No persze...
Időnként leárazzák a marhalábszárat, én pedig megveszek egy jó nagy darabot. Otthon konyhakészre kockázom, és amit nem használok fel, az megy a fagyasztóba.
Egy alkalommal a Spuriban fóliásan vásároltam egy cirka másfél kilós darabot. No nézd csak, cimke van rajta. Német a lelkem, nem ám magyar legelőn hizlalt magyar tarka lábszára.
Tudomásul vettem, bár rögtön eszembe jutott a reklám.
Újabb akció, ezennel az Interspurit gazdagítottam volna. Egy cég, azonos zseb.
- Jó napot kívánok, marhalábszárat kérnék, méghozzá fóliásat. Két kilóig jöhet.
Az eladó visszaköszönt, készséges volt, kis türelmet kért, és bement a raktárba. Kihozott két darabot, és sajnálkozva közölte, hogy mindkettő három kiló fölött van. Kisebbet nem talált.
- Sebaj, a könnyebbet kérem.
Az eladó rátette a mérlegre a húsokat, aztán a nehezebbet félretéve kést fogott.
- Már elnézést, nem kértem, hogy feldarabolja. Úgy kérem, ahogy van.
Az eladó közölte, hogy a fóliát nem adhatja, le kell vágnia a húsról. Kérdésemre, hogy miért, a válasz az volt, hogy ez a vezetőség utasítása.
- Csak nem a reklám becsületét védik?
Válasz nem volt, csak vállvonogatás.
A marhalábszár ment vissza a raktárba, dacból nem vettem meg.
Magyar szájba magyar marhalábszárat!
A reklám azt sugallja, hogy a cégnél magyar hústermék vásárolható.
Átverés.
Anno támogatást kaptak a gazdák, ha levágatták a marháikat. Kis időre rá megjelent a piacon a holland marhahús. Most éppen a németek árasztják el a magyar piacot.
Magyar vagyok.
Magyar húst, magyar hagymát, magyar akármit akarok venni. Nézem a cimkéket, ha van rá alkalmam. De nem mindig van.
Pont.
Paprika, hagyma külföldről jön és nem csak télen hanem amikor szezonja van akkor is.
foleg ugy, hogy legtobbszor a magyar termek dragabb es szarabb minosegu. en nem szoktam a cimkeket nezegetni, de ha igen, akkor is megprobalom ugy intezni, hogy veletlenul se a magyart vegyem meg
Vakegérke oldala
