'69-ről '70-re virradó szilveszterkor történt. Már négy hónapja voltam felnőtt, de még lámpalázasan mentem két kamasz barátommal délután az ABC üzletbe, hogy piát vegyek. St. Hubertus lett a kiválasztott, méghozzá hét decis. Akkor már dolgoztam, volt rá pénzem. A pénztárnál nem kérték a személyit, pedig akkor nem sokan mondták volna meg, hogy több vagyok, mint tizennyolc éves.
No mindegy, ezen túl voltunk. Irány a József Attila lakótelep kiserdője, pia kinyit, belenyal. Hm, nem is rossz. Kishaverok is megkóstolták, ők is elismerően hümmögtek.
Közbevetőleges tény. Egy arra járó valaki cirka ötven méterről ránk uszította a farkaskutyáját, de az pár méterre tőlünk megtorpant és visszaszaladt gazdájához, pedig előzőleg felborzolt szőrrel, acsarkodva rohant felénk. Talán a piaszag, vagy a személyes varázsom győzte meg róla, hogy tegyen le galád szándékáról. Megismétlődött a vegzálás mi pedig felvilágosítottuk a gazdit, hogy vér nem fog folyni, a kutyát se bántjuk, de ha nem megy a 3,14csába, átalakítjuk az arcberendezését. Megértette, elkotródott kutyástól, rosszakaratostól.
A lényeg az, hogy elfogyott a pia. Zömében én ittam meg és csodálkozva kérdeztem: ilyen jó inni? Ugyanis duhaj jó kedvem lett, mindenkit szerettem, megöleltem volna az egész világot.
Irány az ABC, még nyitva volt. Éjféli bratyizásra vettem egy Medoc noir-t, meg egy Portorico rumot, hogy addig fenntartsa a jókedvem. Tudni kell, hogy ez a rum 60 fokos. No meg ha már felnőtt vagyok, vettem egy doboz Fecske cigarettát is, meg egy doboz gyufát, bár addig még nem dohányoztam. Felmentünk a nagy szerelmem lakása elé, miután a "könnyebb" piát leadtuk egy csaj barátunknál, akivel éjfélkor koccintani akartunk. A nagy szerelmem anyukája gyanakodva méregetett minket, aztán hozott egy "vödör" kávét, hogy igyuk meg. Én nem kértem, inkább sürgettem a két cimborát, hogy menjünk már.
Mentünk, a ház előtt lévő Zágrábi utcában csalinkáztunk a Bihari utca felé, miközben kinyitottam a rumos üveget és nagyot kortyoltam a gyilkos piából. Továbbadtam, de a srácok fintorogva adták vissza. Utólagos beszámolók szerint alig tudták letépni a számról az üveget. Innen már ködös lett a kép, hogy a maradék rummal mi történt, ma sem tudom. Akkor épült a 100-as posta, mellette mentünk át az Üllői útra. Vagyis a cimborák mentek, én meg nekitámasztottam a hátam a malteros falnak és igyekeztem rágyújtani. A cigi kiesett a számból, lehajoltam, felvettem. Másik gyufa, újra a földön volt a cigi. A srácok kajabáltak, hogy gyere már!
- De leesett a cigim, felveszem.
- Hagyd, majd kapsz másikat.
Eddigre totálkáros lettem, amit ők láttak, én viszont nem vettem tudomásul. Az Üllői úton közrefogtak, engem átkarolva, a hónom alá nyúlva elkezdtek hazafelé vonszolni. Jó buli, megviccelem őket, gondoltam, aztán úgy tettem, mintha a lábaim cserben hagytak volna.
- Hú, b*szdmeg, de nehéz! - Mondta egyikük és keményebbre vették az őrizetemet. Magamban jól mulattam, hogy bejött az átverés, de amikor akaratom ellenére összecsuklottak a lábaim, egyértelművé vált, hogy ennek a fele se tréfa.
Haza akartam menni, de vonszoltak tovább, bár járni tudtam. Nyugtatgattak, hogy anyám nem tudja meg, mire én azzal tromfoltam, hogy az nem számít, nem gond, csak engedjenek el végre.
Nem engedtek, felvonszoltak a nagy szerelmem lakásába, ugyanis egyikük az öccse volt. Leültettek a konyhában egy hokedlire, aztán egy ecetes ruhát nyomtak a számra, orromra. Csak ez kellett hozzá, hogy elemi erővel robbanjon ki belőlem a gyomrom tartalmának zöme. Megaláztatásom csúcspontja az volt, hogy bejött a nagy szerelmem anyja. Nem szidott, nem károgott, csak annyit mondott, hogy a (már nem élő) férjének sok hibája volt, de részegen egyszer se látta. Ezzel vissza is ment a szobába.
Az egyik cimbora nekiállt takarítani, a nagy szerelmem öccse pedig levitt a pincébe kijózanodni. A vállán sírtam el a bánatom, miszerint cseszhetem a nagy szerelmet, mindennek vége, nem ér már az életem semmit. Türelmes volt, vigasztalt, idő múltán hazamentem.
Anyámék fogadták a köszönésem, nem volt kérdés, nem volt hegyibeszéd még akkor sem, amikor visszatértem a WC-ről, ahol kiadtam gyomrom tartalmának maradékát.
A mostohafater másnap csak annyit mondott, hogy ha piálok, ne egyek édességet és hason fekve aludjak el.
Na, azóta tudom, hogy nálam három fázisa van a részegségnek. Először cudar jókedvem van, aztán sírnom kell, végül jön a rosszullét. Ez akkor is így lett volna, csak az ecetes ruha felborította a sorrendet.
Életemben háromszor voltam részeg, átlagban számolva 23 évre jut egy. Szerintem megbocsájtható.
Ha van rá igény, elmesélem a másik kettő történetét is. 
![;]](http://cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)
Mindenki itta amihez hozzájutott. Aztán a doboz ment a szekrény tetejére.
