöntem, megkérdeztem tőle, hogy ez most mennyi. Elnéző mosollyal közölte, hogy 40 deka. Igyekeztem értelmesen csillantani a szemeimet, és kitárgyaltuk, hogy érthetőbben is kiírhatná a súlyt az áruház. Elköszöntünk, a hölgy kuncogva ment dolgára. Nem tudhatta, hogy matek országos versenyen is voltam már.
Mennyit ér a vásárlók komolyan vétele?

Húzott az orrom, mentem utána. Hú, grillpipi, meg sültklajbi!
Jó napot kívánok, kérnék szépen egy fél grillcsirkét.
Duga van, nem akarok beledőlni. Férfi az eladó. Neki bizony nem fogok udvarolni, de nem ám!
Közli velem, hogy adhat felet, de nem éri meg, mert az egész grillcsirke akciósan ennyi, a fél meg amannyi. Majdnem azonos áron van. Gyorsan megegyeztünk, már mérte is. Kértem még egy szál sült kolbászt, mert a szemem megkívánta.
Nem illúzió, éhes vagyok.

Mi kéne még? Uborka!

Irány a hideg kajás pult. A lányka ahogy meglát, elmosolyodik, és bal kézzel megragadja a kanalat. Közlöm vele, hogy csak látni szerettem volna, és ehhez megfelelő ürügyet is kerestem. Csemege uborkát keresek, és...
Lelkesen mutatja, hogy merre, és mintha kisütött volna a nap, úgy ragyog az arca. Megköszönöm neki az információt, és elkönyvelem, hogy micsoda hódító vagyok vén fejjel.

Pénztár, pakolászás. Bankkártya, SuperShop kártya. PIN kód, elcseszem, ugyan nem direkt, de szólok, hogy nem stimmel. A hölgy valóban jóságos arcú, szelíden korrigál, újra kopácsolok. Stimmel, teljes értékű vásárló vagyok. Kapok három matricát is, ami vásárlási kedvezményt nyújt csillagászati árú edényekre. Szomszéd asszonykámé lesz, csak ezért fogadom el. Közben megbeszéljük, hogy mindkettőnk látásával gond van, és sajnálgatjuk egymást. Eleresztek egy bókot, mely szerint kizárt dolog, hogy ilyen szép szemek ne szolgálnának tökéletesen. Mosoly a jutalom.
A számla több, mint háromezer.
Fáj, de akkor mi van?

Végeztem. Gurigázom ki a kocsit, feltűnően kihajtogatom a Profi feliratos zacskót, valahogy nem tetszik a beépített személyzetnek. Annál inkább feltűnősködöm, nem érdekel a bánatuk.
Megjegyzem gané dolog, hogy a reklámszatyrokat, meg a reklám öngyújtókat pénzért adják.
Na mindegy.

Hazatérvén kipakolok, és ránézve a szerzeményre nem értem, hogy mi került több, mint 3.000 jó magyar pénzbe.
Mindegy.

Eszembe jut valami, és röhögve dőlök a fotelbe.
"Megérkeztünk úti célünk végére, sikerült a tervünk. Vége egy kalandnak, mondja apa most."

Az élet szép.